Vasárnap - családi magazin, 1993. június-december (26. évfolyam, 23-52. szám)
1993-06-20 / 24. szám
ÚJRA LESZ HONTI MÚZEUM IPOLYSÁGON Ipolyságon, az egykori Hont megye székhelyén a megye nemes urai 1895-ben létrehozták a Honti Múzeumot. 1925-ig létezett, amikor is központi határozat született a múzeumok összevonásáról, és az ipolysági múzeum anyagát átszállították a Selmecbányai Bányászati Múzeumba. Ipolyság városi önkormányzata nemrég úgy határozott, felújítja a Honti Múzeumot. A felújítás gondolatának szülőatyjával, Danis Ferenc önkormányzati képviselővel, nyugdíjas tanárral beszélgettünk a régi-új múzeum létrehozásának terveiről. Forradalmi emlékszobából mezőgazdasági múzeum -Huszonöt évig működtem a helyi mezőgazdasági középiskola igazgatójaként - kezdte elbeszélését Danis Ferenc -, és már a hetvenes években gyűjteni kezdtük a gyerekekkel a történelmi tárgyakat és kordokumentumokat. Létre is hoztunk egy mezőgazdasági múzeumot az iskola mellett. Sikerült egy külön épületet is építenünk, abban az időben ugyanis divat volt a forradalmi hagyományok épülete, mi is erre kaptuk a pénzt, de aztán a régióra jellemző mezőgazdasági eszközöket és egyéb használati tárgyakat, írásos emlékeket gyűjtöttük oda össze. Aztán 1990-ben született az ötlet, hogy mi lenne, ha újra létrehoznánk a Honti Múzeumot. Azt is a volt iskolaigazgatótól tudtam meg, hogy a múlt század végén alapított Honti Múzeum az 1869-ben felavatott volt megyeháza, a mai városi hivatal épületében működött. Most egy másik helyet szemeltek ki az újjáalakuló múzeumnak egy, a második világháború alatt egész családjával együtt elpusztított zsidó ügyvéd kúriáját, a város központjában a Bartók Béla tér sarkán álló patinás, 14 helyiséget magába foglaló épületet. Igaz, jelenleg még eléggé leromlott állapotban van, de már készek a tervek a helyreállítására, és kivitelező cég is van. A felújítást, amely kb. 2 millió koronába kerülne, a város költségvetéséből és szponzorok hozzájárulásából finanszíroznák. A belső berendezéshez és a tartalmi részhez a Rákóczi Alapítvány is hozzájárul. - Honti Múzeum és Galéria néven az év elejétől már nyilvántartanak bennünket a múzeumok jegyzékében - magyarázta Danis Ferenc -, hogy jogi személyként tudjunk tárgyalni. A galériát tavaly május 29-én nyitottuk meg, egy családi házban kapott helyet, amelyből eredetileg pártmúzeumot akartak csinálni. Itt hadd jegyezzem meg, hogy a képtár fő anyagát egy földink, a horváti születésű Simonyi Lajos képei alkotják. A 88 éves volt főiskolai tanár nem festőművész, hanem pedagógus-festő, azelőtt a Nyitrai Pedagógiai Főiskolán tanított képzőművészetet és 200 festményét ajándékozta a galériának, e gyűjteményt több mint félmillió koronára becsülték fel. A galéria a jelenlegi épületben maradna, csak igazgatásáig tartozna a múzeumhoz. Az idén 13 időszakos kiállítást terveznek. Selmecbányáról is visszakerülnek az emléktárgyak A múzeumvezető azt is elmondta, hogy Zachar Pál alpolgármesterrel már Selmecbányán is jártak, ahol a polgármesterrel és a Bányászati Múzeum igazgatójával tárgyaltak a volt Honti Múzeum anyagának, levéltárának, valamint a régészeti leletek visszaszolgáltatásáról, és a selmeciek nagyon pozitívan viszonyulnak kérésükhöz. Ezen kívül jártak az Országos Széchényi Könyvtárban is, ahol ipolysági témájú eredeti könyvek vagy azok másolatainak az ajándékozására kaptak ígéretet. A határon túli magyarok támogatására létrehozott alapítvány is segítséget ígért: ők állnák a magyarországi levéltárakból kért másolatok beszerzési költségeit. A honti régió havilapjában, a Honti Lapokban közzétettek egy felhívást, amelyben kérik a régiók lakosságát, ajánljanak fel a múzeum számára régi családi iratokat, munkaeszközöket vagy egyéb régiségeket. Meglátogattam az iskolai mezőgazdasági múzeumot is, ahol egy csinos tanítónő vezetett körbe a forradalmi emlékszobának készült épületben, amelyben a régi Hont megyei anyakönyvektől kezdve szőlőprésen keresztül a tulipánosládáig sok minden megtalálható. A kis épület mellett pedig egy nyílt kocsiszínbe léphet az ember, amelyben a hintók, szekerek, ekék, gőzgépek és egyéb berendezések olyan gyűjteménye látható, amely egy országos múzeumnak sem válna szégyenére. Ha elkészül a régi-új múzeum, az itt a látható gyűjtemény is oda kerül, „forradalmi szobát“ pedig egyéb célokra használja majd az iskola. Az egyes tárgyakat mutogatva a tanárnő megjegyezte, talán nem is illik minden a gyűjteménybe, de a gyerekek olyan lelkesedéssel hozták a tárgyakat, hogy azt nem lehetett visszautasítani. Danis Ferenc is azon a véleményen van, hogy ha a mostani kezdeményezést is olyan lelkesedéssel fogják támogatni az emberek, mint annak idején az iskolai gyűjteményt, akkor legkésőbb jövő tavasztól már biztosan látogathatjuk a Honti Múzeumot. Gaál László Danis Ferenc, a múzeumszervező A kocsiszín gyűjteményéért egy országos múzeum sem szégyenkezne Minek nevezzelek? Néhány gondolat nevekről, előnevekről, megszólításokról írásom címét Petőfi Sándortól vettem kölcsön. Ő a magyar irodalom egyik legszebb szerelmes versét írta meg ezzel a címmel, én viszont csupán azt szeretném jelezni, hogy az alábbiakban a magyar nevekkel foglalkozom nyelvhelyesség szempontjából. Bevezetőül arra szeretnék figyelmeztetni, hogy sokan közülünk, itt élő magyar kisebbségünk tagjai közül nem törődnek azzal, hogy helyesen szerepel-e a nevük a személyi igazolványban vagy egyéb fontos okiratokban. Jómagam ezt gyakran tapasztaltam gyakorló pedagógus koromban, valahányszor osztályfőnökséggel bíztak meg. Amikor a diákok személyi igazolványait lapozgattam, nemegyszer megrökönyödve tapasztaltam, hogy a nevük így szerepel: Baláz, Dárfás, Kerestes, Nad’, Sekeres stb. Pedig ezeket a diákokat így hívták: Balázs, Gyárfás, Keresztes, Nagy, Szekeres. Csupán azért, mert az a - bizonyára csak szlovákul beszélő - személy, aki ezeknek a diákoknak a személyi igazolványát kitöltötte, talán úgy vélte, hogy a szlovák helyesírás szabályai minden nyelvre érvényesek. Miután meggyőztem diákjaimat, hogy apjuk, nagyapjuk, tehát őseik nyelvét a legnagyobb tiszteletben kell tartaniuk, figyelmeztettem őket, hogy kérjenek új személyi igazolványt, melybe a nevük magyar helyesírással - tehát helyesen - lesz beírva. Tanulság ez felnőtteknek is. Ne engedjük megcsúfolni, elferdíteni őseink nevét, nyelvét! Persze az iskolában akadtak egyéb problémák is a nevekkel, de ezeket már nem lehetett megoldani semmiképpen sem. Számos magyar anyanyelvű és magyar vezetéknevű diáknak ugyanis ilyen keresztneve volt: Jirí, Milos, Marian, Denisza, Henrietta stb. Ezek a nevek a születési anyakönyvi kivonatokban és a keresztlevelekben szerepeltek. Ha a keresztelő előtt nem jutott a szülők eszébe valamely szép magyar keresztnév, a 14-15 évessé felnőtt diákok esetében e neveket megváltoztatni már nem lehetett. Hogy a magyarok körében is igen elterjedt rossz szokásról, vagy divatról van szó, ennek illusztrálására közlök még néhány további keresztnevet, melyeket különféle vidékekről származó fiatalok okmányaiból gyűjtöttem össze. Íme: Zsanett, Simona, Mirella, Tánya, Klaudia, Hilda, Mirtyl, Zinajda, Patrik, Nikolett, Márta, Anita, Betty, Sandra, Kinga, Roland. E bizonyára kedves, és a szülőknek, rokonoknak sok örömet okozó magyar gyerekek miért nem kaphattak magyar keresztnevet? Talán azért, mert a szülők is bedőltek ennek az ostoba divathóbortnak? Találkozott már netán valaki bárhol is német Schiller Csabával, francia Dupont Piroskával, orosz Szokolov Erzsikével, görög Makropulosz Ibolyával vagy szlovák Podhorská Gyöngyvérrel? A német, a francia, az orosz, a görög, a szlovák gyermekeknek és felnőtteknek) általában és túlnyomó többségükben a vezetéknevükhöz illő anyanyelvi keresztnevük van. Miért érdekes akkor nekünk a magyar nyelvvel össze nem egyeztethető idegen keresztnevek használata? Az Anna, az Antal, a Boriska, a Bálint, a Csaba, a Csilla, a Gyöngyi és a György, a Katalin és a Károly, az István és az Ibolya, az Elemér és az Erzsébet, és a többi szebbnél szebb magyar keresztnév nem felel meg? Nem gyönyörű az Ady Endre, az Arany János, a Balassi Bálint, az Illés Gyula, a Petőfi Sándor, a Jókai Anna, a Szilágyi Erzsébet, a Kossuth Lajos, a Hunyady Mátyás és a temérdek magyar kiválóság magyar vezeték- és keresztneve? Hová jutunk, ha mi magunk fosztjuk meg gyermekeinket ezektől a szebbnél szebb magyar keresztnevektől? Ez a nagyon rossz „divat“ számomra ugyanolyan nevetséges, mint az üzlet helyett shopnak, marketnek, boutique-nak nevezett elárusítóhelyek, vagy a fiataljaink körében köszönés gyanánt elterjedt ,,hetó“-zás, amolyan mucsai „angol“ kiejtéssel. Különféle közleményekben, hirdetésekben a házaspárok neve gyakran így szerepel: Szabó János és Szabó Mária, Mészáros József és Mészáros Enikő, Illés Péter és Illés Magdolna. Ez ugyan egyike a magyar helyesírás szabályai által is elfogadott lehetőségeknek, ám túlságosan egyhangú. Hiszen az asszonynevek írása ennyiféleképpen lehetséges: 1. Szabó Jánosné, 2. Szabó Jánosné Kelemen Mária, 3. Szabóné Kelemen Mária, és amennyiben valaki a férjhezmenetele után is megtartja a lánykori nevét: 4. Kelemen Mária. Régebben még a szül. (született) rövidítés is szerepelt az asszony nevekben, tehát Szabó Jánosné szül. Kelemen Mária, vagy Szabóné szül. Kelemen Mária, napjainkban ezt a rövidítést már nemigen használják. Legtágabb jelentése ennek a formának van: Szabó Jánosné Kelemen Mária. Az asszonynevek ily módon történő használata kizár bárminemű félreértést. Ha viszont csupán Szabó Máriát mondunk vagy írunk, s a házaspárnak van ilyen nevű lánya, az asszonynév már nem egyértelmű, anya és lánya neve összetéveszthető. Ha szlovák nyomtatványon szerepel magyar asszonynév, ott sem célszerű például a Némethová Helena, hanem inkább a Némethová rod. Nagyová Helena. Ha már a nevekről van szó, szeretnék szólni az azonos nevű emberekről is. Hegedűs Géza, a kiváló magyar író, egyetemi tanár már ismert egyénisége volt a magyar kulturális életnek, amikor a tehetséges, fiatal színművész Hegedűs Géza elkezdte pályafutását. Mivel mindig a fiatalabb és pályakezdő változtat nevet, a színművész felvette a Hegedűs D. Géza nevet. Hazai viszonylatban egyik élvonalbeli költőnk azért lett Zsélyi Nagy Lajos (szülőfaluja nevét előnévként használva), mert ő még el sem kezdte költői pályafutását, amikor (1954- ben) Budapesten elhunyt az 1883-ban született neves magyar író és publicista, Nagy Lajos. Egy időben nálunk divatba jött, hogy egyes sajtólevelezők is előnevet biggyesztettek a nevük elé, bár hasonló név sajtónkban nem szerepelt, a megkülönböztetés tehát teljesen indokolatlan volt. S egyébként is - véleményem szerint - az előnév semmiféle rangot nem jelent, csupán megkülönböztetést. Meggyőződésem, hogy például Zsélyi Nagy Lajos akkor is olyan remek verseket és rövid prózát írna, ha nem lenne semmiféle előneve... írásom befejező részében - nevekről szólva - szeretnék segítséget nyújtani azoknak, akik nem tudják, kit hogyan szólítsanak meg. Szőkébb családi körben természetesen alig van probléma. A gyermekeket, unokahúgunkat, unokaöcsénket, tehát általában a tőlünk fiatalabb hozzátartozóinkat a keresztnevükön, becézett keresztnevükön szólítjuk: Anni, Pali, Jancsi, Erzsike, Pirike stb. Néha efféle becenevekkel is, „megtiszteljük“ őket: Csöpike, Mókuska, Édeske, Pajti, Öcsi stb. Még a tőlünk idősebb hozzátartozóink megszólítása sem okoz gondot: Anyuka, Apuka (esetleg: Mama, Papa), Nagymami, Nagypapa, Nagyanyu, Nagyapu, Ilonka néni, Józsi bácsi stb. Barátainkat, kollégáinkat általában szintén keresztnevükön, esetleg becenevükön szólítjuk. De hogyan szólítsuk azokat, akik nem állnak közel hozzánk? Először talán néhány példa arra, hogyan ne szólítsuk őket: Hé, öreg!, Apuskám!, Nyanya!, Mamuskám!, Édeském!, Aranyoskám!, Kedveském!, Apafej!, Haver! stb. Sokan nagyon elbizonytalanodnak, különösen napjainkban, amikor végre megszűnt az Elvtárs!, Elvtársnő! megszólítás, amely különösen akkor volt mulatságos, ha valaki semmiképpen sem vallott azonos elveket az őt megszólítóval. Fiatal férfit szólítsunk Fiatalemberének, fiatal lány udvarias megszólítása: Kisasszony! A kiskorúakat (mondjuk 15 éves korig) így szólítsuk meg: Kislány! Kisfiú! Felnőtt nőt így szólítunk meg: Asszonyom! Amennyiben nem tudjuk, asszony, vagy hajadon-e az illető: Hölgyem! A felnőtt férfiak megszólítása (korra való tekintet nélkül): Uram! Bizalmasabb viszony (pl. szomszédi kapcsolatok) esetén nőtlen fiúkat és hajadon lányokat a keresztnevükön szólítunk, az idősebbeket Szabó néni!, Kovács bácsi!, esetleg Kató néni!, Pista bácsi! szavakkal szólítunk meg. Akikkel nem állunk közeli kapcsolatban, de ismerjük őket, a vezetéknevükön szólítjuk: Szabó úri, Kovácsnál, esetleg Kovácsné asszony! Idősebb férfiaktól a hölgyek fogadják el a Nagyságos asszony! megszólítást is. Egyes foglalkozások művelőit általában nem a vezetéknevükön, hanem a foglalkozásukat kifejező szóval szólítunk meg: Miniszter úr!, Képviselő úr!, Ügyvéd úr!, Doktor úr! (elsősorban az orvosok megszólítása), Tanár úr! stb. Nagyon helytelen lenne viszont valakit így szólítani: Autószerelő úr!, Kőműves úr!, Kereskedő úr! Sági Tóth Tibor 1993. VI. 20. 4