Új Szó, 2022. augusztus (75. évfolyam, 177-202. szám)

2022-08-11 / 186. szám

SZOMBATI VENDÉG SZABÓ G. LÁSZLÓ Márai-, Kosztolányi-, Arany­ág Radnóti-estje után most Szerb Antal élete kapcsán beszél barátságról, szerelem­ről, halálról és a költészet hatalmáról Bálint András, akit filmben legutóbb a Záró­jelentésben láthattunk. Figyelme már tizenhat éves gim­nazistaként az irodalom felé fordult. Babits-verset szavalt, amely arról is szól, hogy „Ó, jaj, meg kell halni!” Szépen hangzó refrén ez, vélekedik a Kossuth-díjas, érdemes művész, de ő maga is furcsállja, hogy már a fel­nőtté válás idején foglalkoztatta őt e gondolat. „Ezek szerint hatvanhárom éve ott van a fejemben - mondja -, és azóta hessegetem magamtól.” Fájó, felkavaró verset választott annak idején. Miért? Nagyon egyszerűen szólt, és tet­szett a refrénje. Egyébként nagyon sok barátom halt meg az utóbbi évek­ben. Temetésen jártam nemrég, és néztem a sírfeliratokat. Ez is meg­halt, és fiatalabb volt, mint én. Ezt is túléltem, azt is... nézegettem az év­számokat. Az ember foglalkozik ez­zel természetesen. Nem mintha már szeretnék meghalni. Épp ellenkező­leg. Szeretnék még élni egy kicsit. Munkaképesen, egészségben. Szerb Antal-estjére készülve, tit­kos bölcsészként, könyv- és levél­tárakba járt, keresett, kutatott, s bizonyára eddig ismeretlen anya­gokat is talált. Igen, titkos bölcsész vagyok. Olyan színész, aki kicsit filoszkodik. Egy ilyen estnél a szerkesztés, az össze­állítás is fontos, ami nem a színészi munka része, mert megelőzi azt. At­tól érdekes, hogy magamnak csiná­lok egy darabot, egy monodrámát. Száz vers az est címe, ami csalóka cím, mert csak tizennégy vers hang­zik el. A Száz vers egy kötetre utal, egy antológiára, amely megvolt ott­hon a szüleimnek. Mondják is sokan, hogy jaj, száz vers! Nekem ez ter­mészetes. Próbálok kedvet csinálni az irodalomhoz, a versolvasáshoz, a versmondáshoz. Nekem is vannak kamaszkori zsengéim, sőt még egy Shelley-verset is lefordítottam annak idején. Radnóti tolmácsolásában ez is benne van az antológiában. Nyolcso­ros költemény, Dal a címe. Felolva­som a saját fordításomban is, de a vé­gén azt mondom, Radnótié jobb. Mo­solyog, derül a közönség. Szerb Antal személyiségében is sok volt a derű, a bölcsesség, a tanáros tréfálkozás, az anekdotázó szellemesség. Közérthe­tővé tette a magyar és a világirodal­mat. Az irodalomtörténet dolga, hogy étvágyat csináljon a jó könyvekhez. A vershez, az olvasáshoz. Az iroda­lom iránt érdeklődő gimnazistáknak való ez az est. Hatvanöt évvel ezelőtt én is rácsodálkoztam, hogy jé, így is lehet beszélni a halálról? Jé, hát ilyen a szerelem? Kedvet akarok csinálni az irodalomhoz, az az igazság. Gondolom, eredeti Szerb Antal­­kéziratokat is olvasott. A Petőfi Irodalmi Múzeumban a kezembe kerültek olyan naplójegy­zetek, amelyek még meg sem jelen­tek. Néhányat azok közül is haszná­lok. Egy vékony füzetecskében olyan szellemes aforizmákat találtam, ame­lyek méltók ehhez a nagyon kedves, szórakoztató tanárhoz. És van egy élettörténet, amelynek borzalmas a vége. Szerb Antalt halálra verték Bal­fon. Aztán van egy másik motívum is az anyagban: adódik az összehasonlí­tás Radnótival. Szerb Antal idősebb volt nála kilenc évvel. Ebben a mosta­ni előadásomban, a Száz versben tíz Radnóti-fordítás van. Szerb Antal is felkérte őt, hogy fordítsa le neki az egyik francia költőt. Egyébként pe­dig mindkettőjük életében meghatá­rozó személyiség volt Sík Sándor, a nagy katolikus költő. Szerb Antalnak az osztályfőnöke és a mestere volt a gimnáziumban, Szegeden Radnóti volt a kedvenc tanítványa, és ő ke­resztelte meg Radnótit és a feleségét. Exhumálása után pedig Sík Sándor temette el Szerb Antalt. Mindket­ten zsidó származásúak és hithű ka­tolikusok voltak. Kétsíkú élet" - így nevezte Sík Sándor az áttért zsidók életszemléletét. Ezt a sorsot, a kettő­jük közti hasonlóságot próbálom ér­zékeltetni az előadásomban, néha a saját szavaimmal, máskor Radnóti, vagy özvegye, Gyarmati Fanni nap­lójából idézve. Olvasta Nyáry Krisztián Szerb Antalról írt rövid összefoglalóját a Nem kötelező - Tiltott irodalom című kötetben, amelyben az azo­nos neműek közti szerelemről szó­ló, klasszikus irodalmi művekből válogatott? Még nem, de ismerem Nyáry Krisztiánt. Nagy műveltségű író, aki szórakoztatva tanít. Idézek az idevágó szövegéből: „A tizennyolc éves Szerb Antal 1919-ben írt egy novellát Hogyan halt meg Ulpius Tamás? címmel. Az elbeszélést rejtő füzetben még sokáig őrizgette egy szőke, töré­keny, arisztokratikus arcú fiú fény­képét, akiről Ulpius Tamás figurá­ját, és majdani regénye, az Utas és holdvilág főszereplőjét mintázta. A képen látható fiú kamaszkori cserkésztársa, Térey Benno volt... Szerb titkosírással írt naplója ta­núsága szerint a két cserkészfiút szerelmi vonzalom kötötte egy­máshoz, s az érzéki kapocs emlé­ke évekkel később is tetten érhető Szerb írásaiban. Ifjúkori napló­jegyzeteiben többször is utal ho­­moerotikus gondolatokra - ahogy nők iránti szenvedélyes vágyakozá­sára és udvarlási kísérleteire is, s e kettősséget egyfajta neoplatonista filozófiával igyekezett feloldani.” Tud erről? Térey Benno osztálytársa volt a gimnáziumban, később Ameriká­ba költözött. Valóban van az Utas és holdvilágnak egy ilyen része. Mihály egyszerre szerelmes Ulpius Évába és a lány fivérébe, Tamásba. Én erről nem óhajtottam beszélni az eszem­ben, mert sok másról akartam. De tudom, mit érzett Mihály a barát­ja iránt. Nagyon szépen rejtekezik Szerb Antal, sok minden nincs ki­mondva a regényben, bár finoman és mélyen ábrázolja Mihály vonzódá­sát a testvérpár iránt. Csodálatos a regény. Hosszú évekig a Szabó István-fil­­mek (Álmodozások kora, Apa, Sze­relmesfilm, Tűzoltó utca 25., Bu­dapesti mesék) ikonikus arca volt, s legutóbbi alkotásában, a Záró­­jelentésben is szerepet vállalt. De mindeközben játszott egy nyugat­német produkcióban, a Trottában is, amely Joseph Roth osztrák író 1938-ban megjelent sikeres regé­nyén, A kapucinus kriptáján ala­pul. Mostanában hallottam, hogy a rendező, Johannes Schaaf erede­tileg Alain Delont, majd Klaus Ma­ria Brandauert képzelte el az első világháború és a Monarchia buká­sa után orosz fogságból hazatérő arisztokratikus hadnagy szerepére. Mi lesz a kérdés csattanója? Hogy aztán rám fanyalodott? Nem, dehogy. Azt szeretném tud­ni, mivel ütötte ki híres, nyugati vetélytársait? Eszembe sem jutott megkérdezni a rendezőtől, de Brandauer, amikor a Redl ezredesben játszottunk Sza­bó Istvánnal, szóba hozta, hogy róla is szó volt a Trotta kapcsán. A film jelentős része Budapesten forgott, de Bécsben is dolgoztunk. Delon a fénykorát élte a hetve­nes években, akkoriban forgatta a Borsalinót, a Zsarut, az Égő pajtá­kat. Brandauer 1972-ben szerző­dött a bécsi Burgtheater társulatá­hoz, és abban az évben kapott sze­repet a Salzburgi kapcsolat című filmben. Delon egészen más alkat, mint én. Nem akarom magam hozzá hason­lítani, de ő a sötétebb, kiszámítha­tatlanabb, sőt veszedelmes figurákat hozta. Én meg az ártatlan értelmiségi benyomását keltettem. De az a bé­csi báró, akit a Trottában játszottam, afféle dekadens figura volt. Kicsit csehovi. Idealista, vesztes figura, aki nem tudja megvalósítani az eszméit, a felesége pedig beleszeret egy nő­be. A történet elején még egy csinos hadnagyocskát kellett megformál­nom, aztán megérkezik a háborúból, hazajön Bécsbe, és minden összedől előtte, az egész élete. Egy igazi lúzer lesz belőle. Az pedig jól állt nekem. Egy érett férfi, aki csak filozofálgat az életről, és nem csinál semmit. Mint Trofimov a Cseresznyéskertben, vagy Ványa bácsi. A német filmmel Cannes-ba is eljutott. Épp abban az évben, ami­kor a Jancsó Miklóssal forgatott Még kér a népet is vetítették a fesz­tiválon. Én a Trotta címszereplőjeként jöt­tem le a vörös bársonnyal letakart hí­res lépcsősoron. Kalandos volt a ki­utazásom. Vízum kellett hozzá, amit nem volt egyszerű megszerezni. Em­lékszem, az első este Fellini Rómá­ját vetítették. Ott ültem, és néztem a filmet. Teljesen elvarázsolt. A né­met film sztárjaként jutottam el egy pompás fogadásra. Olyan voltam, mint egy falusi gyerek a Riviérán. Mindenki kapott egy drága karórát, s mivel esett az eső, egy szép er­nyőt is. Elmentem a kaszinóba, mi­vel kaptam kölcsön 50 frankot, mert egy fillérem sem volt, és nyertem egy halom pénzt aznap este. Életemben először jártam kaszinóban, és ez tör­tént. Másnap természetesen vissza­mentem, s annak rendje-módja sze­rint az egész összeget elveszítettem. De nagy élmény volt. Jöttek-mentek mellettem a hírességek, én meg ott le­hettem köztük harmincévesen. Aztán hazajöttem, az anyukámnak adtam az ernyőt, és ő járt vele, hogy „a fiam hozta Cannes-ból”. S az a teniszmeccs, amelyet Bran­­dauerrel nyomott le a Zárójelentés­ben? Kiderült, hogy melyikük az ügyesebb, a rátermettebb a pályán? Én jobban teniszezem, mint ő. Húsz-harminc éve sokat játszottam. Brandauer színészként nagyon nagy profi. Korábban német tiszteket ját­szott. Jól állt rajta az egyenruha, de nem tudjuk, hogy a sportért men­­nyire rajongott. Én már gimnazistaként is ren­geteget sportoltam. Atletizáltam. Egy­ nyolcvanat ugrottam magasba. Ma biciklizem. Vannak napok, ami­kor huszonöt kilométereket tekerek. Vagy futok. Vagy bottal sétálok az erdőben. A reggeleket tornával kez­dem. Tizenöt-húsz perc a szőnye­gen. Nyújtok, erősítek, átmozgatom magam. Úszni is járok. Fél óra alatt ezer métert megteszek. Nincs olyan nap, hogy a sportot elhanyagolnám. Ez nálam elengedhetetlen. „Életben kell maradni, és ha az ember él, ak­kor még mindig történhetik valami” - írja az Utas és holdvilágban Szerb Antal. Annyi sok betegséget látok magam körül! Amit lehet, szeretném elkerülni. Színpadon is, filmben is sok-sok szerepet eljátszott. Szabó István és Jancsó Miklós mellett Sándor Pál­lal és Fábri Zoltánnal is dolgozott. Ivan Passer filmjében, a Sztálinban a bolsevista politikust, Zinovjevet alakította. Franz Kafkát is eljátszhattam egy koprodukciós tévéfilmben, egy angol produkcióban zsidó származású ma­gyar filmrendező voltam, talán éppen Kertész Mihály, egy brazil filmben magyar költő lehettem, egy nagyvi­lági poéta, akit Faludy Györgyről is mintázhattak volna. De játszottam csehszlovák filmben is, az Otakar Vávra rendezte Sötét napban. Ott egy repülőgép-eltérítő terrorista voltam. Tenyerén hordozza a sors. Mondhatjuk úgy is. Ezek szerint nyugodt a lelke, ha visszatekint a pályájára? Nem is tudom. Akkor úgy kérdezem, még min­dig nyugtalan a lelke? Annyi sok jó történt velem! Sok szerencsében volt részem. Elég sok küzdelem is volt természetesen. Megvívtam a harcaimat. Volt ren­geteg szép feladatom, de ki is hagy­tam dolgokat. Persze hogy nyugtalan a lelkem. Szeretnék még dolgozni. Élvezni az élet azon részét is, amely még élvezhető. Elszórakoznék még pár évet. A szerző a Vasárnap munkatársa Színész, aki egy kicsit filoszkodik Bálint András: „Nyugtalan a lelkem. Szeretnék még dolgozni. Élvezni az élet azon részét is, amely még élvezhető..." Tenyerén hordozza a sors .Játszottam csehszlovák filmben is, a Sötét napban..." (Fotók: Radnóti Színház) Még valami... Főorvost, írót, költőt, ügyvédet gyakrabban alakított, mint munkáshőst vagy a társadalom perifériáján tengődő, lecsú­szott alakokat. Jelmeztervezői ritkán és akkor sem könnyen öl­töztették toprongyosnak, elhanyagoltnak. Az elegancia sokkal jobban illik hozzá, mint a szakadt öltözet. De ez csak a külső. Ott legbelül nem fog ki rajta semmilyen szerep. 2022. augusztus 11. | www.ujszo.com

Next