Új Szó, 2012. november (65. évfolyam, 253-276. szám)

2012-11-14 / 263. szám, szerda

10 Régió - Csallóköz és mátyusföld - hirdetés Éppen húsz évvel ezelőtt épü­lt fel Makovecz Imre világraszóló Magyar Pavilonja Sevillában, éppen két évtizeddel ezelőtt alapíthattam meg , és tanítványai támogatásával az Etnofon Népzenei Kiadót. Pont tíz éve ren­deztük meg az első Héttorony Fesztivált. A Héttorony szimbolikája századok óta, számos alkalommal feltűnt a ma­gyar kultúrtörténetben, nagyjából azonos jelentéstartalommal. Számunkra a Kárpát-medence népi műveltsége, kollektív emlékezete és kreativitása jelenti azt a kincset, amit a­­ léttorony magában rejt Décs, Kassa, Munkács, Brasszt, Ú­jvidék, Zágráb és Maribor tornyai között, beleértve a Mester épületeit és szellemi hagyatékát is. Idén ősszel - a fonó Budai Zeneház szervezésében - újból elindítjuk és évente megrendezzük a fesztiválsorozatot. Helyszínei azonban mostantól átnyúlnak a határokon. Egy-egy nagyszabású programot szervezünk a Ma­­kovecz Imr­e tervezte kolozsvári református, a Csíkszer­edai és százhalom­battai katolikus templomokba, a lendvai Színházba, a dunaszerdahelyi Városházára, és Kárpátalján a csetfalvai református templomba. A fesztivál nov. 8-án kezdődik és nov. 20-án, Makovecz Imre születésnapján fejeződik be az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A zene elválaszthatatlan a rítustól, mágiától, vallástól, szórakozástól, egyszóval az ünneptől, ennek megfelelően két fajtája alakult ki, a szakrális és a világi zene. Mindkettőnek helye és ideje volt évezredeken keresztül. Sajnos mára oda jutottunk, hogy mindenhol valamilyen silány változata szól, és jobbára agymosásra szolgál. Mi a Héttorony Fesztivállal a ma­gyarság, s a velünk együtt élő népek zenéjét ismét az ünnep rangjára szeretnék emelni. Budapest, 2012. Kist, Feren­c művészet/ igazgató A koncertsorozat dunaszerdahelyi állomásának a szervezője Antal Ágota, a Városháza ad otthont az eseménynek, hiszen a nagyterem Makovecz Imre nevéhez fűződik. 2012. NOVEMBER 1«. PÉNTEK DUNASZERDAHELY - VÁROSHÁZA (SK) 18:00 Juri Attila építész kiállítása, megnyitja Csernyu­s Lőrinc építész. 19:00 SZVORÁK KATALIN A CAPELLA című műsora Közreműködnek: Soós Réka, Paar Júlia és Tímár Sára énekesek (HU) 20:00 LAKATOS RÓBERT, BALOGH KÁLMÁN ÉS NOVÁK CSABA koncertje (SK-HU) WWW.rONO.MU Ajánlott belépő: 5 Euro. A teljes bevétel a Makovecz Imre Közhasznú Alapítványt illeti. MP120730 T­CCDCCSďfOT AJÁNDÉKBOLT ÉS ÁSVÁNYSZAKÜZLET DUNASZERDAHELYEN A BARTÓK BÉLA SÉTÁNYON! Novemberi akciónk: 15 % kedvezmény... ...a teljes eterikus- és illóolaj kínálatunkra! Állítsa össze saját ásványékszer-készletét (nyaklánc, karkötő, fülbevaló) és mi 15% kedvezménnyel jutalmazzuk! A havi kiemelt akciók nem vonhatóak össze a törzsvásárlói kártya kedvezményeivel. Elérhetőségeink: Nyitvatartás: e-mail: voodooshop.ds@gmail.com H.­P.: 9:00-18:00 mobile: 0904683557 Szó.: 8:00-12:00 MP120555 ÚJ SZÓ 2012. NOVEMBER 14. www.ujszo.com Kiállítások váltják egymást az egész év folyamán az iskolában Készülnek a galántai gimnázium jubileumára Galánta. Jövőre ünnepli fennállásának hatvana­dik évfordulóját a galán­tai Kodály Zoltán Gim­názium. A jubiláló kö­zépiskola már idén megkezdte az ünneplést. A napokban nyitotta meg történelmi kiállítá­sát, amelyre a környék iskoláinak diákjait is várják. ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Marsall János, az iskola igazgatója elmondta, hogy az ünnepség jövő év októberé­ben csúcsosodik ki egy gála­műsorral, de addig több kiál­lítás is nyílik a gimnázium épületében. „A történelmi szaktanter­münkben most megnyitott kiállítás anyagát Mihajlovics József pozsonyi régiségke­reskedő gyűjteményéből állí­tottuk össze. A vándorkiállí­tás arra hivatott, hogy né­hány tárgyi emlék - festmé­nyek, fegyverek, szobrok - segítségével bemutassa magyar polgárság fejlődését a a 19. század végén és a 20. század elején” - nyilatkozta lapunknak Marsall János. A gimnázium igazgatója hozzátette, hogy az ilyen jellegű rendezvényekkel is szeretnék még jobban ki­használni a szaktantermek kínálta lehetőségeket. Az iskolában december 16-án Kodály Zoltán szüle­tésnapja alkalmából egy újabb, nem mindennapi kiál­lítás nyílik. A tárlat azoknak a művészeknek, zenészeknek az életét mutatja be, akik a népzenekutatónak, zeneszer­zőnek köszönhetően mene­kültek meg a deportálástól. Márciusban tervezik meg­nyitni az iskola múltját be­mutató tárlatot, amelyhez az iskola már gyűjti a dokumen­tumokat, a régi fényképeket, összegzi a krónikákat. Jövőre pedig egy olyan ki­advány is készül, amely az iskola történetét hivatott összefoglalni „Lehetetlen néhány mon­datban összefoglalni ezt a most már csaknem hat évti­zedet. Ha számokban mégis erre vállalkozunk, akkor eléggé borús kép tárul elénk. Iskolánknak 1992 után volt a legtöbb tanulója, miután el­indult a nyolcosztályos gim­náziumi képzés. Azokban az években több mint ötszáz di­ákunk volt. Most már azt is kezdjük érezni, hogy a ki­lencvenes években kevesebb gyerek született. Úgy tűnik, háromszáz körül állandósul diákjaink létszáma” - foglal­ta össze röviden az iskola igazgatója. Ez a létszámcsökkenés ter­mészetesen a pedagógusok számán is meglátszik, míg húsz esztendővel ezelőtt harminchat pedagógus taní­tott a galántai magyar gim­náziumban, ma már csak hu­szonöt tagja van a tanári karnak. (be) A vándorkiállítás a magyar polgárság fejlődését mutatja be (A szerző felvétele) AJÁNLÓ November 15. (csütörtök) Galánta -18.00: Tamás Gábor koncertje a városi művelődési központban, (bé) Szene - 19.00: Fatimai zarándoklat - Kósa Lőrinc vetítéssel egybekötött elő­adása a Szenczi Molnár Albert Klub szervezésében a Nosztalgia vendéglőben, (bé) November 16. (péntek) Galánta - 10.00: XI. Ko­dály Zoltán Hegedűverseny Nemzetközi a városi művelődési központban. 10.00: selejtező; 15.00: szakmai értékelés; 18.00: gálaműsor, (be) Vők - 16.30: a Szőttes Kamara Néptáncegyüttes Bár emlékezete maradjon meg című műsorát adja elő a helyi művelődési otthonban. (bé) November 17. (szombat) Vízkelet - 17.00: ünnepi hangverseny a helyi Har­mónia énekkar megalakulá­sának 40. évfordulója al­kalmából a kultúrházban. Megnyitó, ünnepi beszéd, koszorúzás a kopjafánál, kultúrműsor. Közreműködik a taksonyi Férfikórus (Ma­gyarország), a taksonyi női nemzetiségi népdalkar (Ma­gyarország), a taksonyi fel­nőtt sváb nemzetiségi tánc­csoport (Magyarország), a kosúti Berkenye Tánccso­port, a diószegi Dióhéj Ci­­terazenekar, a vízkeleti Harmónia Énekkar, Bognár Hajnalka szólóénekes, (bé) Nagyszombat - 11.30: magyar nyelvű ünnepi szentmise a Könnyező Szűz Mária-bazilikában. A misét dr. Erdő Péter bíboros, esz­­tergom-budapesti érsek és metropolita, Orosch János pozsony-nagyszombati se­gédpüspök, általános hely­­nök celebrálja. A szentmisén adják át a Szent Erzsébet Ró­zsája díjat. (bé) Zsigárd- 17.00: Beszél­getés Rák Vikivel, a kassai Thália Színház színésznő­jével a Kulturális-Közösségi és Tájékoztató Központ­ban. (bé) Újra a képviselők elé terjesztik a javaslatot Díjköteles lehet a parkolás Galántán BARTALOS ÉVA Galánta. A holnapi képvise­lő-testületi ülésen újra a városi tanács elé kerül a parkolás fi­zetőssé tételéről szóló javaslat. A beadvány szerint a város központjában található 2055 parkolóhelyet tennék fizetős­sé hétköznap reggel 8 és 17, szombaton 8 és 11 óra között. A parkolóhelyeket kihasz­náltságuk mértéke és az igénybevétel időtartama alap­ján 3 csoportba osztanák: a vá­rosi hivatal mögött és a Gyer­mekek terén óránként 1 eurót kérne a város a parkolásért. A tágabb városközpont te­rületén - ide tartozik egyebek mellett a Jas lakótelep, a Pos­ta utca, a Pozsonyi út és a Fő utca egy része - a tervezet alapján 70 centet kell fizetni óránként. Az Sznf lakótelep, a Kodály, az Esterházy és a Šafárik utca egy részén található parkoló­helyeket főként azok használ­ják, akik a környéken laknak. Rájuk nem vonatkozna az óránkénti 50 centes díjszabás. A testület azt tervezi, a ga­lántai lakosoknak parkolókár­tyát ad ki. Két koncepció léte­zik: az egyik alapján a parko­lókártya nem meghatározott helyre szólna, a másik szerint a kártya megvásárlásával kije­lölt parkolóhely járna a tulaj­donosnak. A két kártya közötti kü­lönbség az árban is meg fog látszani. A parkolási díj bevezetése közel 234 000 eurójába ke­rülne a városnak. Ez az összeg az egyszeri kiadásokat tar­talmazza: a parkolóautoma­ták megvásárlását és üzembe helyezését, a jelzőtáblák kihe­lyezését, egy irodahelyiség bérleti díját, az alkalmazottak felszerelését és egy autó meg­vásárlását. Később további, több mint 106 000 eurós kiadással kell számolni - ennyibe kerülne a városnak évente a díjköteles parkolás üzemeltetése. Ha a városatyák megsza­vazzák a javaslatot, az már 2013 második felétől érvény­be léphet.

Next