Vasárnap - családi magazin, 1993. január-június (26. évfolyam, 1-22. szám)
1993-05-23 / 20. szám
I Galánta 1993-ban két nevezetes évfordulót ünnepel, amelyek Kodály Zoltán galántai gyermekkorához és alkotó tevékenységéhez kötődnek. Az egyik évforduló 1933-ra emlékeztet bennünket, ekkor írta Kodály a Galántai táncokat. Ez tehát a hatvanéves jubileum. A másik Kodály-évforduló 1943-hoz kapcsolódik, amikor a Mester utoljára járt Galántán, és a város díszpolgárává avatták. Ötven évvel ezelőtt mondotta el azt a nevezetes ünnepi beszédét, amelyben Galántát művészi szülőhelyévé emelte. Galántai táncok Kodály Zoltán a Galántai táncokat 1933-ban a Budapesti Filharmóniai Társaság megalakulásának 80. évfordulójára írta. Bemutatója a Filharmónia jubiláris ünnepi hangversenyén 1933. október 23- án Budapesten hangzott el. A Galántai táncok forrása az 1800 táján Bécsben megjelent magyar táncfüzet anyaga. Ezt a táncfüzetet Major Ervin a Nemzeti Zenede kottatárában találta meg - azokat a verbunkosokat tartalmazta, amelyeket a Galánta környékéről való, akkori cigányzenészek játszottak és vittek szét a nagyvilágba, így Bécsbe is. Amint Keszi Imre írja: ,,A Galántai táncok megint azt a fajta magyarságot képviselik, amelyet a Háry-szvit Toborzója. Kodálynak ez a műve közelíti meg legjobban azt a fajta zenélést, amelyet a világ közvéleménye Haydn, Beethoven, Schubert, Brahms és Liszt nyomán magyarosnak tart és amely a népszerű cigányzenére emlékeztet. Persze Kodály igényei ezt a művet is magasan a megszokott szórakoztató zene szintje fölé emelik, nemcsak a választékos ízléssel megkeresett témák, a merész harmóniák és az eredeti hangszerelés révén, hanem a felhasznált dallamok összeállításának szimfonikus jellegű szubjektív megformálásában is." Tóth Aladár szerint viszont: ,,a Galántai táncok Kodály remek zenekölteménye, egy régen eltemetett magyar világ alakjait idézi, de ugyanakkor világosan érezzük, hogy ezek az alakok csak most, ebben a zenekölteményben kezdik élni igazi életüket... Ami életnek felületes, könnyű fajsúlya volt, az Kodály művészetében mennyei színjátékká varázsolódott és éppen itt találta meg hivatása valódi komolyságának súlyát... " Röviddel a budapesti bemutató után újra Pesten csendülnek fel a Galántai táncok csodálatos dallamai, 1934. szeptember 29-én és október 4-én. Ugyanakkor Londonban Henry Wood vezényletével mutatták be óriási sikerrel. Az 1934-es esztendő külföldi sikerei közül épp a Galántai táncok emelkedik ki. 1942. évi nyugalomba vonulása után is szorgalmasan dolgozik. Zenét szerez, tanít és közéleti funkciókat tölt be. Ha azonban tudatosan bántják, a csendes szavú Kodály egyszerre haragos lesz: „Az merjen elém állni és leckéztetni, ■ aki a magyarság érdekében többet dolgozott nálam... Mindezt a munkát az állam támogatása nélkül, szinte pazarlásnak nevezhető saját kiadásokkal végeztem. Ez különben egyáltalán nem fizethető meg. Vajon honnan meríthettem az energiát mindehhez? A napi politikával nem foglalkoztam. Átvitt értelemben viszont politikai minden taktus, minden népdal, amit följegyeztem. Szerintem ez a helyes nemzeti politika. A tetteké, és nem a frázisoké!" Kodály valóban nem a frázisok, hanem a tettek embere volt. Nemcsak muzsikusok nemzedékeit tanította, nevelte, hanem egy ország népéhez, népünkhöz igyekezett közel vinni a zenét s a népet a zenéhez. Alkotásai tiszta, sajátos, maga teremtette nyelven beszélnek. Jóllehet munkássága idején a különböző „izmusok“ ugyancsak hódítottak a zenében is, ő megmaradt a maga útján, a magyar művészet harcosának. ,,Ha azt kérdezik tőlem" - írta egy helyütt Bartók -, ,,mely művekben ölt legtökéletesebben testet a magyar szellem, azt kell rá felelnem, Kodály Zoltán műveiben. “ Európai és magyar visszatérő mottó Kodály írásaiban, s ha ott nem bukkannánk rá, megtalálnánk a szintézist műveiben. ,,Kis népek gyengéje, hogy gyakorta elvesztik arányérzéküket, hol túl, hol meg alábecsülik értékeiket. Velünk is ez történt. Hol azt hittük mindent úgy kell csinálnunk, mint a külföldieknek, a németeknek, franciáknak, s igyekeztünk németebbek lenni a németeknél és franciábbak a franciáknál... “ Kodály Zoltán a Galántai táncokban is fontos dologra figyelmeztet minket, hogy egyidejűleg figyeljünk a világra és saját magunkra. Mert ,,ha önmagunkat nem becsüljük s elveszítjük, hogy lépést tartsunk az európai fejlődéssel, akkor aligha vesszük észre hangunkat a nemzetek koncertjében..." Népdalgyűjtés A népdalgyűjtés nagy terve lassan érlelődött meg benne. Már gyermekkorában, Galántán megszerette a népet s annak dalait. Bár Nagyszombatban forgatta először érdeklődéssel az akkor ismert népdalkiadványokat, Budapesten a népdalról tervezett doktori értekezéséhez alaposan áttanulmányozta az összes megjelent gyűjteményt. Döbbenettel fedezte fel, hogy a feljegyzők meghamisították a népdalokat. Éppen a magyar sajátosságokat másították meg az idegen zenén felnőtt gyűjtők. Nem maradt más hátra, mint a néptől magától megtanulni dalait. Mert az eredeti magyar zene még élt, csakis falun lehetett megtalálni. Ezért jött el Kodály Zoltán Galántára 1905-ben, hogy innét tegye meg a döntő lépést, amelyről így szólott: ,,Hátizsákkal a vállamon, bottal a kezemben és ötven koronával a zsebemben indultam el... Ott bolyongtam kialakult rendszer nélkül, embereket fogtam meg az utcán, hívtam énekelni a kocsmába és hallgattam az aratólányok dalát. Legfárasztóbbak voltak a füstös kocsmai szeánszok éjszakánként. .. „Útjának azonban meg lett az eredménye: 150 népdal, amelyből 1906-ban tizenöt dallamot leközölt az Ethnográfia - Mátyusföldi gyűjtés címen. 1927-ben inkognitóban járt Galántán, meg akarván szerezni az egyik régi templomi énekeskönyvet, amelyben többek között le volt jegyezve az a többszólamú karácsonyi pásztormise is, amelyet tanítója, az akkori kántortanító Fülöp János szerzett. Ezt a pásztormisét évtizedeken keresztül nagykarácsony ünnepén a galántai egyházi énekkar énekelte a templomban. De fájna Kodály Zoltánnak és Fülöp János tanító úrnak is, ha megtudnák, hogy jó néhány esztendeje már nem éneklik. Egy évszázad hagyományához lettünk hűtlenek és dobtunk a feledés tüzébe olyan drága emléket, amelyet minden nemzet irigyelhet tőlünk. Jó lenne, ha a felújított galántai templomban az idén karácsonykor újra felhangzanának e pásztormise ősi dallamai... Megérdemelné ezt kétszázéves templomunk és annak hűséges hívei. Újra feltűnik lelki szemeink előtt ez a fiatal, csupa lélek fiú, amint vállán a felleghajtóval, hóna alatt a kincsként őrzött fonográffal járta Galánta környékének úttalan utait, cselédeknél, kis-dunai halászoknál és mátyusföldi parasztoknál lel tanyát, szállást és kunyhók mécslángja mellett veti papírra útijegyzeteit s az összegyűjtött népdalokat. Legjobban talán az 1905. augusztus 14-én Mátyusföldről Párizsba írt üdvözlete igazolja azt a szeretetet és rajongást, amit Galánta és környéke iránt érzett: ,,Ma Nádszegen vagyok, közben egész nap mentem, úgy, hogy nem láttam falut, csak erdőket és réteket. Nem hittem, hogy ilyen gyönyörű a Csallóköz, ezüst víz (Kis-Duna), ezüstös fűz és nyárfák, ezüstös rétek (benőtte őket az árvalányhaj) erős, mély zölddel aláfestve, hozzá az égbolt is egész nap ezüstszín volt. A nyelvem is visszaszokott a csallóközi beszédbe, amit hej, de megrongált az a szerencsétlen városi idióma... A régi mondás az ő esetében nem volt helytálló, mert sok évi harc és küzdelem után, mégiscsak próféta lett a saját hazájában, és sikereinek elismeréseként megkapta a legmagasabb kulturális kitüntetést, a Corvin-koszorút. Siker, elismerés Ettől kezdődően Kodály Zoltán útja a sikerek és elismerések felé ívelt szinte töretlenül. így hódolt Kodály Galántának az itt eltöltött legszebb hét esztendőért, valamint azért a tanulságért, hogy a népzene, a magyar népzene lesz a klasszikus magyar zene alapja. Ugyancsak azért a barátságért, amely a kis Kodályt a galántai népiskola mezítlábasaihoz és a cigánysor rajkóihoz fűzte, akik gyakran jártak ki a vasútállomásra és hegedűikön az otthon hallott ősi muzsikával ismertették meg. Zoltán „malac-bandája“ volt ez, s ez a verbunkos-muzsika köszön vissza ránk a Galántai táncokból... Kodály Zoltánnak, a zeneköltőnek és tudósnak életét óriási népnevelő munka tölti ki. Nagyrészt az ő érdeme, hogy a magyar népzenét lassacskán az egész nemzet megismerte. Elméleti és gyűjtői, valamint nagyon jó ízlésre és határozott ítéletre valló műbírálói ténykedésén kívül a magyar nyelv és beszéd tisztaságának kitűnő, lelkiismeretes és lelkes élharcosa volt. A feszültségekkel, forradalmakkal, két világháborúval, műszaki forradalommal telített kor, amely a zeneszerző 85 évét magában foglalta, szüntelen művészi küzdelmet hozott számára: harcot az új, sajátos magyar zenei szókincs megteremtéséért, miközben fölfedezte és harcostársával, Bartók Bélával feltárta népünk eredeti zenei anyanyelvét, s azt beágyazta a nyugati zene harmóniavilágába. Ez a zene egészen más, mint korának magyar műzenéje - gyökerével a nép, a nemzet talajába fogódzó, a tiszta forrásból táplálkozó magyar zene. A mély humanizmus, amely életét és sorsát a nemzethez, a néphez kötötte, adott erőt számára ahhoz, hogy életútját megalkuvások nélkül járja végig - példát mutatva emberségből és becsületből, amelyre a galántai gyermekkor óta készült. Vele együtt minket is ez az iskola tanított: példamutatásra, hitre a népben és nemzetben. A háború után mind keleten, mind nyugaton tovább hódít a Galántai táncok. Nem ok nélkül mondotta a Mester a CSMTKÉ sikeres budapesti fellépése alkalmából: „Beleavatkoztam a földrajztanításba s Galánta nevét megismertettem az egész világgal...“ Ezután 1946 október végétől kezdődően indul el a háború utáni első utazásaira Svájcba, Franciaországba, Angliába, majd az Egyesült Államokba, ahol az ekkor már 64 éves Mester számtalan hangversenyen vezényelte egyre nagyobb sikerrel a Galántai táncokat a Háry szvittel együtt. A Galántai táncok ekkor már a hazai közönség kedvencévé vált. A Pester Lloyd című budapesti lap kritikusa így írt róla: „A hangszer első szólójától az utolsó nagyszerű befejezésig érdekes ez a mű - minden taktusa egy ékszer. .. Kodály meglepett bennünket, mint művész és mint költő is, így lesz a szénből gyémánt... “ A Kodály-centenárium alkalmából dr. Anna Jónásová életrajzi bibliográfiát állított össze A zene mindenkié címmel, amelyben érdekes adatokat találunk a Galántai táncokkal kapcsolatban is. A mű partitúrái a következő módon láttak napvilágot: 1933-ban Budapesten, 1935-ben Bécsben és Berlinben. Sorolhatnánk még a további kiadásokat, Magyarországon és a világon, minden jelentősebb zenei központban. Hasonlóképpen rengeteg kiadást ért meg hanglemezeken is. A Galántai táncok ma már eljuthat minden házba, ahol Kodályt ismerik és szeretik. Hasonlóképpen az utóbbi évtizedekben egy könyvtárra való könyv, értékelés, megemlékezés jelent meg nemcsak Magyarországon, hanem az egész világban, amelyek kivétel nélkül Kodály legjobb zenekari műveként említik a Galántai táncokat. Nagy öröm volt hallani és látni a budapesti televízióban a Kodály-centenárium alkalmából Antal Imre beszélgetését Kodály Zoltánnéval és a budapesti Zeneműkiadó igazgatójával. Antal Imre kérdésére hogy, mely Kodály-művet játsszák világszerte a leggyakrabban, a válasz egyértelmű volt: a Galántai táncokat kétszer annyiszor, mint az összes többi Kodály zenekari művet együttvéve. A Galántai táncok tehát viharként tört be a világ hangversenytermeibe New Yorktól Tokióig, Stockholmtól a Fokföldig, de főleg Európába, ahol - mint azt Kodály mondotta - megismertette városunk nevét az egész világgal. A szlovákiai magyar és szlovák sajtó főleg a centenárium, de a háromévenként megrendezett Kodály-napok alkalmából is bőségesen foglalkozik Kodály életének krónikájával, munkásságával és jelentőségével a magyar, az európai és a világ zenetörténetében. A hazaiak közül a leggyakrabban: Ág Tibor, Balázs Béla, Bertháné S. Ilona, Csikán Imre, Dunajszky Géza, Hiitzné Krausz Júlia, Janda Iván, Dr. Anna Jónásová, Kulcsár Tibor, Alexander Melicher, Mórocz Károly, Mózsi Ferenc, Németh-Samorinsky István, Schleicher László, Jozef Tvrdon, Viczay Pál, Záreczky László és még sokan mások járultak hozzá Kodály Zoltán népszerűsítéséhez Szlovákiában. A Galántai táncok tehát hatvan éve hirdeti európai, sőt nyugodtan mondhatjuk világviszonylatban is a Mester géniuszát. Záreczky László Kodály Zoltán hatvan éve írta a Galántai táncokat Kodály Zoltán galántai kisiskolás korában A zeneszerző galántai emlékműve