Új Szó, 2018. október (71. évfolyam, 225-250. szám)

2018-10-11 / 234. szám

22 I Horoszkóp Kos (III. 21.-IV. 20.) Ne halogassa tovább a hivatalos ügyeit, egyszer úgyis el kell intézni őket. Akkor már jobb előbb, mint később. Munkahe­lyén sikeres lehet, ha hallgat főnökére, és úgy csinálja a dolgokat, ahogy ő mondja. Bika (IV. 21.-V. 21.) Tele van energiával, szinte duzzad az erőtől, s egyre nyu­­godtabb és kiegyensúlyozottabb. Ezt főleg annak köszönheti, hogy pozitívan áll a dolgokhoz és tervei kivitelezéséhez, vagyis bizakodva néz a jövőbe. Ikrek (V. 22.-VI. 21.) Elképzelései, tervei mind kivite­­lezhetőek, így semmi akadálya annak, hogy végre sikeres legyen, s karrierje felfelé íveljen. De ne feledje, ahhoz hogy minden jól sikerüljön, kollégáival is közös nevezőre kell jutnia. Rák (VI. 22.-VII. 22.) Régóta nem volt ennyit főnöke társaságában, s nem töltött el vele annyi időt, mint az utóbbi időben, s rá kellett döbbennie, hogy sokkal rendesebb, mint azt korábban gondolta volna. Ez nagyon jót tesz további munkakapcsolatuknak. Oroszlán (VII. 23.-VIII. 23.) Őszinte és közvetlenebb beszél­getésre van szüksége kedvesével ahhoz, hogy tisztázhassanak néhány félreértést. Csak ily módon tudja megmenteni a kapcsolatukat, mivel az utóbbi időben sokszor fajult a vita veszekedéssé. Szűz (Vili. 24.-IX. 23.) Hosszabb kényszerpihenő után alig várja, hogy dolgozhasson, s végre munkatársai között legyen. Még szerencse, hogy jó a kapcsolata velük, mert így a kezdetkor még segítségre szorul, amit természete­sen meg is kaphat tőlük. Mérleg (IX. 24.-X. 23.) : Szabad idejével nincs semmi gond, nem lett se több, se keve­sebb, mégis úgy érzi, itt az ideje a munka menetét eltervezni, előkészíteni, és főleg minél előbb elkezdeni, hogy több ideje jusson szeretteire, családjára. Skorpió (X. 24.-XI. 22.) Amennyiben vállalkozást szeretne indítani, annak most van itt az ide­je, és a lehetőség is adott a sikerre. Ha közben felkérnék egy nyilvá­nos szereplésre, fogadja el, mert ezzel ingyenreklámot csinálhat alakulóban lévő vállalkozásának. Nyila« (XI. 23.-XII. 21.) Úgy néz ki, túl van a nehezén és kijutott a depresszióból. Be sem áll a szája, csak úgy ömlik a szó ön­ből, annyi mondanivalója van. Ez fantasztikus haladás az ön állapo­tában, de azért szóhoz engedhetné jutni beszélgetőpartnerét is. Vízöntő (I.21.-II. 19.) Családi problémák komplikálják az életét, s mivel most ön is sok­kal érzékenyebb, mint általában, ezért a megszokottnál jobban a szívére veszi a dolgokat és nagyobb ügyet csinál belőle, mint amilyen az egész valójában. Halak (II. 20.—III. 20.) Mindenen felkapja a vizet mindenkire haragszik. Ideje lenne átgondolnia, hogy mi a probléma, mi is a baja valójában! Ha ezt si­kerül megtudnia, sokkal könnyebb dolga lesz, na és a megoldást is gyorsabban megtalálja rá Bak (XII. 22.-I. 20.) B Mindent elkövet, hogy megvaló­síthassa álmait, elképzeléseit, de állandóan közbejön valami, amire még csak felkészülni sem lehet ezért kivédeni is lehetetlen. Ennek ellenére ne csüggedjen, mert majd eljön az idő, amikor minden az ön akarata szerint alakul. PIHENŐ Tom Cruise évek óta nem látta a lányát, Surit. Miután Cruise és Katie Holmes 2012-ben elváltak, Tom látogatásai egyre ritkultak, 2013-ban pe­dig véget is értek. A US Weekly értesülései szerint a színész azért nem érdeklődik a lánya iránt, mert a szcientológiai egyház megtiltotta neki a kapcsolatfelvételt, a válással ugyanis nemcsak Katie Holmes vált páriává a szemükben, hanem a közös gyermekük is. Pedig a magazin szerint en­gedélyeztek havonta tíz napot, amit a sztár a lányával tölthet, ő azonban nem kívánt élni ezzel, ugyanis Suri nem a szcientológia szellemében ne­velkedett, ezért egyszerűbbnek látta teljesen megszakítani vele a kapcso­latot. (TASR/AP-felvétel) 2018. október 11. | www.ujszo.com Gondolkodó Játékszabályok: a négyzetháló függőleges és vízszintes soraiban, valamint a kilenc kijelölt mezőben egytől kilencig minden számjegynek szerepelnie kell úgy, hogy a számok ne ismétlődjenek, (ú) Nyolcirányú keresse meg az ábrában a következő kifejezéseket, amelyek nyolc irányban rejtőznek, és húzza át betűiket, de vigyázzon, mert a dőlt betűvel szedettek derékszögben egyszer megtörnek. Ha az át nem húzott betűket felülről lefe­lé vízszintesen haladva összeolvassa, akkor eljut a megfejtéshez. NÉMETSÁG NEMURO NEPA NERA NÉRA Előző feladványunk megfejtése: Nantais-tó. NEMESNÁDUDVAR NEMESSZALÓK NÉMETORSZÁG NÉMETPEREG Földrajzi nevek: NEHE NEMBRALA NEMESDÉD Mai receptünk Almás-fahéjas tejberizs Hozzávalók: 15 dkg rizs 6 dl tej 5 evőkanál cukor 1 csomag vaníliás cukor 1 db alma 1 teáskanál őrölt fahéj Elkészítés: A rizst megmossuk, lecsepegtetjük, és háromszoros mennyiségű tejben a cukorral és a vaníliás cukorral puhára főzzük. Kissé hűlni hagyjuk. Az almát meghámozzuk, magházát kiemeljük, és a húsát lereszeljük. A lereszelt almát a langyos tejberizsbe keverjük, majd tálkákba szedjük, és a fahéjjal meghintve tálaljuk. Gyorsan elkészíthető, egyszerű, finom desszert. Jó étvágyat kívánunk! (mind megette) Európai nagyvárosok időjárása Mai időjárás Túlnyomórészt napos idő, hajnalban és a délelőtti órákban helyenként köd várható. A nappali hőmérséklet 19 és 25 fok között alakul. Éjjel 12 és 5 fokig süllyed a hőmérséklet. POZSONY 25 ° C Előrejelzés ÉRSEKÚJVÁR 25 ° C Nappali hőmérséklet 19 ° C 25 ° C Éjszakai hőmérséklet 12 ° C 5 ° C 1 * Oslo 22 ° C­Helsinki 20 ° C Moszkva 12 ° C London 20 °C Párizs 25 ° C Varsó Berlin 20 ° C 23 ° C Budapest 23 ° C /■­­ S Madrid 20 ° C v­­­SSj? Athén­­ 22 ° C Csütörtök Péntek Szombat Időjárás a kiemelt üdülőhelyeken Gyűgy_____________24 ° C Rozsnyó____________20 ° C 24 ° C_______0­4 ° C 24 ° C_______Q 5­00 Mallorca_____________24 ° C Isztria____________­­ 22 ° C Dunaszerdahely 25 ° C Szene_____________25 ° C Túlnyomórészt napos idő. Jobbára derült égbolt, reggel Ibiza_________________24 ° C Dubrovnik___________21 ° C Komárom__________25 ° C Csórható___________12 ° C _________________________ helyenként kód várható. Török Riviéra 24 ° C Várna 20 ° C Ógyalla_____________25 ° C Párkány____________24 ° C Pozsony____________23 ° C Pozsony____________22 ° C Kréta________________23 ° C Zadar 21 ° C Léva_______________24 ° C Nagyszombat 25 ° C Érsekújvár 24 ° C Érsekújvár 24 ° C Rodosz «* 24 ° C Kairó 27 ° C Nagymihály________23 ° C Losonc____________22 ° C Losonc_____________21 ° C Losonc___________ 22 ° C Ciprus 24 ° C Malaga 3f 21 ° C Nagyrőce___________20 ° C Tőketerebes______23 ° C Kassa __ 20 ° C Kassa __ 20 ° C Szicília 24 ° C Tunisz -*■ 30 ° C

Next