Új Szó, 2003. november (56. évfolyam, 252-274. szám)
2003-11-12 / 260. szám, szerda
2Vélemény és háttér KOMMENTÁR Rijád és a reform MALINÁK ISTVÁN Nem túl tisztességes az amerikaiak iraki politikáját hibáztatni a szombati rijádi merénylet miatt, amelynek 17 halálos áldozata és több mint 120 sérültje volt. Persze, a minden mindennel összefügg alapján lehet párhuzamokat keresni. Az egyik francia kommentátor szerint a rijádi merénylet megdöntötte Bush „mágikus formuláját”, mely szerint a világ biztonságosabb lett Szaddám eltávolítása után, a másik pedig ismét arra figyelmeztetett, hogy még mindig nem találtak tömegpusztító fegyvereket Irakban. Szellemes az az amerikai válasz, hogy egyelőre Szaddám Huszeint sem találják, s bizonyítéke ez arra, hogy Szaddám nem létezik? A rijádi merénylet az a pont, ahol Irakot és Szaúd-Arábiát külön kell választani. Az tény, hogy Irakban egyre rosszabb a helyzet, a légierő ismételt - hat hónap utáni - bevetése a laikusok számára is jelzi: már nem utcai zavargásokról, szórványos gerillaakciókról van szó, hanem feltehetően egy újabb háború nyitányáról, különben nem folyamodtak volna az amerikaiak az erődemonstrációnak ehhez a formájához. A külföldiek - ENSZ, Nemzetközi Vöröskereszt - elleni bagdadi öngyilkos merényletek ebbe a folyamatba beilleszthetők. A szombati rijádi akció más volt. A halálos áldozatok arabok, muzulmánok voltak, az csupán a véletlen számlájára írható, hogy a 122 sérült között volt négy amerikai állampolgár. Ha elfogadjuk a szaúdi és amerikai szakértők véleményét, mely szerint a terrorakció végrehajtása az al-Kaida keze nyomát viseli, az is valószínűsíthető, hogy a célpont kiválasztása tudatos volt. Az al-Kaidáról sok minden elmondható, csak az nem, hogy rosszul készíti elő, hebehurgyán hajtja végre merényleteit - elég csak szeptember 11-re gondolni. Ezért is irányul akkora nemzetközi figyelem Rijádra, hiszen ott egy muzulmán szervezet muzulmánokat gyilkolt. Talán kissé erőltetett a párhuzam, de ez olyan, mintha a Hamász palesztin célpontokat robbantana, mert ebből az következne, hogy kitört a palesztin belháború. Ami Rijádot illeti: nem véletlen, hogy éppen ramadán van, és a múlt héten az iszlám egyik legszentebb helyén, a szaúd-arábiai Mekkában is történtek - enyhe kifejezéssel élve - atrocitások. Ezért az az amerikai és brit álláspont látszik a legelfogadhatóbbnak, amely szerint az al- Kaida célkeresztjében ezúttal a szaúdi monarchia állt, éspedig Amerika-barátsága miatt. Szaúdi földön született meg az iszlám legfanatikusabb, leginkább Nyugat-ellenes ága, a vahhábita mozgalom. A szeptember 11-i merénylet 19 gépeltérítőjéből 15 volt szaúdi állampolgár, és Oszama bin Ladent is szaúdi állampolgárságától fosztották meg. Az al-Kaida vezére a királyi családdal került összetűzésbe, ugyancsak annak „amerikanizmusa” miatt. Tehát itt az ortodox szaúdi monarchiával szemben a még ortodoxabb jelenségnek tekinthető al-Kaida (és a hozzá hasonló irányzatok, csoportok) áll, amely a régi Afganisztán, azaz a tálibok mintájára alakítaná át a 24 milliós, dúsgazdag arab országot. Az uralkodóház bűne lehet, hogy a 2001. szeptember 11-e után felerősödött amerikai nyomásra is reformokat hirdetett meg. Ezeket a Fahd király betegsége óta ténylegesen kormányzó Abdallah koronaherceg ösztönzi, igaz, nagyon óvatosan. Hiszen például a reformokat támogató tüntetéseket nemrégiben keményen szétverték. De mégiscsak következhetnek valamilyen reformok, mint lelkes értelmiségiek egy csoportja fogalmazott nemrégiben: tarthatatlan, hogy Szaúd-Arábia az egyetlen ország, ahol a nők még mindig nem vezethetnek autót. És az sem kizárt, hogy jövőre, az ország történetében először, valamiféle önkormányzati választás-féleséget is rendezhetnek. A reform szó pedig ugyanolyan vörös posztó bin Ladenék szemében, mint a tálibokéban volt, számukra a nyugati kultúra begyűrűzését jelenti. Mindez akkor is igaz, ha a nyugati mérce szerinti reform és a szaúdi monarchia összekapcsolása jelenleg anakronizmusnak tűnik. Lenin új leninje RÁCZ VINCE Tizenkét orosz tudós nemsokára nekigyürkózik, hogy a Vörös téri mauzóleum látogatóktól elzárt mélyén síró balalajkák ütemére új gúnyát erőltessen a merev pártvezérre. Szilveszterre, ha minden igaz, új öltönyében pompázhat a kissé sápadt, bebalzsamozott főideológus. Állítólag utoljára a második világháború előtt cserélték ki alsóneműjét. Most az ingét is cserélik, amelyet talán lenből varrtak. Egyébként átlagban három évente átöltöztetik, az utóbbi harminc évben tíz öltönyt koptatott el a bolsevik vezér. Mondják, töpörödik, hiába óvják különleges pakolásokkal a testét, karbantartása nem kis odafigyelést és körültekintést igényel az orvosbiológiai kutatóintézet tudósaitól. A modernkori múmiára még ma is sokan kíváncsiak, díszőrség ugyan már nem szobrozik a vörös gránittal borított moszkvai sírkamra előtt, Uljanov népszerűsége nem csökken. Oroszországban ma is sarkalatos pontja az elnökválasztási kampánynak, mi legyen Lenin további sorsa, temessék végre el vagy a jövőben is üvegfedelű koporsóban tegyék közszemlére ország-világ előtt a szovjet államalapító mumifikált holttestét. Jelcin, elődjére élőhalott mivoltában némileg emlékeztető exelnök sürgette a temetést - még ha nem is tudta eldönteni, állami vagy pravoszláv szertartás keretében helyezzék örök nyugalomra őt. Putyin, minden oroszok rezzenéstelen arcú vezére egyelőre hallani sem akar róla. Mindenesetre elgondolkodtató, övéi körében Vlagyimir Iljics az Urálon innen és túl mind a mai napig a huszadik század legfontosabb orosz személyiségének számít. Éppen ezért igazán megérdemli, hogy átöltöztessék, elvégre egy halottnak is haladnia kell a korral. JEGYZET FIGYELŐ NYEZAVISZIMAJA GAZETA kötelezővé kívánja tenni a televíziós választási vitaműsorokban való részvételt, s ehhez a választási törvény módosítását kezdeményezi az orosz állami duma öt frakciója, éspedig a hatalom pártjának „gőgje” miatt. A december 7-én megtartandó parlamenti választás előtti kampány úgynevezett sajtóbeli agitációs szakasza múlt héten kezdődött el. A sajtókampány keretében a pártok képviselői ingyenes adásidő keretében televíziós vitákban mérik össze erejüket. A Kreml által támogatott és a legnagyobb parlamenti frakcióval rendelkező Egységes Oroszország nevű párt azonban elutasította a tévés szereplést. Az ellenzék által megütközéssel fogadott döntést a párt azzal indokolta, hogy nem tartja célszerűnek a tévés reklámokat és a populista fellépéseket. ÚJ SZÓ 2003. NOVEMBER 12. Várhatóan ma tűzik ki az előrehozott parlamenti választások időpontját, vasárnap voksolnak az új államfőre Szerbiai párharcok és dátumok Várhatóan ma összeül a hatalmat egyelőre még gyakorló Szerbiai Demokratikus Ellenzék (SZDE) vezetősége, s kijelöli az előrehozott parlamenti választások időpontját. A szerb szkupstina munkája egyébként a héten szünetel, amolyan vihar előtti csönd ez, hiszen vasárnap, november 16-án meg kellene választani Szerbia új köztársasági elnökét. SINKOVITS PÉTER Az elnökválasztást némileg háttérbe szorította a parlamenti cirkusz, hetek óta tart ugyanis a vita a Natasa Micsics házelnök, valamint a Zsivkovics-kormány elleni bizalmatlansági indítványról, a honatyák jószerével mással sem töltik az időt, ennek nyomán a közvéleményben egyre kifejezettebb a csüggedtség, az apátia. A legújabb közvélemény-kutatási adatok szerint a választók mindössze 39 százaléka járul majd az urnák elé, egy újabb választási kudarc viszont csak tovább bonyolítaná az egyébként is szétzilált helyzetet. Csökkent ugyanakkor minden jelentősebb párt támogatottsága, ami szintén a kiábrándultság jeleként értelmezhető. Mindez nem kecsegtet semmi jóval a vasárnapi forduló előtt, most csak annyi bizonyos, hogy rövid időn belül történni fog valami. A szerb kormány egy darabig az időhúzásra játszott, hivatkozva arra is, hogy a rendkívüli választásokat csak jelenlegi, a régi rendszerből átörökölt törvények alapján lehetne megtartani, ésszerűbbnek látszana ezért előbb meghozni a köztársaság új alkotmányát, s csak utána szeret ejteni a parlamenti választásoknak. A jelek szerint azonban most már a kormány is megelégelte a dolgokat, a kisebb pártok napi zsarolási jelentkezéseit, a képviselői mandátumokkal való bizniszt (komoly summáért néhányan más pártokhoz igazoltak át), az elhatalmasodó káoszt. Zsarko Koracs miniszterelnök-helyettes a minap kifakadt: nem látni többé, hogy a parlamentben a többség a reformirányvétel híve vagy sem, e nélkül pedig elképzelhetetlen a reformok folytatása. Ilyen feltételek között a kabinet nem működhet. Hasonlóképpen rövidesen esedékes a jövő évi költségvetés megvitatása, ha a dokumentumot a szkupstina nem szavazná meg, a kormány mindenképpen megbukik. Ez az állapot a továbbiakban nem fenntartható. A vasárnapi szerbiai elnökválasztáson hatan rajtolnak, komoly eséllyel azonban mindössze ketten. Némi előnnyel várja a megméretést az SZDE közös jelöltjeként Dragoljub Micsunovics, Szerbia- Montenegró parlamentjének jelenlegi elnöke, aki természetesen bízik győzelmében, s abban is, hogy Szerbia stabil és demokratikus országgá válik. Nos, az európai irányultságú, a három évvel ezelőtti fordulat eredeti eszményeit továbbra is valló polgárok számára Micsunovics szinte az utolsó esély, hiszen egyedül ő lenne képes arra, hogy a Milosevicset leváltó - azóta többnyire más-más utakon járó - politikai gárda tagjai között mintegy hidat képezzen. Komoly ellenlábasa a radikálisok által indított Tomiszlav Nikolics, mögötte sorakoznak fel - nagyfokú szervezettséggel - a levitézlett rezsim szimpatizánsai. Nagy valószínűséggel azonban az eredményességhez szükséges 3,2 millió polgár megjelenése most túl magas léc, ebben az esetben az elnökválasztás újabb komolyabb dolgokra a társadalomnak ezúttal nincs ideje. 60 napon belül ismét esedékes, sokak szerint - a G17 Plusz szintén így érvel - ezzel egyetemben kellene megtartani a rendkívüli parlamenti választásokat is. Mások előbbre, ismét mások későbbre halasztanák ugyanezt. Ebben a rendkívül érzékeny, mármár válságos momentumban érkezett meg a hágai törvényszék újabb levele, két katona és két rendőrtiszt kiadását kérve. Carla del Ponte főügyész taktikusnak igazán nem nevezhető lépése csak a radikálisokat erősítette fel, mindez ah TALLÓZÓ THE ECONOMIST Ha a külföldiek választanák a szlovák kormányfőt, Mikulás Dzurinda valószínűleg élete végéig vezetné ezt az országok - írja a brit lap Szlovákiát értékelő cikkének elején. Sajnos, ez belföldön nincs így, a kormányfő vezeti a legnépszerűtlenebb politikusok listáját, és a pártja sem áll túl jól, szemben a populista, baloldali Smerrel és elnökével, Robert Ficóval, aki ma Szlovákiában a legnépszerűbb politikus. Dzurinda eddig sem óriási szavazóbázisa, hanem nagyon jó manőverezési készsége miatt bírt a kormány élén megmaradni. Mégis úgy tűnik, mintha egy kissé megkopott volna csodálatos egyeztetőkészsége. Az ANO és a KDH már hosszú ideje az abortuszról vitázik, több kormánypárti képviselő elhagyta anyapártját, és a Mojžiš-botrány sem tett jót Dzurindának. A közeljövőben a legnagyobb vereséget Ivan Šimko mérheti rá, ha elfogadja a Smer ajánlatát, és indul a köztársaságielnök-választáson, így szavazatokat vehet el az SDKÚ hivatalos jelöltjétől, Eduard Kukantól, aki az MKP szavazóira sem igen számíthat. Dzurinda számára biztosan kínos volna, ha leváltott védelmi miniszterét választanák államfővé. ház a furcsasághoz vezetett, hogy rövidre rá ötezer rendőr tüntetett a kiadatás ellen a kormány támogatásával. Színre léptek közben az amerikaiak is, ajánlatot téve: ha szerb segédlettel a háborús bűnös Ratko Mladics végre Hágába kerül, az előbb említett négy tiszt (tábornok) perének színhelye Belgrád maradhatna. Amúgy más tüntetések is zajlottak a szerb fővárosban; a magát önállónak minősítő szakszervezet tagjai vonultak fel az utcákon a kormány leváltását követelve. A kifejezetten politikai töltetű (a baloldal által is inspirált) demonstrációnak végül a rendőrség vetett véget. Már csak a sors fintora, hogy október derekán a nemzetközieknek sikerült ugyan Bécsben tárgyalóasztalhoz ültetniük a szerbiai kormány és a koszovói ideiglenes kabinet csonka küldöttségét, a találkozó azonban nem hozott eredményt. Nem is hozhatott, hiszen „a déli tartomány” albánjai a függetlenségen kívül másról nem hajlandóak beszélgetni, valamirevaló szerb politikus pedig jelen helyzetben ebbe nem mehet bele. Koszovó státusa tehát még várat magára, ezzel együtt az új szerb alkotmány meg a vajdasági alapokmány is. Komolyabb dolgokra a társadalomnak ezúttal nincs ideje, most a kormánybuktatás meg a végeláthatatlan választások időszaka érkezett el. Közben pedig Szerbia - ha jól látjuk - ismét távolabb kerül(t) Európától. Szöveg nélkül (Peter Gossányi rajza) Szlovákiában ez így van. Két olyan témához szeretnék hozzászólni, amely már nemcsak engem, hanem a lakosság nagy részét is kellemetlenül érinti. Az első az egészségügy. Ez egy olyan ágazata a nemzetgazdaságnak, amely nem termel, és rá van utalva a költségvetésből kapott pénzre. Magyarországon volt egy bizonyos Bokros-csomag, amely olyan intézkedéseket tartalmazott, melyek talán a gazdaság növekedése szempontjából hatásosak voltak, de aki a legjobban megérezte a hatásukat, az az egyszerű, fizetésből élő állampolgár volt. Nekünk is van egy, alapjában véve ugyanilyen kihatású csomagunk, az úgynevezett Zajac-csomag. Ez is olyan intézkedéseket tartalmaz, melyek leginkább a kiskeresetű polgárokat sújtják. Merthogy képviselői vagy miniszteri fizetésből nem probléma kifizetni azt a 20 koronát, amelyet a szegény polgár minden orvoslátogatáskor „legombol”, majd a receptért jön a másik 20 korona. Rudolf Zajac tárcavezető olyan komolyan gondolja az egészségügy reformját, hogy a tarsolyában még egy csomó reformelképzelés van. Az említett miniszter nagyon szeret kategorizálni, magyarán: osztályozni. Osztályozza a gyógyszereket és - nem utolsósorban - a betegségeket is. Őszerinte egyes betegségek gyógyításához valamivel a páciensnek is hozzá kell járulnia. De kérdezem én, aki 38 évet ledolgozott és becsületesen fizette a betegbiztosítási díjat. Akkor most én is fizessek?! Sajnos, ebben az országban olyan a „módi”, hogy ameddig dolgozol és fizetsz, addig jó vagy, de ha - mint az én esetemben is - amikor netalán rokkantnyugdíjba kerülsz, akkor dögölj meg. Az, hogy ennek a társadalomnak a fejlesztéséért valamit is tettél, az már senkit sem érdekel. A Zajadtémát olyan alternatívával lehet befejezni, hogy ez a reform leginkább az ország szegényebb rétegeit sújtja. Ha a miniszter ki akarja húzni az egészségügyet a csávából, akkor máshogy keressen pénzt, nem pedig a szegény ember bőrének a lehúzásával. A másik témakör, amellyel kapcsolatban szerettem volna kifejteni a véleményemet, a polgárok kategorizálása vallás és nemzetiség szerint. Hogy miről van szó? Arról, hogy egy szlovákiai állampolgárt és talán (vagy csak azt) megkülönböztették a többi állampolgártól azért, mert zsidó. De, uraim és hölgyeim, hol élünk?! Hogy honnan jött ki ez az egész botrányos osztályozás, azt talán tudjuk: egy olyan állami szervtől, amelynek egyébként az a dolga, hogy a polgárok nyugodt és biztos életét szavatolja. Amikor egy ország titkosszolgálata azzal foglalkozik, hogy ki milyen nemzetiségű vagy vallású, akkor engem ez nagyon emlékeztet valamire. Most egy olyan dolgot fogok leírni, amit eddig „nem mertem”. Jó pár évig dolgoztam a bűnügyi rendőrségnél, és volt alkalmam belelátni az StB-s kollégák munkájába is. Hogy miért említem ezt? Azért, mert ez a zsidózás engem valamire emlékeztet. Hogy az olvasó megértse, elmagyarázom. A kommunista időkben működő ŠtB-nek volt egy ügyosztálya, a III., melynek a feladata a belső ellenség megfigyelése volt. Az a belső ellenség elsősorban mi, szlovákiai magyarok voltunk, zsidók, jehovisták és még a többiek, akik nem voltak szimpatikusak az államnak. Amikor kisgyerek voltam, sokszor megkérdeztem: „Édesanyám miért kérdezik tőlem az iskolában, hogy miért születtem Táborban?!” Anyám erre annyit mondott, hogy majd megérted, ha nagyobb leszel - és talán igaza lett neki. Benyovszky László Léva LEVÉLBONTÁS