Új Szó, 2004. október (57. évfolyam, 227-252. szám)
2004-10-05 / 230. szám, kedd
ÚJ SZÓ 2004. OKTÓBER 5. TALLÓZÓ KRÓNIKA A kolozsvári városi tanácsban összefog a Romániában kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) és a szélsőségesen nacionalista Nagy-Románia Párt (PRM), megakadályozandó, hogy vörösre fessék át a jelenleg nemzeti színű utcai padokat. Az erdélyi napilap előrejelzi, rendkívüli tanácsülésen veszik górcső alá a PSD és PRM önkormányzati képviselői által benyújtott határozattervezetet, amely a 2002/ 215. számú városi tanácsi határozat visszavonását kéri. Ez utóbbi előírta, a szélsőségesen nacionalista Gheorghe Funar volt polgármester által nemzeti színűre mázolt kolozsvári padokat vörösre kell átfesteni. A határozat végrehajtásához azonban csak az utóbbi hetekben kezdtek hozzá, mivel a júniusi helyhatósági választások után távozni kényszerült Funar korábban nem volt hajlandó erre. A Krónika emlékeztet: a júniusi választások után a többséget alkotó ellenzéki liberális-demokrata szövetség a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel alakított koalíciót, s ezt a PSD helyi képviselői nem tudják elfogadni. Már csak azért is „sértődöttek”, mert a PSD és az RMDSZ országos szinten együttműködési megállapodást kötött, s a magyarok politikai szervezete eredetileg a kincses városban is a kormánypárt jelöltjét támogatta a polgármesteri székért folytatott harcban. A győztes azonban az ellenzéki szövetség jelöltje, Emil Boc lett. A határozattervezet benyújtása annál is meglepőbb, mivel a PSD-s helyi képviselők annak idején társkezdeményezői voltak a 215. számú határozatnak, és meg is szavazták. Boc kijelentette: szerinte értelmetlen politikai ambíciókról van szó, ugyanis „egyesek nem értik meg, hogy Kolozsvár három hónapja változtatni akar régi, a Funar-kormányzás tizenkét éve során kialakult kedvezőtlen képén. Az erdélyi napilap úgy véli: a két párt együttműködésével veszélybe kerülhet a főtéri gödrök (a Funar által kezdett ásatások) helyzetének rendezése, és a háromnyelvű kolozsvári helységnévtáblák kitétele is, holott ezekről a kérdésekről szó esett Boc és Cseh Áron kolozsvári magyar főkonzul nemrég lezajlott tárgyalásain is. A háromnyelvű táblákról Boros János alpolgármester elmondta: még nem született döntés arról, mikor teszik ki őket. LESOIR A belgrádi vezetésnek feltétlenül fel kell lépnie a nemzetiségek közötti feszültségek ellen a Vajdaságban, s le kell tartóztatnia a közelmúltbeli magyarellenes atrocitások tetteseit. Máskülönben az ultranacionalisták kapnak majd főszerepet ebben a térségben, amely pedig kulturális sokszínűségét tekintve egyedülálló Európában - szögezi le a belga napilap. Röviden összefoglalja a vajdasági helyzetet, s az eseményeket a Szerb Radikális Párt vajdasági megerősödésére vezeti vissza, mondván: semmi kétség, a legerőszakosabb akciók elkövetői az ő híveik közül kerülnek ki. Nemzeti, vallási és politikai vita robbant ki egy különös ukrajnai emlékműről Disznószobor Poltavában Október végén államfőt választ Ukrajna. A Poltavában emelt szobor, amely az ukrán disznók történelmi érdemeit hivatott megörökíteni a kampány része. Arra emlékezteti a féligmeddig Moszkva-barát kijevi urakat, hogy bármilyen rosszul politizálnak - a vidék élni fog. E. FEHÉR PÁL Persze, az elnökválasztási küzdelem produkált már különb dolgokat, mint egy disznószobor. Az ellenzéki jelölt, akinek támogatását szolgálná ez a különös emlékmű, például fájlalta a gyomrát. A kijevi doktorok megállapították, valami rosszat ehetett. Talán sertéshúst. A bécsi klinikán mérgezési tüneteket fedeztek fel. A jelölt túlélte a kalandot, folytatja harcát, mi pedig tűnődhetünk akár azon a jelenségen, hogy a közép- és kelet-európai államfők és államfőjelöltek miért jutnak a bécsi orvosokhoz, ha veszélyben érzik életüket. Ám maradjunk Poltavában... Mint tudjuk, ez a háromszázezres település ugyancsak fontos hely volt a történelemben. Például Nagy Péter cár még háromszáz évvel ezelőtt ott verte tönkre XII. Károly svéd király hadseregét. Az ütközet emlékét máig hirdeti a város főterén a dicsőség emlékoszlopa. Ez volt az első el nem hanyagolható figyelmeztetés a svédek számára, hagyjanak fel világuralmi terveikkel, üljenek otthon és gyarapodjanak, ami bekövetkezett. Viszont határozottan arra ösztökélte az oroszokat, törjenek be Európába erővel és diplomáciával. Ez is megtörtént. Utólag megállapítható, nem a XX. századi németek voltak az elsők a világtörténelemben, akik elveszítették a háborút, viszont megnyerték a békét. Az oroszok pedig együtt az ukránokkal iszonyatos árat fizetve a győzelemért egyelőre egyetlen békét sem nyertek eddig. Aztán Poltava arról is nevezetes, hogy ott élt az első, ma is olvasható ukrán író, Ivan Kotljarevszkij. A kvietált katonatiszt olyan jelenség volt, mint Csokonai Vitéz Mihály. A magyar kortárs azt panaszolta, hogy „hát csak kanásznak termett / A somogysági paraszt?”. Kotljarevszkij is a kanászlétet kommentálta keserűen főművében, az ukrán valóságra travesztált Aeenisében. És történelem, hogy Vlagyimir Korolenko orosz író ebből a városból írta leveleit Anatolij Lunacsarszkijnak, a bolsevik kulturális népbiztosnak, hogy figyelmeztesse: a forradalom szükségtelen és kegyetlen eszközökkel saját sírját ássa meg. Leveleinek nem volt hatása, de erről a levelezésről talán nem is tudnak a paltavaiak, mivel csak Párizsban jelent meg 1922-ben. Tudnak viszont a disznó történelmi jelentőségéről... A szoborállítás indítékai között szerepel az az érv, hogy a régészek Poltava környékén a tatárjárás idejéből származó sírokat találtak, amelyben az emberi maradványok mellett sertéscsontokra leltek. A több száz évig tartó mongol iga idején - ez a következtetés - a disznók mentették meg az éhenhalástól az ukránokat, mivel a mongolok nem ettek sertéshúst, tehát ez maradt a valóban rabszolgasorsra kárhoztatott népnek. Ez bizony hálára kötelezheti az utókort. Ám a szoborállítókat a nemzeti buszA háromszázezres település fontos hely volt a történelemben, kőség is hajtotta. Nevezetesen, hogy egy lengyel kisvárosban már emeltek egy három és fél tonnás disznószobrot, noha a lengyelek és a sertések bensőséges és történelmileg indokolt kapcsolatai fölöttébb kétesek, legfeljebb - a poltavaiak szerint - a lengyelek önismeretének egyik jele, mert az az emlékmű a városháza előtt áll, tehát a polgármester - kitekintvén hivatala ablakán - saját önarcképét pillanthatja meg. A poltavaiak jelszava nem nélkülözi a politikai aktualitást sem: „Szeretjük a disznókat, de nem szeretjük a disznóságokat!” Ha mindezt összevetjük azzal, hogy a mostani kijevi hatalom olyasmit ígér, hogy ezentúl engedélyezik az orosz tévé vételét ukrán területen és nemkülönben a moszkvai lapok árusítását, valamint az ukrán államnyelv mellett hivatalos nyelvvé teszik az oroszt (Ukrajna népességének 22 százaléka orosz), akkor világos, milyen nemzeti érzelmek hordozója az új poltavai szobor. Nem mindenki osztja ezt a vélekedést. A pravoszláv egyház helyi képviselői azért tiltakoztak az emlékmű ellen, mivel böjt idején kísértésbe viheti a hívőket. Azt pedig kiváltképpen felháborítónak találták, hogy az emlékművön eredetileg két fehér szárnyú angyal őrizte a jelképpé nemesedett sertést. Ezt az óvást jogosnak találván, az angyalokat pásztorok váltották fel. A csere azonnali kemény akcióra késztette a szélsőségesen nacionalista félkatonai szervezet, az Ukrán Népi Önvédelem vezéreit. Ők a harcos kozák tradíciók példaképpé emelését támogatnák, és tiltakoznak, ha valaki az ukránokat békés disznópásztorokká akarná alázni. Az ukránok azonban arra hajlanak, a kozák szablyáknál hasznosabbak a disznók. Erre utal az a tény, hogy a helyhatósági választásokon csúfos vereséget szenvedett ez az „önvédelemre” felszólító, ugyancsak agresszív szervezet (amely nem mellékesen a német megszállókkal a második világháború idején együttműködő ukrán policájok rehabilitálását is sürgeti). Ha valaki e konfliktusok után a disznókat kezdené sajnálni - téved. Nemrég holland üzletemberek érkeztek Poltavába (már Nagy Péter is a hollandok segítségét igényelte), és sertéstenyésztő telepet építettek. A hollandus módi szerint működő központi fűtéssel. A peltavaiak most irigykednek: a disznók jobban élnek, mint ők. És ráadásul szobruk is van. Különben az ukrán területek szomszédságában található orosz városban, Novorosszijszkban szeptember elején ugyancsak szobrot avattak. Leonyid Brezsnyevnek állít emléket, aki előbb ukrán nemzetiségűnek vallotta magát, majd hatalomra kerülése után hirtelen orosz lett. Erről a szoborról nem vitatkozott senki. Pedig az ő uralma alatt majdnem teljesen eltűntek a disznók Ukrajnából, ahogyan a birodalom más tájairól is. Brezsnyev Ceausescu néhai román diktátortól tanulta el, hogy óvni kell a nép egészségét, hiszen már az angolok is szenvedtek a mértéktelen húsfogyasztás következményétől, a köszvénytől. Hát nem érdemel szobrot egy ilyen államférfi? Héja 2004 (Elek Tibor rajza) Vélemény és háttér7 KOMMENTÁR Kívül tágasabb... KODUR LÁSZLÓ Manapság ha Lampedusáról esik szó, kevesen gondolnak a millennium évében Palermóban született regényíróra, Giuseppe Tomasi di Lampedusára. Az emberek többségének a Szicíliától délre fekvő, az utóbbi évek menekültáradata miatt elhíresült szigetecske jut eszébe, ahol csak a múlt héten kilencszáz illegális bevándorló ért partot. A sziget karnyújtásnyira fekszik Tunézia partjaitól. Alig száz kilométert kell megtenniük a különféle vízi járművekkel érkező, életüket kockáztató szerencsétleneknek, hogy reményeik szerint egy jobb világba érkezzenek. Olyan viszonyok közé, ahol egy hónap munkájával megkereshetik azt az összeget, melyet, mondjuk, Ghánában az egész családjuk nem keresett meg egy év alatt. És ez a törekvésük a legkevésbé sem ítélhető el. Eddig, ha sikerült az olasz - nem biztos, hogy megvesztegethetetlen - parti őrség figyelmét kijátszva szárazföldet érniük, jó eséllyel egy gyűjtőtáborba kerültek, s egy darabig legalább reménykedhettek, nem toloncolják ki őket. A lampedusai menekülttábor befogadóképessége kétszáz fő, jelenleg nyolcszázan lakják, ember alatti körülmények között, így Olaszország még pénteken repülőgépre ültetett kilencven bevándorlót, és Líbiába szállította őket. Hírügynökségi jelentések szerint szombaton további négy gép indult Tripoliba, „hajótöröttekkel.” Tavaly 81 ezer illegális bevándorló érkezett Itáliába, legalábbis a hivatalos statisztikák alapján. A valódi szám ennek többszöröse lehet. És az Olaszországon át érkező illegális bevándorlók - akiknek csak egy kis része „igazi” menekült - csupán a jéghegy csúcsát jelentik. Sokan a Görögországhoz tartozó szigeteket célozzák meg, mások a május elseje óta az unió kitolódott, keleti határán át érkeznek, Ukrajna vagy Románia felől, s hogy merre mennek tovább, arról akár az Ipoly mentén élők is tudnának mesélni, a különböző embercsempészbandák ugyanis előszeretettel juttatják át őket ezen a határszakaszon, így nem mondhatjuk, hogy a menekültkérdés az Afrikához közeli országok problémája, bennünket is érint. Az európai közgazdászok és szociológusok a csökkenő gyermeklétszám és a társadalom elöregedése miatt a jelenlegi nyugdíjrendszer tarthatatlanságáról beszélnek, egyesek egyenesen összeomlását jósolják. A jelenlegi demográfiai mutatókat alapul véve nem valószínűsíthetjük, hogy a közeljövőben több gyermek fog születni. A bevándorlók munkaerejére tehát szükség van, vagy előbb-utóbb szükség lesz. De mit fog kezdeni Európa a jórészt képzetlen, egészen más kultúrkörben szocializálódott emberek tömegével? A nem EU- tag Svájc egyértelmű választ adott. Szeptember utolsó hétvégéjén népszavazást tartottak arról, megkönnyítsék-e a már az országban élő külföldiek állampolgársághoz jutását. A lakosság 57 százaléka elutasította, hogy tizenkettő helyett nyolc Svájcban töltött év után lehessen állampolgársághoz jutni. Európa egyelőre azt üzeni a bevándorlóknak: jöhettek, dolgozhattok, adózhattok, de egyébként nem kérünk belőletek. A kérdés csupán az, hogy e felett az arisztokratikus hozzáállás felett mikor lesz úrrá a gazdasági kényszer... Pendelyben októberben SZÁSZI ZOLTÁN Már ugyancsak hűvös reggelek járnak a Rima mentén így, október elején. A sziklás talajú hegyekkel körbeölelt Klenócról meg amúgy sem az a hír járja, hogy az ország legmelegebb pontja lenne. Ébredezik a község, a romatelep felé veszem utam, ahol út épül, már csak egy telet kell kibírni az itt élőknek a kalyibáikban, mert lesz megmentés, lesz feltámadás, legalábbis remélik. Pénz van rá, akarat is akad, éppen tétlen munkáskézből van itt elég elegendő. Meg gyermekáldásból is. Hogy aztán áldás itt gyereknek lenni, más kérdés. Pillanatfelvételek a helyszínen. Neves vendéget vár az utcányi telep, kora reggel van, tempósan ballagnak ki fát hasogatni, mert itt bizony már fűteni kell. Százával kóbor macska, mindenféle kölyökkutyák, szemét, a bűz most csak azért nem érezhető, mert nincs hozzá elég meleg. Mosogatóvíz, egyéb hulladék szabadon a házak, kunyhók között. Az új út mellett sárga földdel felszórt sáv, ha minden igaz, ott majd zöld lesz egyszer. A legközelebbi kunyhóból éktelen ordítozás, már-már megijednek, de nincs ok riadalomra, csak egy alig hároméveske, kis, szőke, göndör, csupa maszat purdét zavartak éppen, hogy tessék elvégezni kint a dolgát, hogy mer bent a házban piszkítani. A kicsi ordítva kimegy, hüppög, majd lecsendesül és dideregve leguggol. Csak úgy, ott rögtön a kunyhó bejárata mellett, bele a frissen hozott sárgaföldbe. A gyerek teljes öltözéke egy köldöknél végződő, meglehetősen mocskos kising. Azontúl semmi! Kint van vagy három-négy fok, átmeneti kabátban didereg az emberfia. A kicsit nem zavarja a hideg. Nagydolgát elvégezve letérdel, és - mint a kismacska - elkaparja a piszkát. Játszik még egy rozsdás fémdarabbal egy percet, majd eltrappol a zúzott kövön mezítláb fel a dombnak, kismacskát kergetni. Nincs tovább. Ennyi a kép, ennyi a jelen. A jövője talán reményteljesebb lesz, ha... JEGYZET