Új Szó, 2019. július (72. évfolyam, 151-176. szám)
2019-07-06 / 155. szám
www.ujszo.com 2019. július 6. SPORTTARISZNYA Kapusok párbaja - másodszor Szímon Szímő. Futballkapusok sokasága látogat vasárnap az Érsekújvári járásban fekvő település sportpályájára, hogy részt vegyen a Kapusok Párbaján. „Négy korosztály negyven képviselőjére számítok, külön versenyeznek 9,12 és 15-16 éves korig, valamint a felnőttekmondta lapunknak Kantár Szilárd szervező. -Délután egykor kezdünk: Laco Molnár egykori válogatott hálóőr és a szímői polgármester megnyitója után indul a verseny, amely nagyon közkedvelt a kapusok körében. Egyszerre ketten vannak a pályán, és egymás ellen játszanak, hét percig vagy hét találatig tart egy összecsapás. Nemcsak a védésben bizonyítanak a szereplők, hanem rúgótechnikájukat is kipróbálhatják, felvonultathatják kapustudásukat. Az számít, amit az adott helyzetben képesek nyújtani. Olyan ez, mint a teniszben, ahol, ha ügyes valaki, akkor sikeres is, ha nem, senki sem segít rajta, teljesen magára van utalva. A verseny vendége lesz a pozsonyi Slovan legendás kapusa, Alexander Vencel, akivel délután hatkor végignézik a jelenlevők egykori csapata 1969-es győztes KEK-döntőjét az FC Barcelona ellen.” A verseny népszerűségét jelzi, hogy ismert hálóőrök - köztük Matej Polácek, Rengel Péter és mások - is megfordultak már Kantár Szilárd kapuspróbatételein. Hetedszer lesz Kapusok Párbaja, nyári változatát másodszor látja a szímői közönség. (jmk) harmadik hétvégéjén a mozgatLAK következik. Jövőre is.” Lakszakállasi futótények a Hírkosárban. (jmk) hely jutott a 14 tagú mezőnyben. A veteránok megmérettetésén Vernárszky Gyula, a csapat vezetője a negyedik helyen zárt. A nagykaposiak először vettek részt ezen a seregszemlén. „Gratulálok Petőcz Károly győzelméhez. A legjobban tudott alkalmazkodni az adott körülményekhez, és ehhez a taktikája is megfelelő volt - értékelt a csapatvezető. - Fleischer Bertalan kis szerencsével előrébb is végezhetett volna. Ami engem illet, az első napon - visszagondolva a döntő pillanatokra - szerintem talán ott követtem el hibát, hogy túl lassan reagáltam a hirtelen kialakult helyzetekre. A második napon viszont tanulva ezekből, és a minket elkísérő fiatalabb kollégák - Magyar Zoltán és Bodnár Gusztáv - tanácsaira hallgatva valamelyest sikerült helyrehoznom lemaradásomat a többiekkel szemben, így elért eredményemet nem tekintem rossz helyezésnek.” Versenytények a Hírkosárban. (pan) Már a rajt után nagy a helyezkedés a gyerekek között a lakszakállasi futóversenyen (Képarchívum) A döntő résztvevői (Képarchívum) Mészáros- és Tomovic-elsőség Lakszakállas. Háromszázötvenen versenyeztek, ebből százötven volt a gyerek a VI. mozgatLAK futáson, amely része volt a csallóközi település családi napjának. Öt távon folyt a próbatétel: az óvodások 150, az alapiskolások 400 és 1200 métert tettek meg, a felnőttek pedig 4 és 10 kilométer közül választhattak. „Kedvező volt a visszajelzés, baleset nélkül lezajlott minden, ízlett a gulyás is. A gyerekek a helyi óvoda és alapiskola közös gyülekezője után jöttek futni, s miután teljesítették távjukat, gyerekjátékok következtek számukra - vezetett be a történésekbe Tóth Tímea szervező. - Ezalatt a felnőttek versenye zajlott. Négy kilométeren a bősi színekben induló csallóköznádasdi Mészáros Kristóf rajt-cél győzelmet aratott. Örültünk annak is, hogy sok alapiskolás is lefutotta ezt a távot, volt, aki gyalogolva tette meg. Érdekesség, hogy két győrújbaráti hétéves gyerek, Sklánicz Judit és Balázs mind a négy, mind a tíz kilométert lefutotta. A nőknél Puha Réka nyert fölényesen. Tíz kilométeren először rajtolt nálunk a szenes Tomovic Róbert, és máris a legjobb volt, a nőknél az érsekújvári Martina Sramková volt az első, 6 éve győzni jár hozzánk. Meglepően jó eredmények születtek, csak alig néhányan értek célba egy óra fölötti idővel. Négy kilométeren a legidősebb induló a budapesti Kenyér Imre volt, s ugyanezen a távon futott Mayer Ferenc, falunk polgármestere is. A sikeres hatodik felvonás után jövőre következik a hetedik. Már bevésődött a résztvevők fejébe, hogy május Kerékpármaraton Nyékvárkonyon Nyékvárkony/Alistál Tizedik alkalommal zajlott a Danube Bike Maraton elnevezésű népszerű kerékpárverseny az alistáli Ali-Bi Polgári Társulás és a nyékvárkonyi Hegyen-Völgyön Túraklub közös szervezésében. A mezőny ezúttal formabontó módon Nyékvárkonyból indult, és a különböző nehézségű és hosszúságú távokon a legfiatalabbaktól az idősekig mindegyik korosztály képviseltette magát. „A távokat tudatosan úgy alakítottuk ki, hogy mindegyik induló megtalálja a kedvére valót. A családok és gyerekek számára volt két könnyebb, rövidebb táv, a kihívásra vágyóknak viszont ott voltak a hosszabb távok nehezebb terepen, amelyek során már érezhető volt a versenyszellem is - árulta el Csörgő Tamás, a Hegyen-Völgyön Túraklub tagja, az esemény egyik szervezője. -Nagyjából százharmincan vettek részt a maratonon, aminek nagyon örülünk, a visszajelzések alapján a résztvevők is jól érezték magukat, többen megdicsérték a kialakított útvonalakat”. A torna végén az összes kategória első három helyezettjét külön is díjazták. A verseny eredményei a Hírkosárban. (íz) Aranyat érő Petőcz-fogások Három nagykaposi sporthorgász indult a 2. szeniorok (55-64 évesek) és veteránok (65 év felett) országos bajnokságán a Bytca melletti Hrabovén, és a szeniorok között remek, kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtva Petőcz Károly lett a bajnok, Fleischer Bertalannak a kilencedik Petőcz Károly (középen) dobogós társaival (Képarchívum) RÉGIÓSPORT Közbeszólt az eső, érsekújvári diadal Nyitracsehi. Tizenkét csapat közül a Slovan Nové Zámky legénysége bizonyult a legeredményesebbnek az I. Kispályás Focitornán. A döntőben 2:1 arányban legyőzte a nyitrai El Galacticost, majd játékosai magasba emelhették a legjobbat illető serleget. Az érsekújváriak valamennyi mérkőzésüket megnyerték, így megérdemelten lettek tornagyőztesek. „Nyitrai és érsekújvári járásbeli alakulatok tanúsítottak érdeklődést a megmérettetés iránt. Az erős eső miatt ugyan egy órára megszakítottuk a küzdelmeket, ám a játékosokat és a nézőket mindez nem riasztotta el a folytatástól. A résztvevőket két csoportba sorolták, később a továbbjutók a negyed- és elődöntőben folytatták. A torna legjobbjai értékes díjakat kaptak, és pénzjutalomban is részesültek. A színvonalas sportesemény hajnalig tartó búcsúi táncmulatsággal folytatódott” -tájékoztatott Suba Krisztián szervező. A torna tényei a Hírkosárban. (áb) 119 Százéves az osgyáni foci Osgyán. A jelentős évforduló tiszteletére szombaton (kezdés 10.00) eseménydús rendezvény várja a gömöri település és a környék sportkedvelő lakosait. Az alapiskola diákjainak ünnepi műsorát követően a labdarúgók veszik birtokukba a sportpályát. Elsőként a helyi sportklub fiatalabb és idősebb diákjai bizonyíthatják tudásukat, később pedig a rimaszombati és a losonci III. ligás labdarúgók, valamint az osgyáni és a Hunciarske Zaluzany alakulata lép pályára. Sokan várják az egykori szlovák válogatottak és a helyi öregfiúk csapatának az összecsapását is. „Sajnos csak egy évet bírtunk ki a közép-szlovákiai V. liga D csoportjában, így ősszel a rimaszombati területi bajnokság VI. ligájában folytatjuk szereplésünket. A centenárium megünneplését azonban méltó keretek között igyekszünk megtartani. Megközelítően százhatvan személyt hívtunk meg, akiknek valamiféle közük volt az eddigi focitörténésekhez. A legidősebb résztvevő a nyolcvannyolc esztendős Berecz Tibor lesz, aki hajdanán elismert kapusként közreműködött a csapatban” - tájékoztatott Juhász Zoltán osgyáni klubelnök és labdarúgó. Az osgyáni történések műsora a Hétvégi Focimenetrendben, (áb) HÉTVÉGI FOCIMENETREND INTERLIGA, Galánta (a műszaki szakközépiskola pályája, a Lidl mellett), 3., pótolt forduló - vasárnap, 9.00: Arsenal-Bon Team, Rai Team-G-klub, 10.00: Ferencváros-Blue Stars, Hurikán-Santos FC. Szabadnapos: Javorinka. NEMZEDÉKEK TALÁLKOZÓJA A HELYI LABDARÚGÁS CENTENÁRIUMA ALKALMÁBÓL, Osgyán - szombat; 10.00: az alapiskola diákjainak ünnepi műsora; 10.20: Sokol Oztrany (fiatalabb diákok)-Sokol Oztrany (idősebb diákok); 11.30: ünnepi beszéd; 12.00: MSK Rimavská Sobota-MSK Novohrad Lucenec; 13.50: az egykori játékosok és tisztségviselők megjutalmazása; 14.30: Sokol Oztrany-Slovan Hmciarske Zaluzany; 16.30: Oztfany (öregfiúk)Szlovákia (volt válogatott játékosok csapata). (áb) HÍRKOSÁR ■ Labdarúgás FELVIDÉKI BAJNOKSÁG, MARTOSI SELEJTEZŐ - A csoport: Udvard-Negyed 3:0, Negyed-Csallóköznádasd 0:3, Udvard-Martos (Esterházy Akadémia 3:0, Csallóköznádasd-Udvard 0:5, Martos (EA)-Csallóköznádasd 1:2, Negyed-Martos (EA) 0:3. Sorrend: 1. Udvard 9,2. Csallóköznádasd 6,3. Martos 3,4. Negyed 0. B csoport: Léva-Farnad 1:1, Farnad-Debrőd 3:0, Léva-Garammikola 3:0, Debrőd-Léva 2:2, Gamarammikola-Debrőd 0:3, Farnad-Garammikola 3:0. Sorrend: 1. Farnad 7,2. Léva 5,3. Debrőd 4,4. Garammikola 0. C csoport: Naszvad-Sáró 5:3, Sáró-Szepsi 2:0, Naszvad- Ipolypásztó 4:0, Szepsi-Naszvad 2:3, Ipolypásztó-Szepsi 0:5, Sáró-Ipolypásztó 5:2. Sorrend: 1. Naszvad 9,2. Sáró 6,3. Szepsi 3,4. Ipolypásztó 0. D csoport: YBL Dunaszerdahely-Zselíz 2:0, Zselíz-Királyfiakarcsa 3:0, YBL Dunaszerdahely-Péder 5:0, Királyfiakarcsa-YBL Dunaszerdahely 0:3, Péder-Királyfiakarcsa 3:0, Zselíz-Péder 5:0 Sorrrend: 1. YBL Dunaszerdahely 9, 2. Zselíz 6,3. Péder 3,4. Királyfiakarcsa 0. INTERLIGA, Galánta, 2., pótolt forduló: Arsenal-Santos FC 1:5 (0:3), g.: L Marcinkó, ill. Lénart P. 2, Kiss D. Mészáros A., M. Laáán: Hurikán-G-Klub 2:0 (2:0), g.: M. Lima, R. Kysela. Javorinka-Blue Stars 3:1 (1:1), g.: K. Zajanos, M. Mizenko, V. Sedlák, ill. T. Bíró: Rai Team-Ferencváros 3:0 - játék nélkül, nem érkezett meg az ellenfél. Szabadnapos: Bon Team. Az állás: 1. Ral Team 21,2. Santos 18,3. Hurikán 15,4. Arsenal 14,5. G-Klub 10,6. Javorinka 9,7. Ferencváros 6,8. Bon Team 3,9. Blue Stars 0. A Laziót kizárták a bajnokságból. 1. KISPÁLYÁS TORNA - A csoport: El Galacticos-Tak Kráíovské 1:1; El Galacticos-FC Cechynce 4:1; El Galacticos- Cechynce (ifi) 4:1; El Galaeticos-Nyitraholics 9:0; El Galacticos-Zolo a druzina 8:4; Tak Kráfovské-Cechynce 2:0; Tak Kráfovské-Cechynce (ifi) 6:2; Tak Kráíovské-Nyitraholics 8:3; Tak Krátovské-Zolo a druzina 2:0; Cechynce-Cechynce (ifi) 4:0; Cechynce-Nyitraholics í:3; Cechynce-Zolo a druzina 6:2; Cechynce (ifi)-Nyitraholics 2:1; Cechynce (ifi)-Zolo a druzina 1:0; Nyitraholics-Zolo a druzina 2:1. Sorrend: 1. El Galacticos 13,2. Tak Kráfovské 13,3. Cechynce 9,4. Cechynce (ifi) 6,5. Nyitraholics 3,6. Zolo a druzina 0. B csoport: Slovan Nővé Zámky-VeTky Kyr 3:1; N. Zámky-Öarmoty 4:1; N. Zámky-(Ne)Alkoboys 7:2; N. Zámky- Szuper csapat 2:0; N. Zámky-Lesníci od paziti 6:2; V. Kyr- Oarmoty 4:3; V. Kyr-(Ne)Alkoboys 5:2; V. Kyr-Szuper csapat 4:0; V. Kyr-Lesníci od paziti 6:0: Darmoty-(Ne)Alkoboys 2:1; Darmoty-Szuper csapat 6:2; Darmoty-Lesníci od paziti 0:1; (Ne)Alkoboys-Szuper csapat 4:2; (Ne)Alkoboys-Lesníci od paziti 4:1; Szuper csapat-Lesníci od paziti 2:1 Sorrend: 1. N. Zámky 15,2. V. Kyr 12,3. Óarmoty 6t, 3.4. (Ne) Alkoboys 6,5. Szuper csapat 3,6. Lesnici od paziti Negyeddöntő: N. Zámky-Cechince (ifi) 9:0; Tak Kráfovské-Darmoty 4:2; V. Kyr-Cechynce 0:0, büntetőkkel 3:2; El Galacticos-(Ne)Alkoboys 7:1. Elődöntő: N. Zámky-Tak Kráíovské 6:0; El Galacticos-V. Kyr 3:0. A 3. helyért: Tak Krátovské-V. Kyr 1:1, büntetőkkel 1:2. Döntő: N. Zámky-EI Galacticos 2:1. Díjazottak - legjobb kapus: Pavol Bibén (Cechynce), legjobb mezőnyjátékos: Viktor Sabo (El Galacticos), legjobb géllövő: Matheus Goncalves (N. Zámky). (áb) ■ Atlétika VI. MOZGATLAK FUTÓVERSENY, Lakszakállas -10 km, nők, 1990 utáni születésűek: 1. Sklánicz Judit (Győrújbarát) 1:01:57; 1980-1989-es születésűek: 1. Zdenka Herka (Vágsellye) 48:17,2. Varga Zita (Nagymegyer) 49:55,3. Losonszki Szilvia (Bős) 52:24; 1970-1979-es születésűek: 1. Martina Sramková (Érsekújvár) 43:57,3. Jókai Enikő (Lakszakállas) 49:20; 1960-1969-es születésűek: 1. Rózsa Szilvia (Nyárasd) 52:34; 1950-1959-es születésűek: 1. Zokobi Mária (Tata) 57:27. 10 km, férfiak: 1990 utáni születésűek: 1. Gasparik Tamás (Nagypaka) 37:48,2. Pool Belovic (Tardoskedd) 38:07, 3. Képesi Attila (Bős) 43:50; 1980-1989-es születésűek: : 1. Tomovic Róbert (Szene) 36:53,2. Végh Csaba (Hodos) 42:07, 3. Kulcsár Norbert (Dunaszerdahely) 4135; 1970-1979-es születésűek: 1. Seprényi Ferenc (Tatabánya) 40:58,2. Vajas Roland (Dunaszerdahely) 43:37, 3. Nagy Sándor (Nyékvárkony) 45:31; 1960-1969-es születésűek: 1. Ritter Lajos (Dunaszerdahely) 39:45,2. Tücsök• Róbert (Dunamécs) 41:56, 3. Király Mátyás (Bős) 43:34. 1950-1959-es születésűek: 1. Alasztics Gyula (Győr) 45:01,2. Lelkes József (Tata) 47:01. 4 km, nők, 1990 utáni születésűek: 1. Puha Réka (Komárom) 16:11,2. Laki Barbara (Nyárasd) 19:12,3. Klucka Vivien (Izsa) 19:28; 1980-1989-es születésűek: 1. Zdenka Herka (Vágsellye) 18:11,2. Nagy Anita (Bős) 18:49,3. Fucsek Erika (Hegyéte) 19:17; 1970-1979-es születésűek: 1. Sőregi Ági (Győr) 17:54,2. Czékus Judit (Komárom) 24:05, 3. Csölle Anita (Nyárasd) 24:53; 1960-1969-es születésűek: 1. Herendi Anikó (Tatabánya) 19:28; 1950-1959-es születésűek: 1. Szász Mária (Tatabánya) 20:33, 2. Gyurkovics Erika (Szentmihályfa) 21:27; 1949 előtti születésűek: 1. Cseszregi Magdi (Győr) 34:32. 4 km, férfiak, 1990 utáni születésűek: 1. Mészáros Kristóf 13:47,2. Képesi Attila (mindketten Bős) 13:59,3. Gaál Attila (Komárom) 15:22; 1980-1989-es születésűek: 1. Czibor Csaba (Komárom) 16:37,2. Major Dárius (Tardoskedd) 17:31, 3. Varga Péter (Nagymegyer) 17:42; 1970- 1979-es születésűek: 1. Krucka Ferenc (Izsa) 16:52,2. Koczkás Péter (Csallóközaranyos) 18:20,3. Takács Vilmos (Lakszakállas) 18:25; 1960-1969-es születésűek: 1. Király Mátyás (Bős) 16:20,3. Matis Dániel (Újbars) 17:50; 1950- 1959-es születésűek: 1. Milan Stano (Nové Bana) 16:20. 1949 előtti születésűek: 1. Juhász Imre (Mezőtúr) 22:05. Óvodások, 150 m: 1. Tóth Bence, 2. Márton Áron, 3. Benedek Abigél. Alsó tagozatos alapiskolás lányok, 400 m: 1. Sklánicz Judit, 2. Nagy Regina, 3. Sklánicz Réka. Alsó tagozatos alapiskolás fiúk, 400 m: 1. Szokol Adrián, 2. Németh Viktor, 3. Korcsok Kevin. Felső tagozatos alapiskolás lányok, 1200 m: 1. Molnár Barbara, 2. Képesi Edina, 3. Oláh Lilla. Felső tagozatos alapiskolás fiúk, 1200 m: 1. Horváth Erik, 2. Bindics Ármin, 3. Almásy Szilveszter. ■ Kerékpár X. DANUBE BIKE MARATON, Nyékvárkony - kategóriagyőztesek: Classic (48 km), Sárosfai Ádám (férfiak), Nagy Réka (nők), Csörgő Emese Aliz (gyerek, lányok), Pataky Bálint (gyerek, fiúk), Czikhardt Noémi (junior, lányok), Gál János Márk (junior, fiúk), Dudás Katalin (szenior, nők), Caplár Árpád (senior, férfiak). Long (75 km): Pavol Sebák (férfiak), Cseh Laura (nők), Rácz György (szenior, férfiak). MTB (50 km): Bereczk Roland (férfiak), Paksi Szilvia (nők), Androvics Norbert (junior, fiúk), Képesi Áron (gyerek, fiúk). Mini (12 km): Fodor Janka Róza (U10, lányok), Hordósi Márk (U10, fiúk), Dobsa Ákos (U14). Family (5 km), Bodó Zsanna (U10, lányok), Hordósi Márk (U10, fiúk), Dobsa Ákos (U14). (sz) ■ Sporthorgászat 2. SZENIOROK (55-64 évesek) ÉS VETERÁNOK (65 év felett) ORSZÁGOS BAJNOKSÁGA, Hrabové, Masters: 1. Pe tőcz Károly (Veiké Kapuéany), 2. Jift Smaha (Turéianske Teplice, 3. Daniel Olejnák (Preéov), 4. Bartal József (Komárno), 5. Jozef Valásek (Zilina), 6. Jozef Púíik (Dolny Ku; bin), 7. Miskolczi Zoltán (Nővé Zámky), 8. Marian Hason ; (Bratislava), 9. Fleischer Bertalan (Veiké Kapusany), 10. I Dusán Santa (Humenné), 11. Juraj Sajdak (Presov), 12. : Mikuláé Urban (Hlohovec),13. Juraj Feltoviő (Preéov), 14. : Robert Elzer (Bytca), 15. Miroslav Gana (Bytca). : Veteránok: 1. Emil Sipkovsky (Ziar nad Hronom), 2. Miro; slav Janek (Saía), 3. Peter Starovsky (Veiké Rovné), 4. Ver- I nárszky Gyula (Veiké Kapusany), 5. Jozef Viéüovsky (Byt- I ca), 6. Karol Gajdosík (Veiké Rovné), 7. Stefan Kováé (Byt: ca). (pan)