Új Szó, 2020. december (73. évfolyam, 278-301. szám)

2020-12-12 / 288. szám

ÍÍ6 SZALON ■ 2020. DECEMBER 12. www.ujszo.com A 18. század Magyarország számára a lassú felzárkózást hozta. A 150 éves török ura­lom és a folyamatos harcok okozta rettene­tes veszteségeket nagyjából sikerült kihe­vernie, de egykori jelentőségét mégsem tudta visszanyerni. Ebben az is nagyban közrejátszott, hogy más európai államok­kal ellentétben nekünk nem volt egy olyan uralkodónk, akinek valóban a szívügye lett volna az ország szisztematikus fejlesztése. Ezt az is jól mutatta, hogy az 1686-os ost­rom során elpusztult budai királyi palotát nem a Bécsben székelő uralkodó, hanem a nemesség építtette újjá, de a magyar fővá­ros is önerőből újult meg. E­bben a felemás hely­zetben kiemelt sze­rep jutott azoknak, akik a hazájukért nemcsak készek vol­tak áldozatokat vállalni, hanem az ehhez szükséges anyagi forrásokkal is rendelkeztek. Ilyen volt például Széchényi Ferenc, aki 1802-ben megalapította az ország máig két legnagyobb közgyűjteményét, Magyar Nemzeti Múzeumot és az a Országos Széchényi Könyvtárat, amiért Kazinczy „szent hazafi”-nak nevezte. Széchényi Ferenc 200 év­vel ezelőtt, 1820. december 13-án hunyt el. Az életút A Nógrád megyéből származó kisnemesi család a nevét Szécsény váráról kapta. A família csillaga a 17. században kezdett emelkedni az egyházi pályára lépő Széchényi Györgynek köszönhetően, akiből esztergomi érsek lett. A főpap ko­moly anyagi áldozatot hozott a tö­rök elleni harcokban, a visszafoglalt területeken számos iskolát és pap­neveldét alapított, de a családjáról is gondoskodott. Birtokai egy részét rájuk hagyta, szintén György nevű unokaöccse pedig a török elleni harcokban szerzett érdemeiért grófi címet kapott. Széchényi Ferenc 1754. április 29-én született a Sopron megyei Széplakon. Középiskoláit Sopron­ban és Szombathelyen végezte, majd a 18 éves ifjú két évet a bécsi Theresianumban töltött. Ez a biro­dalom egyik legjobb tanintézeté­nek számított, ahol előkelő ifjakat készítettek fel udvari szolgálatra. A tanárai tehetséges, nagy lelki erővel rendelkező fiatalemberként jelle­mezték. Az intézet szabad szellemi­sége rá is komoly befolyással volt, itt szembesült hazája elmaradott­ságával, amin több más társához hasonlóan ő is változtatni szeretett volna. Tanulmányai befejezése után röviddel meghalt a testvére. A tőle örökölt vagyon révén Széchényi az ország legjelentősebb főurai közé emelkedett, de birtokainak rendbe­tétele így is két évébe került. Köz­ben megnősült, bátyja özvegyét, Festetics Júliát vette el. Házasságuk­ból négy fiú és két lány született, akikkel szoros kapcsolatot ápolt. A fiatal Széchényi 1776-tól az igazságszolgáltatásban tevékenyke­dett, majd sok más arisztokratá­hoz hasonlóan ő is a reformokat szorgalmazó II. József mellé állt. 1783-tól három éven át magas rangú tisztségviselőként szolgálta az uralkodót, hivatali működésével és tapintatos fellépésével pedig még ellenfelei szimpátiáját is sikerült elnyernie. De a hagyományokra ügyet sem vető kalapos király tá­mogatása idővel egyre nehezebbé vált. II. József ugyanis a moder­nizáció és az egységes birodalom létrehozása érdekében nemcsak az elavult intézményeket vette célba, hanem a magyar nyelv és a nemzeti tradíciók ellen is fellépett. Olyan intézkedésekkel, mint a némete­sítést erőltető nyelvrendelet vagy a korona Bécsbe szállítása, maga Széchényi sem értett egyet. Elége­­detlenségének 1784 májusában, Sopron megye közgyűlésén hangot is adott. Felszólalásának hatására a testület határozatban kérte az uralkodótól az ország törvényeinek tiszteletben tartását, de a tiltako­zásnak nem volt eredménye. Ez a feloldhatatlan ellentmondás és a többéves szolgálat felőrölte Széché­nyi idegeit, aki 1786 nyarán, hóna­pokon át húzódó betegsége miatt végleg lemondott a hivataláról. Bár tekintélyénél fogva akár az ellenzék vezetője is lehetett volna, ő a közé­lettől visszavonulva nyugat-európai körútra indult. Utazása során Ang­lia volt rá különösen nagy hatással, ahol a gazdasági életet tanulmá­nyozta és szakkönyveket vásárolt. 1790-ben, II. József halálát követően Széchényi visszatért a közéletbe, de gondolkodása pár év alatt rendkívül nagyot változott. A reformokról a továbbiakban hallani sem akart, és teljes mellszélességgel a konzervatív uralkodó, I. Ferenc mellé állt. A fordulata nem volt véletlen, a kilencvenes évek olyan eseményei, mint a II. József halálát követő forrongás, a francia forra­dalom, a jakobinus terror, majd a Martinovics-összeesküvés, amibe ő maga is majdnem belekeveredett, megrémítették Széchényit. A félel­mét csak tovább fokozta Napóleon tevékenysége, aki kénye-kedve sze­rint szervezte át a legyőzött európai államokat. Egykori elvbarátai ezt látva csalódva konstatálták, hogy ő már „ausztriai módon gondol­kodik”. Politikai tevékenysége az 1800-as évek végéig tartott, amikor az uralkodó abszolutista törekvéseit látva végleg hátat fordított a köz­ügyeknek. A nemzeti közgyűjtemények megalapítása Széchényi életében a könyvek mindig is különleges szerepet játszottak. Bécsi diákévei alatt például részt vett a Theresianum könyvtárának rendezésében és az anyag katalogizálásában. Mecé­násként számos könyv és folyóirat megjelenését finanszírozta, miköz­ben olyan embereket támogatott, mint Pálóczi Horváth Ádám, Révai Miklós, Vályi András, Ba­tsányi János, Csokonai Vitéz Mihály vagy Kazinczy Ferenc. Emellett szenvedélyes könyvgyűj­tő is volt, ügynökei mind itthon, mind külföldön (pl. Bécs, Lipcse, Nürnberg, Prága stb.) a könyv­­kereskedések és antikváriumok rendszeres vásárlói voltak. Széché­nyi igyekezett beszerezni minden, magyarokkal kapcsolatos munkát, hogy a tudósok és az olvasók mi­nél jobban megismerhessék a hazai viszonyokat. Könyvtára nyitva állt előttük, munkájuk megkönnyítése érdekében pedig a téka anyagát tu­dományterületek szerint csoporto­síttatta, majd a katalógust nyom­tatott formában is megjelentette. A könyvtára először Horpácson, majd a nyolcvanas évektől Nagy­­cenken volt. A tékát félreeső elnevezése mi­att viszonylag kevesen látogatták. Széchényi emiatt a fővárosba való költöztetés mellett döntött, hogy a 33 000 tételből álló könyvtárát „mindörökre és visszavonhatatlanul” a hazának és a magyar nemzetnek adományozta, az intézmény sokkal több ember számára váljon hozzáférhetővé. Az állomány folyamatos gyarapítása is egyre több gondot okozott számá­ra, ezért arra az elhatározásra jutott, hogy a nemzetnek adományozza könyvtárát. Az alapító okiratot 1802. november 25-én nyújtotta be a királynak, aki ezt másnap már jóvá is hagyta. Eszerint 33 000 té­telből álló könyvtárát „mindörökre és visszavonhatatlanul” a hazának és a magyar nemzetnek adományozta. Az intézmény hivatalos neve az ala­pító után „magyar országos Széché­­nyi-könyvtár” lett, állományában pedig a könyvek, nyomtatványok, kéziratok, térképek, rézmetszetek, címerek, érmék és ásványok egy­aránt megtalálhatók voltak. Az alapító példáját sokan követték, és ki pénzzel, ki könyvekkel segített. Az első adományozó Kindi Mátyás pesti szűcsmester volt, aki 1803 januárjában 48 könyvét ajánlotta fel a téka számára. Az állomány folyamatos gyarapodását a Helytar­tótanács 1804-es kötelespéldány­­rendelete biztosította, mely szerint a nyomdáknak minden frissen megjelenő könyvből és nyomtat­ványból félre kellett tenni egy-egy példányt a könyvtár számára. Az intézményt a pálosok pesti kolostorában helyezték el, az ün­nepélyes megnyitóra 1803. dec­ember 10-én került sor. A dolog súlyát jól mutatja, hogy ezt a cere­móniát maga József nádor végezte. Következő nyáron a könyvtár a nagyközönség számára is megnyílt, és a lakosság körében hamar nép­szerűvé vált. Az intézménynek egy könyvtár- és egy olvasóterme volt, a személyzet három főből állt. Miller Jakab könyvtárőr len a vezető, mel­lette egy írnok és egy hivatalsegéd dolgozott, aki egyben fűtő is volt. Bár az alapítólevélben a könyvtár és a múzeum elnevezés egyaránt szerepel, a két intézmény egymással való viszonya 1808-ig tisztázatlan volt. Ekkor Miller kidolgozta a le­endő Nemzeti Múzeum működési tervét, melyben a könyvtár annak részeként szerepelt. Mivel ez az elgondolás megtetszett József ná­dornak, az intézmény önállósága megszűnt, és 1949-ig a Nemzeti Múzeum egyik részlegeként mű­ködött. A könyvtár 1807-ben a pálos kolostorból a pesti egyetem épüle­tébe költözött. 1806-ban és 1809- ben a teljes állományt Temesvárra menekítették, nehogy a francia hadseregben működő „műkincs­gyűjtő” egységek prédájává váljon. 1816-ban telket vásároltak, majd Pollack Mihály tervei alapján meg­kezdődött a Nemzeti Múzeum épí­tése. Az épület 1846-ra készült el, és a könyvtár 1985-ig, a budai Várba való költözéséig itt működött. Az utolsó évek Széchényi élete utolsó tíz évét a közügyektől visszahúzódva Nagy­­cenken és Bécsben töltötte, egyedül a könyvtár iránt mutatott érdeklő­dést. Mély vallásosságba merült, de fia, István szerint nemzete sorsán is sokat bánkódott. 1820. december 13-án hunyt el Bécsben, Nagycen­­ken helyezték örök nyugalomra. Széchényi mintegy három év­tizeden át aktívan részt vett a köz­életben, politikai pályája pedig, akárcsak később István fiáé, megle­hetősen ellentmondásos volt. De a kortársai a gyakorlati tevékenysége alapján ítélték meg, a Könyvtár és a Múzeum létrehozása pedig min­dent felülírt. A róla alkotott álta­lános véleményt pedig a legjobban az mutatja, hogy 1867-ben az or­szággyűlés külön jogszabályt foga­dott el a „magyar országos Széché­­nyi-könyvtár”-ról, hogy az alapító „emléke az ország köztörvényeiben is fönnmaradjon”. A diéta döntése egyhangú volt. Vesztróczy Zsolt „Egy szent hazafi” Széchényi Ferenc (1754-1820) A pesti pálos kolostor épülete, a könyvtár első otthona (a templom melletti fehér épület a bal oldalon) (Képarchívum)

Next