Új Szó, 2001. február (54. évfolyam, 26-49. szám)

2001-02-02 / 27. szám, péntek

ÚJ SZÓ 2001. FEBRUÁR 2. Kultúra A legjobban éneklő baritonisták egyike Paolo Gavanelli. Rendszeresen szerepel a milánói Scalában, a veronai Arénában és a New York-i Metropolitanben Egy jogász, akinek legnagyobb szenvedélye a zene Paolo Gavanelli a világ egyik vezető baritonistája. Az olasz énekes tizenöt eszten­dővel ezelőtt Leporellóként mutatkozott be a közönség­nek, s pillanatok alatt sztár­rá vált. Rendszeresen szere­pel a milánói Scalában, a ve­ronai Arénában, a San Franciscó-i Operában és a New York-i Metropo­litanben. RÉFI ZSUZSANNA Olyan rendezőkkel és karmesterek­kel dolgozott és dolgozik együtt, mint Harry Kupfer, Zeffirelli, Solti György, Giuseppe Patané vagy Whung Chung. Paolo Gavanelli számos felvétele között akad olyan Parasztbecsület, amelyet Riccardo Murival vett lemezre, de énekel Andrea Bocelli és Zubin Mehta Bo­hémélet-albumán is. Januárban a londoni Covent Garden Falstaff­­produkciójában lépett színpadra. Solti Györgyön kívül más ma­gyar művészekkel is szerepelt már? Hogyne! Karrierem kezdetén, tíz­tizenhárom esztendeje Bátor Ta­mással, aki nagyszerű basszus, akárcsak Polgár László, aki Bécs­­ben, abban A kegyencnő-előadás­ban volt partnerem, amelyben Alfredo Kraus és Agnes Baltsa is énekelt, s amelyet Giuseppe Patané dirigált. Van egy olyan magyar énekesnő is, akivel bevallottan el­fogult vagyok: Tokody Ilona. Vele először Madridban, egy Bohém­élet-produkcióban találkoztam. Fe­lejthetetlen élmény volt, én őt tar­tom a világ egyik legjobb Mimijé­nek. Ráadásul nagyszerű kolléga, s nagyon sokat segített nekem. Az utóbbi időben pedig többször lép­tem színpadra Rost Andreával, akit szintén kiváló énekesnőnek tartok, s akivel számomra mindig nagy él­mény együtt szerepelni. Kevés énekes beszél őszinte lel­kesedéssel a kollégáiról. Mindig ilyen szerény? Általában ha megkérdezik tőlem, hogyan sikerült egy előadás, min­dig azt felelem, nem nekem kell el­­döntenem, milyen voltam aznap este. A színpadon igyekszem száz­­százalékos teljesítményt nyújtani, de az értékelés a közönség, a kar­mester, a színházigazgató felada­ta. Számomra egyébként teljesen természetes az is, hogy odafigye­lek a többiekre, hiszen egyik fellé­pésről a másikra utazva úgyis annyit van egyedül az ember. Min­dig örülök, ha kedves, jó kollégák­kal hoz össze a sors. Talán kicsit azért is más a gon­dolkodásmódja, mert énekesi pályáját megelőzően jogi diplo­mát is szerzett. Igen, sokáig ügyvéd akartam len­ni. Egy barátommal együtt végez­tem el a jogi egyetemet, s mivel mindketten nagyon jól tanultunk, így sokkal hamarabb fejeztük be a tanulmányainkat. A diplománk megszerzése után állásajánlatot kaptunk Padova egyik leghíresebb ügyvédi irodájától. Én azonban ekkor már énekelni tanultam, s azt mondtam a barátomnak, ő fo­gadja el az állást, én inkább a ze­nét választom. Ami a jogi pályát il­leti, minden bizonnyal sokat lehet vele keresni, de a pénz csupán pa­pír, ami önmagában nem teszi boldoggá az embert. Az igazi szenvedély számomra mindig a zene marad. Muzsikus családból származik? Hivatásos zenész rajtam kívül nem akad a famíliában, de kedvtelésből szívesen muzsikáltak és hallgattak zenét a szüleim is. Egyébként Emilia Romagna tartományból származom, Luciano Pavarotti, Mirella Freni és Arturo Toscanini szülőföldjéről, ahol a zeneszerete­­tet a levegővel együtt szívja magá­ba az ember. Ön több, mint ötven szerepet tart a repertoárjában, pedig mindössze tizenöt esztendeje van a pályán. Hogyan tudott vi­szonylag rövid idő alatt ilyen sok operát megtanulni? Amikor az ember fiatal, akkor kell kialakítania a repertoárját. Pályám első éveiben gyakran elénekeltem olyan szerepeket is, amelyet má­sok nem vállaltak el. Volt, hogy egy négyórás Salieri-operát két hét alatt megtanultam. Előfordult az is, hogy három este kedvéért felké­szültem egy Cimarosa-darabból. Karrierem kezdetén átlagosan két­havonta tanultam új művet. Mos­tanában inkább arra figyelek, hogy a fellépéseim számát csök­­kentsem. Az első években gyakran egy szezon alatt nyolcvan előadás­ban is színpadra léptem, ma már azért hatvan szereplésnél nem na­gyon vállalok többet. Általában nem a baritoné a leg­­hálásabb szerep, hiszen gonosz intrikus, s az esetek többségé­ben reménytelenül szerelmes a szopránba. Ráadásul nem há­rom bariton-koncerteket ren­deznek világszerte. Sosem vá­gyott arra, hogy tenor legyen? Nézze, a látszat ellenére a barito­nistának is van egy komoly előnye. A közönség ugyanis hibátlan ma­gas hangokat vár a tenortól és bra­vúros mélységeket a basszustól. A baritonoktól pedig nagyon jó énektechnikát, hiszen ez kell a hi­teles szerepformáláshoz. Ezért az­tán mindig azt mondom, a bariton az, aki mindenkinél jobban éne­kel. Ha egy tenor nem túl jó, de ki­jönnek a magas hangjai, a közön­ség tombol, s egy gyengécske bas­­­szusnak is nagy sikere van, ha megzengeti a mélységeket. Ha vi­szont a bariton rosszul énekel, ak­kor nincs mentsége. Különlegesen gazdag a Verdi-re­­pertoárja, hiszen Germontként, Posaként, Amonasróként, Luna grófként, Macbethként és Jagóként is gyakran színpadra lép. Milyen helyet foglal el önnél a Falstaff, amelyet már nagyon fiatalon is énekelt? Ennek a szerepnek érdekes törté­nete van. Jó néhány évvel ezelőtt a római Operaház meghívott Ford szerepére, Falstaffot pedig Ruggi­ero Raimondi énekelte volna, aki közvetlenül a próbák kezdete előtt lemondta a felkérést. Ekkor a mű­vészeti igazgató behívott az irodá­jába, és elmondta, a másik Fals­taff, Juan Pons, csak az első két előadáson énekel, s így a többi hat estére nincs címszereplő. Kérte, hogy vállaljam el, én pedig a körül­ményekre való tekintettel igen. Számomra teljesen­­ természetes, hogy odafigyelek a többiek­re, hiszen egyik fellé­pésről a másikra utazva úgyis annyit van .. egyedül az ember.­­­ mondtam. Azóta azonban nem énekeltem a szerepet, úgyhogy most a londoni fellépés előtt fel kellett frissítenem a tudásomat. Akad olyan baritonszerep, amelyre nagyon vágyik? Nagyon sok! Puccini operája pél­dául, A Nyugat lánya régi álmom. Sok évvel ezelőtt a Scalában már felajánlották, hogy énekeljem el Giuseppe Sinopoli vezényletével, akkor azonban még túl korainak éreztem. Ha harmincöt évesen Jack Rance-t alakítom, miben lé­pek színpadra majd ötvenévesen? Van néhány szerep, amellyel még várnom kell, ilyen a Gianni Schicchi vagy a Don Pasquale. Ezekhez a figurákhoz még nem ér­zem magam elég öregnek! Egy jó technikával éneklő baritonista előtt azonban szerencsére szép, hosszú pálya áll! Paolo Cavanelli Rigolettóként (Mezey Béla felvétele) A Duna Televízió ajándékcsomagjának célja az oktatás hatékonyságának növelése Száguldás az Államokon keresztül egy kompromittáló videokazetta nyomában Műsoros videokazetták iskoláinknak Négy tinédzser Cool túrája A Millennium ünnepének jegyé­ben a Duna Televízió a magyar ok­tatási minisztériummal, valamint a Nemzeti Kulturális Örökség Mi­nisztériumával együttműködve oktatási célra videokazetta-cso­magot juttat el a Kárpát-medencei magyar tannyelvű iskolák számá­ra. A 23, illetve 23+54 darabból álló videokazetta-csomagot erdélyi, felvidéki, vajdasági, kárpátaljai is­koláknak szánják. A Duna Televí­zió e saját gyártású műsorainak célja az oktatás hatékonyságának növelése, pótolandó azokat a hiá­nyosságokat, amelyek az anyaor­szágtól való elszakítottságban, a megfelelő oktatási segédeszközök hiányában az anyanyelv, a magyar irodalom, a magyar történelem és művelődéstörténet terén a hatá­ron túli magyar nyelvű oktatásban megfigyelhetőek. A nyelvművelő műsorok (Nyelv­édesanyánk, Hej, hej, helyesírás! Hej, hej, helyes beszéd!, Betűvető, Zengő ABC) célja a különféle ide­gen nyelvű hatásnak kitett Kárpát­­medencei magyarság nyelvének megőrzése, nyelvi játékokkal és feladatokkal színesítve. A magyar irodalom bonyolult kap­csolatrendszerét a kezdetektől Pe­tőfi Sándorig ismerteti a Hungária Litterata irodalomtörténeti soro­zat, nem mellőzve az eredeti mű­vek bemutatását sem. A Duna Te­levízió irodalmi szerkesztősége ugyanakkor jeles kortárs írók és költők portréját álmodta képbe: olyan ma élő alkotókat mutat be, akik aktívan meghatározzák a Kárpát-medencei magyarság szel­lemi életét. A Millenniumi krónika című versösszeállítás az évezredes magyar költészet kimagasló alko­tásaiból válogat, a Magyar törté­nelmi arcképcsarnok pedig azokat a személyiségeket mutatja be, akik a magyarság történelmének kulcsfigurái. A Kincsesház műve­lődéstörténeti magazinműsor, az Anziksz (művelődéstörténeti „ké­peslap”) és az Amiről a kövek me­sélnek a magyarság történetének kiemelkedő helyszíneire kalauzol. A Rendhagyó történelemóra a kö­zépiskolai tananyagot alapul véve a kezdetektől mutatja be a ma­ Szlovákiában összesen 40 iskola kap ebben az évben ajándékot. gyárság történetét. A műsort a kü­lönböző korszakokhoz kapcsoló­dó műalkotások, szövegrészletek, zenei betétek gazdagítják. E vide­okazetta-összeállítás ajándék a határon túli magyarság identitá­sának, nemzeti tudatának megőr­zése érdekében. Kereskedelmi for­galomba nem kerül. Szlovákiában összesen 40 iskola, intézmény kap ebben az évben ajándékot, melyet a Duna Televí­zió felkérésére a Katedra Alapít­vány juttat el a Duna Televízió ál­tal megjelölt intézményekbe. Mivel a pénzügyi keretek nem tet­ték lehetővé, hogy minden iskola kaphasson videokazettákat, a Du­na Televízió azzal a feltétellel ajándékozza meg az iskolákat - hasonlóképpen az erdélyi gyakor­lathoz -, hogy azok biztosítják ré­giójuk többi iskolája számára az ingyenes kölcsönzés lehetőségét. Ezért minden érintett iskola lesok­szorosítva megkapja a kazetták listáját, melyet el kell juttatniuk a régió többi iskolájába. (Amennyi­ben valamelyik iskola nem kap ilyen levelet, forduljon a Katedra Alapítvány munkatársaihoz - cím és telefonszám írásunk végén -, ahol megmondják, melyik meg­ajándékozott iskola található régi­ójukban, ahonnan kikölcsönözhe­tik a kazettákat.) Az ajándékátadó ünnepségen fel­vetődött az is, hogy a következő években - amennyiben azt az ille­tékes minisztériumok támogatni fogják - a Duna Televízió megpró­bálja a további igényeket kielégí­teni. A Katedra Alapítvány ennek alapján felajánlja a jövőben video­kazetta-csomagot igénylő iskolák­nak (akik jelezzék iskolájuk tanu­lóinak létszámát is), hogy kérései­ket összegyűjti és megküldi a Du­na Televíziónak. A szlovákiai magyar iskolák nevé­ben alapítványunk ezúton köszöni meg a Duna Televíziónak, a Ma­gyar Köztársaság Oktatási Minisz­tériumának, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának, vala­mint a pozsonyi magyar nagykö­vetségnek nemes lelkű felajánlá­sukat, illetve segítségüket. Címünk: Nadácia Katedra - Katedra Alapít­vány Dom podnikatelbv, Kukucínova 459. 929 01 Dunajská Streda Tel./fax: 0709/552-95-54 FILMJEGYZET Az Ithacai Egyetemen tanuló fiata­lok kalandjairól Barrytől, a Cool túra című amerikai vígjáték mesé­­lőjétől tudunk meg egyet-mást egy klasszikus kerettörténet formájá­ban. Josh nagyon szereti Tiffanyt, aki azonban több száz kilométerre egy távoli város egyetemén tanul. Távkapcsolat ez, videón, mailen, telefonon; elektromos az üzenet, a szívdobbanás, a szerelem. Csoda, ha Josh ripsz-ropsz megcsalja Tif­fanyt? Sajna azonban, nem ez a legfőbb baj, hanem hogy az „ese­ményről” videofelvétel is készült, és a kazetta az egyik balek­ haver hibájából a posta útján éppen Tif­fany felé tart... Josh harmadmagá­val a kompromittáló videokazetta nyomába indul, s innentől a törté­net átalakul road movie-vá, autós száguldássá az Egyesült Államok túlsó felére. Amit ez a négy fiatal csinál, az rit­kán legális, de gyakran lehetetlen. Mert tudnivaló, ha Amerikában azt mondod: Cool!, nemcsak azt mondtad: Marha jó!, hanem egy jellegzetes életstílus jellegzetes szófordulatát is használtad. Eleve cool az, aki kancúrkáját videóra játssza, hogy mások is gyönyör­ködhessenek benne. Cool vagy, ha trikódra blaszfémiát pingálsz, és cool vagy, ha apádat át- és megve­red, hitelkártyáját lenyúlod, autó­ját széttöröd, hogy aztán a vakok intézetéből lopj magatoknak újat. De a legcoolabb akkor vagy, ha fel­fokozod az élettempódat. Villózó klippképek és bulimámor, haver!, pörögj a maximumon, laza császár itt mindenki, „ketyeg az órád, öre­gem”, carpe diem, élj a mának! El­lenkezőleg viszont, nagyon nem cool bőrszínben gondolkodni, ám ha szexre kerül a sor, lényegében a nem is mellékes. És ha te itten nem akarsz cool lenni, akkor maradi vagy, csökött balek, pancser, fajan­kó, jól van, akkor legyél, ha akarsz, tök lúzer... de akkor bizony a bisztróban a pirítósodra finganak. A mai felfokozott életstílusban semmilyen erkölcsi gátlás nincs, mert kell az anyag, a vigara, a mariska, az akármi, kell a mester­séges paradicsom, kell nagyon, most mindjárt, gyorsan, nagyon, óh... most jó...most nagyon jó!!! Húúúú... Nincsenek korlátok és nincs félelem. Szégyenérzet sincs, mert nincs limit. (És nincs Ön se, csak Te, Sorry, Olvasó.) Minden jó, ami jó neked. A négy haver cool-túrája a mai fia­talság szimbolikus felnőtté válása, annak minden küzdelmével, izgal­mával és humorával. Aki cool, az ugyanis önmagát sem veszi komo­lyan, persze, jócskán kárörvendő is - ebből profitál a néző. Ráadásul Todd Philiip rendező bekompo­nált ebbe a filmvígjátékba egy ritu­ális egérfeláldozási jelenetet, a legjobbat a maga műfajában, amit valaha láttam. Mindent összevet­ve, cool ez a film. (dobás) :lj a mának... Archív felvétel

Next