Új Szó, 2021. október (74. évfolyam, 226-251. szám)

2021-10-14 / 237. szám

2021. október 14.1 www.ujszo.com 2 KOZELET A vakoknak és gyengénlátóknak a járdák állapota miatt nehéz közlekedni BUGÁRANNA Október 15. a fehér bot nemzetközi napja, amelynek célja, hogy legalább egy évben egyszer tudatosítsuk, mennyire fontos odafigyelni a látáskárosodott emberekre, különösen a közlekedésben. A látáskárosultak jelenlegi helyzetéről Szlovákiában Orbán Ivetával, a Szlovákiai Vakok és Gyengénlátók Egyesületének munkatársával beszélgettünk. A fehér bot világnapjáról talán mindenki hallott már, azt azon­ban kevesen tudják, mi a segéd­eszköz története, és miért vált a lá­tássérültek egyik szimbólumává. A fehér bot eredetét tekintve Franciaországból indult, egy francia arisztokrata hölgy volt, aki kitalálta. Guilly d'Herbemontnak hívták, és szintén vak volt, tőle indult a fehér bot használata. A fehér bot nemzet­közileg elismert segédeszköz, nem­rég megjelent például ezüst színben, de ezzel nem lehet divatozni, a fehér botot ismerik az egész világon. A Szlovákiai Vakok és Gyen­génlátók Egyesületének duna­­szerdahelyi irodájában dolgozik tanácsadóként. A közlekedés szempontjából mennyire tud aka­dálymentes életet élni egy látássé­rült személy Dunaszerdahelyen? Nehéz, főleg a járdák állapota mi­att. A legnagyobb probléma, hogy a gyalogos-átkelőhelyeken gyakran nincs hangjelzéssel ellátott szemafor, illetve nagyon kevés helyen van ve­zetősáv, amely a vakoknak segít az átkelésnél. Ahol újítják az utat, ott már automatikusan van, de a külvárosban ez továbbra is probléma. Az utak biz­tonságát tekintve javul a helyzet, év­ről évre jobb. Az oktatás terén milyen lehető­ségei vannak a magyar gyerekek­nek, akik látásproblémával küsz­ködnek? Van a környéken olyan intézmény, ahol az anyanyelvükön tudják elsajátítani a Braille-írást? A környéken nincs, de a látássé­rültek bekerülhetnek rendes iskolá­ba is, látó gyerekek közé. Olyan in­tézmény, ahol speciálisan vakokkal foglalkoznak, Dunaszerdahelyen nincs. Az iskolákban a legnagyobb probléma a segédeszközök biztosí­tása, illetve az akadálymentes köz­lekedés. Rengetegféle segédesz­közre lehet szükség, attól függően, milyen szintű a látáskárosulás, ilyen például a speciális asztali nagyító, ami kell, hogy legyen az iskolában is. A Braille-írást mi tanítjuk meg a gyerekekkel, vagy pedig adott eset­ben a szülő, az alapiskolákban ezt nem oktatják. Nagyon összetett do­log, ha alapiskolába jár a vak gye­rek, mivel mi napi szinten nem tu­dunk ott lenni mellette. Volt egy olyan esetem, amikor emiatt elő­ször az anyukának kellett megta­nulnia a betűket, a technikát meg­tanítottuk vele, a tananyagot pedig ő tudta a fiának továbbadni. Szociális tanácsadóként milyen feladatokat lát el, milyen problé­mákkal keresik fel leginkább? Szociális jogi tanácsadással és szociális rehabilitációval foglalko­zom. Segítünk a megfelelő segéd­eszközök kiválasztásában. Több­nyire a szemorvostól érkeznek hoz­zánk a kliensek, és fogalmuk sincs, mit várhatnak tőlünk. Ha valaki el­veszítette a látását, az alapoktól kezdve segítünk, például az egész­ségkárosodott igazolvány, valamint a rokkantsági nyugdíj elintézésé­ben. A megfelelő segédeszközök kiválasztása szintén fontos, renge­teg lehetőség van, a konyhai mér­legtől a lázmérőig minden el van látva beszélőprogrammal. Ha jön egy idősebb személy, aki életében nem használt számítógépet, akkor normális, hogy nem fogunk neki számítógépet ajánlani. Elmondja, mi az, ami a hétköznapi élet során problémát okoz neki, és az alapján segítünk választani, majd megírni a kérvényt, hogy tényleg megkapják a támogatást. A kellékek többsége ál­lamilag támogatott. A megyei központ 2020-as je­lentése alapján a társadalmi reha­bilitáció szintén fontos téma, míg a szociális tanácsadást 275 kliens igényelte, addig a rehabilitációval kapcsolatban 230 személynek nyújtottak segítséget. Ez főként azokat érinti, akik valamilyen baleset következtében veszítették el a látásukat? Ez teljesen egyéni. Nálunk több­ségében az időskori szembetegsé­gekről van szó. Nagyon kevés olyan kliensünk van, aki születésétől kezdve vak, inkább olyanok keres­nek fel, akiknek valamilyen beteg­ség következtében károsodott a lá­tásuk. A rehabilitáció lényege, hogy a hétköznapokban tudják magukat ellátni. Ha valaki hirtelen elveszíti a látását, akkor közbelépünk — megtanítjuk például a fehér bottal való közlekedést. A gyengénlátók esetében segítünk, hogy effektíven használják ki a megmaradt látásu­kat — rengeteg nagyító van nálunk, ezek helyes használatát segítünk elsajátítani. A vakok, illetve gyengénlátók családja, barátai is szoktak taná­csot kérni? Lehet az család is, de mindenkép­pen fontos, hogy maga a látáskáro­sult személy is akarja a segítséget. Annak nem lehet segíteni, aki teljes mértékben elutasító. Felsegíteni az autóbuszra, átkí­sérni az út túloldalára - ezek a se­gítség elfogadható formái? Igen, de először mindig meg kell kérdezni, szüksége van-e a segít­ségre. Ha egy személy visszauta­sítja a segítséget, az nem bunkóság. Nagyon fontos, hogy megvannak a saját szokásai, és elég, ha kicsit ki­zökkentik a megszokott, megtanult útvonalából, és az már problémát okozhat. Soha nem szabad erősza­kosan hozzáállni. Ha az adott sze­mély elfogadja a segítséget, akkor a hivatalos módszer szerint a könyö­köt fogja meg. Ő maga jelzi, ho­gyan segíthetünk, ha átértünk az úton, azt azért mondjuk el, hogy ve­le szemben van a buszmegálló, il­letve mi található a jobb vagy bal oldalon. Neki ennyi éppen elég ah­hoz, hogy tájékozódni tudjon. A vakvezető kutya gyakran az önálló életvitelhez szükséges se­gítő. Mennyire elterjedt nálunk ez a támogatási módszer? Egyszer szemtanúja voltam, amint egy vak személyt nem engedtek fel­szállni a buszra a kutyája miatt. Ennek már pár éve. Javult a hely­zet azóta? Javult, fel kell, hogy engedjék. A legnagyobb probléma, amit az utóbbi időben tapasztalok, hogy a taxisok nem szívesen engedik be az autóba a kutyát. Az elmúlt időszakban 3-4 esetben is foglalkoztunk ezzel a problémával. Mi a helyzet az állami intézmé­nyekkel? Időnként egy teljesen egészséges embernek is kihívást jelent az ügyintézés. A vakok ré­szére problematikus a kommuni­káció a hivatalokkal? Nem jellemző. A hivatalokban fel kell olvasniuk, hogy mi áll az adott nyomtatványban, illetve minden vaknak van személyi asszisztense, akit vihet magával, és esetleg elol­vassa számára. A munkavállalás területén mi­lyen lehetőségei vannak az adott csoportnak? Léteznek olyan fog­lalkozások, amelyeket kimondot­tan a vakok szoktak vállalni? Leggyakrabban a masszőr kurzust végzik el, masszőrként dolgoznak. A munkavállalás terén viszont még mindig nagyon nehéz a vakoknak. Az akadályokat már említettük, de a modern technológiának kö­szönhetően könnyebben boldo­gulnak a vakok is? A fehér boton kívül milyen egyéb segédeszközö­ket használnak? Hogy állapítják meg például a színeket? Igen, ez egyértelmű. Léteznek színfelismerők, amelyek meg­mondják, milyen színű az adott ru­ha. A háztartásban hasznos eszköz a PenFriend, a tollra rámondja pél­dául, hogy só, bors, a címkét felra­gasztja az adott fűszerre, és a toll érintéssel felismeri és felolvassa. A Fehér ceruza (Biela pastelka) országos kampányba egyre több ismert személyiség kapcsolódik be, valamint a helyi iskolák diák­jai is gyakran részt vesznek az ut­cai gyűjtésben a vakok és gyen­génlátók részére. A Csallóközben is sikeresek ezek az akciók? Igen, sikeresnek mondhatjuk őket. Környékünkön négy város­ban zajlott a gyűjtés, bár idén saj­nos Dunaszerdahelyen elmaradt. Somorja, Nagymegyer, Bős és Du­­naszerdahely szokott csatlakozni, idén 1300 eurót sikerült össze­­gyűjteniük. Orbán Iveta szerint, ha egy vak visszautasítja a segítséget, akkor azt nem bunkóságból teszi (Somogyi Tibor felvétele) A fehér bot nemzetközileg elismert segédeszköz, amelyet az egész világon ismernek (Somogyi Tibor felvétele)

Next