Új Szó, 1999. június (52. évfoyam, 124-148. szám)

1999-06-19 / 140. szám, szombat

, TUDOMÁNY ÉS TECHNIKA TUDOMÁNYOS CSIPEGETŐ A rovarirtótól az agydaganatig Bizonyos rovarirtó szerek növe­lik a gyermekkori agydaganatok kialakulásának veszélyét - állít­ják amerikai orvosok. Négy­százötven anya bevonásával végzett statisztikai felméréssel kimutatták, hogy azok közül, akik terhességük idején bolha-, atka- vagy kullancsirtó szereket használtak, kétszer több anyá­nak született agydaganatos gyermeke. Ha háziállata is van a terhes mamának, jobb, ha a tisztán tartását, féregtelenítését más végzi el. Aláíráshitelesítő toll Az internethálózaton folytatott kereskedelmet leginkább hátrál­tató tényező a biztonság: például nem könnyű egy hitelkártyaszá­mot levédeni, ha egyszer már rá­adták a hálózatra. Hogy a problé­mát áthidalják, a holland LCI számítástechnikai csoport és a több egyetem ez irányú munká­ját összefogó belgiumi Mikro­elektronikai Központ közös mun­kával kifejlesztették az „okos tol­lat" (SMART-pen). Ez olyan, mint egy közönséges toll, de pro­cesszort, elemet és m­érő­átalakítót tartalmaz, és hitelesí­teni tudja az aláírás valódiságát. A berendezés méri a papírt szán­tó toll szögét és gyorsulását, és az információt kódolt formában, rá­diójelek útján egy fölérendelt számítógéphez továbbítja. Ami­kor az ilyen toll gazdája aláír va­lamit, a teljes jelkészletet össze­hasonlítják az eredetivel. Még ha valaki meg is szerezné egy alá­írás másolatát, a hamisítás során nem tudná ugyanolyan dinami­kával leírni, és a számítógép je­lezné az eltérést. Világegyetemünk új látóhatára A hawaii 10­ méteres átmérőjű Keck II, a világ legnagyobb opti­kai és infravörös távcsöve segít­ségével a csillagászok egy olyan fiatal galaxisra bukkantak, amely a Világegyetem eddig is­mert legtávolabbi objektuma. Az efféle megfigyelések különö­sen az asztrofizikusok számára becsesek, hiszen a mai napig nem tisztázódott egyértelműen, hogy hogyan és mikor keletkez­tek a galaxisok. A köztünk levő nagy távolság miatt a csillagá­szok most abban az állapotában látják a galaxist, amilyenben­ mintegy 820 millió éves az Ős­robbanást követően lehetett. A Világegyetem pontos életkora ugyan még ma is vitatott, de a becslések átlagát, azaz 13 milli­árd évet alapul véve, az RD1-nek elkeresztelt galaxisból ma hozzánk érkező fényt akkor bo­csátotta ki a galaxis, amikor az Univerzum még csak 820 millió éves volt. Ez 90 millió ével ke­vesebb, mint az eddig ismert legtávolabbi objektumnál volt. Éheznek a koraszülöttek A koraszülötteknek más összeté­telű táplálékra van szükségük, mint az érett újszülötteknek -állítják amerikai orvosok. Az anyatej a jól fejlett babáknak biztosít ideális táplálékot, a ko­raszülötteknek energiadúsabb, nagyobb vitamin- és ásványi­anyag-tartalmú élelmiszerre van szükségük, hiszen folytatni­uk kell az anyaméhben megkez­dett fantasztikus ütemű növeke­dést. Míg egy idejében született gyermek számára a literenként 2800 kilojoule energiatartalmú tej az ideális, a koraszülöttnek 3380 kilojoule körülire van szüksége, s több vasat, foszfort, kalciumot, A- és D-vitamint ajánlatos fogyasztaniuk. A leg­jobb megoldás valószínűleg az, ha az anyatej mellett - vagy ab­ba keverve - kiegészítőket is kap a baba. Jelenleg még sem az Egyesült Államokban, sem Ka­nadában, sem az Európai Unió­ban nincs szabályozva a kora­szülöttek táplálása. Erszényes ördögből tasmán tigrist Nemrégiben a sydneyi Ausztrá­liai Múzeumban ráakadtak a raktárban egy üvegben spiri­tuszban őrzött erszényes farkas a helyiek szóhasználata szerint tasmán tigris kölyökre. Mint ki­derült, az 1866-ban született ál­latot az alkohol 133 éven át rendkívül jó állapotban őrizte meg. Az erszényes például olyan jó állapotban maradt meg, hogy a tudós vezetésével most az állat DNS-ének felhasz­nálásával klónozni szeretnék a kihalt fajt. Ha a kölyökben talál­nak ép DNS-t, egy ma élő ro­konfaj, az erszényes ördög pete­sejtjébe ültetnék be, Dolly klónozásához hasonló eljárás­sal. A tasmán tigris egyébként eredetileg Ausztrália partvidé­kén volt honos, de lassanként kiszorult Tasmániába. Számos tudós azonban nagyon is kétel­kedik a kísérlet sikerében. Sze­rintük egy nem élő élőlény klónozása egy másik faj segítsé­gével nem lehet eredményes. Egyébként is kérdéses egy olyan állat „felélesztése", amely a ko­rai brit telepesek beszámolói szerint annyira kegyetlenül vad volt, mint az elhíresült dingó. Befolyásolható a születendő utód értelmi teljesítménye Anyaméhek zseniknek HÍRÖSSZEFOGLALÓ A petesejt megtermékenyítése után az embrió fejlődésnek indul az anyaméhben. Már ilyenkor sok minden eldől, a ,jobb" méhekben okosabb embriók fejlődnek. Egy meghökkentő, ugyanakkor na­gyon szellemes kísérletet végeztek az Egyesült Államokban. Öröklete­sen teljesen megegyező egéremb­riókat különböző mamákba ültet­tek be. Az embriók mindegyike egy autoimmun betegséget hordozott. Az ember bőrfarkas (lupus) nevű betegségére emlékeztető kór hatá­sára az egyik agyfélteke enyhén deformálódik és működési eltéré­sek is kimutathatók. Az egyforma egérembriók harmadrészét olyan egerekbe ültették, amelyek ugyan­ebben az autoimmun betegségben szenvedtek. A második harmad olyan egérmamákba került, ame­lyek másféle autoimmun betegsé­get hordoztak. A harmadik harmadot egészséges egerekbe ül­tették. Megszületésük után rend­szeresen ellenőrizték a kisegerek tanulási képességeit. Tízhetes ko­rukban labirintusban kellett kiiga­zodniuk, 11 hetesen víz alatt úszva kellett megtalálniuk a levegővétel­re alkalmas helyeket, 12 hetesen pedig meg kellett találniuk, ho­gyan védhetik ki az áramütéseket. Összesen öt ilyen jellegű feladat­sor volt. Négyet azok az egerek ol­dottak meg legjobban, amelyek egészséges anyák méhében fejlőd­tek, vagyis bebizonyosodott, hogy az anyaméhbeli körülmények ha­tással vannak a születendő utód későbbi értelmi teljesítményére. Az anyaméh különböző biokémiai folyamatai tehát meghatározók. Lehet, hogy ezek ismeretében a tá­voli jövőben az egészséges utódok érdekében felkészíthetjük, befo­lyásolhatjuk az anyák méhét úgy, hogy a lehető legjobban fejlődje­nek benne a magzatok? (É. T.) ÚJ SZÓ 1999. JÚNIUS 19. A rejtélyes és többször megújuló influenza az emberiség történetében számos borzalmas pusztítást végzett Újabb járvány előtt állunk? Miért okozott oly nagy világ­riadalmat a Hongkongban 1997 végén támadó „csirke­nátha" puszta híre is? Az egyik lehetséges magyará­zat: az orvosok, sőt a köz emlékezetében máig él az e század eleji rettenetes előd, a 81 éve pusztító, úgyneve­zett spanyolnátha emléke. HÍRFELDOLGOZÁS Akkor rövid négy hónap alatt leg­alább háromszor annyian haltak meg, mint a négy évig tartó és több mint 8 millió áldozatot követelő el­ső világháborúban. A legutóbbi idő­kig igen keveset lehetett kideríteni a legalább 25 millió áldozatot köve­telő 1918-as világjárvány okainak felderítésében. Mostanáig ugyanis nem állt rendelkezésre olyan mód­szer, amellyel a hajdani áldozatok testéből azonosítani lehetett volna az egykori kórokozókat. Most Alaszkában és a Spitzbergákon el­temetett tetemekből szeretnének mintákat venni. Az influenzavírus -bármily ellentmondásosan hangzik - igen sérülékeny „szerkezet". Ép­pen ezért nehéz „hibátlan" állapot­ban rátalálni akár egy évtizedekkel ezelőtt gondosan tartósított emberi testrészben is. Az eddig kudarcot vallott vállalkozásoknak azonban nemrég új lendületet adott egy, a főként a genetikai örökítőanyag, a DNS reprodukálására kifejlesztett eljárás, az úgynevezett polimeráz láncreakció - írja a HVG. A módszer ígéretesnek látszott az influenzaví­rust alkotó, nyolc darab, egyszálú genetikai anyagának újraalkotásá­hoz, másolásához, sokszorosításá­hoz is. Jeffrey K. Taubenberger pro­fesszor két éve éppen ezen a nyo­mon indult el, és a formalinban megőrzött szövetmintákat vizsgál­va, egy 1918. szeptember 26-án el­hunyt 21 éves fiatalember tüdejé­ben viszonylag ép állapotban végül megtalálta a halálos vírust. „A tüdő teljesen tele volt valamiféle folya­dékkal, mint amikor valaki vízbe fullad. Ilyet még soha nem láttam. A patológia egészen egyedülálló esete volt ez" - mesélte később a professzor. A folyadékból nyert szö­vetmintában azután két év megfe­szített munkájával, a már említett sokszorosítási eljárás segítségével, sikerült a kórokozót alkotó nyolc fe­hérjéből ötöt azonosítani, és megál­lapítani, hogy az 1918-as járvá­nyért egyáltalán melyik influenza­vírus-törzs lehetett a felelős. Mind­ez azonban továbbra sem nyújt ma­gyarázatot arra, mitől lett éppen ez az influenzavírus ilyen veszedel­mes. De arra sem, miként történhe­tett, hogy 1918-ban az egyébként főleg öregeket és legfiatalabbakat támadó betegségtípus éppen 20-40 közötti korosztályból szedte a elsősorban áldozatait. Az influen­zavírussal kapcsolatban persze mindig is sok a bizonytalanság. Egyebek mellett azért mert a kór­okozó A és B változata folyamato­san mutálódik, vagyis változtatja antigénszerkezetét. Ezért „szezon­ról szezonra" valamelyest mindig módosult formában támad, becsap­va az előző vírusgenerációra felké­szült - vagy felkészített - immun­rendszert. Ez például azt is jelenti, hogy az éppen aktuális kórokozóra kidolgozott oltóanyag a következő évben már nem nyújt teljes védel­met. Arról nem is szólva, hogy egy­két évtized elteltével a sok mutáló­dás végül már annyira megváltoz­tathatja a vírus szerkezetét, hogy szaknyelven shift, afféle ugrás kö­vetkezik be, vagyis egy teljesen új altípus jelenik meg. Ami ellen aztán semmiféle korábbi vakcina nem nyújthat még csak részleges védel­met sem. Ezek azok az évek, amikor különösen megnövekszik az influ­ Az influenza valószínű­síthető epicentruma Kí­na déli részén van enzafertőzés okozta halálesetek száma. Ezek a változások egyéb­ként­­ a dolog gyógyászati problé­máin túl - már-már kriminalisztikai feladványt is jelenthetnek. Az influ­enzajárványok történetét rögzítő könyvek ugyanis feljegyezték, hogy az úgynevezett H1N1 altörzs hos­­szú egyeduralmát - mint Taubenbergerék tavalyi eredmé­nyei alapján kiderült, ennek külö­nösen gyilkos változata volt az 1918-as spanyolnátha is - 1957-ben váltotta fel az úgynevezett ázsi­ai influenza (H2N2), majd 1968-ban támadt a következő, a hong­konginak elnevezett altípus (H3N2). Előbbinek világszerte 1 millió, utóbbinak 700 ezer áldozata volt. Amikor viszont 1977-ben ki­tört a század negyedik nagy influ­enza-világjárványa, a tudósok leg­nagyobb megrökönyödésére újra a már rég lefutottnak vélt, divatja­múlt H1N1 törzs okozott tömeges megbetegedéseket. A példa nélküli esetre máig nincs magyarázat. Van­nak, akik szerint a kínai-szovjet ha­tár körzetéből induló fertőzés mö­gött egy laboratóriumi baleset lehe­tett, mások a biológiai fegyverekkel akkoriban kísérletezni kezdő kínai­ak egyik ilyen fegyverének véletlen vagy tudatos elszabadulását felté­telezik - vetnek fel két elméletet a szakértők, így vagy úgy, a Föld így influenza­szempontból végül is kétpólusúvá vált. Hol a még különféle variációit élő „unoka", a H3N2, hol a poraiból rejtélyes módon feltámadt „nagy­papa", a H1N1 különféle változatai okoznak évről évre megbetege­déseket. Kérdezhetnénk persze, hogy hol bujkálnak két járvány kö­zött a viszonylag gyorsan, néhány hét leforgása alatt érkező és távozó vírusok. Egy tudományos hipotézis szerint elképzelhető, hogy a kór­okozók három-hat hónapig is elél­nek lappangó fertőzés formájában (vagyis továbbfertőzésre képtelen állapotban) az emberi torokban. Igaz, ezt a feltételezést ez idáig nem sikerült bizonyítani. „Az eddigi jár­ványok tapasztalatai alapján az inf­luenza valószínűsíthető epicentru­ma Kína déli részén van, ahol a vízi­madarakban, a háziszárnyasokban a változékonysága miatt különösen veszélyes A típusú influenzavírus összes, ma ismert altípusa előfor­dul" - említ egy lehetséges másik búvó- és erőgyűjtő helyet Bíró Lász­ló, a Szent László Kórház kutatóor­vosa a Kórház című folyóiratban. Ezt látszik alátámasztani, hogy az eddigi járványok - a sok minden más alól is kivétel 1918-as spanyol­náthától eltérően - mindig keletről érkeztek Európába és Amerikába. A kutatókat manapság azonban más is izgalomban tartja. Ez részben magyarázza a legutóbb kitört hong­kongi „csirkenáthával" kapcsolatos széles körű nemzetközi riadalmat is. Nem kevesen ugyanis állítják, hogy a harminc éve forgalomban lévő H3N2 vírustörzs nagyjából ki is merítette variációs lehetőségét, így küszöbönállhat egy újabb vírusug­rás, ami eddig mindannyiszor újabb - ha nem is spanyolnátha­méretű, igen sok halálos áldozatot követelő járványhoz vezetett. Ez magyarázza a „hongkongi csirke­influenzával" szemben tanúsított drákói szigort is. Annál is inkább, mivel a Kínához nemrég visszatért városállamban minden jel szerint valóban egy újabb - ezúttal a H5N1 jelű - törzs bukkant fel. A törzs új ugyan, de nem ismeretlen. A mada­rakban korábban már azonosított altípus egy vonatkozásban mégis­csak meghökkentette az ezzel fog­lalkozókat: az influenzahistóriában most fordult elő első ízben, hogy a kórokozó közvetítő emlős - például sertés - kihagyásával volt képes embereket megfertőzni. Épp ezért látszik most minden eddiginél sür­getőbbnek a spanyolnáthavírus rej­télyének megoldása, azaz teljes ge­netikai állományának leírása. A tu­dósok ugyanis ebből remélik meg­,­tudni, mi eredményezte 1918-ban azt a nagyfokú virulenciát és „gyil­kos erőt", ami milliók halálához ve­zetett. Ennek ismeretében pedig még az is könnyen elképzelhető, hogy egy ma támadó vírusról még járványszerű elterjedése előtt meg tudnánk állapítani feltételezhető veszélyességét, így a védekezés is hatékonyabb lehetne. A halálos vírusokat tanulmányozó tudósok a legszigorúbb előírásoknak megfelelő P4-es biztonságú szkafander­ben dolgoznak. (Archívumi felvétel) Francia paleontológusok a valaha élt legnagyobb szárazföldi emlősök egyikének csontvázára bukkantak Egy óriás Pakisztánból ABC NEWS A valaha élt legnagyobb szárazföl­di emlősök egyikének, a Balu­chitheriumnak (más néven Para­ceratheriumnak) az eddig előke­rült legnagyobb, szinte teljesen ép csontvázára akadtak francia pale­ontológusok Pakisztánban. A Baluchitherium egy régen kihalt rinocéroszszerű állat volt, amely az oligocén korban, körülbelül 20-30 millió éve élt. „Családja az orrszarvú családjával rokon, mondhatni a rinocérosz ősének az unokatestvére volt a faj" - mondta a francia csoport vezetője, Jean Loup Welcomme. Hosszú nyaká­val és lábszárával olyan magas volt, hogy a fák leveleivel táplálko­zott. A ma élő orrszarvúval ellen­tétben azonban nem volt szarva. Leginkább egy kissé különös, vas­kos, hatalmas lóhoz hasonlítható. Welcomme szerint a több mint 5 méter magas, 7 méter hosszú pél­dány 15-20 tonna súlyú volt. Az a tény, hogy a Baluchitherium ma­radványait Balukhisztán tartomány sivatagi részén találták meg, arra utal, hogy a terület évmilliókkal ez­előtt csapadékos és növényekben igen gazdag lehetett. A több tonna súlyú állatnak ugyanis a kutatók szerint naponta legalább 2 tonna növényi táplálékra volt szüksége. A lelőhelyen a Balachitherium mel­lett egy pálma 9 méter hosszú tör­zse és két krokodilféle maradványa került elő. A mai rinocérosz 20-30 millió ével ezelőtt élt őse mintegy 15-20 tonnát nyomott, vélik a tudósok (É. T.-felvétel)

Next