Új Szó, 1993. március (46. évfolyam, 49-75. szám)
1993-03-25 / 70. szám, csütörtök
1993. MÁRCIUS 25. INTERJÚ A NÉKAI KÖLTŐVEL Végre nem kell a karjukba csípni, hogy elhiggyék, ébren vannak, nem álom, hogy Pécsről, a nemzetközi művelődéstörténeti vetélkedőről harmadik helyezéssel (százkét csapat versenyzett, köztük neves budapesti gimnáziumok diákjai!) és három különdíjjal jöttek haza. A Duna Utcai Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium történelemtanárával, Kulcsár Mónikával és a csapat tagjaival, Both Anikóval, Bernáth Szilviával, Szekeres Krisztiánnal és Varga Ágnessel madarat lehetne fogatni. Tisztes helytállásra számítottak (mondjuk, bekerülni az első tíz közé), de hogy megelőzik például a komáromi és a galántai magyar gimnáziumot, a kolozsváriakat, szegedieket, miskolciakat stb., erről nem is álmodtak. Úgy vélem, a magyar szakos egyetemisták közül sem sokan olvasták Lövik Károly, Petelei István műveit, nem sok érettségiző tudná két percben összefoglalni, hogyan hatott a kiegyezés a politikai pártokra és az emigrációra 1867-ben; ki tudja, ki volt Justh Zsigmond; milyen interjút készítenének id. Vajda Jánossal.. A zenei és képzőművészeti igényekről már nem is szólva. — Tavaly hívtak meg először az Adj emberséget az embernek, adj magyarságot a magyarnak! versenyre, Tatabányára — meséli Kulcsár Mónika tanárnő. — Idén, amint megérkezett a felhívás, úgy döntöttünk, elmegyünk. A verseny négy fordulóból áll, decemberben kellettt leadni az írásbeli dolgozatot, utána az írásbeli teszt következett majd a helyszínen egy-egy írásbeli és szóbeli rész. Százkét csapat küldte be a pályamunkát, ebből huszonnégyet hívtak meg, húsz jelent meg. Nem okozott különösebb gondot hogy kit vigyek, ezeket a gyerekeket harmadik éve tanítom, több versenyen vettünk részt de ilyen jól még nem szerepeltünk. — Hogyan sikerült a tavalyi bemutatkozás? — Nem volt rossz, az írásbeli fordulón hatodikok lettünk, ezért kaptuk most a legjobb külföldi csapat díját. Ennek ellenére nem bíztam ilyen kiváló eredményben. — A kérdések nehezek. A többi iskola olyan erős történelemből? — A kérdések valóban nagyon nehezek, ráadásul tavaly csak történelmi kérdések voltak, idén már kibővítették irodalmi, zenetörténeti és művészettörténeti dolgokkal. Mindent tudni kell, ami a dualizmus korában volt. — Milyen írásbeli témát választottak? — A gyerekek a történelemre szavaztak, az 1868-as nemzetiségi törvényt dolgozták fel, erre kaptuk az egyik díjat a sok közül. Szeptemberben a legjobb munkákból megjelentetnek egy könyvecskét, benne lesz a miénk is. — A megszerzett tudáson, tapasztalatokon, ismeretségeken kívül lehet haszna egy ilyen versenyen elért eredménynek? — Ha magyarországi egyetemre, főiskolára jelentkeznénk, biztosan — a csapat szóvivője Pécsett is Szekeres Krisztián volt, de a többiek nem ellenzik, hogy helyettük is nyilatkozzék. — Közülünk azonban senki sem készül oda. Nem tudom, Szlovákiában hajlandók lesznek-e figyelembe venni. Mindenesetre csatoljuk a felvételi kérvényhez a versenyről kapott angol nyelvű papírt. Anikó és Ági magyar—történelem szakra, én jogra készülök, elvben jelenthetne némi előnyt, de nem számítunk rá. — Mit szólt, hogyan fogadott benneteket az iskola? — A verseny után egy napig pihentettem a gyerekeket, én arattam le a babérokat. Azt hiszem, most mi vagyunk a gimnázium büszkesége -mondja a tanárnő, aki a sikerből mindössze annyit vállal, hogy ő választotta ki a gyerekeket, s időnként ösztönözte őket. — A kollégák a nyakamba borultak, gratuláltak, ilyen örömben és ünneplésben még nem volt részem. Az útiköltséget az Esterházy Alapítvány és a szülői munkaközösség fedezte. Szerencsére, mi is hoztunk valamit cserébe. * (sebők) ÚJSZÓi PUBLICISZTIKA 8 Döngő vasajtók egy sztálinista börtönben, megalázók és megalázottak '53 karácsonyán, valahol Magyarországon. Félelem és kilátástalanság, keserűen vállalt cinizmus és nyomasztó várakozás a cellákban, a tehetetlenség és a lelkiismeret párharca az alezredes irodájában. Fóti Ferenc ott, azok közt a falak közt lett börtönigazgató, ahol pár nappal korábban ő maga is áldozat volt. Hálátlan szerep, kegyetlen helyzet. Legjobb barátját, Káplárt kell fogva tartania. Eörsi István 1965-ben írt drámáját,a kihallgatást először a berlini Schaubühne tűzte műsorra, 1984-ben. A magyarországi bemutatóra öt évvel később, a kaposvári színházban került sor Babarczy László és Mohácsi János irányításával. A Szlovák Televízió Ján Zeman rendezésében 85 perces tévéfilmet készített most a műből. Fótit, a börtönigazgatót Jozef Vajda formálta meg, a figura legbensőbb énjét is tisztán láttatva. Jelentős drámai szerepek gazdája a harminckilenc éves szlovák színész. Aljoskát játszotta a Karamazov testvérekben, Jeant a Júlia kisasszonyban, Thybaltot a Rómeó és Júliában, Valmontot Hampton Veszedelmes viszonyok című darabjában. Ebben az évadban, a Nemzeti Színpadon Sartre Zárt tárgyalásában és Ganetti Esküvőjében láthatja a közönség. • Fóti Ferenc dilemmája, hogy kitartson-e barátja mellett vagy önző módon csak a maga életét mentse, hálás, ugyanakkor nem könnyű feladat a színész számára. Ilyen helyzetben a lélek legmélyebb rétegeibe kell alászállnia... — Valóban nehéz percek voltak ezek, hiszen Fóti kapott egy másik, láthatatlan partnert is az írótól: a félelem mindvégig ott áll mellette, kísérti őt, tapad rá, nincs egy perc, amikor nyugton hagyná. Fóti segíteni akar, de nem tudja, hogyan. Ha nem figyelnék, mikor mit mond, hogy cselekszik, talán bátrabb lenne, helyettese árgus tekintetétől azonban harapófogóban érzi magát. A tudathasadás pillanatai ezek. Ha közbelép, Káplár által önmagát sodorja hajba, ha nem törődik vele, a lelkiismerete teszi tönkre. • Lehet, hogy nem is annyira a barátja, mint inkább saját magán akar segíteni? — A kérdés sokkal bonyolultabb annál, minthogy igennel vagy nemmel válaszoljak rá. És én éppen ebben látom Eörsi nagyságát. A jellemek, a párbeszédek olyannyira kidolgozottak és mélyrehatóak nála, hogy minden mondat mögött egy újabb, rejtett gondolatsort találtam. Fóti, még ha saját meggyőződése ellen cselekszik is a börtönben, ugyanúgy szenved, mint a többiek. Szenved, mert a helyzetéből eredően önmaga foglya. Szabadon él és szabadon mozog, igazából mégsem különbözik az élete a többiekétől, akik a cellában várják az „új időszámítást". • Önmagáról mit állapít meg a színész, amikor ilyen szerepet játszik? — Engem egyetlenegy dolog foglalkoztatott, miközben a szerepre készültem. Az, hogy Fóti helyében én vajon mit tennék? A forgatás előtti héten minden este, elalvás előtt ez járt az eszemben. Természetesen, gyorsan elhitettem magammal: én, a becsületes, biztosan megmenteném a barátomat, még ha az életemet kockáztatnám, még akkor is. Aztán amikor jobban belegondoltam és elbizonytalanodtam, kezdtem rosszul érezni magam. Az életemet adnám? Azt az egyet, ami van? Ki tudja, hogy döntenék... furcsa dolgok ezek. Beszélni egy ilyen helyzetről és valóban megélni, nem ugyanaz. Most, hogy eljátszottam a szerepet, már nem merem azt állítani, hogy én ilyen bátor, erős ember vagyok. Még nem bizonyítottam önmagam előtt. • Melyik jelenettől tartott a leginkább? — Attól, amikor Fóti beül az elkülönített Káplárhoz, és ott, a cellában próbál megértést és felmentést kérni tőle. Azok nagyon nehéz percek voltak, hiszen a darab kétharmad része ezt a párbeszédet, ezt a találkozást készíti elő. Jean Gabint látom most magam előtt a Két férfi a városban című filmből... ő tudott szavak nélkül is úgy beszélni, hogy vele érezzek. Fóti szerepében, remélem, nekem is voltak olyan pillanataim, amikor a puszta tekintetemből is olvasni lehetett. • Bennem éppen ezek a percek maradtak meg, ahogy ott ül Káplár mellett, és látom az arcán, hogy marja a lelkiismerete. — Igaz, őszinte darab a kihallgatás, nem találtam benne egyetlen „befejezetlen" mondatot sem. Sokat és sokféle szerepet játszottam már, de ekkora lelki csatára, mint Eörsi István, nagyon kevés író szólított fel. • Mit gondol, negyven évvel, a történtek után hogyan él ma Fóti? — Szerintem ismét valami magas beosztásban van, vagy pedig megtört, idegbeteg ember lett belőle. • Most, hogy egy hét leforgása alatt kétszer is bemutatta a filmet a Szlovák Televízió, mit üzen Eörsinek? — Köszönöm, hogy megírta a darabot és tisztelem őt a bátorságáért. Ő tényleg elmondhatja magáról, hogy mint író szembeszegült a régi rendszerrel. SZABÓ G. LÁSZLÓ A KIHALLGATÁS Eörsi István drámája a Szlovák Televízióban • A főszerepben: Jozef Vajda „Jean Gabint látom most magam előtt..." (Méry Gábor felvétele) BÁRMILYEN ÁLLÁST ELVÁLLALNÉK MUNKANÉLKÜLISÉGI HELYZETKÉP NYITRAROL A munkanélküliség az ország egyik legégetőbb problémájává vált. Egész Szlovákiában megmutatkozik, bár nem mindenütt egyenlő mértékben. Míg például Pozsonyban 4 százalékos, Varannóban eléri a 18 százalékot. E riportunkban annak szerettünk volna utánanézni, mi a helyzet e téren a Nyitrai járásban. MUNKANÉLKÜLI SEGÉLY HELYETT ÁLLAMI DOTÁCIÓ František Vlasáktól, a járási munkaügyi hivatal vezetőjétől megtudtuk, hogy február végén a járásban 13 és fél ezer munkanélkülit tartottak számon. — Ez 13 százalékos munkanélküliséget jelent, a januári 12,9 százalékkal szemben, és ez országosan a középmezőnybe, a 16—17. helyre sorol bennünket — mondta sportnyelvre fordítva a szót az igazgató. — 1600 olyan személyt tartunk számon, aki egyenesen az iskolából került a munkanélküliek táborába, közülük 118 a főiskolát vagy egyetemet végzettek száma. A 13 és fél ezer munkanélküliből 6300-an részesülnek munkanélküli-segélyben. Az aktív foglalkoztatási politikán belül volt egy regionális programunk, amelynek keretében az új munkalehetőséget kínáló vállalkozók egy munkahely létrehozásához 50 ezer koronáig terjedő állami támogatást kaphatnak. Ezen a programunkon jelenleg változtatni akarunk, mert míg korábban aszerint bíráltuk el a segély megítélését, hogy a vállalkozó milyen munkalehetőséget kínál, ezentúl csak az fog érdekelni bennünket, hogy kit alkalmaz. Elsősorban a hosszú ideje munka nélkül levő, iskolából frissen kikerült, átképzési tanfolyamon részt vett és csökkent munkaképességű íveket alkalmazó vállalkozót szeméfogjuk támogatni. Amikor a munkanélküliség várható alakulása iránt érdeklődtem, az igazgató háromféle lehetőséget is felsorolt. — A hivatalos előrejelzések 18 százalékos munkanélküliséget jövendölnek Szlovákiában. Az én személyes meglátásom szerint a 25 százalékot is eléri, de a munkáltatói szféra képviselői 30 százalék felettit jövendölnek. Én a saját előrejelzésemet arra alapozom, hogy a csődtörvény érvénybe lépésével törvényszerűen megnövekszik a munkanélküliek száma is. NEM KERESI — KÍNÁLJA A MUNKÁT Furcsállottam, hogy az épületben nem tapasztalható a megszokott nyüzsgés, a folyosókon itt nem állnak sorban a munkanélküliek. Talán nem lenne érdeklődés munka iránt? Az igazgató azonban felvilágosított, hogy az ügyfelekkel a körzeti munkaügyi hivatal tartja a kapcsolatot. S mert néhány ügyféllel is szerettem volna beszélni, én is a körzetiek felé vettem az irányt. Ügyfélfogadás után érkeztem, így csak egy három év körüli kislányt vezető fiatal házaspárral találkoztam. Gondoltam, ők is munkanélküliek, s mindjárt meg is szólítottam őket. Kiderült azonba, hogy munkát kínálókkal futottam össze. Pavol Páleník, akinek eredeti foglalkozása erdész, a városban nyit egy illatszerboltot és festéküzletet április elején, és oda keres három eladót. Felesége szakképzett eladó, a fogyasztási szövetkezetben dolgozott, s most, hogy lejárt az anyasági szabadsága, férjével együtt vezetné az üzletet. EGY NAP SZÁZÖTVENEN IS JÖNNEK Egy középkorú férfi a hirdetőtáblán a munkalehetőséget listáját böngészte. Ő sem keresett, hanem kínált munkát. Nevét nem volt hajlandó elárulni, csak annyit, hogy egy szociális hivatal alkalmazottja, s nyugdíjasotthonba keres takarítókat és konyhai kisegítőket. Mint elmondta, nem először intézkedik ilyen ügyben, már tavaly is tíz embert alkalmaztak ún. közhasznú munkára, ami általában csak időszakos foglalkozást jelent, de a tavalyiak közül is többen megmaradtak állandó alkalmazottnak. A körzeti munkaügyi hivatal vezetőjével megbízott Ivan Huček mérnöktől megkérdeztem, naponta hányan fordulnak meg a hivatalban. — Ezt elég nehéz meghatározni, mert a hónap elején mindig többen vannak, hiszen többnyire az előző hónap végével jár le a szerződésük az előbbi munkahelyükön, akár 150-en is megfordulnak ilyenkor egy nap alatt, de átlagban úgy 30 új munkaerő jelentkezik naponta. Aztán vannak olyan állandó ügyfeleink is, akik már alkalmazkodtak az alacsony havi jövedelemhez, jobban megfelel nekik a munkanélküli-segély, mintha dolgozniuk kellene a bérért. Előfordul az ún. álmunkanélküliség is. Ezt olyankor ha egy vállalkozó új alkalmazzák, munkahelyet hoz létre, arra már ki is szemelte a jövendő alkalmazottat, s ez a jövendő alkalmazott csak azért veteti fel magát a munkanélküliek jegyzékébe, hogy az ismerőse állami támogatást igényelhessen azért, hogy őt alkalmazza. Épp ezért az új munkahelyek esetében elsősorban azoknak nyújtunk támogatást, akik a már hosszabb ideje munkát keresőket alkalmazzák. NEM TUDOM, MIBŐL ÉLNEK MEG... Az irodából kijövet egy másik ajtó előtt kb. egy tucat fiatal nőt láttam várakozni. Egyenként mentek be a tanteremszerű helyiségbe, ahol két alkalmazott kikérdezte őket és felírta az adataikat. Kiderült, végre valódi munkakeresőkre leltem. A sor elején álló 17 év körüli lányt, Mária Gavlíkovát megkérdeztem, mire várnak. — Versenypályázatot hirdettek, eladókat keresnek egy most nyíló drogériába, szeretnék benevezni. Mária elmondta, hogy az Elit cégnél végezte a szakmunkásképzőt, s eddig még nem volt állása. A „felvételi bizottságtól" kijövet egy huszonéves fiatalasszony állt meg mellettünk. Tőle is megkérdeztem, mi hozta őt ide. — Muszáj valami munkát találnom — mondta Júlia Stojková —, egyedül nevelem a gyermekemet, a múlt még családi pótlékot sem hónapban kaptam, és ha a nővéremék nem segítenének, nem is tudom, miből élnék meg. Az eredeti foglalkozásom esztergályos, anyasági szabadságon eddig, de most már bármilyen voltam munkát elvállalnék. Szívesen részt vennék valamilyen átképzési tanfolyamon is, de csak ha a munkáltató fizetné, hiszen örülök, ha a gyereket etetni meg öltöztetni tudom. Szó ami szó, egy egyedülálló anya helyzete amúgy sem irigylésre méltó, hát még ha ráadásul munkanélküli is. Pedig még jó ideig nem számíthatunk javulásra a foglalkoztatás terén. Csak abban bízhatunk, hogy legalább a rosszabbodás nem lesz túl rohamos. GAÁL LÁSZLÓ