Új Szó, 2004. február (57. évfolyam, 26-49. szám)
2004-02-06 / 30. szám, péntek
ÚJ SZÓ 2004. FEBRUÁR 6. Városi és polgármesteri díjakat adtak át Galántán, a díjazottak közt intézmények is szerepeltek Pro Urbe - in memóriám Galánta. Háromféle kitüntetést, a Pro Urbe - a Városért Díjat, a Polgármester Díját, valamint a Nyilvános Elismerés Díját adták át tegnapelőtt ünnepélyes keretek között a Galántai Reneszánsz Kastély dísztermében. GAÁL LÁSZLÓ Az egyetlen Pro Urbe díjat halála után tíz évvel in memóriám ítélték oda Székács Istvánnak, a város egykori krónikásának. A kereken 80 évvel ezelőtt született Székács István 1955-től pedagógusként dolgozott a városban. 1957 és 1977 között ő volt a város krónikása, és az eredeti képekből, képeslapokból, térképekből és más tárgyi emlékekből álló értékes gyűjteménye - a felesége jóvoltából ma már a város tulajdona - a kastély kiállítótermeiben tekinthető meg. A kitüntetést Székács özvegye vette át Mézes Alexander polgármester kezéből. A Polgármester Díjában részesült Balogh Csaba, a Kodály Zoltán Alapiskola pedagógusa, aki 1965-ben alapította, és azóta vezeti a ma már 55 tagú gyermekkórust, amellyel számos hazai és nemzetközi sikert aratott. Mikulás Melaj az atlétika és a turisztika terén végzett szervezői és edzői munkájával érdemelte ki a díjat. Ő egyébként 2000-ben az országos sportszövetségtől a Fair Play díjat is megkapta. Rák Vilmosnak mint száznégyszeres véradónak, a Jánsky plakett gyémántfokozatú tulajdonosának is jutott kitüntetés. Vígh Imre a galántai ökölvívás terén kifejtett tevékenységéért, a Boxing Klub alapításáért, több szlovák bajnok kineveléséért kapta a díjat. A magánszemélyek mellett egy nonprofit szervezet, a Pro Renovatione Galanta, ezenkívül három jubiláló intézmény, a Kodály Zoltán Gimnázium, a Galántai Matica Ház és a Stefánik Utcai Alapiskola is megkapta a Polgármesteri Díjat. Nyilvános elismerésben részesült Barczi Attila, aki a városi tekeklub aktív tagjaként és a röplabdacsapat alapítójaként érdemelte ezt ki. Hasonló elismerésben részesült Anna Bukovská, a Patria Nyugdíjasotthon igazgatója, Jozef Gál I. osztályú sportedző, Pavol Knapp, a 2. sz. nyugdíjasklub elnöke és Vincent Slíz, az Olympia Sportegyesület edzője. Alexander Mózes a tegnapelőtti ünnepség jelentőségét így jellemezte: az életben a legfontosabb az egészség, fontos a pénz is, de sokszor nagyon fontos lehet egy szerény „Köszönöm”. Alexander Mézes Székács István özvegyének adta át a díjat (Szőcs Hajnalka felvétele) Ha megvalósulnak az álmok, akár regionális múzeum is lehetne a Kaszás Attila által felajánlott épületben Zsigárdon bérlakások építését tervezik GAÁL LÁSZLÓ Zsigárd. Tovább folytatódik a községi bérlakás-építési program a vágsellyei járásbeli községben. A falu központjában mintegy fél évvel ezelőtt adták át azt az épületet, amelyet még a múlt rendszerben sportcsarnoknak kezdtek építeni, majd többéves kihasználatlanság után az állami lakásépítési alaptól kapott támogatással bérlakásokká építették át. A kommunista megalománia jegyében tervezett épület sportcsarnoknak túl nagy lett volna az 1600 lelket számláló község számára, és ilyen céllal nem is lehetett volna arra pénzt szerezni. (Ehelyett egy új, megfelelő méretű tornaterem épül az alapiskola mellett.) Tavaly nyár óta 24 család talált ott új otthonra. Baranyay Alajos polgármester elárulta, mivel továbbra is nagy igény van a falubeli fiatalok részéről új lakásokra, az említett bérlakások átadásával nem fejezték be a lakásépítési programot. Az idén további négy lakást alakítanak ki a 24 lakás feletti tetőtérben. További 4 háromszobás lakást terveznek kialakítani a volt községi hivatal átépítésével, négy további pedig a régi községháza előtt felépítendő bérházban lenne. Erre már az építkezési engedély és a tervek is megvannak, az anyagiakat pályázaton próbálják előteremteni. A régi községháza közös épületben van a kultúrházzal, amely szintén felújításra szorul. A környezetvédelmi beruházások keretében tervezik a Vág egykori holtágának kitisztítását és a község zöldterületének megújítását, elöregedett fák kivágását és újak ültetését. További tervek között szerepel a községi utak felújítása európai uniós támogatással; erre a mintegy 10 millió koronás beruházásra már előszerződése van a községnek. Tervezik a falumúzeum kialakítását, amely a polgármester szerint akár regionális múzeumként is működhetne; a környékbeli falvaktól is szívesen fogadnak régi szerszámokat, eszközöket a múzeumi tárlat összeállításához. Az épület a szomszédos községből származó ismert budapesti színművész, Kaszás Attila tulajdona, ő ajánlotta fel a falumúzeum számára. Az épületben a tárlaton, kiállításokon kívül helyet kapna a Csemadok helyi szervezete is. A Csallóköz Baráti Egyesület háromnapos galántai rendezvényére február 13-ig lehet jelentkezni Képzés a beszédzavarok kezeléséről KORPÁS ÁRPÁD Dunaszerdahely/Galánta Csallóköz Baráti Egyesület szervezésében, az Apáczai Közalapítvány támogatásával A beszédészlelés és beszédmegértés zavarain alapuló tanulási és magatartászavarok elméletéről és javításuk lehetőségeiről az iskolában címmel Galántán február 27-29. között háromnapos képzést tart két győri szakember, Schneider Júlia és Simon Ferenc. A tanfolyam pénteken 10-17, szombaton 8-17, vasárnap pedig 8-15 óra között zajlik majd a galántai Pedagógiai Pszichológiai Tanácsadóban. A részvevők főként a beszédértés kérdésével, az olvasáshoz, az íráshoz és a fogalmi gondolkodáshoz szükséges folyamatok jellemzőivel ismerkedhetnek meg. Útmutatást kapnak, miként kell tájékoztatni a szülőket a beszédzavarral kapcsolatos észlelésekről, problémákról, mi az, ami fejleszti a gyermek beszédfeldolgozását, mi kerülendő az iskolás korban. Megtudhatják, korcsoportonként melyek a fejlődés elmaradására utaló jelek, megtanulják, miként végezhető szűrővizsgálat a beiskolázás előtt, és hogy milyen ez a vizsgálat a problémás gyermekek esetében. A képzés során a csoportosan végezhető fejlesztési gyakorlatok is elsajátíthatók. A részvételi díj 500 korona, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége Galánta-Vágsellyei Területi Választmányának és Szenei Területi Választmányának tagjai azonban 350 korona befizetése ellenében vehetnek részt a háromnapos rendezvényen. Az összeg mindkét esetben a helyszínen fizetendő. Étkezést a szervezők biztosítanak. A jelentkezési lapokkal kapcsolatban Németh Margit, a Csallóköz Baráti Egyesület elnöke (0908/105 897) és Bondor Eszter (0904/268193) tájékoztatja az érdeklődőket. A lapokat kitöltve legkésőbb február 13-ig kell visszaküldeni a Csallóköz Baráti Egyesület címére (Jilemnického 264/18, 929 01 Dunaszerdahely). Ha egy munkahelyről többen is szeretnének részt venni a tanfolyamon, az űrlap fénymásolható. Régió - hirdetés 5 Egy fedél alá kerül a magyar iskola összes osztálya Kevesebb elsős diák ÚJ SZÓ-HÍR Udvard. A párhuzamos első osztály ezen a településen is már a múlté, a január 29-i beíratás eredményeképpen jövőre húsz gyermek kezdi meg tanulmányait egy osztályban a Majthényi Adolf Magyar Tannyelvű Alapiskolában. Jelenleg 33 elsős kisdiák látogatja a külön igazgatású magyar, és 31 a szlovák alapiskolát. „Jövőre, éppúgy mint nálunk, ott is csak húsz-huszonegy tanuló kerül első osztályba. A született gyerekek száma csökkent, nem a magyarul tanuló gyermekeké. .Szeptemberben mindig azt mondogattuk, hogy palotából kunyhóba kényszerítjük a gyereket a szép óvodai környezet után, szerencsére hamarosan egy fedél alá kerül iskolánk, és a helyiséggondjaink megoldódnak” - fogadott Glucarov Rozália, a magyar alapiskola igazgatónője. Néhány héten belül befejeződnek a munkálatok intézményük legfelső szintjén. A korábban kétszintes épületre még egy emeletet és új tetőszerkezetet húztak fel. „Végre egy fedél alá kerül az iskola valamennyi osztálya, nagyon rossz körülmények között tanulnak jelenleg az elsősök és a másodikosok. Kálazr Józseftől, a település polgármesterétől megtudtuk, az MKP parlamenti képviselőinek és kormánytagjainak jóvoltából tavaly jelentős - 4,8 millió korona - támogatást kaptak az iskola átépítéséhez. Ennek köszönhetően gyorsan haladtak a munkálatok. Az udvardi pedagógusok és szülők büszkén vallják, eddig egyetlen magyar családot sem veszítettek el azzal, hogy szlovák iskolába íratták volna gyermeküket. (száz) Fórum az uniós források kihasználásáról Hatékony régiófejlesztést SZÁZ ILDIKÓ Für. Ma 16 órakor a helyi kultúrházban találkozik Gyurovszky László régiófejlesztési miniszter az Udvard és Térsége Társulás, valamint a Párkány és Térsége Társulás településeinek mintegy ötven polgármesterével. „A vitafórumon szó lesz a strukturális alapok és az európai uniós források jobb kihasználásának lehetőségeiről, melyekkel a települések és kistérségek fejlesztésén lehetne segíteni. Várjuk a találkozóra mindazokat a polgármestereket, akik szívügyüknek tekintik a falujuk jövőjét, az ott élők életkörülményeinek jobbá tételét” - jegyezte meg lapunknak a találkozóval kapcsolatban Jávorka Flórián, Für polgármestere. Lehelt a gyerekek óvó bácsinak szólítják Felszentelték SZÁZ ILDIKÓ Érsekújvár. A napokban szentelték fel a helyi római katolikus templom mögötti családi házban Tóth Lehel vágsellyei születésű, egy évtizede a városban élő és alkotó fotóművész új műtermét. A párkányi és környékbeli lakosok a határvárosban hét éve élvezik már a szolgáltatásait. „A stúdiókban a megszokott szolgáltatásokon túl a műtermi fényképezés gazdag skáláját kínálom. Felvételeket készítek gyerekekről, családokról, melyekkel a lakásukat is díszíthetik, vagy ajándéknak szánhatják azokat. Abból adódik, hogy szeretek a műte új műtermét remben dolgozni, hogy a főiskolán a diplomamunkámat ugyancsak emberi portréból készítettem” - fogadott birodalmában Tóth Lehel, akinek eddig több mint húsz kiállítását tekinthették meg a művészetkedvelők idehaza és külföldön egyaránt. Tizenöt éves munkája során a legkisebb, egy-két éves gyermekekhez is megtalálta az utat. Az andódi, kamocsai és párkányi régióbeli települések óvodáiban a gyerekek egyszerűen csak óvó bácsinak hívják. A fotózás mellett ugyanis Lehel minden alkalommal önfeledt játékba kezd az apróságokkal, hogy élethű, gyermekien őszinte fotók születhessenek. A járást nem érte el az influenzajárvány Nincs látogatási tilalom • ÚJ SZÓ-HÍR Komárom: „Továbbra sem érte el az influenzajárvány a Komáromi járást, sőt, az elmúlt héthez képest némileg csökkent a megbetegedések, és ezzel együtt szövődmények száma is” - nyilatakozta lapunknak Alena Véghová, a Komáromi Regionális Közegészségügyi Hivatal vezetője. Egy hét alatt 1567 új esetet regisztráltak, vagyis százezer lakosra 1410-et. Az iskolaköteles és a 6 év alatti korosztály körében csökkent a megbetegedések száma, míg a felnőttek körében mérsékelten növekedett. A komáromi kórház valamennyi osztálya látogatható, az őrsújfalusi nyugdíjasotthonban viszont látogatási tilalmat vezettek be. Az alapiskolák közül csak a gyulamajoriban szünetel a tanítás a héten, és továbbra sem fogadja a gyerekeket a múlt héten bezárt marcelházi óvoda. (vkm) Mindazt amit tudni szeretne az Európai Unióról, elmondjuk Önnek, ha felhívja a 0800 103 104-es ingyenes infovonalunkat (a vezetékes hálózatból érkező hívásokra) EURO INFO IN*1475