Új Szó, 2003. június (56. évfolyam, 125-149. szám)

2003-06-04 / 127. szám, szerda

ÚJ SZÓ 2003. JÚNIUS 4. Riport Antiochiai Szent Margit és Siennai Szent Katalin XVII. századból származó szobrait két évvel ezelőtt találták meg először, de akkor még értéktelennek hitték a műalkotásokat Reneszánsz szobrokat fedeztek fel Buzitán Nem mindennapi felfedezés hírétől volt hangos május­ban a Kassa-vidéki Buzita. A helyi katolikus templom padlásteréből két, XVII. szá­zadi, szenteket ábrázoló szo­bor bukkant elő a templom renoválása során. KOVÁCS ÁGNES A szobrokat akkor találták meg, amikor a templom tatarozásakor Gabriel Kladek, a műemlékvédelmi hivatal munkatársa feltárást végzett a templom belső falán. A művészet­­történész a kutatás során a templom padlásterét is megvizsgálta, mert a boltíves mennyezet alatt egy erede­ti, kazettás, festett mennyezetet sej­tett. Akkor fedezte fel az egyik sa­rokban a két faszobrot, amelyek An­tiochiai Szent Margitot és Siennai Szent Katalint ábrázolják. Modnyánszky József polgármes­tertől megtudtuk, a művészettörté­nész a XVII. századra datálja a szob­rok származási idejét. Mint kiderült, a szobrokra két évvel ezelőtt találtak rá a templom belső felújítása során, de nem tartották őket értékesnek. Csak most, a műemlékvédelmi hiva­tal munkatársa hívta fel a figyelmet a szobrok valódi értékére - mondta Gergely Péter plébános, aki való­színűnek tartja, hogy a szobrok a templommal lehetnek egyidősek. A faanyagból, a festés­­ módjáról és a stílusból ítélve egyazon kéz mintáz­ta őket, de még nem tudni, hogy ki­nek tulajdoníthatók az alkotások. A szobrok meglepően jó állapotban vannak, teljesen felismerhetőek az alakok, amelyeket mintáznak, csu­pán kisebb restaurálásra van szük­ség, 2-3 százalékban a hiányzó ré­szek pótlására és a festett felület fel­újítására. A szobrok jelenleg a temp­lomban várják, hogy pályázatok és támogatók által pénzt szerezzenek restaurálásukra. A felújítás után a templomban most már kitüntetett helyre kerülhetnek. Gergely Péter plébános elmondta, hogy a temp­lom XVII. századi, reneszánsz jelle­géből a talált szobrokon kívül nem maradt semmi. Három festmény található még a templomban, amelyek Nepomuki Szent Jánost, Szűz Máriát és a Szent Keresztet ábrázolják, és a XVIII. szá­zadból származnak. Értékes még két, szintén a XVIII. századból való faszobor, amelyek Szent Istvánt és Szent Lászlót mintázzák, valamint a Keresztút. A szobrok felfedezése során jöttek rá arra is - a műemlékvédelmisek nem kis meglepetésére -, hogy a talált szobrok és a Keresztút sincs beje­gyezve a műemlékek listájára. A szobrok restaurálása egyenként hozzávetőlegesen 55 ezer koronába kerül. Az elmúlt években sokat köl­töttek a templom javítására, így most keresik a lehetőségeket a resta­urálási költségek megszerzésére. A szobrok korának megállapítása­kor derült ki, hogy eredetileg a templomnak festett kazettás mennyezete volt, csak később alakí­tották át boltívesre. A padlás egy ré­szén a falakon megmaradtak a régi freskók is, amelyek szintén a XVII. századból származhatnak. A temp­lom átépítése valamivel több mint 200 éve történhetett. Mindezidáig ugyanennyi évesnek hitték magát a templomot is. Siennai Szent Katalin az első egy­­háztanítók között szerepel­­ a 14. századból, szimbólumai a szív ke­reszttel, stigmák, gyűrű, tövisek és a rózsafüzér) Antiochiai Szent Margit (vértanú a 4. századból) pedig a földművesek védőszentjeként vált ismertté. Szent Margittal kapcsolat­ban egy legenda is fennmaradt. A vi­tézek nem tudták a sárkánynak áb­rázolt gonoszt fogságba ejteni, és Szent Margit vezette hozzájuk, mire azok elfoghatták. A legenda nyo­mán a szent szimbóluma a lábainál heverő sárkány vagy ördög lett, amely szimbólum a megtalált szo­bor része. A plébános reménykedik, hogy ha olyan sikeresen összegyűlik a pénz a szobrok restaurálására, mint a templom javításakor történt, minden bizonnyal hamarosan teljes szépségükben láthatók majd az ér­tékes, XVII. századi szobrok, ame­lyek kétség kívül a templom legré­gibb kincsei lesznek. Bár többen ta­nácsolták, hogy tegyék pénzzé a szobrokat, erről senki hallani sem akar. Antiochiai Szent Margit és Siennai Szent Katalin szobrai Gabriel Kladek, a szobrokat felfedező művészettörténész (balról) Mod­nyánszky József polgármestert tájékoztatja a műalkotások állapotáról (TASR-felvételek) Az is előfordult, hogy a fellépő vendégművészek útközben egyszerűen eltűntek; a szervezők végül egy kocsmában fedezték fel a koncerte­n készülő" énekkar tagjait Kulisszatitkok a galántai kórustalálkozók történéseiből GAÁL LÁSZLÓ A galántai Kodály Zoltán Daloskört nem kell bemutatni az olvasóknak. Évtizedek óta a szlovákiai magyar kultúra szerves része, az utóbbi években Józsa Mónika karnagy ve­zénylete alatt aratja a sikereket itt­hon és külföldön. A daloskor több galántai rendezvény házigazdája, ilyen például a Kodály Napok vagy a Kodály Kórusok Nemzetközi Ta­lálkozója. Ezek a rendezvények azonban nemcsak abból állnak, amit a közönség is lát: a színpadi csillogásból, a felejthetetlen él­ményt nyújtó előadásokból­­ egy­­egy ilyen rendezvényt rengeteg háttérmunka kísér: a szállás, a ét­keztetés biztosítása, a vendégek kalauzolása, szórakoztatása. Mivel a Kodály Zoltán Daloskör a városi Csemadok-alapszervezet és a Városi Művelődési Központ mel­lett működő intézmény, az említett háttérmunkát általában a helyi és a környékbeli Csemadok-szervezetek tagjai végzik. Egyikük, Kontár Ju­dit, a Csemadok galántai alapszer­vezetének vezetőségi tagja, több mint másfél évtizede végzi ezt a munkát. Ezalatt az idő alatt sok ér­dekes élményben is része volt .Pél­dául amikor az izraeli csoport ven­dégszerepelt Galántán, a koszt el­készítése sem volt olyan egyszerű dolog - eleveníti fel egy nem régi tapasztalatát. - A csoportból eljöt­tek megnézni, hogyan készítjük az ebédet, még azt is ellenőrizték, hogy az edények kóser módon van­­nak-e előkészítve. Pörkölt volt az étlapon, galuskával, de ezt az izrae­liek nem voltak hajlandóak elfo­gyasztani. Végül is hatalmas fazék tojásos galuskát főztünk a számuk­ra. Az első napon még az ételek sor­rendjét is megszabták, például a galuska után főtt kukoricát meg dinnyét ettek, de aztán - vagy fel­adták az elveiket, vagy nagyon éhe­sek lehettek - annyira alkalmaz­kodtak, hogy már nem számított, pörkölt is van a galuskához.” Egy másik élmény egy magyarországi vendégegyütteshez fűződik: „Egy­szer az is előfordult, hogy egy egész autóbusznyi társaság - egy férfikó­rus - egyszerűen eltűnt. Természet­­esen egy kocsmában találtam meg őket. Két autóbusszal voltunk, én az elsőben ültem, a mögöttünk lévőben pedig a férfiak útközben megláttak egy kocsmát, és úgy dön­töttek, hogy ők már pedig bemen­nek egy féldecire. Én meg ideges­kedhettem, nem késik-e le az előadást. Aztán időre megjöttek, és rendben zajlott a koncert. Pár év múlva újra jöttek, ekkor felajánlot­tam nek­ik (a biztonság kedvéért), hogy az esti fellépés után menjünk kocsmába. Nem is volt semmi baj.” Egy-egy csoportot kísérő vendéglá­tónak a feladata odafigyelni, hogy pontosan betartsák a programot - amit általában a galántai rendez­vények főszervezője, Mézes Rudolf állít össze, percre pontosan. Példá­ul, hogy a vacsorára pontos időben érkezzenek, mert egy étteremben egymás után három énekkar is váltja egymást, és ha az első csak 10 percet késik, a harmadik már le­­késné az előadást, vagy éhes ma­radna. A vendéglátónak a tisztje arra is ügyelni, hogy a koncert előtti napon azért ne vigadjanak hajnalig a vendégek, mert aztán másnap nem lesz hangjuk. Ilyen­kor nagyon figyelmesnek kell len­ni, mert nem lehet csak úgy meg­mondani a vendégénekesnek, hogy most már akkor tessék abba­hagyni a szórakozást, és takarodó. A ilyen rendezvények alkalmával az említett háttérmunkát végző házigazdák szabadságot vesznek ki, és minden szabadidejüket en­nek az önkéntes munkának szente­lik. Cserébe néha ők is elkísérhetik a daloskört egy-egy külföldi útra. A legutóbbi, franciaországi ven­dégszereplésre Kontár Judit is elkí­sérte az énekeseket: „Május elején Franciaországban vendégszerepelt a galántai Kodály Zoltán Daloskor, pontosabban a Párizstól nem messze lévő Ecquevilly városka templomában adott közel kétórás koncertet. A műsorban Kodály, Bartók Bárdos, Dvorák, Franck és mások művei hangzottak el, szólót énekelt és furulyán játszott Szalay Szilvia, zongorán Ferienčik Ágnes kísért. A koncert végén a közönség állva, vastapssal jutalmazta őket. A Kodály Zoltán Daloskört Ecque­villy város kórusa, az Across-note tagjai látták vendégül: ők biztosí­tották a szállást és az étkezést, va­lamint az egynapos párizsi város­nézést, melynek során a galántai dalosok megtekintették a francia főváros nevezetességeit: a Diadalí­vet, a Champs Elysée-t, a Concor­­de-teret, a Louvre-t, a Notre Dame­­ot és az Eiffel-tornyot. Másnap dé­lelőtt Versailles-ba látogattak, majd este került sor a koncertre. A következő nap ismét Párizsban telt a Montmartre és a Sacre Coeur lá­togatásával. Délután szabadprog­ram következett, amikor mindenki kedvére dönthette el, mit kíván megnézni. Azt hiszem, sok érdekes látnivalóval és élménnyel teli út volt ez a Kodály Zoltán Daloskör számára, akik viszont jövőre ven­dégül látják a baráti francia kórust Galántán.” Kontár Judit, aki foglal­kozását tekintve könyvtáros, jelen­leg egy Kodály-bibliográfián dol­gozik, amely 1992 és 2002 közötti, Kodály Zoltánnal kapcsolatos ren­dezvényeket és ebben az időben megjelent kiadványokat rendsze­rezi. Egy-egy fejezetben Kodály Zoltán galántai kapcsolatai, a Ko­dály Zoltán Daloskör, a Kodály-na­­pok, a Kodály-Kórusok Nemzetközi Találkozója és egyéb Kodály-témák lesznek rendszerezve a még az idén megjelenő kiadványban. A Galántai Kodály Zoltán Daloskör a Párizshoz közeli Ecquevilly városka templomában (Mikó Zoltán felvétele) VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: DERÜLT ÉGBOLT, MELEG, 28 - 32 FOK ELŐREJELZÉS Jobbára derült lesz az égbolt, dé­lelőtt helyenként enyhe felhősödés, esetleg csapadék várható. Vigyáz­zunk, nagyon meleg lesz! A leg­magasabb nappali hőmérséklet 28 és 32 fok között alakul, északon is 26 fok várható. Gyenge, változó irányú szél, délnyugaton délkele­ti, 2 és 5 m/s közötti sebességgel. Éjszaka a hőmérő higanyszála 17 és 13 fok közé süllyed. Holnap marad a derült égbolt, tovább me­legszik a levegő. A legmagasabb nappali hőmérséklet 29 és 33 fok között várható, északon 27 fokra számítsunk. ORVOSI METEOROLÓGIA Az egész ország területén a pozitív hatások lesznek túlsúlyban, fizikai és szellemi telje­sítőképességünk teljében leszünk, viszont lassul a re­agálásunk. A szív- és érrendszeri betegségekben szenvedők tartsák be az orvos javaslatait, ne nagyon erőltessék meg magukat. A labilis idegrendszerűeknél és az alacsony vérnyomásúaknál migrénes fejfájás jelentkezhet, esetleg hányinger ke­rülgetheti őket. Jó hír, hogy a reu­matikus fájdalmak ma teljesen hát­térbe húzódnak. A mély és hosszú alvás mindenképpen regeneráló hatással lesz. A Nap­kel 04.56-kor - nyugszik 20.44-kor A Hold kel 08.10-kor - nyugszik 00.03-kor A Duna vízállása - Pozsony: 350, változatlan; Medve: 200, apad; Komá­rom: 270, apad; Párkány: 200, árad.

Next