Új Szó, 1992. március (45. évfolyam, 52-77. szám)

1992-03-02 / 52. szám, hétfő

AZ IGAZSÁGTEVÉS FELELŐSSÉGE Azonban a magyar ügynél megállt a folyamat. Pedig hiába is kerülgetjük, hiába is halasztgatjuk, az 1945-48 között brutálisan alkalmazott kollektív bűnösség elvét nem lehet meg nem történtté tenni. (3. oldal) Hétfő, 1992. március 2. * Ára 2,80 korona XLV. évfolyam, 52. szám A BÜROKRÁCIA SEM LEGYŐZHETETLEN - Felkerestünk egy ügyvédet, elpanaszoltuk bajainkat és megkértük, legyen Nagykövesd pártfogója földügyben - újságolta el Jakus Péter polgármester. - Ma azt mondhatom, az intézkedés bevált. Elmozdultunk a holtpontról. (4. oldal) MEGTARTOTTA 5. ORSZÁGOS KÖZGYŰLÉSÉT A MAGYAR KERESZTÉNYDEMOKRATA MOZGALOM IGÉNY A HÁRMAS KOALÍCIÓRA (Munkatársunktól)­­ A közelgő parlamenti választások előtt utolsó alkalommal ülésezett a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom orszá­gos közgyűlése Komáromban. Napirendjén az elmúlt tíz hónap munká­jának értékelésén kívül az MDKM választási programtervezetének meg­tárgyalása szerepelt. A közgyűlésen számos hazai és külföldi vendég jelent meg, többek közt a partnerpártok képviselői: a cseh Kereszténydemokrata Párt, az Együttlélés Politikai Mozgalom, a Magyar Polgári Párt, továbbá a magyarországi Kereszténydemok­rata Néppárt, a Magyar Demokrata Fórum és a FIDESZ, valamint a Ro­mániai Magyar Kereszténydemokra­ta Párt, Jugoszláviából pedig a Vaj­dasági Magyarok Demokratikus Kö­zösségének képviselete. A közgyű­lést jelenlétével tisztelte meg Boros Jenő magyar főkonzul és Balczó András olimpiai bajnok. Az elmúlt időszak munkáját a mozgalom országos elnöke Bugár Béla értékelte. Elismerően szólt arról, hogy a mozgalom a sok támadás ellenére egységes maradt, s hogy önálló politikai szubjektum­ként tudott politizálni. Az elmúlt he­tek gyakorlatára hivatkozva cáfolta azt az állítást is, hogy az MKDM jelenlegi vezetősége behódolt volna a szlovák KDM-nek. A mozgalom ellenlábasainak feljelentése is alap­talannak bizonyult: a legszigorúbb pénzügyi ellenőrzés sem tárt föl ko­moly hiányosságokat és a feljelenté­si ügyet végül az MKDM javára zárta le a belügyi és a pénzügyi tárca.­­ Az elnök szavai szerint valóban hiányzik a mozgalom értelmiségi ré­tege. „Tisztelt küldöttek, az Önök feladata megtalálni és felkarolni a létező értelmiségi magot. Csak közvetlen kapcsolatok révén, csak az alapszervezetekben tud­ják megtalálni a tiszta, egészsé­ges, csíraképes búzaszemeket az új vetéshez." - mondotta többek közt Bugár Béla. A mozgalom egyes bizottságai­nak munkájáról szólva kiemelte az egyházügyi szakbizottság jó munká­ját. Ezután az iskolák helyzetéről és a hazai magyar tömegkommuniká­ció gondjairól beszélt. Részletesen számolt be a parlamenti képviselők munkájáról és a legfontosabb tör­vényjavaslatok elfogadásakor meg­nyilvánult hozzáállásukról. Az országos közgyűlés hosszan vitázott a beterjesztett választási programról. Sajnos, a küldöttek egy része nem a programról, hanem sa­ját elképzeléseiről beszélt, így ér­demleges, tárgyszerű vita csak rit­kán alakult ki. A küldöttek végül is néhány kisebb módosítással elfo­gadták a választási program terve­zetét. E választási program 18 olda­lon tárgyalja az MKDM potenciális választóinak érdekeit s többek közt az igazságos szociális politikát, az oktatásügyi autonómiát, a magyar felsőoktatási intézmény fontosságát és a kisebbségvédelem kérdéseit tartalmazza. Az egyik küldött szerint ez a program maximalista és nem a realitások talaján mozog, ezzel szemben az országos közgyűlés után a választópolgár és a mozga­lom támogatója is világosabban lát. Olvashatóvá válik számára az MKDM munkája és azok az elképze­lések, amelyekkel a következő vá­lasztásokon indulnak. Az Együtt­éléssel kötött koalíciós szerződés már tény, a küldöttek egy része viszont alapszervezeteinek véleme­ (Folytatás a 2. oldalon) BOSZNIA-HERCEGOVINA INCIDENSEKKEL TARKÍTOTT NÉPSZAVAZÁS Bosznia-Hercegovinában szom­baton kezdődött meg a népszava­zás a köztársaság önállóságáról, függetlenségéről. A muzulmán és a horvát képvise­lők a széles körű részvételre, míg a szerbek a referendum bojkottjára szólítottak fel. Hírügynökségi jelen­tések szerint vasárnap délutánig na­gyobb incidensek nélkül zajlott a szavazás. Szombatra virradó éj­szaka, a referendum megkezdése előtt azonban komoly incidens tör­tént a boszniai Komar városka térsé­gében, amikor egy taxi megpróbált áttörni a szerb fegyveresek barikád­jain. A Tanjug szerint két személy életét vesztette. Travnik közelében is úttorlaszokat emeltek a szerbek. A köztársasági választási bizott­ság tájékoztatása szerint szombat estig a szavazásra jogosult polgárok 46,9 százaléka adta le voksát. A hi­vatalos végeredményeket holnap te­szik közzé Szarajevóban Mirko Boskovics sajtókonferenciáján. Közben szombaton a Bosznia-Hercegovinában élő szerb nemzeti kisebbség alkotmányt fogadott el és megalapította „saját államát" A DPA hírügynökség szerint ezt szombaton tették közzé Szarajevó­ban a köztársasági parlament szerb képviselőinek az ülése után. Ezek a képviselők megállapodtak a kor­mány megalakításában, a nemzeti bank és a rendőrség létrehozásá­ban, valamint a saját védelmi struk­túra kiépítésében Vasárnap Crna Gorában is nép­szavazás kezdődött a köztársaság jövendőbeli státuszáról. A polgárok­nak arra a kérdésre kellett felelniük, támogatják-e, hogy Crna Gora mint független köztársaság megmarad­jon a közös államban­­ Jugoszláviá­ban azokkal a köztársaságokkal, amelyek ezt óhajtják? A PRIVATIZÁCIÓ SÚLYA A hírügynökségi je­lentések nem szá­moltak be arról, mennyit nyom 499 400 darab va­gyonjegykönyv. Ám ha figyelembe vesszük a kamio­nok teljesítőképes­ségét, a Németor­szágból tegnap Po­zsonyba szállítmány érkezett közel 22 tonna. A képen látható munkások rakodó­megizzadnak, ugyan de ennek köszönhe­tően megszűnik pótregisztrálás fogalma. (Vladimir Benko felvétele - ČSTK) a (Munkatársunktól) Bármennyire érzékenyen érinti elsősorban a nóg­rádi magyarságot, a hír igaz: az egykori füleki gyáróriásban, a Ko­vosmartban bevégeztetett. Március elsejével a gyár mintegy 800 alkal­mazottja kapott felmondást. des Amikor a több mint nyolc évtize­hagyományokkal rendelkező gyár az elmúlt év szeptemberében 180 millió korona állami támogatás­ban részesült, és novemberben a tűzhelyek és fűtőtestek gyártásá­nak felfuttatásához újra foglalkoztat­ták a mintegy 170, előzőleg elbo­csátott munkást, már-már úgy fes­tett, hogy egyenesbe jutnak. Hamar kiderült azonban, hogy a minisztéri­umi „injekció" a lábadozáshoz sem volt elegendő. A raktárkészletek hal­mozódása, az értékesítési lehetősé­gek terén beállt kedvezőtlen fordu­lat, a szovjet felvevőpiac szétesése, a gyár anyagi mérlegén halálos se­bet ejtett. Mivel az év utolsó hónap­jában már mintegy 35 ezer fürdőkád tornyosodott a raktárakban, decem­berben leállt a kádgyártás és febru­árra tervezett újraindítása már nem valósult meg, ugyanis a Kelet-szlo­vákiai Vasmű a fizetésképtelen part­nernek megtagadta a speciális vas­lemezek gyártását és szállítását. A gyár vezetői néhány napja át­­­szervezési tervezetet dolgoztak ki melynek értelmében hat kft-re transzformálódnának át­­, s elvitték a gazdasági minisztériumba. Javas­latukhoz elvi beleegyezést kaptak azzal a megjegyzéssel, hogy pénz híján mindenkinek egyedül kell bol­dogulnia A lavinát azonban már nem tudták megállítani. A privatizá­ciós tervezeteket is elutasította az illetékes tárca, ami ezért sem volt meglepő, mert bizonytalan gyártási programmal rendelkeztek, sőt a megbízhatatlan, eladósodott gyár bélyegét is rájuk sütötték a part­nerek. Miután a húzó részlegnek számí­tó kádgyártás is széthullott, többen már ekkor a gyár elhagyására kény­szerültek, a dolgozók egy része pe­dig petíciót küldött a minisztériumba. A gyár vezetői - talán valamilyen csodában bízva - ekkor és ezután sem, vagy csak visszafogottan, zár­kózottan voltak hajlandók a sajtónak nyilatkozni. (Ezt munkatársunk feb­ruár közepén személyesen is ta­pasztalhatta.) Saját árnyékukat azonban ők sem lépték át, és az elmúlt csütörtökön csődöt jelentettek a minisztériumban, s ezzel tulajdon­képpen az állami vállalat likvidálása is kezdetét vette. Mától a termelés leállt,­­ a dolgo­zók háromhónapos felmondási ideje telik - a gyárban csak a majdani likvidálást előkészítő dolgozók jelen­tek meg. A likvidátort egyébként március 16-ig nevezi ki a minisztéri­um. A volt vezetők továbbra is elzár­kóznak a tájékoztatástól, ami annál is szomorúbb, mert mindez még na­gyobb nyugtalanságot vált ki a mun­kások körében és táptalaja a hely­ben és környéken terjedő híresztelé­seknek. Sajnos, de való: lezárult egy feje­zet, melynek a jelenben az a szomo­rú velejárója, hogy Füleken és kör­nyékén a munkanélküliségi ráta, mely eddig is magasra szökött, most tovább nő. Újabb 800 embernek csúszott ki a megélhetés talaja a lá­ba alól. Ezek három hónap múlva sorakoznak fel a körzetben lévő mintegy 3600 munkanélkülihez. Az már sovány vigasz, hogy távozáskor két havi fizetésüket is megkapták. Hogy mit hoz a holnap, azt ma Füleken nagyon kevesen tudják... (polgári) NYOLCVANHAT ÉV UTÁN CSŐDELJÁRÁS KEZDŐDIK A FÜLEKIKOVOSMALTBAN DUBČEK HAZAÉRKEZETT Szombat délután hazaérkezett öt­napos hivatalos körútjáról Görögor­szágból és Törökországból Alexan­der Dubček, a Szövetségi Gyűlés elnöke. A sajtóiroda tudósítójának adott nyilatkozata szerint Alexander Dubček kizárólag a bilaterális kap­csolatokról tárgyalt. Érintették az Európai Közösségekbe való felvétel görögországi tapasztalatait és a tár­gyalások során többször elhangzott: Görögország az egységes csehszlo­vák állam híve. ČALFA CÁFOL Az Események, kommentárok cí­mű televíziós műsorban Marie Kap­lanová képviselőnő Marián Čalfa szövetségi kormányfőt azzal vádol­ta, hogy az ún „gumibotos tör­vénynek" egyik alkotója és előkészí­tője volt. Marián Čalfa elsősorban Miroslav Mareček folytatódó éh­ségsztrájkja kapcsán elutasította a képviselőnő vádjait. „Egyértel­műen kijelentem, hogy ezt a jogsza­bályt a Szövetségi Gyűlés elnöksé­ge fogadta el és a kormány, amely­ben dolgoztam, nem vett részt sem az előkészítésben, sem a tárgyalá­sában és velem sem egyeztette sen­ki. Személyem összekapcsolása az idézett törvényekkel merő kitalálás" - mondotta a kormány elnöke. Hoz­zátette, hogy elegendő jogi mecha­nizmussal rendelkezünk az igazság megállapítására. Kifejezte ugyan együttérzését Mareček úrral, de az éhségsztrájk további folytatását in­dokolatlannak tartotta. Nem zárta ki annak lehetőségét sem, hogy az éhségsztrájkból bizonyos politikai körök profitálni szeretnének. FAVORIT: MARAD AZ ÚJ ÁR? A Piaci Versenyt Ellenőrző Szö­vetségi Hivatal pénteken kezdte ki­vizsgálását a Favorit személygépko­csikat gyártó Škoda részvénytársa­ságnak a csehszlovák autópiacon betöltött domináns szerepével kap­csolatban. Amennyiben az említett vállalat március 20-ig nem bizonyítja a Favorit-áremelés szükségességét, a hivatal betiltja az új autóárak hasz­nálatát. Mint ezt Jiri Hrabovsky, a Škoda szóvivője elmondotta, válla­lata hajlandó részt venni a szövetsé­gi hivatallal való tárgyalásokban. Szerinte a személygépkocsik 9 szá­zalékos áremelése az elmúlt hat hónapban bekövetkezett inflációt sem fedi, így az új árat jogosnak tartja. ELADÓK AZ OROSZ GÉPEK Oroszországi légi támaszpontok szabadon és adómentesen adhatják el harci gépeiket. Erre Borisz Jelcin orosz elnök adott engedélyt február 27-én aláírt rendeletében. Hogy pontosan hány és milyen típusú re­pülőgépekre adnak majd exporten­gedélyt, azt még nem tudni. Az el­adásból származó összeget a tervek szerint katonai lakások építésére, a szociális infrastruktúra fejlesztésé­re és a FÁK fegyveres erői további érdekeinek megvalósítására fordít­ják. A rendelet ugyancsak lehetővé teszi, hogy az egyes légi bázisok parancsnokai saját belátásuk szerint válasszák meg külföldi partnereiket, tárgyalásokat folytassanak velük, és előzetes üzleti megállapodásokat kössenek.

Next