Új Szó, 2004. május (57. évfolyam, 101-124. szám)

2004-05-05 / 103. szám, szerda

ÚJ SZÓ 2004. MÁJUS 5. Tóth Árpád: Két költő II.­­ Csokonai Vitézem, ó, te nem voltál Vitéze, vén diák csak,a zordság Ki kósza farsang vígkálvinista, kulaccsát itta, S a gráciák kezébe tette sorsát. Szülőföldünk 27 A költő gazdag, sokrétű életművet hozott létre, írt verset, vígeposzt, színpadi műveket, fordított németből és olaszból, tanított és újságot is szerkesztett Kalauz a Csokonai Vitéz Mihály-vándorkiállításhoz Egy kiállításnak a legtöbb­ször van valamilyen apro­pója, aktualitása. Ez a több dél-szlovákiai magyarlakta városban bemutatott-be­­mutatandó Csokonai-ván­­dorkiállítás esetében is igaz. B.MÁNYA ÁGNES A tárlat anyagát a debreceni Dé­ri Múzeum munkatársai állították össze a költő születésének évfor­dulója tiszteletére. Hamarosan Gután lesz látható. Az alábbiakban B. Mánya Ágnes pedagógus április 15-én, az Érsek­­újvári Anton Bernolák Könyvtár­ban a Csokonai-vándorkiállítás megnyitóján elhangzott előadását adjuk közre. A pedagógus a hely­béli Czuczor Gergely Magyar Taní­tási Nyelvű Alapiskola, az Érsekúj­vári Magyar Tanítási Nyelvű Gim­názium és az Érsekújvári Egész­ségügyi Szakközépiskola diákjai számára tartott rendhagyó iroda­lomórát. Az írást egyfajta kalauzul kínáljuk mindazoknak, akik felke­resik a tárlatot. Csokonai Vitéz Mihály 1773. november 17-én született Debre­cenben (egy évvel a testőríró Bes­senyei György Ágis tragédiája cí­mű művének megjelenése, vagyis 1772 után, amely időpont a ma­gyar irodalomban a felvilágoso­dás kezdetének számít), és itt is fejezte be rövid életét 1805. janu­ár 28-án. Tavaly Csokonai szüle­tésének, jövőre pedig a halálának évfordulójára emlékezünk, a kiál­lítás tehát egy kicsit utólag és elő­re is időszerű. Rendhagyó helyszínen, rend­hagyó díszletek között kerül sor erre az órára, amelyhez vezérfo­nalul - rendhagyó módon - Tóth Árpád versét használom majd. Tóth Árpád (1886 - 1928), aki Debrecenben, Csokonai városá­ban nőtt fel, nagy tisztelője volt a költő-elődnek. .Átírta” - „felfrissí­tette” például Csokonai A Re­ményhez című versét. (A költe­mény a gyűjteményes kötet Tréfás hírlapi versek, rögtönzések című részben található.) * Lássuk tehát a verset, amely amolyan verses életrajz. Segítségé­vel - versszakról versszakra halad­va - megpróbáljuk felidézni Cso­konai életének, munkásságának egy-egy állomását. Jöjjenek tehát a kulcsfogalmak! „Vitézem...” - kezdődik a vers. Honnan van a költő kettős vezeték­neve? A költő apja, Csokonai Jó­zsef még csak így, egyszerűen írta a nevét, de büszke volt állítólagos nemesi származására, és mivel jó rajzoló volt, meg is rajzolta az ősi címert. A nemesi címert és a Vitéz nevet állítólag az egyik ősüknek, Csokonai Demeternek a török elle­ni harcokban tanúsított bátorságá­ért adományozta Miksa császár. Költőnk már a kettős vezetéknevet használja, nyomtatásban megje­lent művem is így olvasható, en­nek köszönhetően valóban hang­zatosabb, „költőibb” a név. ....nem voltál a zordság vité­ze...”­­ Csokonai verseinek zömét a vidám hangulatú költemények teszik ki: első sikereit polgár- és ta­nárpukkasztó, csúfolódó verseivel aratta­­ még diákkorában, persze és később sem állt tőle távol a vidámság: állítólag remekül mesélt anekdotát és feljegyezték például, hogy tanár korában együtt énekelt, fuvolázott, táncolt a diákjaival. „... vén diák csak...” - a költő édesanyja, Diószegi Sára, korán megözvegyült, és a hajdan gazdag család is fokozatosan elszegénye­dett. Ennek ellenére az anya elha­tározta, kerül amibe kerül, tanít­tatni fogja fiait, Mihályt és a fiata­labb Józsefet, így a későbbi költő az országos hírű Debreceni Refor­mátus Kollégium diákja lett. Az in­tézménynek - mint azt Csokonai írja - akkoriban 3000 diákja volt. Mihály kitűnő tanuló, versírói te­hetsége is hamar kitűnik, később azonban „lázad” a kollégiumi rendtartás ellen; például betegsé­gére hivatkozva nem jár istentisz­teletekre. Végül az iskola kicsapta az egyik legtehetségesebb diákját. Máig vitatják, miért kellett Csoko­nainak elmennie. A legvalószí­nűbb magyarázat az, hogy mivel állítólag szemtanúja volt Budán Martinovics Ignác és társai - va­gyis a magyar jakobinusok - kivég­zésének és a börtönbüntetésre ítélt Kazinczyval is kapcsolatban állt, továbbá velük együtt ő is hirdette a maga módján, versben a felvilágo­sodás tanait, a kollégium vezetése elébe vágott az intézményt fenye­gető állami vizsgálatnak, és maga szabadult meg az iskola „fekete bá­rányától”. „... vén diák...” - a kollégium felső tagozatának diákjai közül ne­vezték ki az alsó és középső tago­zatosok tanítóit, így Csokonai 1794-től poétikát, vagyis versírást oktatott. „...kálvinista...” - protestáns fe­lekezet, ismertebb néven reformá­tus. Debrecent, a költő szülőváro­sát „kálvinista Rómaként” is emle­getik, merthogy abban az időben és napjainkban is a magyarországi reformátusság egyik központja. A város szívében emelkedik a hatal­mas Nagytemplom, amely mai for­máját 1805-1823 között nyerte el, költőnk tehát nem láthatta. A Nagytemplomban mondta ki 1849. április 14-én Kossuth Lajos . A debreceni kollégium végül kicsapta egyik leg­tehetségesebb diákját, Habsburg-ház trónfosztását. Cso­konai idejében a maga 30 ezer la­kosával Debrecen az ország legna­gyobb városa volt; lakosai kereske­delemből, iparból és mezőgazda­ságból élő, többségükben teljes jo­gú polgárok, vagyis cívisek. Itt szü­letett és élt Csokonai kortársa, ba­rátja, a kitűnő botanikus, a Lúdas Matyi költője, Fazekas Mihály (1766-1828). „Ki kósza farsang víg ku­laccsát itta...” - először néhány gondolat a farsanggal kapcsolat­ban. Csokonai Dorottya, vagyis a dámák viadala a farsangon címmel vígeposzt írt, amelynek ő maga imigyen adja meg a műfaját: furcsa vitézi versezet négy könyvben. A történet magában kisszerűen ne­vetséges, de Csokonai szándéko­san úgy adja elő, mint valami nagy dolgot; igazi „hőskölteményt” kre­ál belőle. A történet - dióhéjban - a következő: a pártában maradt vénlányok Dorottya vezetésével úgy döntenek, hogy ezen a farsan­gon férjhez mennek, meghódítják maguknak a házasságtól húzódo­zó agglegényeket, de a csúf és ko­ros hölgyeket (Dorottya például 65 éves), persze, senki sem akarja elvenni. A Dorottya eposz, ponto­sabban vígeposz, a költő alkalmaz­ta is a különböző eposzi kelléke­ket: van benne seregszemle (talá­lóan bemutatja Dorottyát és ha­sonlóan éltes alvezéreit, Orsolyát és Rebekát), csatajelenet (a „né­nik” szabályos háborút indítanak, csakhogy vőlegényt szerezzenek), és istenek is beavatkoznak, a leg­látványosabban Vénusz, a szere­lem istennője, aki ifjú lányokká va­rázsolja a vénkisasszonyokat, és mindegyik megtalálja a maga pár­ját. A költő saját magát is beleírta az eposzba: Dorottya a végrende­letében (merthogy a „háborúban” kezét-lábát törte és halálán van) még földet is hagyományoz, hogy abból holta napjáig elverselhessen. A „mesében” tehát megadatott a Csokonainak az, amire vágyott. Szerelemdal a csikóbőrös ku­lacshoz - ebben a versében Csokonai a kulacsnak „udva­rol”, megírja, milyen szívesen ölelgeti a kulacs karcsú nyakát, tapasztja annak szájára a saját­ját - főleg, ha jóféle borocska lötyög benne: Drága kincsem, galambocs­­kám, Csikóbőrös kulacsocskám! Érted halok, érted élek, Száz leányért nem cseréllek Óh, ha szívünk szerelmének Kis zálogi születnének S ott ülnének hosszú sorral A kuckóban, tele borral! Óh csókollak, óh, ölellek! Míg moccanok, míg lehellek, Tested tegyék holttestemhez És ezt az írást fejemhez: „Utas, köszönj rám egy pint bort, Itt látsz nyugodni egy jámbort, Kedves élete-párjával, Csikóbőrös kulacsával!” Csokonai bizony szívesen elbo­­rozgatott, mulatott, mint azt Petőfi Sándor is megénekelte Csokonai című versében: a költő és pap-ba­rátja csapra vertek egy hordót, az­az csak vertek volna, ha az a csap ott lett volna. Nosza, a pap elsza­­lajtotta költőnket a csapért, addig pedig a tenyerével tapasztotta be a lyukat. Csokonai azonban a „fel­színre érve” a keresés helyett a szomszédba ment, ahol éppen lag­­zit tartottak, és annyira belefeled­kezett az evésbe, ivásba, mulato­zásba, hogy elfelejtett csapot, pa­pot, így a bor elfolyt. Innen, ebből a Petőfi-versből származik a mon­dás: otthagy csapot, papot, gráciák - a báj három istennője, Csokonai múzsáiul fogadta őket. Ám bús homok szent venyigéje, hordád Lelked szelíd fürtjét, és drága, ritka Borából új fájdalmak méla titka Halk verseinkbe dús ízekkel font át. A venyige - Csokonai, metafo­rával (szókép, összevont hasonlat) indul tehát a versszak, amelyet az­tán több is követ: a venyigén fürt terem (a költő lelke), amelyből bor, azaz versek „fakadnak”, nem is akármilyenek, „dús ízek”, va­gyis formai, nyelvi sokszínűség jel­lemzi őket. Csokonait társai cim­balomnak hívták, olyan sokhúrú hangszer volt a költészete, bár­mely versformában és hangnem­ben remekművet alkotott: versei­ben a német és olasz rokokó költé­szet hatása ugyanúgy megfigyel­hető, mint a népdaloké - a Sze­gény Zsuzsi, a táborozáskor című versére ez utóbbi a jellemző. „... új fájdalmak méla titka...” - úgy tartják, csak az lehet igazi költő, az tud csak igazán jó verse­ket írni, aki szenved; na, a szenve­désből Csokonainknak jócskán ki­jutott - mégsem ettől költő a költő. Ó, ládák: lomha árnya nőtt a fáknak, Már láz gyötön, s a rózsás gráciáknak Lárvája hullt, és párka-arca lett. Az utolsó előtti versszak Csoko­nai utolsó éveit idézi meg. A költő életét a kollégiumból és Debrecen­ből való távozása után az útkere­sés, de mind inkább a pártfogók, mecénások (így például gróf Széché­nyi Ferenc, gróf Festetics György), vállalkozó szel­lemű nyomdászok, könyv­kiadók keresése jellemez­te, vagy éppen tisztességes polgári állásért (tanító, könyvtáros, újság­író) folyamodott, hogy fenntartsa magát. A szerencse a legtöbbször bizony nem szegődött mellé: a debreceni nagy tűzvész alkalmá­val a házuk kiégett, a szívének kedves hölgy, Lilla másé lett; me­cénásai csak aprópénzzel fizették ki, ráadásul az apjától örökölt tü­dőbaja is egyre inkább kínozta. „Már láz gyötört...” - ezen „él­mény” hatása alatt született meg­­rázóan realisztikus művészi kór­képe, a Tüdőgyulladásomról című költemény. A rózsás gráciák is el­pártoltak tőle, helyükbe a párkák, vagyis a sors és a végzet istennői léptek, akik a Zsugori uram című remekbe szabott portré-verséből lehetnek ismerősek: „Mint a sírból feljött halott urál­­sága, / Amellyről minden húst a Párka lerága” - imigyen írja le a naphosszat csak a pénzes ládáján kucorgó Zsugori uram ábrázatjá­­nak siralmas voltát. S még görnyedtél egy édes rím felett, Szemedben végső fény gyűlt, húnyó csillám, S kezed lassan, reszketve írta: Lillám! Az utolsó versszak Csokonai nagy szerelmét, Lillát, polgári ne­vén Vajda Juliannát említi, aki Vajda Pál tehetős komáromi ke­reskedő lánya volt. A szerelmes költőnek A fogadástétel című ver­séből idézek: „Egy nyári estve Lillát,/ A gyenge rózsaszájú,/ A tűzszemű leánykát,/ Megláttam és azonnal/ Látnom, szeretném­­ egy volt.” Lilla maga is viszonozta a költő szerelmét, de a Vajda szü­lőknek nem tetszett a vagyonta­lan poéta, ezért­­ míg Csokonai állás után járt, hogy Lillának, mint leendő feleségének és magá­nak a megélhetést biztosítsa - a szülők „meggyőzték” a lányt, hogy egy gazdag dunaalmási ke­reskedőhöz menjen feleségül. Lil­la házassága gyermektelen volt, állítólag csak az emlékeinek élt. Megőrizte Csokonai gyűrűjét, bú­csúlevelét, a Lilla-dalokat. A Lillához írt verseket őszinte­ség, a rokokó báj és könnyed játé­kosság jellemzi, amely éppen a különös csengésű rímek alkalma­zásának („...édes rím...”) kö­szönhető: itt van például a csil­lám - villám páros, amely asszo­­nánc (a rímpárok magánhangzói azonosak, a mássalhangzók vál­tozók: kecsegtesz - csepegtetsz, valál - csalál A Reményhez című talán legismertebb Csokonai­­versből). A költő gyakran „díszí­tette fel” verseit ilyen és ehhez hasonló rímpárokkal, szívesen al­kalmazta például az alliterációt, vagyis a betűrímet is: kétes ked­vet, maradj magadnak - a példák az előbb már említett versből vannak. Eddig a Tóth Árpád vers és a hozzá fűződő mondanivalóm. Csokonai rövid élete során rendkívül gazdag, sokrétű élet­művet hozott létre. írt verset, vígeposzt, színpadi műveket, fordított németből és olaszból, szerkesztett újságot, tanított stb. Ezért is egyetértek Kecskés Ildi­Csokonait cimbalomnak hívták, költészete olyan sokhúrú hangszer volt. kóval (az Érsekújvári Anton Ber­nolák Könyvtár regionális részle­gének könyvtárosával, a kiállítás szervezőjével - a szerk. megj.), aki a bennünket körülvevő tab­lók fölé borostyándíszt szerkesz­tett, mert - Petőfi Arany János­hoz intézett szavait idézve - „más csak levelenként kapja a borostyánt”, de Csokonainak egy egész teremnyit kellene ad­ni. Liszka Éva, a Czuczor Gergely Alapiskola pedagógusa és az előadó, B. Mánya Ágnes (Csuport István felvétele) Csokonai Vitéz Mihály (Képarchívum)

Next