Új Szó, 1993. március (46. évfolyam, 49-75. szám)

1993-03-25 / 70. szám, csütörtök

1993. MÁRCIUS 25. INTERJÚ A NÉKAI KÖLTŐVEL Végre nem kell a karjukba csípni, hogy elhiggyék, ébren vannak, nem álom, hogy Pécsről, a nemzetközi művelődéstörténeti vetélkedőről harmadik helyezéssel (százkét csa­pat versenyzett, köztük neves buda­pesti gimnáziumok diákjai!) és három különdíjjal jöttek haza. A Duna Utcai Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium történelemtanárával, Kulcsár Móni­kával és a csapat tagjaival, Both Anikóval, Bernáth Szilviával, Sze­keres Krisztiánnal és Varga Ág­nessel madarat lehetne fogatni. Tisztes helytállásra számítottak (mondjuk, bekerülni az első tíz közé), de hogy megelőzik például a komá­romi és a galántai magyar gimnáziu­mot, a kolozsváriakat, szegedieket, miskolciakat stb., erről nem is ál­modtak. Úgy vélem, a magyar szakos egyetemisták közül sem sokan olvas­ták Lövik Károly, Petelei István mű­veit, nem sok érettségiző tudná két percben összefoglalni, hogyan hatott a kiegyezés a politikai pártokra és az emigrációra 1867-ben; ki tudja, ki volt Justh Zsigmond; milyen interjút ké­szítenének id. Vajda Jánossal.. A zenei és képzőművészeti igényekről már nem is szólva. — Tavaly hívtak meg először az Adj emberséget az embernek, adj magyarságot a magyarnak! verseny­re, Tatabányára — meséli Kulcsár Mónika tanárnő. — Idén, amint meg­érkezett a felhívás, úgy döntöttünk, el­megyünk. A verseny négy fordulóból áll, decemberben kellettt leadni az írásbeli dolgozatot, utána az írásbe­li teszt következett majd a helyszínen egy-egy írásbeli és szóbeli rész. Százkét csapat küldte be a pálya­munkát, ebből huszonnégyet hívtak meg, húsz jelent meg. Nem okozott különösebb gondot hogy kit vigyek, ezeket a gyerekeket harmadik éve ta­nítom, több versenyen vettünk részt de ilyen jól még nem szerepeltünk. — Hogyan sikerült a tavalyi be­mutatkozás? — Nem volt rossz, az írásbeli for­dulón hatodikok lettünk, ezért kap­tuk most a legjobb külföldi csapat díját. Ennek ellenére nem bíztam ilyen kiváló eredményben. — A kérdések nehezek. A többi iskola olyan erős történelemből? — A kérdések valóban nagyon ne­hezek, ráadásul tavaly csak történelmi kérdések voltak, idén már kibővítették irodalmi, zenetörténeti és művé­szettörténeti dolgokkal. Mindent tudni kell, ami a dualizmus korában volt. — Milyen írásbeli témát válasz­tottak? — A gyerekek a történelemre szavaztak, az 1868-as nemzetiségi törvényt dolgozták fel, erre kaptuk az egyik díjat a sok közül. Szeptem­berben a legjobb munkákból meg­jelentetnek egy könyvecskét, benne lesz a miénk is. — A megszerzett tudáson, ta­pasztalatokon, ismeretségeken kívül lehet haszna egy ilyen verse­nyen elért eredménynek? — Ha magyarországi egyetemre, főiskolára jelentkeznénk, biztosan — a csapat­­ szóvivője Pécsett is Szekeres Krisztián volt, de a töb­biek nem ellenzik, hogy helyettük is nyilatkozzék. — Közülünk azon­ban senki sem készül oda. Nem tu­dom, Szlovákiában hajlandók lesz­nek-e figyelembe venni. Mindene­setre csatoljuk a felvételi kérvény­hez a versenyről kapott angol nyelvű papírt. Anikó és Ági magyar—törté­nelem szakra, én jogra készülök, elvben jelenthetne némi előnyt, de nem számítunk rá. — Mit szólt, hogyan fogadott benneteket az iskola? — A verseny után egy napig pi­hentettem a gyerekeket, én arattam le a babérokat. Azt hiszem, most mi va­gyunk a gimnázium büszkesége -­mondja a tanárnő, aki a sikerből mindössze annyit vállal, hogy ő vá­lasztotta ki a gyerekeket, s időn­ként ösztönözte őket. — A kollégák a nyakamba borultak, gratuláltak, ilyen örömben és ünneplésben még nem volt részem. Az útiköltséget az Esterházy Alapítvány és a szülői munkaközösség fedezte. Szerencsé­re, mi is hoztunk valamit cserébe. * (sebő­k) ÚJSZÓi PUBLICISZTIKA 8 D­öngő vasajtók egy sztálinista börtön­ben, megalázók és megalázottak '53 karácsonyán, valahol Magyarorszá­gon. Félelem és kilátástalanság, keserűen vál­lalt cinizmus és nyomasztó várakozás a cellák­ban, a tehetetlenség és a lelkiismeret párharca az alezredes irodájában. Fóti Ferenc ott, azok közt a falak közt lett börtönigazgató, ahol pár nappal korábban ő maga is áldozat volt. Hálát­lan szerep, kegyetlen helyzet. Legjobb barátját, Káplárt kell fogva tartania. Eörsi István 1965-ben írt drámáját,­a kihall­gatást először a berlini Schaubühne tűzte mű­sorra, 1984-ben. A magyarországi bemutatóra öt évvel később, a kaposvári színházban került sor Babarczy László és Mohácsi János irányí­tásával. A Szlovák Televízió Ján Zeman rende­zésében 85 perces tévéfilmet készített most a műből. Fótit, a börtönigazgatót Jozef Vajda formál­ta meg, a figura legbensőbb énjét is tisztán lát­tatva. Jelentős drámai szerepek gazdája a har­minckilenc éves szlovák színész. Aljoskát ját­szotta a Karamazov testvérekben, Jeant a Júlia kisasszonyban, Thybaltot a Rómeó és Júliában, Valmontot Hampton Veszedelmes viszonyok című darabjában. Ebben az évadban, a Nemze­ti Színpadon Sartre Zárt tárgyalásában és Ga­netti Esküvőjében láthatja a közönség. • Fóti Ferenc dilemmája, hogy kitartson-e barátja mellett vagy önző módon csak a maga életét mentse, hálás, ugyanakkor nem könnyű feladat a színész számára. Ilyen helyzetben a lé­lek legmélyebb rétegeibe kell alászállnia... — Valóban nehéz percek voltak ezek, hiszen Fóti kapott egy másik, láthatatlan partnert is az írótól: a félelem mindvégig ott áll mellette, kí­sérti őt, tapad rá, nincs egy perc, amikor nyug­ton hagyná. Fóti segíteni akar, de nem tudja, hogyan. Ha nem figyelnék, mikor mit mond, hogy cselekszik, talán bátrabb lenne, helyettese árgus tekintetétől azonban harapófogóban érzi magát. A tudathasadás pillanatai ezek. Ha köz­belép, Káplár által önmagát sodorja hajba, ha nem törődik vele, a lelkiismerete teszi tönkre. • Lehet, hogy nem is annyira a barátja, mint inkább saját magán akar segíteni? — A kérdés sokkal bonyolultabb annál, minthogy igennel vagy nemmel válaszoljak rá. És én éppen ebben látom Eörsi nagyságát. A jellemek, a párbeszédek olyannyira kidolgozot­tak és mélyrehatóak nála, hogy minden mondat mögött egy újabb, rejtett gondolatsort talál­tam. Fóti, még ha saját meggyőződése ellen cselekszik is a börtönben, ugyanúgy szenved, mint a többiek. Szenved, mert a helyzetéből eredően önmaga foglya. Szabadon él és szaba­don mozog, igazából mégsem különbözik az élete a többiekétől, akik a cellában várják az „új időszámítást". • Önmagáról mit állapít meg a színész, ami­kor ilyen szerepet játszik? — Engem egyetlenegy dolog foglalkoztatott, miközben a szerepre készültem. Az, hogy Fóti helyében én vajon mit tennék? A forgatás előtti héten minden este, elalvás előtt ez járt az eszemben. Természetesen, gyorsan elhitettem magammal: én, a becsületes, biztosan meg­menteném a barátomat, még ha az életemet kockáztatnám, még akkor is. Aztán amikor jobban belegondoltam és elbizonytalanodtam, kezdtem rosszul érezni magam. Az életemet adnám? Azt az egyet, ami van? Ki tudja, hogy döntenék... furcsa dolgok ezek. Beszélni egy ilyen helyzetről és valóban megélni, nem ugyanaz. Most, hogy eljátszottam a szerepet, már nem merem azt állítani, hogy én ilyen bá­tor,­ erős ember vagyok. Még nem bizo­nyítottam önmagam előtt. • Melyik jelenettől tartott a leginkább? — Attól, amikor Fóti beül az elkülönített Káplárhoz, és ott, a cellában próbál megértést és felmentést kérni tőle. Azok nagyon nehéz percek voltak, hiszen a darab kétharmad része ezt a párbeszédet, ezt a találkozást készíti elő. Jean Gabint látom most magam előtt a Két fér­fi a városban című filmből... ő tudott szavak nélkül is úgy beszélni, hogy vele érezzek. Fóti szerepében, remélem, nekem is voltak olyan pillanataim, amikor a puszta tekintetemből is olvasni lehetett. • Bennem éppen ezek a percek maradtak meg, ahogy ott ül Káplár mellett, és látom az ar­cán, hogy marja a lelkiismerete. — Igaz, őszinte darab a kihallgatás, nem ta­láltam benne egyetlen „befejezetlen" monda­tot sem. Sokat és sokféle szerepet játszottam már, de ekkora lelki csatára, mint Eörsi István, nagyon kevés író szólított fel. • Mit gondol, negyven évvel, a történtek után hogyan él ma Fóti? — Szerintem ismét valami magas beosztás­ban van, vagy pedig megtört, idegbeteg ember lett belőle. • Most, hogy egy hét leforgása alatt kétszer is bemutatta a filmet a Szlovák Televízió, mit üzen Eörsinek? —­ Köszönöm, hogy megírta a darabot és tisztelem őt a bátorságáért. Ő tényleg elmond­hatja magáról, hogy mint író szembeszegült a régi rendszerrel. SZABÓ G. LÁSZLÓ A KIHALLGATÁS Eörsi István drámája a Szlovák Televízióban • A főszerepben: Jozef Vajda „Jean Gabint látom most magam előtt..." (Méry Gábor felvétele) BÁRMILYEN ÁLLÁST ELVÁLLALNÉK MUNKANÉLKÜLISÉGI HELYZETKÉP NYITRAROL A munkanélküliség az ország egyik legégető­bb problémájává vált. Egész Szlovákiában megmutatkozik, bár nem mindenütt egyenlő­ mér­tékben. Míg például Pozsonyban 4 százalékos, Varannóban eléri a 18 százalékot. E riportunkban annak szerettünk volna utánanézni, mi a helyzet e téren a Nyitrai járásban. MUNKANÉLKÜLI SEGÉLY HELYETT ÁLLAMI DOTÁCIÓ František Vlasáktól, a járási munkaügyi hivatal vezetőjétől meg­tudtuk, hogy február végén a járás­ban 13 és fél ezer munkanélkülit tar­tottak számon. — Ez 13 százalékos munkanélküliséget jelent, a januári 12,9 százalékkal szemben, és ez or­szágosan a középmezőnybe, a 16—17. helyre sorol bennünket — mondta sportnyelvre fordítva a szót az igazgató. — 1600 olyan személyt tartunk számon, aki egyenesen az iskolából került a munkanélküliek tá­­borába, közülük 118 a főiskolát vagy egyetemet végzettek száma. A 13 és fél ezer munkanélküliből 6300-an részesülnek munkanélküli-segély­ben. Az aktív foglalkoztatási politi­kán belül volt egy regionális progra­munk, amelynek keretében az új munkalehetőséget kínáló vállalko­zók egy munkahely létrehozásához 50 ezer koronáig terjedő állami tá­mogatást kaphatnak. Ezen a prog­ramunkon jelenleg változtatni aka­runk, mert míg korábban aszerint bí­ráltuk el a segély megítélését, hogy a vállalkozó milyen munkalehetősé­get kínál, ezentúl csak az fog érde­kelni bennünket, hogy kit alkalmaz. Elsősorban a hosszú ideje munka nélkül levő, iskolából frissen kikerült, átképzési tanfolyamon részt vett és csökkent munkaképességű íveket alkalmazó vállalkozót szemé­fogjuk támogatni. Amikor a munkanélküliség várha­tó alakulása iránt érdeklődtem, az igazgató háromféle lehetőséget is felsorolt. — A hivatalos előrejelzé­sek 18 százalékos munkanélkülisé­get jövendölnek Szlovákiában. Az én személyes meglátásom szerint a 25 százalékot is eléri, de a munkál­tatói szféra képviselői 30 százalék felettit jövendölnek. Én a saját elő­rejelzésemet arra alapozom, hogy a csődtörvény érvénybe lépésével törvényszerűen megnövekszik a munkanélküliek száma is. NEM KERESI — KÍNÁLJA A MUNKÁT Furcsállottam, hogy az épületben nem tapasztalható a megszokott nyüzsgés, a folyosókon itt nem áll­nak sorban a munkanélküliek. Talán nem lenne érdeklődés munka iránt? Az igazgató azonban felvilágosított, hogy az ügyfelekkel a körzeti mun­kaügyi hivatal tartja a kapcsolatot. S mert néhány ügyféllel is szerettem volna beszélni, én is a körzetiek felé vettem az irányt. Ügyfélfogadás után érkeztem, így csak egy három év körüli kislányt vezető fiatal házas­párral találkoztam. Gondoltam, ők is munkanélküliek, s mindjárt meg is szólítottam őket. Kiderült azonba, hogy munkát kínálókkal futottam össze. Pavol Páleník, akinek eredeti foglalkozása erdész, a városban nyit egy illatszerboltot és festéküzletet április elején, és oda keres három el­adót. Felesége szakképzett eladó, a fogyasztási szövetkezetben dolgo­zott, s most, hogy lejárt az anyasági szabadsága, férjével együtt vezetné az üzletet. EGY NAP SZÁZÖTVENEN IS JÖNNEK Egy középkorú férfi a hirdetőtáb­lán a munkalehetőséget listáját bön­gészte. Ő sem keresett, hanem kínált munkát. Nevét nem volt hajlandó el­árulni, csak annyit, hogy egy szociá­lis hivatal alkalmazottja, s nyugdí­jasotthonba keres takarítókat és konyhai kisegítőket. Mint elmondta, nem először intézkedik ilyen ügyben, már tavaly is tíz embert alkalmaztak ún. közhasznú munkára, ami általá­ban csak időszakos foglalkozást je­lent, de a tavalyiak közül is többen megmaradtak állandó alkalmazott­nak. A körzeti munkaügyi hivatal veze­tőjével megbízott Ivan Huček mér­nöktől megkérdeztem, naponta há­nyan fordulnak meg a hivatalban. — Ezt elég nehéz meghatározni, mert a hónap elején mindig többen vannak, hiszen többnyire az előző hónap végével jár le a szerződésük az előbbi munkahelyükön, akár 150-en is megfordulnak ilyenkor egy nap alatt, de átlagban úgy 30 új munkaerő jelentkezik naponta. Az­tán vannak olyan állandó ügyfeleink is, akik már alkalmazkodtak az ala­­csony havi jövedelemhez, jobban megfelel nekik a munkanélküli-se­gély, mintha dolgozniuk kellene a bérért. Előfordul az ún. álmunkanél­küliség is. Ezt olyankor ha egy vállalkozó új alkalmazzák, munkahelyet hoz létre, arra már ki is szemelte a jövendő alkalmazottat, s ez a jöven­dő alkalmazott csak azért veteti fel magát a munkanélküliek jegyzéké­be, hogy az ismerőse állami támo­gatást igényelhessen azért, hogy őt alkalmazza. Épp ezért az új munka­helyek esetében elsősorban azok­nak nyújtunk támogatást, akik a már hosszabb ideje munkát keresőket alkalmazzák. NEM TUDOM, MIBŐL ÉLNEK MEG... Az irodából kijövet egy másik ajtó előtt kb. egy tucat fiatal nőt láttam várakozni. Egyenként mentek be a tanteremszerű helyiségbe, ahol két alkalmazott kikérdezte őket és felír­ta az adataikat. Kiderült, végre való­di munkakeresőkre leltem. A sor elején álló 17 év körüli lányt, Mária Gavlíkovát megkérdeztem, mire várnak. — Versenypályázatot hir­dettek, eladókat keresnek egy most nyíló drogériába, szeretnék bene­vezni. Mária elmondta, hogy az Elit cégnél végezte a szakmunkáskép­zőt, s eddig még nem volt állása. A „felvételi bizottságtól" kijövet egy huszonéves fiatalasszony állt meg mellettünk. Tőle is megkérdeztem, mi hozta őt ide. — Muszáj valami munkát találnom — mondta Júlia Stojková —, egyedül nevelem a gyermekemet, a múlt még családi pótlékot sem hónapban kaptam,­­ és ha a nővéremék nem segítené­nek, nem is tudom, miből élnék meg. Az eredeti foglalkozásom esztergá­­lyos, anyasági szabadságon eddig, de most már bármilyen voltam mun­kát elvállalnék. Szívesen részt ven­nék valamilyen átképzési tanfolya­mon is, de csak ha a munkáltató fi­zetné, hiszen örülök, ha a gyereket etetni meg öltöztetni tudom. Szó ami szó, egy egyedülálló anya helyzete amúgy sem irigylésre méltó, hát még ha ráadásul munkanélküli is. Pedig még jó ideig nem számítha­tunk javulásra a foglalkoztatás te­rén. Csak abban bízhatunk, hogy legalább a rosszabbodás nem lesz túl rohamos. GAÁL LÁSZLÓ

Next