Új Szó, 2007. június (60. évfolyam, 125-150. szám)

2007-06-30 / 150. szám, szombat

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. JÚNIUS 30. Szalon - hirdetés 15 Noha személyes történet, nagyon is érdekes általános zenetörténeti adalék az angolszász zenei világ hatvanas évekbeli elburjánzásától a zeneipar kiépüléséig A Motörhead én vagyok! Amikor 2000 végén egy Metal Hammer magazinban arról olvastam, hogy Lemmynek, a Motörhead zenekar alapítójának (frontemberének, énekes basszusgitárosának) ön­életrajzi kötete jelenik meg, hogy már meg is írta, csak a kiadón múlik, mikor dobja piacra a könyvet... RÁCZ 1. PÉTER Nos elszomorodtam, mert arra gondoltam: ismét egy olyan érde­kes, olvasásomra szánt mű kerül ki­adásra, amely sosem kerül a ke­zembe. Hogy magyarul forgalmaz­zák, arról nem is álmodtam, ismer­ve a 20. század végi magyar könyv­­kiadási szokásokat. Nagy volt hát a meglepődésem, majd az örömöm, mikor az idei Ünnepi Könyvhét lis­táján a Cartaphaus Kiadó Legen­dák élve vagy halva sorozatának 10. köteteként megláttam a Lem­­my-könyv előrejelzését - a közeljö­vőben várható Henry Rollins Get in t­he Van kötete is. (Az idei könyv­hét terméséből igazán három könyv keltette fel az érdeklődése­met. A Motörhead vezetőjének ön­életrajzán kívül egy kozmológiai szakkönyv a párhuzamos univerzu­mok létéről, valamint a japán­amerikai sikerszerző, Haruki regé­nye, melynek magyar megjelenése azonban, mint megtudtam, jogi problémák miatt csúszik, majd csak őszre várható.) Az 1945 karácsonyán született Ian Fraser Kilmister élő legenda a világ metal színterein, s egyáltalán nem érdemtelenül. 1975-ös alapí­tású Motörhead zenekarának zenei teljesítményével, annak széles körű hatásával, szövegírói tehetségével, koncertjeik megnyerő intenzitásá­val, valamint Lemmy egyedülálló interjúalanyi mivoltával egyáltalán nem érinthetetlen és alaposan túl­becsült kultikus státuszt, amolyan Ozzy Osbourne-zombi­félét tudhat magáénak, hanem nagyon is élő tiszteletet, mely a mai napig fiata­lok ezreit készteti a jellegzetes mo­­torfej­ logós póló hordására. A zenéjén túl a humora, a kérlel­­hetetlen iróniája bűvölt el mindig, valahányszor interjút olvastam ve­le, mely az önreflexivitástól és az öniróniától egyáltalán nem tartóz­kodik, sőt, s ezzel szinte egyedülál­ló a magát oly komolyan vevő, szte­reotipen reagáló zenei közeg sze­replőit ismerve. Szóval, nagyszerű érzés volt kézbe venni a könyvét, melyet Janiss Garza újságírónő társszerzőségével alkotott, aki an­nak idején az Entertainment Week­­lynél dolgozott, s valójában, ahogy honlapján Garza fogalmaz, ő volt az, aki „segített olyan formába hoz­ni a könyvet, amilyet Lemmy meg­álmodott”. Az írás hogyanjára még visszatérek, mert a könyv egyik erősségét adja, de egy megjegyzés erejéig ragadjunk le a társszerző­ségnél, amely jól bevált munkafor­ma olyan hírességeknél, akinek nem kenyerük a tollforgatás. Nyilván egy színész vagy zenész, netalán hírességéről híres mai sztár nem önerőből követi el önéletrajza­it, s talán jobb is így, hanem profik segítségét kéri, tőlünk nyugatabbra ez valószínűleg el sem képzelhető másként. A kiadók, menedzsmen­tek maguk szorgalmazzák, teszik kötelezővé egy írástudó félfogadá­sát, aki adott esetben pszichológiai nyomás alatt kisajtolja az alanyból a 10-20 ív „érdekes történetet”. Nem kell ezért senkit hibáztatni, ha rossz a könyv, vagy­­ érdektelen a történet, úgysem lesz hosszú életű a hatása. Lemmy könyvénél egé­szen más a helyzet. A beszéd, a megszólalás alapállása a­­ pártbe­­szélgetős szituáció: mintha önma­ga, a diktafon, az újságírónő vagy egyenesen az olvasó lenne a meg­szólított, hozzá intézi a szavait, súr­lódásmentes természetességgel, mégsem köznapian - s a már emlí­tett humorral, (ön) iróniával. Kilmister úr, avagy a magyar metalsajtó által előszeretettel „Mr. Bibircsók”-nak titulált zenekarve­zető hippi, összefűzve személyes élettörténetét zenei pályafutásával, számol be élete 57 évéről (a kézirat 2002 szeptemberével zárul - a Hammered lemez az év áprilisában jelent meg). Szex, drog és rock & roll személyesen. Személyesen és őszintén, bár ahogy a már említett interjúban megemlíti, az őszinte­ségnek is vannak határai, ha má­sokról van szó, mert különben ki állna vele szóba a későbbiekben, így csak önmagával kíméletlen. Szerelmeit, szexkalandjait, trau­máit, zenei karrierjének hullámvöl­gyeit sem mismásolja el szerzőnk, bár - s állíthatom, ez csak a könyv előnyére, izgalmas, újraolvasásra ösztönző erejévé válik - a „sorok között” is sok minden megbújik: hi­ába, az irónia ambivalenciája. Noha személyes történet, na­gyon is érdekes általános zenetör­téneti dokumentumanyag, mikro­históriai adalék az angolszász ze­nei világ hatvanas évekbeli (az „ár­tatlanság kora” és a „hippizmus”) elburjánzásától a zeneipar kiépülé­séig, s tovább. Ismert figurák tűn­nek fel, kevésbé ismertek lesznek ismertek a könyv lapjain. A Motörhead-számcímekkel ta­golt fejezetekben érdekes szembe­találkozni Lemmy magyarországi koncertélményeivel vagy azzal a jogos becsvágyával, hogy ne annak a sematizáltan recirkuláló (szajkó­zó) véleménynek az alapján ítéljék meg zenei munkásságát, amely az 1970-es évek legvégén írt Ace of Spades számhoz és lemezhez köt­hető (bármennyire magasztaló is az), hanem vegyék figyelembe az azóta eltelt már negyedszázados teljesítmény érdemeit is, amely, mondom Lemmyvel együtt, való­ban nagyszerű. (Példának okáért a legutóbbi két albumot emelném ki: a 2004-es Infernót és a tavalyi Kiss of Deathet; mindkettő zenei, friss és vérbő rockandroll.) De letaglózó az az információ is, hogy Lemmy jog­díjainak nagy része Ozzy Osbourne No More Tears sikerlemezének kö­szönhető, melyen négy számot is jegyez az amúgy sokfelé (Girl­­school, Speed Queen, Lita Ford, Wendy O. Williams, Nena stb. - na­ná, hogy mindegyük csaj vagy csaj­banda) írogató dalszerző. Megle­petés volt a macsó szexgép érzé­keny véleményformálása a szexuá­lis másság és az öltözködés tekinte­tében is - a másik elfogadása az „él­ni és élni hagyni” jegyében. Nem lenne méltányos fordítás­­kritikát gyakorolnom az angol szö­veg ismerete nélkül, de érezhetően döccennek a mondatok több he­lyütt a könyvben, lehetséges, hogy éppen Lemmy stílusának hívebb visszaadása végett, lehet, hogy nem­­ annyira nem gyakoriak, hogy túl zavaróak legyenek; tény­leg érdekelne a whiskey áztatta or­gánum - melyet végig a fülemben hallottam, miközben olvastam - betűhív stílusa... A Flaubert-től vett (Lemmy Churchilltől idéz egy helyütt), át­alakított címbeli idézet többféle ér­telemmel bírhat. A metalrajongó (pl. e cikk írója) azonosulása együkt hősével, zenéjének ideológiájával egyfelől, magának a kötet írójá­nak, elbeszélőjének tényszerű, többszöri kinyilatkoztatása másfe­lől, s a könyvbarát (pl. szintén e cikk írója) őszinteséget díjazó nagyrabecsülése harmadrészt. Hogy stílusosan zárjam e mélta­tást: Killed by Death. Lemmy Kilmister (&Janiss Garza): Fehér csíkláz. Önéletrajz. Fordította: Szöllősi Róbert, kontrollfordító: Ga­lamb Zoltán. Cartaphilus Könyvkiadó, 2007.250 oldal + 16 oldal képmelléklet, 3500 Ft. (A borítóképért külön köszönet a kiadónak; www.cartaphilus.hu) elolvad az árainktól CDA D 1/ Praktikus, kényelmes, és könnyen az Öné lehet. A Chevrolet fantasztikus új árai mellett már nem álom többé egy autó. Válassza ki az Önhöz leginkább illő modellt, és vigye haza már ma! A Chevrolet ajánlataival senki nem képes felvenni a versenyt. SPARK SPARK már 199 900 Sk-tól Lacetti 5 dr. Captiva C02-kibocsátás: 127-139 g/km, átlagos fogyasztás: 5,3-5,9 1/100 km. *Az ár a GMAC lízing finanszírozásának igénybevétele esetén értendő, ÁFA nélkül, az N1-es verzióra BP-7-12792

Next