Új Szó, 2007. február (60. évfolyam, 26-49. szám)

2007-02-03 / 28. szám, szombat

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. FEBRUÁR 3. Gazdagon termelt az elmúlt egy évben a magyar film - a bőség zavarával küzd a néző Boldog új élet fájó csendekkel Csak egy név, mondta Szabó István, miután átvette a Ma­gyar Mozgókép Mestere ki­tüntető címet az idei, immár 38. Magyar Filmszemlén. Csak egy név: Máriássy Félix, SZABÓ G. LÁSZLÓ Ezzel köszönte meg a Mephisto Oscar-díjas rendezője egykori mes­tere odaadó tanítását, emberi nagyságát, fényes életművét. Csak egy név, és hangosan szólt a taps. Szabó István egyébként ebben az évben nem jelentkezett új alkotás­sal, a Rokonok tavalyi bemutatója óta Szerb Antal Utas és holdvilág című regényének filmre vitelén dolgozik, illetve a most még mással dolgozó Ralph Fiennesra vár, aki­nek A napfény íze után másodszor ad majd főszerepet. Szabó István mellett a Katona József Színház Kossuth-díjas mű­vésze, Máthé Erzsi életműve előtt is meghajolt a szakma, aki fiatal évei­ben, amikor még „szétfeszítette a világot“, Máriássy Félix egyik le­gendás alkotásában, a Külvárosi le­gendában is játszott. Most átvett életműdíját a rá jellemző szarkasz­tikus humorral kommentálta: „Sok szerepet kaptam, de az sajnos nem adatott meg, hogy egyszer egy jeles rendező nekem, velem, miattam rendezzen egy igazán nagy filmet. Mindjárt nyolcvanéves leszek, ne­kem már nincs időm várni.” A múlt idő a szemlét kísérő kiállí­tásokon is jelen van. A Millenáris Teátrumban magyar filmek plakát­jait tekinthetik meg az érdeklődők, s ugyanott, a vetítések helyszínén B. Müller Magda, a MAFILM egy­kori standfotósa várja a nosztalgi­kus kedvű nézőket: a Huszárik Zol­tán rendezte, képzőművészeti al­kotásnak is beillő Szindbád egy­­egy kimerevített pillanatát csodál­hatjuk újra Latinovits Zoltánnal, Ruttkai Évával, Tanay Bellával és másokkal. Fent a Várban, a Magyar Nemze­ti Galériában Fábri Zoltán másik énje, a festőművész-grafikus eleve­nedik meg alkotásai tükrében. Fáb­ri, bár édesanyja óhaja az volt, hogy színész legyen, először a képzőművészeti főiskola növendé­ke volt, ahol az utolsó nagybányai mester, Réti István növendéke le­hetett. A filmrendezés csak ezután kezdte érdekelni, de élete utolsó szakaszában ismét az ecsetet vette kezébe. A magyar film nagyformá­tumú klasszikusa, a Körhinta és az Édes Anna legendás mestere az égő színek és az expresszív formák híve volt, s az a robbanásra kész belső erő, amely a képein is érezhető, filmjeinek is meghatározó eleme. Említett két filmjének női fősze­replője, Törőcsik Mari, aki ezt a lenyűgöző tárlatot megnyitotta, s akinek a Körhintához készült pró­bafelvétele láttán az író Sarkadi Imre annak idején csak annyit mondott: „Atyaúristen!”, most va­lami hasonlót érezhetett. A maga egyszerűségével nem is nagyon mondott többet, mint hogy: „Min­dig kicsit megdobban a szívem, amikor Fábri Zoltán nevét meghal­lom.” A kiállítás félszáz rajza, fest­ménye, díszletterve is egy-egy szív­dobbanás. Összességében pedig egy sokoldalú alkotó szívének itt hagyott „ritmusjátéka”. Ami pedig a szemle filmjeit illeti: az első napok hozadékából kettőt emelek ki. Dokumentumfilm az egyik, játékfilm a másik. Közös ne­vezőjük: az elavulhatatlan cigány­­kérdés. Szakály István rendezése, a Gömöri cigányok - Agócs Gergely filmje hatvan percben próbálja be­mutatni a felsővályi cigányok éle­tét, hagyományait, kihalófélben levő mesterségeit. Agócs Gergely népzenekutató. Több mint tíz éve él Budapesten. A gömöri cigányfiút arra kéri hazai gyűjtőútján, hogy „kísértse” hangszerével a dalra fa­kadó, rokonszenves cigányembert. A szépen fényképezett dokumen­tum is ilyen „kísértés”. Finomab­ban fogalmazva: kísérletezés, pró­bálkozás. Nemes szándékkal igyek­szik megmutatni, feltérképezni a Gömörben élő, magukat magya­roknak valló cigányok sorsát, múlt­ját, jelenét és jövőjét. A cigány­asszonyok egyike ugyan azt nyilat­kozza: jobban szeretné, ha az uno­kája szlovák iskolába járna, mert ő maga csak magyarul tud. Lelke raj­ta, ha már egyszer úgy gondolja, a magyar iskolában nem tanul meg rendesen szlovákul. De ha tényleg nem, akkor félő, hogy amott sem viszi sokra. Agócs Gergely, aki ri­porterként is jegyzi a filmet, nem­csak etnográfusként, nem teszi fel a kérdést, hogy vágyával vajon mire alapoz az asszony, így aztán marad minden úgy, ahogy elhangzott. Amikor a nem éppen tiszta forrás­ból merítő zenésztől azt kérdezi: „Mit kell nézni a hegedűben?”, a „hagyományőrző” muzsikustól a következő választ kapja: „Ha tet­szik, megveszem, de ha nem, akkor nem.” Ennél mélyebbre a film sem megy. A saját magát magyar, szlo­vák és cigány identitásának valló Agócs Gergely nemes szándéka nem teremhetett igazi gyöngysze­met. A kolompkészítő idős ember és a háttérben szabadon sétálgató paripa mellett alig van emlékezetes képsor a filmben. A gömöri ro­­mungro és lovári cigányokról így aztán vajmi keveset tudunk meg. Remek munkával startol az idei szemle egyik ifjú tehetsége, Bog­dán Árpád. Első játékfilmjére már a németek is szemet vetettek. A Bol­dog új élet pár nap múlva már a berlini mustra Panoráma szekciójá­ban versenyez. Egy húsz év körüli roma fiú, akinek halvány emlékei vannak gyerekkoráról, mivel ne­velőintézetben nőtt fel, társ nélkül, egy lakótelepi lakásban igyekszik összerakni életét. Rokonszenves fiú. Munkahelye van. Dolgozik. Nem sodródik ide-oda, kerüli a bűnös utakat. Még apró gyerek, amikor apja leszúrja az édesanyját, s egy erdőszéli lakókocsiból szalad a sűrűbe, utána rendőrök, akik ku­tyáik segítségével el is fogják. A többi, hogy milyen gyerek volt, azokból az aktákból derül ki, ame­lyeket ajándékként kap meg utó­gondozójától. Félbemaradt életé­vel azonban nem tud mit kezdeni. Kapcsolatot nem képes kialakítani. Egyedül van. Átkozottul egyedül. Nem is búja sokáig. Orsós Lajos játssza, de inkább éli a filmbeli fiú életét. Mintha csak minden róla szólna a történetben. Hiteles. Nincs egy gesztusa, amely ne lenne a he­lyén. Bogdán Árpád végig a lelké­ben jár, s általa mi is mindent lá­tunk, ami a fiú érzelmi világában zajlik. Megrázó erejű, súlyos alko­tás. Bizonyára Berlinben sem ma­rad visszhang nélkül. Jelenetek Bogdán Árpád Boldog új élet című filmjéből (Képarchívum) A Grammy díjátadóján lép fel a legendás zenekar, ám csupán ebből az alkalomból zenélnek újra együtt Újraalakul a Police MTI-HÍR New York. A 49. Grammy-díjá­­tadó gála megnyitó produkcióját a legendás Police adja elő Los An­gelesben február 11-én, ám az együttes csupán ebből az alka­lomból zenél újra együtt. Noha folyik a találgatás, hogy az 1980-as évek híres együttese, a Police 2007-ben angliai és ameri­kai turnéra indul-e vagy sem, a há­rom zenész, Sting, Stewart Cope­land és Andy Summers egyáltalán nem erősítette meg a vágyva vá­gyott hírt. Az ötszörös Grammy­­díjas Police 1984-ben oszlott fel, és legismertebb számai az éppen harminc éve bemutatott Roxanne, valamint a Message in a Bottle és az Every Breath You Take. A csa­pat sosem játszott még Grammy­­gálán, de a gála szervezői hagyo­mányt csináltak abból, hogy le­gendás együttesek egy-egy szám erejéig újra összeálljanak, vagy előadók sosem látott-halott pro­dukciót mutassanak be az ün­nepség tiszteletére. Ha a Police nem is alakul újra, lemezkiadója a Roxanne harmincéves évfordu­lója alkalmából valamilyen spe­ciális meglepetést ígér a rajon­gók számára. A Grammy-díjátadó ünnepsé­gen fellép továbbá Justin Timber­­lake, Beyonce, Mary J. Blige, a Red Hot Chili Peppers, Christina Aguilera, Melissa Etheridge és nem utolsósorban Steve Wonder. gi­­­mi (Képarchívum) Kultúra 9 RÖVIDEN Ma este elmarad a Patika Komárom. Műszaki okok miatt elmarad Szép Ernő Patika című színművének ma esti előadása a Jókai Színházban. A megváltott jegyeket a váltás helyén ma 18.00 és 19.00 óra között, illetve mun­kanapokon a pénztár nyitva tartása szerint visszaváltják. (b) Az utolsó Potter-könyv júliusban London. A Harry Potter-sorozat utolsó könyve július 21-én lát napvi­lágot -jelentette be a Joanne K. Rowling írónő műveit megjelentető Bloomsbury Kiadó. A sorozat utolsó, hetedik darabjának angol címe Harry Potter and the Deathly Hellows lesz. (MTI) PENGE Juhász Katalin: Makacs foltok Plectrum, Losonc, 2006 Több emlékezetes versélményt is tartalmaz Juhász Katalin negye­dik verseskötete, a Makacs foltok. Meglepő mottóval indít a könyv, Petőfi Sándor A helység kalapá­csa című eposzparódiájának egy részletével. Akár a mottóban fel­tűnő „én” és „földöntúli izék” fe­lől is olvashatnánk Juhász Kata­lin verseskötetét, ez azonban in­kább leszűkítené értelmezésünk terét, ezért ajánlatosabb más­­honnét indítani olvasásunkat. A Makacs foltok versei úgy néz­nek szembe a magány, a re­ménytelenség, a kiszolgáltatott­ság, az öregedés visszafordítha­tatlanságának, valamint az em­ber létbe vetettségének problé­májával, hogy közben ez a szembenézés nyelvi probléma­ként is megjelenik, hogyan mondhatjuk ki, írhatjuk le éle­tünk legmélyebb, legféltettebb titkait? Vannak-e szavaink egy­általán önmagunkra, ha „mellé­­­­beszélni nincs pofád”, ha „Ki­kívánkozik, de hiába. Becsődöl a nyelv, a biztonságos”? Ez utóbbi idézet a kötet utolsó, Ön­magát ringatja bele című versé­ben található, s éppen helyzeté­nél fogva tanúskodhat a kimon­dás lehetetlenségéről, az elbe­­szélhetőség csődjéről. Nem ilyen egyszerű azonban a helyzet. Hiszen a költészet nem a megnyert játszmák terepe, ép­pen ellenkezőleg: nyeremény he­lyett inkább a tét nagysága válik fontossá. Mint a kötet - vélemé­nyem szerint - legfontosabb, leg­összetettebb (legjobb) versében, a József Attila-idézetekkel át­szőtt Reménytelenül című szöveg­ben. Fontos megjegyezni, hogy nem(csak) az idézetek miatt, ha­nem önmagában megálló értékei okán­ ,A létezés­­ egyszerű szép­ségét szerettem. Ahogy folytak ablakokból­­ lassú, sárga fények, és a vattapárnák szétszakadtak. / És rajzoltak szemem köré lázat. Mit megpámulok, most még / el­porlad (...)” A vers az értékekkel teli létezés és az attól való meg­­fosztottság élményét kétfajta szöveg közé helyezi, köztük bo­lyong. A lét is, ehhez hasonlóan, ellenőrizhetetlen erők mágneses terében imbolyog, s az egyéni akarat és boldogság ilyeténkép­pen csupán rajtunk kívül eső kö­rülmények meglepő összhangja­ként fogható fel. A Makacs foltok tudatos kompo­zíció: nagyszerűen osztják fel a dőlt betűvel szedett, címtelen, a tartalomjegzékből is kihagyott „versek”, szövegmegállók: „Egy elhajított karórán a másodperc­­mutató / hidegen körbe jár.” Ezek a kurzívval szedett szövegek megállítják az olvasót, elgondol­kodtatják - abszolút a helyükön vannak: „Elfojtani a szánalmat szívemben? Elengedni a sok becsü­letszót fülem­ mellett? Talán ez a lázadás. Aztán lekuporodni a szőnyegre pisálm. /Hadd marad­jon nyomom.” A Makacs foltok gyengébb (kö­­­zepes) darabjai szerintem azok versek, amelyekben túl egyértelműen jelenik meg a lét­ről való beszéd, s így az sem­mitmondóvá válik: „egyensú­lyozom a lét jeges ösvényén”. Versben, véleményem szerint, úgy kellene a létről beszélni, hogy ne legyen benne a lét szó, úgy az univerzumról, hogy ne legyen benne az univerzum szó, ellenkező esetben túl di­rekt az irány. Néha fölösleges­nek, versbe nem illőnek érez­tem egy-egy indokolatlan po­ént: „Nincs egy bizonyos ponty”, „büszke seggre esések”. Ezeken túl Juhász Katalin ver­seskötete a lecsupaszított, katar­­tikus, önmagába záruló, saját használatú nyelv izgalmas újra­gondolása: „Mit mondhatnék? A kötőszókon kívül minden kifü­tyülendő.” Vagy másként: „szám ízével nyelvemen”. U H­Á­S 2 MAKACS FOLTOK ff. Németh Zoltán kritikai rovata Értékelés: A szerző a kritika írása idején a Magyar Oktatási és Kulturális Mi­nisztérium Schöpflin Aladár kritikai ösztöndíjában részesül. O

Next