Új Szó, 2010. május (63. évfolyam, 100-123. szám)

2010-05-22 / 116. szám, szombat

12 Szalon ÚJ SZÓ 2010. MÁJUS 22. www.ujszo.com SZABÓ G. LÁSZLÓ Csaknem tíz év kötötte Pier Paolo Pasolinit filmjei egyik állan­dó szereplőjéhez, Ninetto Davoli­­hoz. Viszonyuk a hatvanas évek el­ső felében kezdődött. Alkalmi kap­csolatból indult, majd szenvedé­lyes szerelem lett, amely kilenc együtt töltött esztendő után ért fáj­dalmas véget. Pasolini magyar hí­vei ez idáig szinte semmit vagy csak nagyon keveset tudhattak a tragikus körülmények között, 1975-ben elhunyt jeles olasz ren­dező (író, költő, filozófus, nyel­vész) életének erről a fejezetéről. Pár idevágó információra csupán akkoriban derült fény, amikor a szerelmi életét sosem titkoló Pasolini utcán felszedett színésze, Ninetto Davoli szerepet kapott Jan­­csó Miklós A zsarnok szíve, avagy Boccaccio Magyarországon című 1981-es rendezésében. Róma kül­városából a lehető legegyenesebb úton került Davoli a Cinecittába, Pasolinitól kapott „színészi jogosít­ványának” köszönhetően szinte egyik napról a másikra emelkedett ki a névtelen személyek sorából, hogy pár évvel később már az olasz film egyik megmosolyogtató hőse, kisembere, a római popolánók né­pes csapatának Chaplinje lehessen. Pasolini mindössze annyit várt tő­le, hogy a kamera előtt is ugyanaz­zal a természetességgel és ugyan­azzal a mókás vigyorral közleked­jen, mint az életben. Tehát semmi szívszaggató drámai erő, inkább a maníroktól mentes hétköznapiság, egy rokonszenves fickó mindenki által megélhető kalandjai, egy nagy kópé, egy szeretni való bitang különböző csínytevései. Ennyit kért tőle a kamerák előtt Pasolini, s ezt meg is kapta maradéktalanul. Magánemberként azonban na­gyon erős lelki-szerelmi viszony alakult ki köztük. S 1981-ben, ami­kor Davoli Budapesten forgatott, ezt a témát sem kerülte interjúiban. Pasolini akkor már hat éve nem élt. A vele töltött időszakról úgy be­szélt, mint élete egyik lezárt fejeze­téről, felesége volt, és apai örömök­től sugárzott. Nico Nardini magyarul most megjelent Pasolini című vaskos kötetében nem kevés bekezdés ol­vasható Davoli és felfedezője, ke­nyéradója, mentora s nem utolsó­sorban szeretett párja hajdani kap­csolatáról is. A jó kiállású, vidám természetű, sötét fürtös fiú vala­hol Róma külvárosában akadt Pasolini hálójába, és elevenségé­vel, csibészségével, ékesszólásával pillanatok alatt lenyűgözte az érett férfit. Múltja nem volt egé­szen patyolattiszta, sodródott ő már korábban is hasonló vagy ép­pen veszélyes kimenetelű kalan­dokba, a kétkezi munkából azon­ban már kezdett elege lenni. Asz­talos apja műhelyéből naponta el­­szökdösött, hívta az utca, a belvá­ros kiszámíthatatlan vonzása, és főleg az éjszaka. Egy ilyen szökése során találkozott Pasolinival, és lett előbb az esti kalauza, de még ugyanazon a napon busásan meg­fizetett szeretője is. Máté evangéliuma, 1964. Ninet­te Davoli az első szerepét játssza Pasolininál. „Csupa züllöttség és napsütés, mocsok és fény­­ úja Rómáról a rendező­­, ragadós életörömtől, ex­hibicionizmustól és érzékiségtől fű­tött nép... Rómának is a fiúk adnak tartást. Ezek a koraérett, érzéki, szép, neveletlen, sivár, szellemes fi­úk uralják a várost. Az ifjúság, a szépség, a felelőtlenség tekintélyé­vel szabnak törvényt.” Davoli is törvényt szabott. A lé­nyével, a kisugárzásával, erőtől és egészségtől duzzadó fiatalságával. A Máté evangéliumában egy pász­torfiú szerepében bukkan fel. Nem­rég szabadult a fiatalkorúak börtö­néből, saját állítása szerint mások vitték rossz utakra. Pasolini egy Pasolini és Davoli Az elszökött álom volt ügyvéd barátjához folyamo­dott segítségért, hogy kihozza őt a sittről. De nem sokkal azután, hogy kikerül a rácsok mögül, már egy ve­lencei szállodában lakik Pasolini­­val, a filmfesztivál meghívottja­ként. Életében akkor jár először ho­telben, és rögtön a Lido egyik leg­nagyobb szállodájában. „De szép az élet!” - kiáltja, miközben a már­vány fürdőkádban lubickol. „Karizmatikus a jelenléte, szin­te végzetszerű” - úja egyik levelé­ben Laura Bettinek, a jeles olasz színésznőnek Pasolini. Viszi is ma­gával minden hosszabb külföldi útjára a fiút. Nem tud nélküle meglenni. A fél világot bejárja ve­le. Karácsonykor síelni mennek. Tizenhat éves, amikor Nino elő­ször lát havat. „Érzelmei kinyilvánításának nem szab gátat a számára ismeretlen jól­­neveltség, szemérmetlen ujjongás­ban tör ki - lelkendezik Pasolini. - Aminek két villámgyors fázisa van. Az első egy szabályos ütemet köve­tő táncféleség, a dinka törzs nége­rei jutnak róla eszembe, akik a sar­kukkal dobbantanak..., a második fázis orális természetű, és a ritmus ütemét aláfestő orgiasztikus és in­fantilis örömüvöltésből áll.” Madarak és madárkák, 1965. Az apa: Totó, a fiú: Ninetto. A költészet sajátosságait is felmutató, mégis prózában elmondott ideokomikus mese. „Ninetto olyan, mint Totó, a totá­lis vidámság és varázslat keveréke van mindkettőjükben. Totó és Ni­netto az ártatlan olasz embert kép­viseli, aki kimaradt a történelem­ből, és csak mostanság kezd öntu­datra ébredni. Ez akkor történik, amikor a holló képében találkoz­nak a marxizmussal.” A papírvirág jelenete, Disznóól. („Kissé komikus, botcsinálta színé­szi pályafutása során most először ébredt tudatára annak, amit csinál, és az utolsó jelenetet könnyben úszó szemmel játszotta el...”) De­­kameron, Canterbury mesék, Az ezeregyéjszaka virágai. Közben versek is születnek Pasolini tollá­ból, a Ninetto mosolyához című ciklus. De amikor a trilógia máso­dik részét forgatják, Pasolini már majd belebolondul a fájdalomba. Ninetto nemrég tartotta eljegyzését egy vele egykorú lánnyal. Pasolinit - ahogy Nardini megjegyzi - nem is a lány felbukkanása lepte meg, ha­nem inkább Ninetto választásának kizárólagossága. „Ninettónak vége - számol le a kapcsolatukkal Pasolini. - Elveszí­tettem az életkedvemet. Csakis a halálon meg más efféléken jár az eszem. Minden összeomlott körü­löttem: Ninetto bármit megtenne a menyasszonya kedvéért, akár asz­talosnak is visszamenne (szemreb­benés nélkül), csakhogy vele lehes­sen, én pedig képtelen vagyok elfo­gadni ezt az irtózatos valóságot, amely nemcsak a jelent teszi tönk­re, hanem fájdalmasan beárnyékol­ja az eltelt éveket is, amelyeket az ő szívderítő és változhatatlan közel­sége miatt legalább örömtelinek hittem...” Csaknem tíz év után a bénító két­ségbeesés. „Boldogtalanná tesz, ami veled történt - úja az események olvas­tán Maria Callas, Pasolini lenyűgö­ző Medeája. - Ha emlékszel, Gra­­dóban, az autóban ülve beszélget­tünk Ninettóval a szerelemről, meg miegymásról. Magamban - az an­tennáimmal, ahogy te mondod - éreztem, amikor Ninetto fogadko­­zott, hogy sosem lesz szerelmes, tudtam, hogy olyasmit mond, ami­nek a megértéséhez túl fiatal. Vég­tére is neked, aki olyan okos ember vagy, tudnod kellett volna, ehelyett te is egy magad szőtte álomba kapaszkodtál...” Erről az álomról mesél Nico Nar­­dini magyarul most kiadott könyve oldalain. Pasolini életének egyik legfényesebb fejezetéről.

Next