Vasárnap - családi magazin, 1993. január-június (26. évfolyam, 1-22. szám)

1993-05-23 / 20. szám

I Galánta 1993-ban két nevezetes évfordulót ünnepel, ame­lyek Kodály Zoltán galántai gyermekkorához és alkotó tevé­kenységéhez kötődnek. Az egyik évforduló 1933-ra emlékeztet bennünket, ekkor írta Kodály a Galántai táncokat. Ez tehát a hatvanéves jubileum. A másik Kodály-évforduló 1943-hoz kapcsolódik, amikor a Mester utoljára járt Galántán, és a város díszpolgárává avatták. Ötven évvel ezelőtt mondotta el azt a nevezetes ünnepi beszédét, amelyben Galántát művészi szülőhelyévé emelte. Galántai táncok Kodály Zoltán a Galántai tánco­kat 1933-ban a Budapesti Filhar­móniai Társaság megalakulásá­nak 80. évfordulójára írta. Bemuta­tója a Filharmónia jubiláris ünnepi hangversenyén 1933. október 23- án Budapesten hangzott el. A Galántai táncok forrása az 1800 táján Bécsben megjelent ma­gyar táncfüzet anyaga. Ezt a tánc­füzetet Major Ervin a Nemzeti Ze­nede kottatárában találta meg - azokat a verbunkosokat tartal­mazta, amelyeket a Galánta kör­nyékéről való, akkori cigányzené­szek játszottak és vittek szét a nagyvilágba, így Bécsbe is. Amint Keszi Imre írja: ,,A Galán­tai táncok megint azt a fajta ma­gyarságot képviselik, amelyet a Háry-szvit Toborzója. Kodálynak ez a műve közelíti meg legjobban azt a fajta zenélést, amelyet a világ közvéleménye Haydn, Beethoven, Schubert, Brahms és Liszt nyo­mán magyarosnak tart és amely a népszerű cigányzenére emlé­keztet. Persze Kodály igényei ezt a művet is magasan a megszokott szórakoztató zene szintje fölé emelik, nemcsak a választékos íz­léssel megkeresett témák, a me­rész harmóniák és az eredeti hangszerelés révén, hanem a fel­használt dallamok összeállításá­nak szimfonikus jellegű szubjektív megformálásában is." Tóth Aladár szerint viszont: ,,a Galántai táncok Kodály remek ze­nekölteménye, egy régen elteme­tett magyar világ alakjait idézi, de ugyanakkor világosan érezzük, hogy ezek az alakok csak most, ebben a zenekölteményben kezdik élni igazi életüket... Ami életnek felületes, könnyű fajsúlya volt, az Kodály művészetében mennyei színjátékká varázsolódott és ép­pen itt találta meg hivatása valódi komolyságának súlyát... " Röviddel a budapesti bemutató után újra Pesten csendülnek fel a Galántai táncok csodálatos dal­lamai, 1934. szeptember 29-én és október 4-én. Ugyanakkor Lon­donban Henry Wood vezényleté­vel mutatták be óriási sikerrel. Az 1934-es esztendő külföldi sikerei közül épp a Galántai táncok emel­kedik ki. 1942. évi nyugalomba vonulása után is szorgalmasan dolgozik. Ze­nét szerez, tanít és közéleti funk­ciókat tölt be. Ha azonban tudato­san bántják, a csendes szavú Ko­dály egyszerre haragos lesz: „Az merjen elém állni és leckéztetni, ■ aki a magyarság érdekében többet dolgozott nálam... Mindezt a mun­kát az állam támogatása nélkül, szinte pazarlásnak nevezhető sa­ját kiadásokkal végeztem. Ez kü­lönben egyáltalán nem fizethető meg. Vajon honnan meríthettem az energiát mindehhez? A napi politikával nem foglalkoztam. Átvitt értelemben viszont politikai min­den taktus, minden népdal, amit följegyeztem. Szerintem ez a he­lyes nemzeti politika. A tetteké, és nem a frázisoké!" Kodály valóban nem a frázisok, hanem a tettek embere volt. Nem­csak muzsikusok nemzedékeit ta­nította, nevelte, hanem egy ország népéhez, népünkhöz igyekezett közel vinni a zenét s a népet a ze­néhez. Alkotásai tiszta, sajátos, maga teremtette nyelven beszél­nek. Jóllehet munkássága idején a különböző „izmusok“ ugyan­csak hódítottak a zenében is, ő megmaradt a maga útján, a ma­gyar művészet harcosának. ,,Ha azt kérdezik tőlem" - írta egy helyütt Bartók -, ,,mely mű­vekben ölt legtökéletesebben tes­tet a magyar szellem, azt kell rá felelnem, Kodály Zoltán mű­veiben. “ Európai és magyar­­ visszatérő mottó Kodály írásaiban, s ha ott nem bukkannánk rá, megtalálnánk a szintézist műveiben. ,,Kis népek gyengéje, hogy gyakorta elvesztik arányérzéküket, hol túl, hol meg alábecsülik értékeiket. Velünk is ez történt. Hol azt hittük mindent úgy kell csinálnunk, mint a külföl­dieknek, a németeknek, franciák­nak, s igyekeztünk németebbek lenni a németeknél és franciábbak a franciáknál... “ Kodály Zoltán a Galántai tán­cokban is fontos dologra figyel­meztet minket, hogy egyidejűleg figyeljünk a világra és saját ma­gunkra. Mert ,,ha önmagunkat nem becsüljük s elveszítjük, hogy lépést tartsunk az európai fejlő­déssel, akkor aligha vesszük észre hangunkat a nemzetek koncert­jében..." Népdalgyűjtés A népdalgyűjtés nagy terve las­san érlelődött meg benne. Már gyermekkorában, Galántán meg­szerette a népet s annak dalait. Bár Nagyszombatban forgatta elő­ször érdeklődéssel az akkor ismert népdalkiadványokat, Budapesten a népdalról tervezett doktori érte­kezéséhez alaposan áttanulmá­nyozta az összes megjelent gyűj­teményt. Döbbenettel fedezte fel, hogy a feljegyzők meghamisították a népdalokat. Éppen a magyar sajátosságokat másították meg az idegen zenén felnőtt gyűjtők. Nem maradt más hátra, mint a néptől magától megtanulni dalait. Mert az eredeti magyar zene még élt, csakis falun lehetett megtalálni. Ezért jött el Kodály Zoltán Ga­­lántára 1905-ben, hogy innét tegye meg a döntő lépést, amelyről így szólott: ,,Hátizsákkal a vállamon, bottal a kezemben és ötven koro­nával a zsebemben indultam el... Ott bolyongtam kialakult rendszer nélkül, embereket fogtam meg az utcán, hívtam énekelni a kocsmá­ba és hallgattam az aratólányok dalát. Legfárasztóbbak voltak a füstös kocsmai szeánszok éjsza­kánként. .. „Útjának azonban meg lett az eredménye: 150 népdal, amelyből 1906-ban tizenöt dalla­mot leközölt az Ethnográfia - Má­­tyusföldi gyűjtés címen. 1927-ben inkognitóban járt Ga­lántán, meg akarván szerezni az egyik régi templomi énekes­könyvet, amelyben többek között le volt jegyezve az a többszólamú karácsonyi pásztormise is, ame­lyet tanítója, az akkori kántortanító Fülöp János szerzett. Ezt a pász­tormisét évtizedeken keresztül nagykarácsony ünnepén a galán­tai egyházi énekkar énekelte a templomban. De fájna Kodály Zoltánnak és Fülöp János tanító úrnak is, ha megtudnák, hogy jó néhány esztendeje már nem ének­lik. Egy évszázad hagyományához lettünk hűtlenek és dobtunk a fele­dés tüzébe olyan drága emléket, amelyet minden nemzet irigyelhet tőlünk. Jó lenne, ha a felújított galántai templomban az idén karácsonykor újra felhangzanának e pásztormi­se ősi dallamai... Megérdemelné ezt kétszázéves templomunk és annak hűséges hívei. Újra feltűnik lelki szemeink előtt ez a fiatal, csupa lélek fiú, amint vállán a felleghajtóval, hóna alatt a kincsként őrzött fonográffal járta Galánta környékének úttalan utait, cselédeknél, kis-dunai halászok­nál és mátyusföldi parasztoknál lel tanyát, szállást­­ és kunyhók mécslángja mellett veti papírra úti­jegyzeteit s az összegyűjtött nép­dalokat. Legjobban talán az 1905. au­gusztus 14-én Mátyusföldről Pá­rizsba írt üdvözlete igazolja azt a szeretetet és rajongást, amit Ga­lánta és környéke iránt érzett: ,,Ma Nádszegen vagyok, közben egész nap mentem, úgy, hogy nem lát­tam falut, csak erdőket és réteket. Nem hittem, hogy ilyen gyönyörű a Csallóköz, ezüst víz (Kis-Duna), ezüstös fűz és nyárfák, ezüstös rétek (benőtte őket az árvalányhaj) erős, mély zölddel aláfestve, hoz­zá az égbolt is egész nap ezüst­szín volt. A nyelvem is visszaszo­kott a csallóközi beszédbe, amit hej, de megrongált az a szeren­csétlen városi idióma... A régi mondás az ő esetében nem volt helytálló, mert sok évi harc és küzdelem után, mégiscsak próféta lett a saját hazájában, és sikereinek elismeréseként meg­kapta a legmagasabb kulturális ki­tüntetést, a Corvin-koszorút. Siker, elismerés Ettől kezdődően Kodály Zoltán útja a sikerek és elismerések felé ívelt szinte töretlenül. így hódolt Kodály Galántának az itt eltöltött legszebb hét eszten­dőért, valamint azért a tanulságért, hogy a népzene, a magyar népze­ne lesz a klasszikus magyar zene alapja. Ugyancsak azért a barátsá­gért, amely a kis Kodályt a galántai népiskola mezítlábasaihoz és a ci­gánysor rajkóihoz fűzte, akik gyak­ran jártak ki a vasútállomásra és hegedűikön az otthon hallott ősi muzsikával ismertették meg. Zol­tán „malac-bandája“ volt ez, s ez a verbunkos-muzsika köszön vis­­­sza ránk a Galántai táncokból... Kodály Zoltánnak, a zeneköltő­nek és tudósnak életét óriási nép­nevelő munka tölti ki. Nagyrészt az ő érdeme, hogy a magyar népze­nét lassacskán az egész nemzet megismerte. Elméleti és gyűjtői, valamint nagyon jó ízlésre és hatá­rozott ítéletre valló műbírálói ténykedésén kívül­­ a magyar nyelv és beszéd tisztaságának ki­tűnő, lelkiismeretes és lelkes él­harcosa volt. A feszültségekkel, forradalmak­kal, két világháborúval, műszaki forradalommal telített kor, amely a zeneszerző 85 évét magában foglalta, szüntelen művészi küz­delmet hozott számára: harcot az új, sajátos magyar zenei szókincs megteremtéséért, miközben fölfe­dezte és harcostársával, Bartók Bélával feltárta népünk eredeti ze­nei anyanyelvét, s azt beágyazta a nyugati zene harmóniavilágába. Ez a zene egészen más, mint korának magyar műzenéje - gyö­kerével a nép, a nemzet talajába fogódzó, a tiszta forrásból táplál­kozó magyar zene. A mély humanizmus, amely éle­tét és sorsát a nemzethez, a nép­hez kötötte, adott erőt számára ahhoz, hogy életútját megalkuvá­sok nélkül járja végig - példát mutatva emberségből és becsület­ből, amelyre a galántai gyermek­kor óta készült. Vele együtt minket is ez az iskola tanított: példamuta­tásra, hitre a népben és nem­zetben. A háború után mind keleten, mind nyugaton tovább hódít a Ga­lántai táncok. Nem ok nélkül mon­dotta a Mester a CSMTKÉ sikeres budapesti fellépése alkalmából: „Beleavatkoztam a földrajztanítás­ba­ s Galánta nevét megismertet­tem az egész világgal...“ Ezután 1946 október végétől kezdődően indul el a háború utáni első utazásaira Svájcba, Fran­ciaországba, Angliába, majd az Egyesült Államokba, ahol az ekkor már 64 éves Mester számtalan hangversenyen vezényelte egyre nagyobb sikerrel a Galántai tánco­kat a Háry szvittel együtt. A Galántai táncok ekkor már a hazai közönség kedvencévé vált. A Pester Lloyd című budapes­ti lap kritikusa így írt róla: „A hang­szer első szólójától az utolsó nagyszerű befejezésig érdekes ez a mű - minden taktusa egy ék­szer. .. Kodály meglepett bennün­ket, mint művész és mint költő is, így lesz a szénből gyémánt... “ A Kodály-centenárium alkalmá­ból dr. Anna Jónásová életrajzi bibliográfiát állított össze A zene mindenkié címmel, amelyben ér­dekes adatokat találunk a Galántai táncokkal kapcsolatban is. A mű partitúrái a következő módon lát­tak napvilágot: 1933-ban Buda­pesten, 1935-ben Bécsben és Ber­linben. Sorolhatnánk még a továb­bi kiadásokat, Magyarországon és a világon, minden jelentősebb ze­nei központban. Hasonlóképpen rengeteg ki­adást ért meg hanglemezeken is. A Galántai táncok ma már eljuthat minden házba, ahol Kodályt isme­rik és szeretik. Hasonlóképpen az utóbbi évtizedekben egy könyvtár­ra való könyv, értékelés, megem­lékezés jelent meg nemcsak Ma­gyarországon, hanem az egész világban, amelyek kivétel nélkül Kodály legjobb zenekari műveként említik a Galántai táncokat. Nagy öröm volt hallani és látni a buda­pesti televízióban a Kodály-cente­nárium alkalmából Antal Imre be­szélgetését Kodály Zoltánnéval és a budapesti Zeneműkiadó igazga­tójával. Antal Imre kérdésére hogy, mely Kodály-művet játsszák világ­szerte a leggyakrabban, a válasz egyértelmű volt: a Galántai tánco­kat­­ kétszer annyiszor, mint az összes többi Kodály zenekari mű­vet együttvéve. A Galántai táncok tehát vihar­ként tört be a világ hangver­senytermeibe New Yorktól To­kióig, Stockholmtól a Fokföldig, de főleg Európába, ahol - mint azt Kodály mondotta - megismertette városunk nevét az egész világgal. A szlovákiai magyar és szlovák sajtó főleg a centenárium, de a há­romévenként megrendezett Ko­­dály-napok alkalmából is bősége­sen foglalkozik Kodály életének krónikájával, munkásságával és jelentőségével a magyar, az euró­pai és a világ zenetörténetében. A hazaiak közül a leggyakrabban: Ág Tibor, Balázs Béla, Bertháné S. Ilona, Csikán Imre, Dunajszky Gé­za, Hiitzné Krausz Júlia, Janda Iván, Dr. Anna Jónásová, Kulcsár Tibor, Alexander Melicher, Mórocz Károly, Mózsi Ferenc, Németh-Sa­­morinsky István, Schleicher Lász­ló, Jozef Tvrdon, Viczay Pál, Zá­­reczky László és még sokan má­sok járultak hozzá Kodály Zoltán népszerűsítéséhez Szlovákiában. A Galántai táncok tehát hatvan éve hirdeti európai, sőt nyugodtan mondhatjuk világviszonylatban is a Mester géniuszát. Záreczky László Kodály Zoltán hatvan éve írta a Galántai táncokat Kodály Zoltán galántai kisis­kolás korában A zeneszerző galántai em­lékműve

Next