Új Szó, 2020. július (73. évfolyam, 151-177. szám)

2020-07-06 / 155. szám

8 I Műveivel visszatért a gyökerekhez Vajda Júlia festőművész alkotásaiból látható kiállítás a pozsonyi Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumában TALLÓSI BÉLA Pozsony. A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma új időszaki kiállítása Vajda Júlia magyar festőművész - akinek szlovák gyökerei is vannak - alkotá­saiból mutat be válogatást. A Bremer-kúria kiállítóter­mében szeptember 20-ig megtekinthető tárlatról virtuális galária is készült, amely a múzeum weboldalán ás Facebook-oldalán érhető el. Vajda Júlia kiállítása július 1-én nyílt meg, azon a napon, amikor A Szlovák Nemzeti Múzeum — A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeu­ma tizennyolc éves lett. A kiállítás így méltó születésnapi ajándék az intézménynek és nekünk közönség­nek egyaránt. Ez a képzőművészeti tárlat - amiként Jarábik Gabriella múzeumigazgató is kiemelte a meg­nyitón - részben arról is üzen, hogy a Szlovákiai Magyar Kultúra Múze­uma több területre kiterjedő muze­­ológiai szakmai tevékenysége mel­lett nem csak a múzeum tudományi és gyűjtőtevékenységének eredményeit prezentálja rendszeresen. A tizen­nyolc év alatt folyamatosan nagy hangsúlyt helyezett arra, hogy a ha­zai magyar képzőművészet értékeit is felkarolja, részben művészettörténeti kutatás eredményeinek prezentá­lásával, akár korszak, irányzat, akár már lezárt életmű új ismeretekkel ki­bővített bemutatásával. Részben pe­dig kortárs szlovákiai magyar kép­zőművészek munkásságának látta­­tásával. Nem különben arra is törek­szik a múzeum - miként Vajda Júlia tárlata kézzelfogható példa rá -, hogy a tőlünk elszármazott magyar művészeket is megismertesse a po­zsonyi közönséggel. A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma értékőr­ző és értékbemutató tevékenységé­nek köszönhető, hogy hazai magyar grafikusaink, festőink, szobrászaink és a kortárs, illetve az intermediális művészet területén alkotó művésze­ink is rendszeresen kiállíthatnak Po­zsonyban. A műveivel a múzeumban most jelen lévő Vajda Júlia az egykori Csehszlovákiában Trencsénben járt elemi iskolába, gimnáziumba pedig már Pozsonyban, ahol 22 éves ko­ráig élt a családjával - áll a múze­um sajtóanyagában. Később Buda­pestre költözött azzal a céllal, hogy festészetet tanuljon. Bár gyakran hazalátogatott Pozsonyba, festő férje, Vajda Lajos és művészi am­bíciói miatt Magyarország lett az otthona. „Tipikus sorsa ez az egy­kori Osztrák-Magyar Monarchia szülötteinek - több ország és több nyelv kötötte az akkor élőket Eu­rópához. Azzal, hogy most Po­zsonyban, Szlovákia fővárosában nyílt meg ez a kiállítás, Vajda Júlia visszatért a gyökereihez. Amikor az egész világon trend a nőművészek felfedezése a New York-i Modern Művészeti Múzeum kezdeménye­zését követve, öröm, hogy a Szlo­vákiai Magyar Kultúra Múzeuma is élt a lehetőséggel, aminek köszön­hetően talán a szlovák művészeti közeg érdeklődését is sikerül fel­kelteni Vajda Júlia életműve iránt” - mondta Erdész László, a szent­endrei Erdész Galéria tulajdonosa, a kiállítás kurátora. Vajda Júlia munkássága szoros szállal kapcsolódik a huszadik szá­zad főként hatvanas-hetvenes évei­nek pulzáló képzőművészetéhez, amikor a modern művészet forradal­ma zajlott szerte a világban, amit mindenekelőtt a kísérletező tenden­ciák, az absztrakt, a konceptuális és a geometrikus törekvések erős térhó­dítása jellemezett. „A központ Pá­rizsban és New Yorkban volt, a ma­gyar művészek közvetlen részvételét, jelenlétét azonban a politikai indítta­tású elzártság lehetetlenné tette. Vaj­da Júlia művészetének éppen az ad különös jelentőséget, hogy elzártsága ellenére szinkronban tudott maradni mindazzal, ami a képzőművészet te­rületén a világban történt, és mind­eközben megőrizte az egyéniségét, az eredeti gondolatokhoz való jogát” - emeli ki a sajtóanyag. A kiállítás - ahogy fentebb is je­leztük - az interneten is elérhető. A múzeum virtuális tárlatvezetés for­májában hozzáférhetővé tette a ki­állítást Erdész László értelmező szövegeivel együtt. „A koronavírus­­járvány nagyon rövid időn belül új ötleteket és formákat teremtett nem­csak a művészetben, hanem annak közvetítésében is. A virtuális galéria Vajda Júlia alkotói sokszínűségébe és a közel 3000 művet felölelő ha­gyaték egy részébe nyújt betekin­tést” - mondta Lépes Anikó, a mú­zeum igazgatóhelyettese. Vajda Júlia művészi világát a ki­állításhoz kiadott katalógus Petőcz György által írt előszavának egyik összegző megállapítása átfogóan ki­fejezi: „Vajda Júlia festészete a sza­badságtól — az egyén természetesen meglévő szabadságától­­, a Semmi terhétől, a magára hagyatottságtól és felelősségtől »sújtott« emberi lét le­nyomata.” Szabályos távolságtartás a megnyitón (Somogyi Tibor felvétele) Kassai színészek tündöklése a képernyőn Holnap, július 7-én 20.50-től látható az M5 csatornán Moliére Mizantrópja a kassai Thália Szín­ház társulatának előadásában. Ahogy ez az örök érvényű da­raboknál lenni szokott, minden valamirevaló rendező álma, hogy egyszer színpadra állítsa a Mi­zantrópot. Czajlik József életében 2016-ban jött el ez a pillanat. Re­mek arányérzékkel, a rá jellemző apró meghökkentésekkel gombo­lyítja a történetet a kétszínű közeg és egy igazmondó egyén harcáról, amelyben még egy rapbetét is el­hangzik. Végül a közeg győz, a főhős, Alceste magára marad, és ment­hetetlenül sodródik az egyetlen megoldás, a világból való kivonu­lás felé. Az őt alakító Petrik Szi­lárd azóta felhagyott a színészet­tel, a dilettáns költő, Oronte sze­repében tündöklő Benkő Géza pe­dig már nem él. Az előadásban játszik még La­­tocky Katalin, Madarász Máté, Nádasdi Péter, Ollé Erik, Szabadi Emőke Katalin és Varga Szilvia. Valamennyien remek teljesít­ményt nyújtanak, egy percre sem hagyják unatkozni a nézőt. Az elő­adást a minimalista díszlet is kü­lönlegessé teszi, kellékekként pe­dig a legegyszerűbb székeket használják - ezek elrendezése, a leülés különböző módjai is sokat elmondanak a szereplőkről. (juk) (Képarchívum) KULTÚRA 2020. július 6.1 www.ujszo.com Névjegy ► 1913-ban született Trencsénben Richter Júlia néven, zsidó polgári családban. ► 1935 nyarán 22 évesen Budapestre költözött. ► 1936-37-ben Aba-Novák Vilmos szabadiskoláját látogatta. ► 1937-től a Képzőművészeti Főiskolára járt, a nyarakat pedig későbbi férjével, Vajda Lajossal és festő barátaikkal Szentendrén töltötte. ► 1960-ban háromnapos illegális lakáskiállítást rendezett Mészöly Miklós író műteremlakásában. ► 1961-63 között Párizsban élt, itt ismerkedett meg az uralkodó képzőművészeti irányzatokkal. ► 1948-1974 között, 26 éven át a kommunista hatalom nem engedte kiállítani. Ez idő alatt csak illegális kiállításokon vehetett részt. ► 1982. május 1-jén hunyt el. Köszöntjük a 80 éves Tolnai Ottót JUHÁSZ KATALIN Talán nincs is a kortárs ma­gyar költők között még egy ilyen komplex saját világot teremtő, azonnal felismerhető, mégis folyton meglepetést okozó szerző, mint a vajdasági „vidéki Orpheus", Tolnai Ottó, aki tegnap volt 80 éves. Olyan, mintha egyetlen végtelen mű több kötetben megjelentetett folytatásait olvasnánk, hol verses formában, hol prózában, hol a kettő közötti műfajban. Tele van vissza­térő elemekkel, érzésekkel, illatok­kal, saját történetüket mesélő sze­replőkkel. Tolnai sokszor elmondta, hogy minden szövegébe igyekszik be­csempészni kedvenc szavát, az azúrt, melynek jelentése Goethe szerint „az a kék távolság, ami elérhetetlen”. Rajongói olyasmiket is tudnak róla, hogy például évtizedek óta gyűjti a tűpárnákat. Azzal azonban alkalmi olvasói is tisztában vannak, hogy nagyon érti, vagy inkább érzi a fes­tészet nyelvét. A délszláv tengerfes­tők munkásságából akár le is dok­torálhatna. A budapesti Jelenkor 2016-ban kezdte el újra kiadni valamennyi kö­tetét, a nyolcvanas évek Jugoszlá­viájában megjelentekkel kezdték, amelyek nálunk annak idején hoz­záférhetetlenek voltak. Úgyhogy sokunk számára csak mostanában vált világossá, hogy Tolnai már első műveiben egy színesebb, szaba­dabb, élhetőbb világ megteremtésé­vel igyekezett menekülni a szürke, fenyegető valóságból, oly módon, hogy megmutatta mindkettőt, és az olvasóra bízta a választást. Talán mondhatjuk, hogy máig ezt csinálja. Szerencsére sokat dolgozik, jelenleg prózát ír, amelynek részleteit a lite­­ra.hu közli hamarosan. Érdemes elkezdeni az ismerke­dést a „Tolnai Világlexikonával”, tulajdonképpen bárhol felüthető. Ideje volna megcáfolnunk, amit egy interjúban állított: „A kis nemzetek nem ismerik és nem szeretik egymás kultúráját, mind Párizs vagy New York felé akarnak megmutatkozni, nem pedig egymásnak. Bármikor próbáltam is rávilágítani erre, be­mutatni egy másik képet, mindig azt a választ kaptam, hogy Picasso, Ma­tisse, Pollock, ők érdekelnek min­ket, nem pedig a szomszéd ország­ban alkotó festők. A kis nemzetek nem képesek egymás különös vilá­gába belebújni, mert nincs idejük egymásra, mindig azt kell nézniük, mi a nagy trend. Bogaras dolognak tartják, hogy engem az érdekel, mit csinál egy kis nemzet kis festője.” Kívánunk a nyolcvanéves Tolnai Ottónak jó egészséget, töretlen munkakedvet és azúr színű panorá­mát! Az ünnepelt (Képarchívum)

Next