Vasárnap - családi magazin, 1998. január-június (31. évfolyam, 1-25. szám)

1998-03-11 / 10. szám

101998. március 11. Csorba Piroska A piros-fehér-zöld zászló Mikor óvodás voltam azt hittem, hogy a piros-fehér-zöld az Petőfi Sándor. Ha megláttam valahol kiabáltam: „Ott van Petőfi Sándor, anya! meg ott is, ott lobog végig az utcán, az oszlopok és az üzletek oldalán azok a zászlók, mennyi Petőfi Sándor!” Természetesen ma már tudom hogy Petőfi Sándor költő volt és a költő egészen más mint egy zászló. Tudom, hogy ezernyolcszáz­huszonháromban született, anyja neve Hrúz Mária és hogy Segesvárnál elesett. Ahhoz képest, amit óvodás koromban tudtam, kész professzor vagyok. Mégis amikor tavasszal fellobogózzák az utcákat, olyan kedvem lenne kifelé kiabálni magamból, hogy Petőfi Sándor mégiscsak zászló, és mennyi-mennyi Petőfi Sándor feszül a szélnek, hogy lobogjon. Arany János Mit csinálunk? Földi! mit csináltok? Kaszát kalapáltok? Nem azt kalapálunk. Fegyvert köszörülünk. A rendet a réten Már levágtuk régen: Megmártjuk kaszánkat Ellenség vérében. Szép piros harmatban Fürösztjük kaszánkat: Övig-övig vérben Védjük jó hazánkat. Kópé Szabadság, testvériség Mi történt március 15-én, 1848 fe­lejthetetlen tavaszán? Az ábrándok illatos ködéből, a hagyományok meg­szentelt jelszavaiból, a költészet virá­gaiból ki lehet-e érteni tisztán, ami valósággal történt? Két nagy eseménye van ennek a nap­nak. Az egyik Pesten, a másik Po­zsonyban jött létre. Egyaránt fontos mind a kettő. A nemzet történetének ragyogó fejezete mind a kettő. Pozsonyban e napon készült el az az országgyűlési határozat, mely által az osztályokra szakadozott magyar népből egy pillanat alatt megszüle­tett a magyar nemzet. Az egységes magyar nemzet, amilyen volt Árpád honfoglaló serege. A nemesség válla eddig szűz volt, közteher azt nem nyomta meg. Adót nem fizetett, közmunkát nem vég­zett, de azért minden jogot és sza­badságot ő élvezett. E napon mondta ki a közteherviselést. E napon hatá­rozta el, hgy birtoka arányában ma­gára veszi a köznép adóterheit s köz­munka-kötelességét. E napon enged­te el a jobbágyi robotot és tizedszol­­gáltatást. E napon tette szabaddá és független birtokossá a föld népét, a jobbágyokat, az uraságok szolgáit. E napon lett a törvény előtt egyenlő mindenki. Eleddig sok terhes századon keresz­tül nem volt natio hungarorum, tehát magyar nemzet. Hanem plebs és populus. A jobbágynak az volt a ne­ve: misera plebs contribuens. Magya­rul: Szegény adózó nép. A nemesek­nek az volt a neve: populus Verbőczyánus. Magyarul úgy mond­hatnánk: Werbőczy nemzetségei. Ama nagy napon egyesült, összeforrt a jogban és az intézményekben a plebs és a populus, s az egyesülésből megszületett a magyar nemzet, a Natio Hungarorum. A köztudat e napnak nem ezt a törté­netét ünnepli. Nem azt, amely Po­zsonyban jött világra, a rendek utol­só országgyűlésén, hanem azt, amelynek színhelye Pest volt. Bécsben március 13-án forradalom volt. Elkergették Metternichet, az avas európai rendnek vén mesterét. Ennek híre március 14-én este érke­zett Pestre a bécsi újságokkal. Irinyi József azt mondta: íme a bécsi­ek különb legények, mint mi. Ők már csináltak nagy dolgot. Hát mi alud­junk? Aludjék a magyar akkor is, amikor már az osztrák is fölébredt? Sötétség boruljon ránk akkor is, ami­kor már Bécsben is dereng a hajnal? A szabadság hajnala! Ez volt a külső ösztön arra, aminek a következő nagy napon meg kellett történni. Még az éjszakán Irinyi József megír­ta a tizenkét pontot. Megírta azt a ki­áltványt, melynek ez volt a címe: Mit kíván a magyar nemzet? Március 15-ének reggelén talpon volt egész Pest. A tizenkét pont már ki­nyomtatva. Olvassa mindenki. A Bel­város utcáin sokaságok gyülekeznek. Sok helyütt pillanatnyi szónokok tá­madnak. A nép éljenez, s a kalapját lengeti. Azonban az égboltot felhők takarják, s a tavaszi eső ismételten megered. A tömeg nem veszti el ked­vét. A tömeg vezérei: Petőfi, Jókai, Vasvári, Irinyi. Széthangzik a jelszó: menjünk népgyűlésre a Múzeum elé. Petőfi a reggeli órákban megírta hí­res riadóját: Talpra magyar! A nép­gyűlés összejön. Ott van tízezer em­ber. Esernyő alatt valamennyi. Mind­egy. A népgyűlést megtartják. A ti­zenkét pontot elfogadják. Azután át­mennek Budára, föl a várba. Megala­kítják a küldöttséget, amely a tizen­két pontot felviszi Pozsonyba, hogy átadja a nemzet országgyűlési vezé­reinek. Íme, ez történt Pesten március 15- én. Fényes és ragyogó fellobbanása a magyar szellemnek. 1. Kívánjuk a sajtó szabadságát, a cenzúra eltörlését. 2. Felelős minisztériumot Pesten. 3. Évenként országgyűlést Pesten. 4. Törvény előtti egyenlőséget, polgári és vallási tekintetben. . 5. Nemzeti őrsereget.­­6. Közös teherviselést. 7. Az úrbéri terhek megszüntetését. 8. Esküdtszékeket, képviselet­i egyenlőség alapján. 9. Nemzeti bankot. 10. A katonaság esküdjék meg az alkotmányra; magyar katonáinkat ne vigyék külföldre, a külföldieket vigyék el tőlünk. 11. A politikai államfoglyokat bocsássák szabadon. 12. Kívánjuk az Uniót Erdéllyel. Legyen béke, szabadság, 1848. március 14. S. Horváth Klára illusztrációi Anekdoták Petőfi Sándorról Március idusán 1848. március 15-én Petőfi Sándor Vasváry Pállal és Bulyovszkyval Jókai lakásá­ra ment. Ott hamarosan megegyeztek a sajtó felsza­badításában. Erre Jókai és Bulyovszky proklamációt szerkesztettek a tizenkét ponthoz, mialatt Petőfi és Vasváry fel-alá sétáltak a szobában. Vasváry beszél­getés közben Petőfi tőrös botjával hadonászott, s a tőr egyszerre csak kiröpült be­lőle, egyenesen Bécs irányá­ba. - Jó jel! - kiáltották egyhan­gúlag. Mikor a proklamáció elké­szült, elindultak, s ekkor Pe­tőfi ezt kérdezte: - Micsoda nap van ma? Jókai válaszolt: - Szerda. - Szerencsés nap - jegyezte meg a költő -, szerdai na­pon volt az esküvőm. Pozsony utcáin Petőfi Sándort még Pápáról ismerte Kolmár József ta­nár, akivel együtt diákosko­­dott. Kolmár később Po­zsonyba került, ahol mint félig végzett pápai diák az Országgyűlési Tudósítások­nál nyert alkalmazást oly­képpen, hogy egy sűrűn te­leírt ívért huszonöt váltóga­rast kapott. Egy napon találkozott Pető­fivel, aki nagy nélkülözések közepette barangolt Po­zsony utcáin. Kalmár bizta­tására Petőfi is beállt az Or­szággyűlési Tudósításokhoz naplóírónak, és Kalmárral együtt körmölgettek reggel­től napestig. A két szegény exdiák egy szobában lakott, és megosztották egymás közt a nyomorúságot. A ház előtt egy magas nyárfa állt, melyet nagyon megszeretett Petőfi, s költői hévvel me­rengett el rajta. Ez a hév át­ragadt Kolmárra is, aki ver­set akart róla írni. Azonban csak a következő két sorig vitte: Dunaparton magas nyárfa Magában áll, mint egy árva. Kolmár a verset abbahagy­ta. Másnap meglátta Petőfi a félbehagyott verset: - Minek itt csúfságnak - mondta Kolmárnak -, leg­alább hadd legyen egy stró­fa. És a két sor alá ezt írta: Égbe mered szép sudara, Rászáll az Isten madara! Bemmel együtt Petőfi Sándor Bem mellett az erdélyi hadseregben ele­inte mint százados szolgált, később Bem őrnaggyá lép­tette elő, és érdemrenddel is kitüntette. Az öreg tábornok saját ke­zével tűzte a költő mellére, mégpedig bal kézzel, mert sebet kapott, jobbja még fel volt kötve, és így szólt: - Bal kézzel tűzöm fel, szí­vem felőli kezemmel! S miután elvégezte, meg­ölelte a poétát hosszan, me­legen. Mire Petőfi mély megillető­­déssel felelte: - Tábornokom, többel tar­tozom önnek, mint atyám­nak, mert apám csak életet adott nekem, ön pedig be­csületet.

Next