Új Szó, 2016. április (69. évfolyam, 75-100. szám)
2016-04-08 / 81. szám, péntek
2 I Tisztulóban Sólymos környezete SZALAY ZOLTÁN Pozsony. Távozott tegnap a Vízépítő Vállalat éléről Ladislav Lazár, a Smer jelöltje. Lázár a párt kassai ágához köthető, minden bizonnyal a vajkai komp körüli botránynak köszönheti bukását. A vajkai komp körüli ügyekre elsők között épp a Híd képviselői mutattak rá, így várható volt, hogy Lázárnak mennie kell a Híd irányította minisztérium alá tartozó Vízépítő Vállalat (VV) éléről. Sólymos László környezetvédelmi miniszter néhány nappal ezelőtt még időt kért az újságíróktól, hogy az elődjétől örökölt kétes ügyleteket ellenőrizhesse. Lazár esetében meglehetősen gyors döntés született. Kinevezés joghézaggal Ladislav Lazárt az a Peter Žiga nevezte ki a VW élére, aki a harmadik Fico-kormányban gazdasági miniszterként folytatja munkáját. Žiga a környezetvédelmi tárcától magával vitte egyik államtitkárát, az egyébként magyarul is beszélő, királyhelmeci kötődésű Vojtech Ferenczet is, így valószínűleg inkább csak hatalmi átrendeződésről lehet beszélni, mintsem Žiga háttérbe szorulásáról. Lazárt Žiga 2012-ben egy joghézagot kihasználva nevezte ki a VV élére: ahhoz, hogy a VV igazgatója legyen, előbb a minisztérium vezető beosztású alkalmazottjának kellett lennie, így a miniszter egyetlen napra megtette őt főosztályvezetővé, így elérték, hogy az igazgatóválasztási procedúrát mellőzve nevezhessék őt ki. Lazár korábban egy kassai jégkorongklub igazgatójaként is tevékenykedett, majd a Smer megyei képviselőjévé választották. 2010- ben a Markíza televízió tárta fel, hogy Lazár nyilvános versenytárgyalás nélkül adott túl a kassai TEKO nevű vállalat állami tulajdonrészén. 2010-2012-ben a Smer parlamenti képviselőjeként tevékenykedett, Kassán pedig a smeres Richard Raši mellett főpolgármesterhelyettes volt. 2012-től amellett, hogy a VW igazgatójaként dolgozott, a bősi vízerőmű kormánybiztosaként is működött, ebbe a pozícióba Ján Počiatek közlekedési miniszter juttatta őt. Ő képviselte tehát a kormányt a Szlovákia és Magyarország közötti és egyéb nemzetközi egyeztetések során. Megegyezés útján Lázár az élén a bősi vízerőműért is felelt azóta, hogy tavaly tavasszal az állam visszavette az erőmű ellenőrzését az olasz Enel vállalattól, amely ezt követően pert is indított az állam ellen. Tavaly év végén Érsek Árpád (Híd) és Veronika Remišová blogger (OEaNO-NOVA) hívták fel a figyelmet arra a szerződésre, amelyet Lázár hozott tető alá a Vajka és Keszöbcés között járó komp üzemeltetéséről. Kiderült, hogy a komp üzemeltetéséről kötött szerződés túlárazott, az üzemeltető Ponton City nevű offshore hátterű vállalat nyomai pedig Peter Žiga környezetvédelmi és Martin Glráč védelmi miniszterhez vezettek. Az ellenzék Peter Žiga és Ladislav Lazár távozását követelte. „Ha menesztette volna Lázárt a komp miatt, nem írjuk alá a menesztési indítványt. Lázár nemcsak a kompért, hanem sok minden másért is felelős” - mondta lapunknak Bugár Béla, a Híd elnöke a napokban Peter Žiga ügyéről. „Lázár úrral közös megegyezés útján ért véget az együttműködésünk” - közölte tegnap a környezetvédelmi minisztérium szóvivője, Juraj Rybanský arra a kérdésünkre, mi volt Lazár távozásának valódi indoka. A régi csapat: Fico, Lazár és Žiga (Jozef Jakubčo felvétele) Jelentősen kitolódik a nyugdíjkorhatár ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. A nyugdíjasoknak az elkövetkező időszakban több változásra is fel kell készülniük - ismerte el Ján Richter munkaügyi miniszter a harmadik Fico-kabinet készülő kormányprogramjával kapcsolatban. Szerinte igazságosabbá kívánják tenni a nyugdíjemelés kiszámításának a módszerét, és változások várhatók a második nyugdíjpillérben is. A legtöbb panasz az elmúlt időszakban a nyugdíjak rendkívül alacsony emelésére érkezett. A Smer ugyanis korábban olyan valorizációs rendszert vezetett be, Főbb változások ► Változik a nyugdíjemelés mértéke. ► Kitolódik a nyugdíjkorhatár, akár 70 évre is. ► A második pillérből egy összegben is kivehető lesz a megtakarítás egy része, amelyben egyre nagyobb súlya van az infláció mértékének. Mivel az infláció tartósan nulla százalék körül mozog, a nyugdíjak csak nagyon kis mértékben nőnek. Az idei 1,9 eurós havi szintű nyugdíjemelés elkerülhetetlenné teszi a változást, amivel a kormányprogram is számol, pontos adatokkal azonban egyelőre Richter sem szolgált. Ami biztos, hogy meghatároznak egy alsó határt, aminél a nyugdíjemelés nem lehetne alacsonyabb. „Egyelőre még nem döntöttük el, hogy a nyugdíjakat a jövőben fix összeggel vagy egy bizonyos százalékos aránnyal emeljük” - tette hozzá a munkaügyi tárca vezetője, elismerve, hogy ő a fix összeget részesíti előnyben, ez ugyanis jobban segítene azokon, akiknek alacsonyabbak a nyugdíjaik. Nem változik ugyanakkor a nyugdíjkorhatár meghatározásának a módszere, vagyis ez a korábban megfogalmazott elképzelések szerint nő majd. 2017-től lép életbe az a szabály, amely szerint a nyugdíjkorhatár a várható életkor függvényében emelkedik, jövőre például 76 nappal tolódik ki a korhatár, a későbbiekben pedig éves szinten mintegy 40-50 nappal. A demográfiai mutatók alapján 2060-ra nemhogy 65, hanem akár 70 év is lehet a nyugdíjkorhatár. A második nyugdíjpillérben is számíthatunk változásokra. A Smer tartja magát ahhoz a korábbi elképzeléséhez, hogy a jövőben fokozatosan megemeli a kivetési alap magánnyugdíjpénztárakra jutó részét. A jelenlegi szabályozás szerint a Szociális Biztosítóba (SP) megy a kivetési alap 14%-a, a 2. pillérbe pedig mindössze 4%. A tervek szerint ez utóbbi 2024-re 6 százalékra nőhet. Újdonságnak számít, hogy a második pillérben takarékoskodók a jövőben a nyugdíjkorhatár elérését követően a megtakarított pénz egy részét egy összegben, készpénzben is felvehetik majd - a jelenlegi rendszer ugyanis csak akkor kifizetődő az ügyfeleknek, ha legalább 25 éven át kapnak nyugdíjat a magánpillérből. (vív, TASR) KÖZÉLET Egymásra talált a tárca és a magyar szervezet IBOS EMESE Peter Krajňák (Híd) oktatási államtitkár lapunk közbenjárására a kormányprogram kisebbségi oktatással kapcsolatos téziseit megvitatta a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségével (SZMPSZ). Pozsony. A tervezet a kisiskolák megmentése mellett célul tűzi ki a szlovák nyelv hatékonyabb oktatását a nemzetiségi iskolákban. „Olyan metódusban gondolkodunk, mely a memorizálás helyett a kommunikációra fektetné a hangsúlyt” - magyarázta Krajňák. „Itt vetettük fel az anyanyelvoktatás fontosságát és a vonatkozó óraszámok kérdését” - mondta Jókai Tibor, az SZMPSZ elnöke. A duális képzésnél a kisebbségi szakiskolákban a szakkifejezések magyar nyelven történő oktatására is nagyobb hangsúlyt fektetnének. Jogszabályban szabályoznák továbbá a regionális nevelés tantárgyként történő oktatását. „Ez néhány régióban a szabad órák terhére már korábban működött, viszont az anyanyelvi órák számának csökkentése miatt veszélybe került. Ezzel kapcsolatban vetettük fel a történelemoktatással kapcsolatos meglátásainkat is: törvényben kellene szabályozni, hogy az összes kisebbségi iskolában az adott kisebbség történelmének a tanítása bekerüljön a tanmenetbe” - magyarázta Jókai, aki szerint a tárca nem zárkózott el az SZMPSZ javaslatai elől. Peter Krajňák államtitkár szeretné folytatni a megkezdett párbeszédet. Krajčák elmondta, számos szervezet szólította őt meg, hasonló kezdeményező készséget várna el a kisebbségi szervezetek részéről is. A tegnapi egyeztetés azután valósult meg, hogy lapunk mindkét félnél rákérdezett, felvették-e már a kapcsolatot egymással. Az óraszámokkal és a történelemoktatással kapcsolatos felvetésekről Peter Krajčák a következőket mondta: „Ez egy nehéz témakör, és nem lesz egyszerű eldönteni, mely órák kárára valósuljon meg a módosítás. De meggyőződésem, hogy amint a nemzetiségi főosztályon munkába lépnek a magyar szakemberek, találunk megoldást erre a kérdésre is.” Információink szerint a nemzetiségi főosztály új vezetője Prékop Mária, a Híd oktatásügyi szakembere és a rozsnyói Óvoda, Fábry Zoltán Alapiskola és Szakközépiskola igazgatója lehet. Prékop Mária egyelőre nem kívánta kommentálni ezt az értesülésünket. A munkavázlat egyébként a ruszin tannyelvű iskolák anyanyelvoktatására és kultúrájuk ápolására, fejlesztésére való törekvéseket is tartalmaz. A koalíciós partnerek megállapodásán múlik, hogy a vázlatból mi és milyen formában kerül be a kormányprogramba. A közoktatási törvény módosítását, amelyre az államtitkár szerint még szeptember előtt sor kerül, további egyeztetések, vitafórumok fogják megelőzni Peter Krajňák (TASR-felvétel) 2016. április 8. | www.ujszo.com Kiska: Kotleba fasiszta Pozsony. Először jelentette k nyilvánosan Andrej Kiska államfő, hogy Marian Kotleba fasiszta. Mindez a korponai (Krupina) régióban tett tegnapi látogatása során történt. Kotleba pártja, a Mi Szlovákiánk Néppár (ĽSNS) épp ebben a régióban kapta a legtöbb szavazatot. A városban, ahonnan a második világháború alatt több tucat zsidó és romát hurcoltak el koncentrációs táborokba, minden hatodik ember Kotlebát választotta. A városban tízszázalékos a munkanélküliség, a fiatalok többség elköltözött. Kiska szerint nem kell félni nevükön nevezni a dolgokat, s h egyszer valaki fasiszta, akkor az félelem nélkül ki kell mondan „Én soha nem fogok normáli partnerként kezelni olyan politkai pártokat, amelyek közel álnak a fasiszta eszmékhez. A fiatalok mindig meglepődnek, ha a ember elmagyarázza nekik, s valójában Kotleba. Azon túlogy egyenruhában, fáklyával kezében menetel, azt állítja, hog a szlovák nemzeti felkelés államűnk történelmének egyik legszomorúbb epizódja. Azt állítj, hogy a zsidók, akiket a Szlová Állam idején elhurcoltak és meséltek, nem a mi problémánk, me mi szlovák és nem zsidó nemzi vagyunk. Kotleba fasiszta, s erről a fiatalokkal beszélek, akkor gyakran javasolják, hogy tilsuk be a pártját. Mi nem akarji betiltani, ez nem megoldás. Minden erőnkkel azon kell lenni, hog ez az állam rendesen működjön - mondta Kiska. (dem, SIT