Új Szó, 2022. szeptember (75. évfolyam, 203-226. szám)

2022-09-08 / 208. szám

32 www.ujszo.com SZALON ■ 2022. SZEPTEMBER 8. S­okak számára valószí­nűleg inkább riasztó, mintsem vonzó a kissé fellengzős cím és a hoz­zá tartozó alcím: Híres magyarok - Beszélgetések nemze­tünk nagyjaival 1849-1914. Ám épp ennek köszönhetően lett az iskola által adományozott ajándék­­könyv a lányom gimnáziumi balla­gásán. Címválasztás ide vagy oda, a borítón szereplő, általam is kedvelt és csodált személyiségek iránti kí­váncsiságból beleolvastam. Interjúkötetből manapság nincs hiány a könyvpiacon, sok beszél­getős műsor, podcast is készül, de ezek hús-vér, élő emberekkel fog­lalkoznak. Ezzel szemben a tárgyalt kötet főszereplői életük nagy részét a 19. században élték le. A tizenöt megszólaló között - a férfiak „ural­ta” korra jellemző módon - csak két hölggyel találkozni: Jászai Marival és Damjanich Jánosnéval. Nyilván ettől több kor- és asszonytársuk is kiérdemelte volna, hogy bekerüljön a válogatásba, de velük, gondolom, nem készült interjú (vagy még fel­fedezésre vár). Számszerűsítve: egy-egy beszél­getést olvashatunk Arany Jánossal, Bem Józseffel, Benczúr Gyulával, Görgei Artúrral, Jókai Mórral és a sokoldalú (sportember, dzsi­­dáskapitány, lapszerkesztő stb.) Szekrényessy Kálmánnal, kettő­kettőt id. Andrássy Gyulával, Dam­janich Jánosnéval, Jászai Marival, Lehár Ferenccel, Liszt Ferenccel és Munkácsy Mihállyal, hármat Tisza Kálmánnal, négyet-négyet Kossuth Lajossal és Mikszáth Kálmánnal. Ezek az interjúk tehát jóval a tévé és az internet megjelenése előtt készültek, egy olyan világban, amelyben egyedüli forrásként - a bizonytalan hírértékű, és a legma­gasabb köröktől az utolsó falusi kis viskóig forgó szaftos szóbeli plety­kák mellett - a nyomtatott sajtó szolgált. Éppen ezért a 19. század emberét hihetetlen mértékű kí­váncsiság és híréhség jellemezte. Ezt az igényt igyekeztek kielégíte­ni az újságírók (és az újságba írók), hiszen a jó interjú „...az olvasót - mintegy harmadik szereplőként - bevonja két ember találkozásába, miközben információk gazdagsá­gával­ látja el, nem mellesleg egy korszak képét is felrajzolja”, és azt is bemutatja, milyen környezetben él és dolgozik, milyen testi-lelki ál­lapotban van az interjúalany. A kötet a legtöbb személyiség esetében hatalmas és tartalmas, nagy ívű életpályákat mutat be, ennek ellenére, roppant szim­patikus módon, nem várja el, hogy az olvasó halálos csendben és mély áhítattal közelítsen egyik vagy másik portréhoz: „Olvasson ráérősen! Lapozzon szabadon!” A könyv más tekintetben is for­mabontó, ami mindenképpen a javára válik. Izgalmas felfedezé­sekre, rácsodálkozásokra ad okot és lehetőséget, hogy a hírességeket nem ábécé- vagy időrend, foglal­kozás, tevékenység szerint csopor­tosították, hanem aszerint, hogy közülük ki kivel élt, állt valamifé­le „interakcióban”. „Nyomozzon tehát, és találjon kapcsolatokat a kötet szereplői közt­­ akkor is, ha a könyv lapjain messzebbre kerül­tek egymástól” - hangzik a szer­kesztői biztatás. Szót fogadtam: szerintem id. Andrássy Gyula az, aki a legtöbb könyvbeli kortárssal hozható kapcsolatba. Meglehet, hogy ő volt Jókai Mór fogadott unokájának apja, vendégeskedett Munkácsynál, Kossuthtól kapott hideg­et-meleget, modellt állt Benczúr Gyulának, támogatta a Damjanichné által létrehozott árvaházat. A különböző lapokban - Pesti Hírlap, Budapesti Hírlap, Buda­pesti Szemle, Az Est, Független Magyarország, Nyugat stb. - fel­kutatott és a könyvben közölt interjúkat pár soros felvezető szö­veg és egy alapos, olvasmányos, érdekes és a legfrissebb (szak)iro­­dalomra is támaszkodó Bevezető előzi meg, amely sok esetben ár­nyalja, új információkkal egészíti ki az eddig ismert (arc)képet. Az interjút értékelő, a bennük szerep­lő ismert és kevésbé ismert törté­nelmi eseményeket, személyeket megmagyarázó, bemutató zárszó követi. A „nagyok” mellett meg­ismerkedhetünk a velük interjút készítőkkel, és részben a beszélge­tés lejegyzett formájának teret adó sajtóorgánumokkal is. Az eredeti szövegek írásmódját a szerkesztő némileg modernizálta, de töreke­dett arra, hogy megtartsa a korra jellemző eredeti helyesírást is. Talán nem csodálkozunk rajta, hogy az első ismert magyar interjú készítője maga Petőfi volt, aki atyai jó barátját, katonai feljebbvalóját, Bem apót kérdezte. A költő kéz­írásával készült beszélgetéstöredék a Marczius Tizenötödike című lap számára íródott, de végül újságban nem jelent meg, a Petőfi-kiadások munkálatai közben került elő. Nemcsak a korabeli olvasókö­zönség számára, de (újra)felfedezé­­sének köszönhetően a mai irodal­mároknak is szenzációt jelentett Sturm Albert interjúja a híresen zárkózott Arany Jánossal. Kön­­­nyen lehet, Arany nem is tudott arról, hogy a hozzá bejáratos Sturm - egyes műveinek német fordítója - nyilvánosságra hozta a nála tett látogatásról készült beszámolót. Damjanich Jánosné Csernovics Emíliát, az aradi vértanút hatvan éven át gyászoló özvegyet rendsze­resen október 6-án és március 15- én keresték fel a kezüket az aktuális események ütőerén tartó újságírók, hiszen ő a csúnyán elmarasztalt Szendrey Júliával ellentétben va­lóban sírig gyászolt. A kíváncsi zsurnalisztáknak köszönhetően sem volt esélye kitörni a „nemzet özvegye” szerepből, de valószínűleg nem is akart. Bónuszként kapunk egy 1936- ban készült interjút Jókai özvegyé­vel, Nagy Bellával. A szaftos sztorira joggal számító olvasók hoppon ma­radtak, az idős író és az évtizedek­kel fiatalabb színésznő botrányos házasságának körülményeiről egy szó sem esett. A nagy mesemondó özvegye a múlton merengve mesél a Jókai-relikviákkal teli lakásban. Ezek a beszélgetések elfeledve feküdtek a régi újságok sárguló lap­jain, míg Császtvay Tünde iroda­lom- és társadalomtörténész kötetté nem rendezte őket. Ő írta a könyv bevezető és magyarázó szövegeit, és az interjúszövegeket is ő válogatta. A történelmi-politikai vonatko­zású fejezeteket Hermann Róbert történész lektorálta. Irodalom- , történelemtanároknak, jelenlegi­s volt diákoknak, az életrajzok ked­velőinek valódi csemege. Egy icipici hiányossága azér van a könyvnek: a borítón szerep­lő tizenkét interjúalany többség könnyűszerrel azonosítható, mire a széles közönségnek (tankönyvek­ből, internetes felületekről) ismerő arcképük került a fedelére, mégi legalább egy rövid jegyzetben hasz­nos lett volna feltüntetni a képe­ken szereplők nevét. Egy esetlege második részben ez még könnyen pótolható. Én bizony örülnék­­ folytatásnak! Benyovszky Mánya Agne Híres magyarok - Beszélgetések nemzetünk nagyjaival 1849—1914 Kossuth Kiadó, 2021 440 oldal Beszédes csemegék — ollózva és keverve Modern szerkesztőelv, régi interjúk, izgalmas életpályák 0 Ezek az interjúk egy olyan világban készültek, amelyben egyedüli forrásként - a bizonytalan hírértékű szóbeli pletykák mellett - a nyomtatott sajtó szolgált. Vasárnap-előzetes: Ott jártunk a Pressburg forgatásán Forog az első szlová­kiai magyar sorozat. Nem kis dolog ez, hiszen ilyen még nem volt, és ahogy Molnár Csaba ren­dező nyilatkozott, lehet, húsz évig megint nem is lesz. indannyian kíván­csiak vagyunk rá, milyen egy forga­tás. A kulisszák mö­götti videók nézettsége hatalmas. Plusz infót ad, más megvilágításba helyezi kedvenc filmünket, soroza­tunkat, ha látjuk, hogyan készült. Én pont egy Vasárnap lestem be a sorozat forgatásába. Sosem voltam még ilyen helyen. Viccelődtem is, hogy kiélhetem az újságíró lét egyik legjobb részét: kíváncsiskodhatok, kérdezősködhetek anélkül, hogy fur­csán néznének rám. A Pressburg egy 8 részből álló dramedy (a dráma és a vígjáték kellemes egyvelege) lesz, melyet a Szlovák Televízió fog sugározni. Egy részt 20 perc körülire tervez­nek, a megjelenés jövőre várható. A Teherna Poliklinikára futunk be. Furcsa, hogy hétvégén üres az épület, persze, a forgatás szempontjá­ból ez ideális. Kocsik jönnek, kelléke­ket hoznak-visznek. Előkészítik a te­repet. Én a jelmeztervező lányokkal tartok, mondják, hogy úgyis náluk kezd mindenki. A sorozat története több szálon fut. A két fő vonal egy-egy fiatal szemszögéből mutatja meg Pozsonyt, és a kettejük közti kapcsolatot. Az egyik szál a csicsói Tóth Attila. A mezőgazdász családból származó fiú nem szereti a szlovák fővárost, anyagi okokból mégis itt vállal mun­kát. Aztán megismeri Pozsonyt, na meg persze egy lányt is... A másik a női főszereplő, Zita Auenbach, igazi kozmopolita, aki egy régi pozsonyi családból származik, ám a szlovák fővárosban már csak a nagyanyja él. Zita imád utazni, bejárta a világot. A szerepet Anna Jakab Rakovská alakítja, akinek szintén ismerős a szlovák-magyar kavarodás, helyzet, hiszen férje egy ilyen vegyes csa­ládból származik. És van még egy szál, melyben Attila is benne van, de más hangulatú. Túlzásokkal, ko­médiával, önkritikával teli a titkos, földalatti Felvidéki Betyárok moz­galmat leíró vonal. Matusek Attila érkezik a smink­be. A főszereplőt már azelőtt Attilá­nak nevezték, hogy Matuseket kivá­lasztották volna a szerepre. Nevetve meséli, előfordult, hogy a filmben kellett bemutatkoznia, és a saját ve­zetéknevét mondta. Egy forgatást átlagban izgalmas­nak képzelünk el, és az is. Csak máshogy. Kell a türelem, az álló­képesség. Itt a stábon belül barát a hangulat. Ölelések, kávék, cigik sztorizások is vannak. És nagyon befogadó a stáb. Fél nap után úgy beilleszkedtem a csapatba, hogy a egyik statiszta tőlem kért útmuta­tót. És tudtam is neki segíteni. Szászi Farm A folytatásban választ kap­nak például arra is, hogy: Hogy jutott Matusek Attila Tóth At­tikként főszerephez? Különbö­zik-e valamiben a valódi Attil­­a filmbelitől? Milyen magya anyanyelvűként szlovák filmben szerepelni? Melyek azok a kö­zös pontok, amelyek segítettél összecsiszolódni a női főszerep­lővel? Mennyit árul el a soroza rendezője, Molnár Csaba? Miér éppen szlovákiai magyar soro­zat? Miért Pozsony? Milyen úton valósulhatott meg a projekt? K mindenki dolgozik egy ilyet produkcióban? Mikor láthatja : nagyközönség? Várható-e folyta­tása? A teljes írást elolvashatják a Vasárnap jövő keddtől, szeptember 13-ától kapható számában.­ ­ (Fotó: Szászi Fanni)

Next