Vasárnap - családi magazin, 1995. július-december (28. évfolyam, 27-53. szám)
1995-07-02 / 27. szám
Sasvár is a pápára vár 32 oldalas színes MAGAZIN Heti tévé és rádióműsor Játsszon és nyerjen velünk! Riportunk a 7.oldalon 1995. július 2. XXVIII. évfolyamára 9 korona Aijött az Eke és átszántott a földön/de ki fog a fölszántott földbe vetni? / Hol a jó mag, és hol van aki szórja, / a méltó kar, mely könnyen lendül égnek? / Hol van Péter, /A. aki látta a Krisztust/ s látását bölcs lélekkel őrzi s osztja ?/ És hol van Pál, kinek nyelve hegyén az / »ismeretlen Isten « neve kirobban?” - sóhajt Babits Mihály. Nos, e században háromszor szántott át az Eke Európán: az első és a második világháborúban s most, az 1989/90-es fordulatok időszakában. Háborúkkal, határtologatásokkal, népirtásokkal, hitekkel, ellenhitekkel, megtagadásokkal, igazoltságokkal. Az Eke mellett, a barázdák mentén, bukáskor és emelkedéskor mindig ott álltak, néztek, tettek, beszéltek, vagy éppenséggel hallgattak az egyházak. A katolikus egyház, a protestáns egyházak, a zsidó hitközségek, a pravoszláv ortodoxia, az ilyen-olyan szekták. Az egyházak sem tudtak megbirkózni a háborúk őrületével, országok és népek felosztásával, az alkudozó és hitegető hatalmak uralmával. A kakas kukorított; Péter, nemegyszer, tapintatosan félrenézett. Századunk borzongató tanulsága, hogy magunkra maradtunk. Hitetlenségünkben magunkra önmagunkkal, avagy magunkra az Istenünkkel, de mindenképpen kivetettségben. Mert bizony nem könnyebb az elszámolás jó négy évtized „keleti” politikájával sem. Ki mellett állt(ak) az egyház(ak), ami ÉS ITT VAN... kor az ötvenes évek kommunista retorzióinak idején - a hatalommal való megegyezés érdekében - lemondtak az ellenállásról, vagy amikor az 1968-at követő konszolidációban megalkották az együttműködés egyházát, irtva minden belső kételyt és különbözést. E zárt és merev hierarchia tökéletes eszköz volt az egyház ellenőrzésére, az életidegen formalizmus pedig valósággal elriasztotta a fiatalabb és nyitottabb szellemű érdeklődőket. Esztendők sora múlott el így, az örökös csúsztatások végtelen labirintusában, miközben már nem is a kakas, hanem, többnyire fedőnéven, a kis manipulánsok kukorítottak. ’89 után jobbára mégis megúszhatták a dolgot, élve zümmöghetnek tovább a légyfogón. Nem tudom eldönteni: ez valódi tragédia-e, vagy Isten végtelen kegyelmének bizonyítéka? Bárhogy is legyen, a rendszerváltással eljött reményeinkben a vallás-, a szólásszabadság és a más felekezetű (más nemzetiségű) kisebbségek egyenjogúságának ideje. A toleranciáé, amely a nemzetközi népjog egyik alapelve, hiszen az ember szabadságjogainak lényege, hogy a meggyőződése szerint élhessen, beszélhessen. Az egyház társadalmi érvényesülésének jogait is ezek a modern demokratikus szabadságjogok biztosítják. Mélyen tudatában van ennek Krakkó hajdani bíboros érseke, Karol Wojtyla is, akit 1978 októberében választottak pápává, s ekkor vette fel a II. János Pál nevet. Azóta, a lelkipásztori látogatások tucatjait téve, beutazta már a világot, s ahol megfordult, ott a faji, vallási, nemzetiségi gyűlölködés ellen szólt. De még művének, törekvéseinek legnyíltabb ellenzőiről sem beszélt sohasem oly hörgő gyűlölettel, mint némely, magát „keresztény"nemzetinek tartó hazai politikus teszi ezt, ha nem az ő „igaza” tűnik egyedül üdvözítőnek. Most, hogy e sorokat írom, mégtudhatatlan, mit állít Szlovákiában tartandó szentmiséinek, találkozóinak középpontjába a pápa. Ellenben megjövendölhető, hogy többnapos látogatásának ténye Meciar-Kovác viszályban - még inkább megosztja majd a társadalmat. Sőt! Nem kizárt, hogy a pápai vizit politikai csatározásokban váltódik majd aprópénzre. S egyelőre tudhatatlan még az is, vajon II. János Pál találkozik-e a szlovákiai zsidóság vezetőivel; szlovák földön járva külön is kifejti-e gondolatait (a fel-feléledő Tiso-kultusz kapcsán) az antiszemitizmusról. Ezen annak apropóján tűnődöm, mert tudvalevő: amikor II. János Pál, Róma püspöke és Elio Toaf, Róma főrabbija először találkozott a zsinagógában, akkor a pápa őszinte sajnálkozását fejezte ki a zsidógyűlöletért, a zsidóüldözésért, a Holocaustért - bárki tette is azt! Ezzel azonban az itt és most országló kormánykoalíció nem zárkózik el határozottan a szlovákiai zsidótörvényeket a németországiakénál is szigorúbbakká faragó Tiso páter rehabilitálásának gondolatától, ami azt jelenti, hogy Itt és most a zsidóüldözők örökösei éppenséggel nem a politikai élet peremén keresendők... Valószínű hát, hogy a pápa hangsúllyal szólít majd fel az ártatlanul szenvedők megkövetésére, a társadalmi megbékélésre - amelynek legfőbb akadályai, ugyancsak itt és most, az örökös szembenállásra, esetenként a leszámolásra uszító, a politikai ellenfeleiket keresztényietlen dühvel gyalázó nacionalista politikusok és propagandisták. Nos, e túlfűtött mélynemzeti gerjedelemben talán nem is csoda, ha kellő tisztelettel azon tűnődöm: amennyiben szlovákiai látogatásakor a római pápa elé járulhatnék és előter- MIKLÓSI PÉTER jeszthetnék egy kérelmet, mi lenne az? Azt hiszem, „csak” annyi, hogy a Szentatya szólaljon meg ruszinul, ukránul, lengyelül és németül meg magyarul is. Mindig őszintén csodáltam kiváló nyelvérzékét; nyilván nem okoz(na) számára különösebb nehézséget néhány röpke mondatot a mi nyelvünkön is elmondani, akár belevegyítve a szövegbe egypár szláv eredetű jövevényszót is... Kíváncsi lennék, akadna-e mélynemzeti politikus, aki befogná a szemét és fülét? Persze, lehet, csodának tartaná a dolgot. A valóságban azonban ez korszakos eseményt jelentene a szlovákiai magyar hívők életében, hiszen egyszerre lenne egyháztörténeti és nemzetiségtörténeti fordulat, ha Őszentsége Pozsonyban, Nyitrán, Sasvárott,vagy éppenséggel Lőcsén a mi anyanyelvünkön is szólna a hívekhez és hívőkhöz. A megnyugvás és a tisztázás fordulata lenne, az igazság és a tények pillanata, a békesség diadala. A pápa ugyanis, üzenete szerint, őszinte barátként jön hozzánk, aki mást nem akar, mint bátorítani és támogatni mindannyiunkat a nehéz feladatokban. Úgy legyen! o %n I ^ ff C m MaL»*