Új Szó, 2015. december (68. évfolyam, 277-300. szám)
2015-12-07 / 282. szám, hétfő
6 RÖVIDEN Megölték az ádeni kormányzót Áden Tegnap reggel megölték Jemen második legnagyobb városa, Áden térségének a kormányzóját - jelentették helyi források. Jaafar Saad tábornok és hat testőre életét a város Tawahi lakónegyedében oltották ki a merénylők, amikor a kormányzó autókonvojával a hivatalába tartott. Beszámolók szerint öngyilkos merénylő gépkocsival hajtott a konvojba. (MTI/Reuters/AFP/AP) Négyes öngyilkos merénylet Csádban Dakar N,Djamena Legalább 15 ember halt meg, 130 pedig megsebesült egy négyes öngyilkos merényletben, amelyet a közép-afrikai Csádban, a Nigériával szomszédos Csád-tó egyik szigetének piacán követtek el - közölte a csádi kormány szombat este. A Koulfoua szigetén történt terrorcselekményt nők hajtották végre - mondta el Paul Manga, a csádi rendőrség szóvivője. (MTI/AP/Reuters) Lázra panaszkodott az ENSZ-főtitkár Párizs Lázhoz hasonlította a globális felmelegedés hatásait Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár Leonardo Di Caprióval tartott megbeszélése során a párizsi klímacsúcson. „A Föld beteg, lázas” - mondta Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár Di Capriónak, akit ő nevezett ki az ENSZ klímaváltozásért felelős békekövetévé. A színész jó ideje részt vesz természetvédelmi projektekben. (MTI) Hangfájl „igazolja": Manszúr molla el Kabul Az afganisztáni tálibok szombaton közzétettek egy hangfelvételt, amelyen állításuk szerint vezetőjük, Ahtar Manszúr molla beszél, és maga cáfolja a kabuli kormány egy szóvivőjének állítását, mely szerint meghalt volna egy tálib parancsnokok közt kirobbant lövöldözésben. „Hamisak azok a híresztelések, melyek szerint megsebesültem vagy meghaltam volna Kuslakban” - jelenti ki egy férfihang abban a 16 perces hangfájlban, amelyet elektronikus üzenetben küldött el egy tálib szóvivő az afganisztáni médiának. (MTI/afP) Az Iszlám Állam 32 katonáját ölték meg Rakkán A légitámadásokat az USA által vezetett koalíció hajtotta végre Rakkánál. Egy londoni székhelyű emigráns szíriai megfigyelőcsoport szerint legalább 32 ember meghalt, további 40 megsebesült. A tegnapi támadásokat az Iszlám Állam fővárosának tekintett Rakkától északra, keletre és délkeletre hajtották végre a terrorista szervezet állásai ellen - közölte a Syrian Observatory for Human Rights csoport. (vs.hu) KÜLFÖLD 2015. december 7. lwww.ujszo.com MTI-ÖSSZEFOGLALÓ Kairó. A szombaton tartott szavazáson a BT öt állandó és tíz nem állandó tagállama közül egyik sem ellenezte, hogy Egyiptom kerüljön a bizottság élére. Egyiptomot választotta az ENSZ Biztonsági Tanácsa a testület terrorizmus elleni bizottságának (Counter-Terrorism Commitee) élére - adták hírül tegnap egyiptomi lapok. A szombaton tartott szavazáson a BT öt állandó és tíz nem állandó tagállama közül egyik sem ellenezte, hogy Egyiptom kerüljön a bizottság élére, amely az egyik legfontosabb eszköz az ENSZ terrorellenes küzdelmében. A 2001. szeptember 11-i New York-i merényletek után megalakult bizottság feladatai közé tartozik a terrorizmus elleni nemzetközi érvényű rendelkezések kidolgozása, valamint hogy felügyelje a BT ide vonatkozó határozatainak végrehajtását. Az ENSZ 1373. számú határozata alapján 2001. szeptember 28-án létrejött bizottság egy sor intézkedésre szólította fel a világszervezet tagállamait. Ezek közé tartozik a terrorizmus finanszírozásának bűncselekménnyé nyilvánítása, a merényletekkel kapcsolatba hozható személyek vagyonának befagyasztása, a szélsőségeseknek való menedéknyújtás és egyéb támogatás megszüntetése. Egyiptomot alig két hónapja választották a BT nem állandó tagállamai közé, 2016. januári hatállyal, és akkor kezdi meg tevékenységét a terrorizmus elleni bizottság élén is. Abdel-Fattáh esz-Síszi egyiptomi elnök országlásának kulcsfontosságú elemét alkotja az országban és a térségben teret nyerő terrormilíciák elleni harc. Az al-Vatan című helyi napilap diplomáciai forrásokra hivatkozva arról írt, hogy Kairó fokozott aggodalommal fogadja azokat a jelentéseket, amelyek a szomszédos Líbia politikai és biztonsági helyzetéről szólnak. E források szerint fennáll a lehetősége, hogy a polgárháborús Líbiában tevékeny dzsihadisták jelentette veszély átterjed Egyiptomra is. A lap szerint példátlan mértékű az egyiptomi biztonsági készenlét a líbiai határ mentén, és a veszély megfékezéséért a katonai beavatkozás sincs kizárva. (MTI) Egyiptom vezeti az ENSZ BT terrorellenes bizottságát Kairó aggodalommal fogadja a Líbia politikai és biztonsági helyzetéről szóló híreket Migránsokat fogtak el egy holland kompon Többen visszautaztak Athénba a görög-macedón határról. Hága/Budapest/Zágráb/Ljubljana. Tizenhét migránst találtak a holland hatóságok egy Nagy- Britanniába tartó kompon, nem sokkal a hajó indulása előtt - közölte a helyi rendőrség tegnap. Teherautóban rejtőztek A tizenhat iraki és egy szíriai migránsra a holland katonai rendőrség talált rá szombaton késő este egy, a kompon levő teherautó rakodóterében a hollandiai Hook kikötőjében. A hajó a nagy-britanniai Harwichba készült indulni. A hatóságokat egy rendőrkutya vezette el a migránsokhoz, miután korábban a komp üzemeltetője bejelentést tett embercsempészet gyanúja miatt. A teherautóban talált iraki migránsok mindannyian férfiak voltak, 15 és 32 év közöttiek. Egy 25 éves szíriai nő is megpróbált a kompon Nagy- Britanniába jutni. A teherautó lengyel állampolgárságú sofőrjét őrizetbe vették embercsempészet gyanújával. Szintén vasárnapra virradó éjjel további két migránst, egy iraki és egy szíriai fiatal férfit vettek őrizetbe a holland hatóságok, miután megpróbáltak bemászni egy teherautóba. Végsőkig elszántak Többen visszautaztak az athéni befogadóállomásra a görög-macedón határról, ahol most mintegy 700 bevándorló várakozik—jelentette az M1 aktuális csatorna tudósítója a helyszínről tegnap reggel. A tájékoztatás szerint péntektől szombat délutánig tízbusznyi bevándorló tért vissza Athénba. Macedónia azért nem engedi tovább a migránsokat, mert nem háborús övezetből érkeznek. Akik a határon maradtak, „a végsőkig elszántak”, őket feltehetően erővel fogják elszállítani Athénba a helyszínre vezérelt görög különleges egységek, amelyeknek ma estig kell befejezniük akciójukat hivatalos források szerint. Kevesebb migráns Tovább csökkent a Közel-Keletről érkező bevándorlók száma a nyugat-balkáni migrációs útvonalon - közölte a horvát és a szlovén belügyminisztérium vasárnap. Szombat éjféltől tegnap 9 óráig 2089 migráns lépte át a szerb-horvát határt. Őket a regisztráció után, néhány órán belül vonattal Szlovéniába szállították a horvát hatóságok. A zágrábi belügyminisztérium adatai szerint a magyar-szerb zöldhatár szeptemberi lezárása óta Horvátországban 471 552 migránst vettek nyilvántartásba. Szlovéniába szombaton 742 migráns érkezett. Tegnap reggel újabb 1121 migráns lépte át a horvát-szlovén határt. Az országban - a legfrissebb ljubljanai adatok szerint - október közepe óta 292 356 illegális bevándorlót regisztráltak. (MTI/AP) Migránsok Leszbosz szigetén (MTI-felvétel) A rendőrség azt vizsgálja, hogy a tettesnek voltak-e kapcsolatai terrorszervezetekkel London: Terrorista indíttatású incidensnek nyilvánított a Scotland Yard egy késeléses támadást, amely szombat este történt a londoni metróban. A brit sajtó olyan értesüléseket is közölt, hogy az Iszlám Állam (ISIS) terrorszervezet, amelynek szíriai állásai ellen a brit királyi légierő néhány napja hadműveleteket kezdett, a párizsihoz hasonló merénylettel fenyegette meg Nagy-Britanniát. A londoni metróban elkövetett támadás gyanúsítottja „Ezt Szíriáért kapjátok!” kiáltással megszúrt három utast, akik közül az egyik súlyos nyaksérülést, a másik kettő könnyebb sérüléseket szenvedett. Az incidens London északkeleti részén, a Central metróvonal Leytonstone állomásán történt. A merénylőt a szinte azonnal a helyszínre érkező rendőrök elektromos sokkolóval leterítették, majd őrizetbe vették és egy londoni rendőrőrsre szállították. Richard Walton, a Scotland Yard terrorelhárító ügyosztályának parancsnoka hivatalos közleményben jelentette be, hogy a rendőrség „terrorista incidensként” kezeli a támadást. Nagy-Britannia csütörtökön kapcsolódott be az ISIS szíriai állásai elleni nemzetközi légi hadműveletekbe, miután a kormány indítványát a londoni alsóház előző nap jóváhagyta. Walton hangsúlyozta, hogy a Nagy-Britanniában érvényben levő terrorkészültség szintje nem változott, továbbra is a második legmagasabb, amely a hivatalos meghatározás szerint „súlyos mértékű” terrorfenyegetettséget jelent. (MTI) Londoni késelés: terrorista incidens A kelet-ukrajnai válság újabb halottja Donyeck/Horlivka. Kiéleződött a helyzet a hétvégén Donyeck városa és a közvetlenül a frontvonalnál fekvő, szakadár ellenőrzésű Horlivka környékén. Szombaton egy katona vesztette életét - közölte tegnap Olekszandr Motuzjanik, az elnöki hivatal hadműveleti ügyekben illetékes szóvivője. Az ukrán katona a Horlivkával szomszédos, részben szakadár, részben kijevi ellenőrzés alatt álló Zajceve falunál esett el. A térségben támadásba lendültek a szakadár erők az ukrán hadsereg magaslati állásai ellen. A rohamokat az ukrán katonák visszaverték, ám utána a szakadárok tüzérsége zúdított heves tüzet a hadsereg állásaira. Olekszandr Olejnik, a térségben szolgáló egyik katonai alakulat parancsnoka a TSZN televízióban azt mondta, a csata mintegy két és fél órán át tartott. A támadók közül legalább harmincan vesztették életüket és sokan megsebesültek. Közölte, hogy értesüléseik alapján a szakadárok növelték a zsoldosok létszámát Horlivkában, arra lehet következtetni, hogy újabb támadásokra készülnek. A hadműveleti parancsnokság tájékoztatása szerint Zajceve egyik iskolájába civileket gyűjtöttek be a szakadárok, és az épületből lőttek az ukrán katonákra, akik a civilek miatt nem lőttek vissza. A DÁN szakadár hírügynökség ugyanakkor az önkényesen kikiáltott Donyecki Népköztársaság „védelmi minisztériumára” hivatkozva azt jelentette, hogy az ukrán fegyveres erők támadásai miatt károk keletkeztek a zajcevei 15. számú iskola épületében, egy nő életét vesztette a településen folyó tűzharcokban. A hadműveleti parancsnokság sajtóosztálya közölte, hogy Horlivka közelében, a frontvonalnál szakadár harckocsikat észleltek. (MTI)