Új Szó, 2020. január (73. évfolyam, 1-25. szám)

2020-01-22 / 17. szám

12 I KULTÚRA Énekerzsit száj­ára vette a falu Kerekes Éva is szerepet kapott Szabó István filmjében, a Zárójelentésben, melyet február végén mutatnak be SZABÓ G. LÁSZLÓ Előbb a tanára volt, később a rendezője lett Kerekes Évának a Mephisto Oscar-díjas alko­tója, Szabó István. A Hanus­­sen, valamint az Édes Emma, drága Böbe után most a világ­hírű filmes Zárójelentés című új munkája hozta össze őket. Diák és tanár rögtön az első órán egymásra hangolódott. Kerekes Éva élénken emlékszik minden filmes gyakorlatra, amelyeken Szabó Ist­ván nagyon jól kezelte, irányította, ő pedig könnyedén megadta magát sugallatainak. „Mintha egy másik dimenzióba vitt volna, ahol könnyű volt ottho­nosan mozogni” — mondja az Ör­kény Színház érdemes művésze. Hogy mit tanult Szabó Istvántól? „Arra nagyon emlékszem, ami­kor alapérzeteket kellett előkeresni magunkban - meséli. - Becsuktuk a szemünket, és úgy vezetett ben­nünket, Mint Thomas Mann Mari­óját a varázsló. Az egyik órán a bol­dogság volt az úti cél. Úgy vitt vé­gig engem is az oda vezető úton, olyan finoman irányította a gondo­latainkat, mint egy jó terapeuta. Megmutatta, hogyan lehet felidézni egy érzést bizonyos helyzetekben. Ennek már nagyon sok éve, mégis megmaradt bennem, hogy én akkor mire gondoltam. Egy bordó jel­mezcipőre, amelyben tizenhét éve­sen, Kaposváron Johannát játszot­tam. Minden, ami ahhoz az elő­adáshoz, ahhoz a nyárhoz, az ak­kori életemhez tapadt, de még a ci­pő tapintása is olyan erősen felidé­ződött bennem, hogy még ma is elő tudom hívni magamban. Pedig nem vagyok olyan nagyon öltözködős, csak szeretem összehangolni a dol­gaimat.” Az a finomság, amely az órákon, tanárként jellemezte Szabó Istvánt, forgatás közben is a sajátja, állítja Kerekes Éva. „Akkor enged el, amikor úgy ér­zi, hogy már elengedhet. Addig na­gyon figyel. Kíváncsi arra, hogy én valójában mit tudok hozzáadni ah­hoz, amit ő kigondolt. De nem ra­gaszkodik felettébb a képzeletéhez. Pontosan megérzi, melyik az a pil­lanat, amikor elengedheti a keze­met. De ez csak akkor tud felszaba­dító lenni, amikor már végigmentél azon az úton, amelyre rátett. Utána már el is kanyarodhatsz, mert azt is tudja, melyik az a felvétel, amely a legjobban fejezi ki azt, amire az adott jelenetben szüksége van.” A Hanussenben egy bálteremben elvarázsolt lányt játszott piros aj­kakkal, húszas évekbeli, szép frizu­rával. Klaus Maria Brandauer civil­ben ugyanúgy, mint a film címsze­replőjeként nagyon erős hatással volt rá. Az Édes Emma, drága Bö­bében akár a két főszereplő, Bör­­csök Enikő és Johanna tér Steege, ő is tanárnőt játszott. Arra a forgatás­ra is úgy emlékszik, hogy jó volt a tanár úr mellett lenni, a szemébe nézni. A bemutatás előtt álló Zárójelen­tésben ismét Brandauerrel voltak közös jelenetei. „Otthonos, igazán inspiráló érzés volt vele játszani, a közelében lenni - idézi vissza a forgatás hangulatát. - Két színész között a tekintet a leg­fontosabb. Amikor az ember nem­csak bátran néz a másik szemébe, hanem mer ott időzni. Brandauerrel most megtörtént a kamera előtti nagy találkozásunk. Ő is bátran közele­dett felém. Mindkettőnknek szép szerepe van a filmben. Egy nyugal­mazott főorvos és egy vidéki ének­karvezető. A főorvos visszamegy a fővárosból a falujába, és találkozik Énekerzsivel, akivel korábban nem volt kapcsolata, most viszont mé­lyebb emberi viszony alakul ki köz­tük. Miközben a falu, ahogy ez álta­lában lenni szokott, a szájára veszi Énekerzsit, és csírájában megnyo­morítja ezt a találkozást. Eltorzítják kettőjük kapcsolatát. Nem engedik, hogy kiteljesedjen. Nagyon szép történet, hálás szereppel, jó helyze­tekkel.” Emlékezetes pillanat volt a sze­repre való felkérés is, meséli Kere­kes Éva. „Kiírta a telefonom a nevet: Sza­bó István. Nahát, a tanár úr! - mondtam. Ő pedig, hogy tudnánk-e találkozni, mert új filmre készül. Be is avatott nyomban a történetbe, és vázolta a feladatomat. Próbafelvé­telt nem készített velem, egyenesen nekem ajánlotta fel a szerepet. Tud­ta, mit szeretne és kivel, ő ebben biztos volt. Ettől pedig bennem sem merült fel kétely, hogy meg tudom­­­ csinálni, amit kér tőlem. Jó előre megkaptam a forgatókönyvet, hogy legyen időm lélekben felkészülni a forgatásra. Elképzeltem, mit tudok kihozni a karakterből, megbeszél­tük a lényegi pontokat, és elkezdő­dött a forgatás. Egyetlen pillanatig sem éreztem, hogy vizsgáztatnak, végig szeretve voltam, bíztak ben­nem, és egy színész számára nincs ennél felemelőbb érzés.” Február végén lesz a Zárójelentés bemutatója. Kerekes Éva a film töb­bi szereplőjével együtt már izgatot­tan várja. A szerző a Vasárnap munkatársa Most is Brandauerrel játszik (Talabér Tamás felvétele) RÖVIDEN Ma van a magyar kultúra napja Január 22-e a magyar kultúra napja. Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be azt a ver­sét, amely később a magyar him­nusz szövege lett. A magyar kul­túra napjáról való megemlékezés gondolatát ifjabb Fasang Árpád zongoraművész vetette fel 1985- ben. Szerinte ez a nap annak tu­datosítására is alkalmas, hogy az ezeréves örökségből meríthetünk, és van mire büszkének lennünk, hiszen ez a nemzet sokat adott Európa és a világ kultúrájának. A Hazafias Népfront Országos Ta­nácsa 1988. december 29-én ha­tározott a magyar kultúra napjá­nak megtartásáról, a rendezvé­nyekre először 1989-ben került sor. Azóta a magyarság szerte a világban ezen a napon emlékezik meg a kulturális értékekről. Kiál­lításokat, koncerteket, könyvbe­mutatókat, irodalmi esteket tarta­nak. A hazai rendezvényekről la­punk Programtár mellékletében találnak információkat. Magyar­­országon ezen a napon adnak át néhány kultúrával, oktatással kapcsolatos szakmai elismerést is, például a Márai Sándor-díjat, az amatőrök részére alapított Cso­konai Vitéz Mihály Alkotói Díjat és a Bessenyei Ferenc Művészeti Díjat, amelyet Hódmezővásárhely önkormányzata és a Kossuth-díjas színész özvegye alapított színját­szók, nótaénekesek, zenészek, táncosok részére. (k) Operafelvételek a kultúra ünnepére Budapest. A magyar kultúra napja alkalmából Kalmár Magda operaénekes felvételeinek válo­gatása és Puccini A Nyugat lánya című előadás is megjelent CD-n a Magyar Állami Operaház gondo­zásában. Kalmár Magda csaknem fél évszázados operai pályafutása 1967-ben kezdődött, amikor megtalálták olyan emblematikus szerepek, mint a János vitéz Fran­cia királykisasszonya, Az álar­cosbál Oscarja, a Figaro házassága Cherubinója vagy A sevillai bor­bély Rosinája. Az 1970-es évekre az Opera egyik vezető művészévé váló koloratúrszoprán széles re­­pertoárján több kortárs darab is megtalálható, legotthonosabban mégis Mozart és az olasz bel canto világában mozgott. Ezekből a művekből nyújt válogatást az Opera Trezor-sorozat legújabb ki­adványa, amely Karczag Márton operai emléktárvezető szerkesz­tésében jelent meg a Kossuth- és Liszt-díjas énekes 75. születés­napja tiszteletére. A több mint kétórás Nyugat lánya pedig most dupla CD-n jelent meg. (MTI) 2020. január22. lwww.ujszo.com Jön az új AC/DC-album Melbourne. Egy ausztrál rádiós műsorvezető kürtölte világgá a hírt, mely szerint februárban vagy márciusban új albumot jelentet meg az AC/DC, sőt novemberben turnéra indul Ausztráliában. A legendás rockcsapatot egymás után érték a tragédiák az utóbbi években. 2016-ban félbe kellett sza­kítaniuk amerikai turnéjukat, mert Brian Johnson énekest orvosai fi­gyelmeztették, hogy elveszítheti a hallását, ha folytatja a koncertkör­­utat a világ állítólag leghangosabb bandájával. (Később Axl Rose ug­rott be a helyére, ez a bizarr felállás Európába is eljutott, és a vártnál sokkal zajosabb sikert aratott.) A következő év novemberében 64 évesen elhunyt a zenekar gitárosa, Malcolm Young, aki demenciában szenvedett, 2014-ben visszavonult, és már nem tudott részt venni az ed­digi utolsó, Rock Or Bust című al­bum felvételében. Unokatestvére, Stevie Young ritmusgitáros ugrott be helyette. A zenekar kiadója ehhez képest nemrég azt közölte, hogy Malcolm Young gitárjátéka a ké­szülő lemez valamennyi dalában hallható lesz, mivel felhasználják az utána maradt felvételeket. Eddie McGuire ausztrál rádiós azt is tudni véli, hogy az album legké­sőbb márciusban kijön, sőt az AC/DC novemberben ausztráliai turnéra in­dul, méghozzá Brian Johnsonnal, akinek olyan speciális hallókészülé­ket fejlesztettek ki, amely megvédi a dobhártyáját a koncerteken. Régóta rebesgetik, hogy vissza­vették a csapatba Phil Rudd dobost, aki 2015-ben kényszerült távozni, miután nyolc hónapos házi őrizetre ítélte a bíróság kábítószer-birtoklás miatt, illetve amiatt, hogy halálosan megfenyegette egyik alkalmazott­ját. Annyi bizonyos, hogy Rudd és Johnson tavaly Vancouverben buk­kant fel, ahol rögzítették az elmúlt húsz év valamennyi AC/DC- albumát. Egy másik forrás viszont úgy tudja, továbbra is Chris Slade a csapat dobosa, legalábbis a turnén ő fog játszani. Hivatalos nyilatkozat még nincs. Az új lemezt minden­esetre már 2018 óta ígérgetik. A Young testvérek, Malcolm és Angus által 1973-ban alapított AC/DC több mint 200 millió lemezt adott el. 2003-ban bekerültek a Rock Dicsőség csarnokába, Melbourne­­ben utcát is neveztek el róluk. (nme, juk) Brian Johnson és Agnus Young (Képarchívum)

Next