Új Szó, 2018. június (71. évfolyam, 125-150. szám)
2018-06-20 / 141. szám
[ff A közöny és a kaotikus világ ellen Lépten-nyomon elveszett, magukra hagyott, zsákutcába jutott figurákkal találkozhatunk Terézia Móra új elbeszéléskötetében. Furcsák, idegenek, mégsem ismeretlenek. Köztünk élnek, főképp bennünk. A mániákus futó, aki a zsebtolvaj nyomába ered, a szenvedélybeteg fiatal pár, akik külön világuk foglyai, a nyugalmazott egyetemi tanár, akinek új életet kell kezdenie, és a többiek: egymástól elszakított rokonok, eltűnt emberek, illegális menekültek - csupa küzdő és kereső hős, akik vívják a maguk harcát a magány, a közöny és a kaotikus világ ellen. Róluk ír, őket szólaltatja meg Terézia Móra. A kortárs német irodalom egyik legfontosabb, magyar származású szerzője - Esterházy Péter nemkülönben sokat méltatott német fordítója - a nagysikerű regények után ezúttal fanyar érzékenységgel, ironikus empátiával megírt emberi történetekkel jelentkezik. Terézia Móra: Szerelmes ufók Magvető, 2018 220 oldal Posztumusz halálkönyv Szántó Péter gyanútlan elbeszélőjének egy nap alkut kínál a Halál a Hollywood Forever temetőben: életben maradhat, míg mesél. Kezdetét veszi az egyre rejtélyesebb játszma az időért, hol pergő ritmusú, hol meditatív szövegeken át, melyekben nemcsak rég kihunyt mozicsillagok elevenednek meg, de a leghétköznapibb alakok történeteiben is érvényesül a szerző sajátos, filmszerű látásmódja. A novellák a Szántó Péter szerte impozáns kultúrtörténeti díszletek között groteszk és szarkasztikus bravúrral viszik színre a szereplők emberi gyarlóságát és enyészetre ítélt voltát. A kötet főhőse mégsem a halál, hanem az, ami az embert mindezek ellenére halhatatlanná teheti. A főhős meghal a végén történetei között a legmegdöbbentőbb talán mégis magáé a köteté, hiszen az ezen a címen leadott, majd megszerkesztett kézirat megjelenését a szerző már nem érhette meg. Az író, újságíró, forgatókönyvíró, kommunikációs szakember idén áprilisban, 67 éves korában hunyt el. Szántó Péter: A főhős meghal a végén Pesti Kalligram, 2018 328 oldal 15 történet a weird Magyarországról Veres Attila új könyvében tizenöt különös történetet mesél egy kiforgatott világról és a benne élő kifacsart emberek rettenetes vágyairól, kísértéseiről. Az Éjféli iskolákban egy olyan Magyarországot ismerhetünk meg, ahol minden garantáltan a fordítottja annak, mint amit megszoktunk. Egy város felfalja lakóit. Egy pornóforgatás, ahol a szereplők nem egészen emberek. Egy borkóstolás, ahol az italba idegen életeket zártak. Egy falu, ahol embereket termesztenek a földeken. Egy növény, amely a túlvilágra nyit átjárót. Egy szeméttelep, amely a világ legértékesebb anyagát őrzi. Egy wellness, amely szó szerint maga a pokol. 15 történet, amelyek elolvasása után a világ sokkal furcsább hely lesz. Történetek iszonyattal végződő szerelmekről, rettenetes vágyakról, nyaralásokról, ahol a szerencsések halnak meg először. Történetek átalakulásokról, kísértésekről, zenekarokról, amelyek őrületbe csábítanak. Történetek halálról és életről, és az állapotokról, amikor a kettő között nincs különbség. Veres Attila, az Odakint sötétebb című regénye után most egy novelláskötettel jelentkezik, amelyben ismét bizonyítja, hogy miért ő a weird irodalom legfontosabb magyar szerzője. Veres Attila: Éjféli iskolák Agave Könyvek, 2018, 320 oldal KÖNYVESPOLC ■ 2018. JÚNIUS 20. Inkább az élet iskolája? Bizonyítványosztás közeledtével Csiffáry Gabriella „Magyarázom a bizonyítványom. .című kötetét ajánljuk olvasóink figyelmébe, elsősorban azokra a szülőkre gondolva, akik gyerekük érdemi egyesített teljesítményével szembesülve vigaszra szorulnak a tanév végén. A szerző olyan magyarok iskolai eredményeit - nagyobbrészt kudarcait - gyűjtötte össze könyvében, akik minden bukdácsolás, alulteljesítés dacára (pozitív) nyomot hagytak maguk után a világban. azért előrebocsátom: aki arra számít, hogy lekerekített, szellemesen tanulságos történetekkel találkozik a kiadványban (mondjuk, kb. Nyáry Krisztián stílusában), az némiképpen csalódni fog. Csiffáry Gabriella levéltáros, jóval szárazabb az a forma, amit választott: szereplői tárgyilagos, célirányos szakmai életrajza után röviden összefoglalja, ami iskoláztatásukról, eredményeikről adatolhatóan tudható, majd a levéltárakban fellelhető dokumentumokból (elsősorban bizonyítványokból) válogat, s a képet a tárgyalt személy vallomásával, visszaemlékezésével, reflexióival egészíti ki. (Ez utóbbi egység azért is izgalmas, mert plasztikusan mutatja, hogy általában nagyobb időtávlatból miként gondoltak vissza az immár jeles személyiséggé érett egykori diákok tanulási nehézségeikre, tanáraikkal támadt konfliktusaikra, mit gondoltak az adott kor iskolájáról, annak hasznáról és káráról - a sérelmek tudata, a belátás vagy a megbocsátás vált-e a visszatekintés meghatározó elemévé.) A könyv első felében írók, költők szerepelnek, majd a kiválasztott színészek és képzőművészek után tudósok zárják a sort. Az irodalomtankönyvek portréinak köszönhetően talán az első blokk tartogat kevesebb meglepetést. Közkincs egyebek között Csokonai debreceni kicsapatásának története, Petőfi vagy Móricz iskoláról iskolára vándorlása, Ady pályamódosítása, hogy a szülők által ambicionált jogászkodás helyett hogyan választotta az újságírást, vagy éppen Kosztolányi története, akinek iskolaigazgató apa ide vagy oda - egy tanárával folytatott önképzőköri vita miatt távoznia kellett a szabadkai gimnáziumból. Felbukkannak Csiffáry Gabriella könyvének lapjain továbbgondolásra késztető, érzelmileg megérintő történetfoszlányok is. Látjuk magunk előtt a kis Kassák Lajost, akiből apja úriembert szeretne nevelni, ám a fiú reggelente a szomszéd kutyaól alá dugdossa a tankönyveit, s nap mint nap üres kézzel sétál be a gimnáziumba, hogy beüljön az utolsó padba. Vagy éppen Weöres Sándor szólal meg, imigyen: „A tanáraim egyrészt sokat foglalkoztak velem, másrészt kissé egyetemszerűen végeztem én a középiskolát, gyakran inkább az iskola mellé jártam, mint bele, így aztán annak ellenére, hogy a tanárok részben szerettek és becsültek, mégis rúgtak egyik iskolából a másikba, mint a futball-labdát. Egyáltalán nem voltam könnyen kezelhető diák. Enyhe alkoholizmusban szenvedtem már abban az időben, és nemigen tanultam. Csak azt tanultam, ami érdekelt. ” A tehetség nem szabályszerű; a különleges képességű tehetségek nehezen tűrik az iskolai korlátokat, ezért gyakran már fiatalon szembekerülnek a regulákkal, összeütköznek a túlszabályozott környezettel; sokan közülük inkább az élet iskoláját járva, igazi self-made manként találták meg a saját útjukat - vonhatjuk le a kézenfekvő tanulságot, és esszenciaként ezt sugallja a kötet szerzője is. Talán kisebb kaliberű megállapítás, de ha már egyszer szülői vigaszként ajánlottuk ezt a gyűjteményt, arra törekszünk, hogy minél többeknek hasznos legyen, mondjuk egyszerűen csak azt, hogy a gyerek nem precízen működő kávéautomata, amely ötven cent fejében mindenkinek garantáltan kiadja ugyanazt a poharas feketét. Van gyerek, amelyik keményfejű, van, amelyik lusta, szétszórt vagy nehezen ösztönözhető, van, amelyiknek nagy az arca, van, amelyik gerjeszti a konfliktusokat, s mindez hatással van az iskolai előmenetelre is. De mindig van egy holnap, amikor valami még megtanulható. (És igen, olykor az is előfordul, hogy valaki kisdiákként természettanból éppen csak elégségest kap a bizonyítványban, aztán meg egyetemet neveznek el róla - konkrétan Eötvös Lorándról.) Ami pedig az élet iskolája kontra formális oktatás vitát illeti: arra szavazunk, bár az utóbbi nem minden, azért nem árt, ha van. Álljon itt Munkácsy Mihály - a köztudottan asztalosinasból lett festőművész - példája, aki az 1864/1865-ös tanévben a Bécsi Képzőművészeti Akadémiára beiratkozva két gimnáziumi osztályt jelölt meg legmagasabb iskolai végzettségeként. Hogy a „papírt” az akadémia követelte meg, vagy Munkácsy szerette volna biztosítani magát, ma már kideríthetetlen, ahogy az is kérdéses, csúsztatott-e a művész az állításában. Fennmaradt viszont az a „műveltségi bizonylat”, amelyet Ney Ferenc, a Pesti Főreáltanoda igazgatója és dr. Kudelka István történelemtanár állított ki a számára; a finom iróniát sem mellőzve igazolták, hogy tudása többé-kevésbé megfelel a gimnáziumban megszerezhető ismeretanyagnak: „Lieb-Munkácsy Mihály úr azon célból jelenvén meg előttünk, hogy a magyar, német nyelvből történelemből és földrajzból öt megvizsgálván e tárgyakbani ismeretéről bizonyítványt adnánk ki számára. Alolíottak, mint a nevezett tárgyak tanárai szívesen teszünk tanulságot arról hogy Lieb-Munkácsy Mihály úr a történelemben meglehetős jártasságot, a földrajzban, különösen az osztrák birodalom földrajzában kielégítő ismeretet mutatott feleleteiben, hogy némi tanulmányozás hozzájárulásával a még meglevő hiányokat könnyen pótolhatja. A német nyelvet illetőleg arról győződtünk meg hogy e tekintetben még inkább csak az érzés, mint a tudás terén át, úgyhogy németből magyarra sokkal könnyebben fordít, mint magyarból németre. Ezek hiteléről adjuk ezen - egyébiránt csak magánjellegű - bizonyítványunkat. ” Lakatos Krisztina Csiffáry Gabriella: „Magyarázom a bizonyítványom... ” —Híres magyarok az iskolában Corvina Kiadó, 2017, 478 oldal Csiffáry Gabriella a. bizovu^ JvÄmaam...." Híres magyarok az iskolában CORVINA » Rejtő Jenő önéletrajza Rejtő, született Reich Jenő (1905-1943) - írói álnéven G. Lavery, P. Howard - Budapesten járt elemi iskolába, rövid ideig gimnáziumba, majd polgári iskolába (saját állítása szerint kereskedelmi iskolába is), később (dokumentálhatóan) Rákosi Szidi színiiskolájának növendéke lett, utóbb pedig Max Reinhardtnál folytatott színházi tanulmányokat Berlinben. Aztán 1927-ben, egy kecsegtető állásajánlatra reagálva az alábbi önéletrajzot írta: „Rejtő Jenő vagyok, iskolai képzettségem, gimnáziumi érettségi és három és félév az orvosi fakultáson, részben a berlini, részben a pesti egyetemen. Ezen kívül a filozófiai, politikai, közgazdasági, művészet és irodalomtörténeti, valamint a hittudományi diszciplínákban is teljesen jártas vagyok. Perfekt bírom a német nyelvet és most tökéletesítem magamat a franciában is. 1921-ben pályadíjat nyertem az az Athenaeum Irodalmi Rt.-nél így kerültem Heltai Jenő elnök úrhoz, majd később dr. Márton Miksa igazgató úr mellé. 1923- ban rövid ideig Párizsban, majd később huzamosabb tartózkodásra Berlinben telepedtem le, ahol ez alkalommal tudósításokat és színes riportokat írtam a Berliner Zeitung, a Mittag és a Das Leben című napi- és hetilapokba. Nem kísérelhettem meg, hogy állandó elhelyezkedést keressek lapnál, mert időm nagy részét tanulmányaim befejezésével töltöttem egyetemeken, klinikákon és könyvtárakban, ami kedvező anyagi helyzetem mellett könnyen kivitelezhető volt." Mintha csak Rejtő egyik kabarétréfáját olvasnánk... www.ujszo.com A mellékletet szerkesztette: Lakatos Krisztina. E-mail: ujszo@ujszo.com. Címlapkép: Shutterstock. Levélcím: DUEL-PRESS, s.r.o., Új Szó - Könyvespolc, P.O.BOX 222,830 00 Bratislava 3.