Uj Világ, 1949. december (2. évfolyam, 26-52. szám)
1949-07-01 / 26. szám
Az elmúlt héten az egész világ kegyelettel emlékezett meg a nagy szovjetíró, Maxim Gorkij halálának 13. évfordulójáról. ÚJ VILÁG Az utóbbi évtizedek eseményei félreérthetetlen világossággal bebizonyították, hogy minden ország és nép sorsát döntően befolyásolja viszonya a Szovjetunióhoz. Azok a népek, amelyek a Szovjetunió vezetése alatt álló békefronthoz tartoznak, — a világbéke fönntartásáért, hazájuk függetlenségéért és szabadságáért harcolnak — azok a népek úgy politikai, mint gazdasági és kulturális téren rohamléptekkel haladnak előre. A Szovjetunió barátsága megszerzi számukra a biztonságot és a szabad munka lehetőségét és a Szovjetunió példája megmutatja az utat, amely népek felemelkedéséhez, biztos és boldog jövendőjéhez vezet. Ugyanakkor azok az országok, melyeket uralkodó rétege kiszolgáltatott az új világháborút tervező imperializmusnak, rettenetes árat fizetnek uraik árulásáért. Az amerikai EgyesültÁllamok, hogy az őket fenyegető gazdasági válságot Európa népeire hárítsák, a Marshalltervvel megkezdték Nyugateurópa gyarmatosítását. Koldusbotra juttatják Angliát, leállítják Franciaország és Olaszország iparát. Az amerikaiak nyújtotta úgynevezett segítség nyomán hatalmas munkanélküliség keletkezik és rettenetes nyomorúság. Független országok gyarmatokká süllyednek, népük gyarmati rabszolgává lesz, hogy Világhódításról álmodozó bankárok érdekében ágyútöltelékké váljon. Nyilvánvaló, hogy aki szereti hazáját és népét, annak mindent el kell követnie, hogy azokat minél erősebb szövetségi, baráti szálak fűzzék a Szovjetunióhoz. Aki népének a boldog jövendőhöz vezető útját akarja egyengetni, annak tanulmányoznia, annak ismernie kell azt a dicsőséges utat, amelyet a szovjet nép tett meg, azt a biztos utat, amelyen a szovjet nép halad. A Szovjetúnió — új világ. Magasabb, fejlettebb társadalmi szervezete van, mint bármely más országnak. Ott valósult meg legelőször az igazi demokrácia, a szocializmus. Az első ország a világtörténelemben, amely megvalósította a tervgazdaságot, ahol nincs válság, nincs munkanélküliség. Az első ország, ahol minden a nép akaratából és minden a nép érdekében történik. A Szovjetunióban minden eddiginél tisztább erkölcs uralkodik és a szovjet földön olyan kultúra van, amely valóban a népet szolgálja, valóban a népé. A szovjet hazafiasság nem zárja ki, sőt megköveteli más népek érdekeinek tiszteletben tartását és más népek szabadságtörekvéseinek baráti támogatását. Ez az ország — a dolgozók állama — annyira elüt minden eddigitől, annyirafölötte áll minden más államnak, hogy annak megismerése, tanulmányozása, megértése komoly figyelmet és odaadó munkát követel. Viszont a Szovjetúnió lényegének, a szovjet munka módszerének megértése nélkül lehetetlen megérteni a saját népünk előtt álló feladatokat, lehetetlen ingadozás nélkül, helyesen dolgozni népünk jövőjéért. Minden példa azt bizonyítja, hogy az egyetlen helyes út, az egyetlen út, amely az igazi szabadsághoz és igazi függetlenséghez, a nép felemelkedéséhez vezet, a szovjet nép útja. Amelyik népet letérítik erről az útról, annak drágán kell fizetnie azért, hogy engedje magát csalóktól, árulóktól, az imperializmus ügynökeitől félrevezetni. A magyar nép immár négy esztendeje a helyes úton halad, és ez a négy esztendő olyan hatalmas eredményeket hozott a dolgozó magyar nép számára, amely pótolja évtizedek mulasztásait, helyrehozza hosszú-hosszú évszázadok bűneit. Magyarország, mint a magyar nép vezére, Rákosi Mátyás mondotta, nem rés a béke frontján, hanem bástya. De az imperializmus nem egykönnyen mond le Magyarországról, melyet gyarmatul szemelt ki, a magyar népről, amelyet rabszolgaszíjra szeretne fűzni. Az utolsó hetek eseményei bebizonyították, hogy az imperializmus megvásárolt aljas ügynökei mindent elkövetnek Magyarország megrontására. Állandóan résen kell tenni! Aki Magyarország függetlenségének megvédéséért, a magyar nép további felemelkedéséért teljes értékű munkát akar végezni, aki igazán szereti hazáját és népét, annak tanulmányoznia, annak ismernie kell, komolyan, alaposan kell ismernie a Szovjetúnió életét. A Szovjetúnió tanulmányozását, megismerését szolgálja a mi lapunk — az fj Világ. Segédeszköz, amelynek fontosságát alig szükséges bizonyítani. A szovjet nép eredményeit, a Szovjetúnió népeinek új, hatalmas kultúráját, a Szovjetúnió következetes harcát a világ békéjéért — ezeket a kérdéseket igyekszik lapunk minden cikke,minden sora, minden betűje közelebb hozni a magyar néphez. Ezért az Új Világ ügye, nem egy újság magánügye, sőt nem is csakazé a Magyar-Szovjet Társaságé, amelynek nevében lapunk a magyar dolgozókhoz szól —, hanem az egész dolgozó magyar nép ügye. Millió és millió magyar dolgozó tudja, hogy népének sorsa és jövendője, minden magyar ember sorsa és jövendője igen nagy mértékben függ attól, hogy helyesen értjük-e meg azt, amit a Szovjetúnió tett a szovjet népnek és az egész emberiségnek érdekében és helyesen tanulunk-e a nagy példából. A mi lapunk segítségére van mindenkinek, aki a szovjet példából tanulva akar dolgozni és harcolni a magyar nép jövendőjéért. A magyar jövendőért és a magyar jövendő legfontosabb biztosítékáért, a magyar-szovjet barátságért minden helyen és minden időben lehet és kell dolgozni. De minden ilyen irányú munkának előfeltétele a Szovjetúniónak, a szovjet nép életének, a szovjet módszernek alapos ismerete, és mivel mi rendszeresen és (ha nem is kizárólagosan), de elsősorban ezekkel a kérdésekkel foglalkozunk, alig túlzás azt állítani, hogy a magyar jövőért folyó harcunk egyik legfontosabb szellemi fegyvere — az Új Világ. ■" Aki a magyar-szovjet barátság kimélyítéséért akar dolgozni, annak kötelessége nemcsak tanulmányozni lapunkat, de terjeszteni is. N évfolyaam, 36* szám. Ára 1 forint A MAGYAR-SZOVJET BARÁTSÁG LAPJA Az angol-amerikai ellentétekről Sztálin még 1928-ban rámutatott arra, hogy a tőkés táboron belüli legfőbb ellentét az angol-amerikai ellentét lett. •Vegyük a petróleum kérdését — mondotta Sztálin, —, mely döntő jelentőséggel bír mind a tőkés gazdaság építése, mind pedig a háború szempontjából; vegyük a felvevőpiacok kérdését, amelyek igen komoly jelentőséggel bírnak a világkapitalizmus léte és fejlődése szempontjából, mert nem lehet árukat termelni azok elhelyezésének biztosítása nélkül; vegyük a tőkekiviteli piacok kérdését, amely az imperialista szakasz legjellemzőbb vonását képviseli; vegyük végül azoknak az utaknak kérdését, amelyek a felvevőpiacokhoz, vagy a nyersanyagpiacokhoz vezetnek; mindezek az alapvető kérdések egy alapvető problémába: az Anglia és Amerika között a világhegemóniáért folyó küzdelem problémájába ütköznek.“ Ezek a tételek, melyeket Sztálin több mint 20 esztendővel ezelőtt szögezett le, mindmáig érvényben vannak. Különös jelentőséggel bírnak most elsősorban a kapitalizmus általános válságával, valamint az azt jellemző ellentétekkel kapcsolatosan, másodsorban pedig azzal kapcsolatosan, hogy az imperialista táborban a hitleri Németország és az imperialista Japán szétzúzása után csak két nagyhatalom maradt minthogy Franciaországot másodfokú állammá degradálták. Az amerikai imperializmus, mely meghízott és meggazdagodott a háborún, makacsul törekszik a világuralom felé. Eközben az angol imperializmus kezében, bár jelentősen meggyengülve került ki a háborúból, még mindig igen fontos sztratégiai pozíciók, hatalmas gyarmati piacok és nyersanyagforrások maradtak. Az angol imperializmus még azzal próbálkozik, hogy ezeket, a pozíciókét megvédelmezze. A világuralomra vágyó amerikai monopóliumok nem akarnak megbékélni ezzel a helyzettel. Ezért jellemző a háború utáni időszakra az amerikai imperializmus fokozott támadása a Brit birodalom valamennyi — politikai, sztratégiai és gazdasági — pozíciója ellen. Az a tény, hogy az USA és Anglia uralkodó körei együttesen folytatják a támadó és az új háborút kirobbantó politikát, hogy együttesen vesznek részt az általuk egybekovácsolt katonai szövetségekben (mely utóbbiak a Szovjetúnió és a népi demokratikus országok ellen irányulnak), hogy együttesen gyakorolják a népi felszabadító mozgalom elfojtásának politikáját a gyarmati és függő országokban, mindez korántsem csökkenti a közöttük fennálló ellentéteket. Az USA még a második világháború idején, viszonzásul az Angliának nyújtott segítségért, a „99 évi bérlet“ örve alatt kezébe kaparintotta Anglia valamennyi támaszpontját az amerikai kontinens atlanti partvidékén. Az USA, kihasználva Anglia pénzügyi és gazdasági nehézségeit, kiszorította Angliát Latin-Amerika piacairól s ugyanakkor egyre fokozottabb mértékben hatolt be a Brit birodalom valamennyi döntő fontosságú piacára. Az amerikai imperialisták megszilárdították uralmukat Kanadában, ahol az amerikai tőkebefektetések meghaladják az 5 milliárd dollárt. Befolyásuk és ellenőrzésük alatt tartják az ausztráliai szárazföldet (jellemző, hogy a háború előtti időszakhoz viszonyítva az amerikai áruk behozatala Ausztráliába háromszorosára emelkedett). Az amerikai imperialisták egyre elszántabban hatolnak be Indiába és Délkelet-Ázsia más országaiba, kiszorítva angol vetélytársukat. Arról már beszélni sem kell, hogy a legfontosabb csendesóceáni sztratégiai bázisok nem Anglia, hanem az Egyesült Államok kezén vannak. Ugyanakkor az USA akadályozza Anglia minden olyirányú próbálkozását, hogy legalább részben visszaállíthassa pozícióit az amerikai kontinensen, különösen pedig Latin-Amerika országaiban. Éppen az utóbbi napokban lángolt fel az USA és Anglia között szenvedélyes vita azzal kapcsolatosan, hogy Anglia kereskedelmi egyezményt kötött Argentinéval- Az USA nyíltan követeli ennek az egyezménynek felrúgását, s közben Angliát gazdasági megtorlásokkal fenyegeti. Elkeseredett küzdelem folyik az angol és az amerikai imperializmus között " a Közel- és Közép-Kelet kőolajforrásaiért. Az amerikai és angol érdekek összeütköznek Iránban, Irakban és Szaudi-Arábiában is, vagyis a szó szoros értelmében a Közel- és Közép-Kelet minden országában. Az amerikai és angol olajtársaságok érdekeinek harca maga után vonja az Anglia és az USA közötti küzdelmet az ottani politikai befolyásért éppúgy, mint az ezekbe az országokba vezető sztratégiai utakért. Ez az egyes közelés középkeleti országok viszonyának kiéleződésében és egymás közötti konfliktusaiban jut kifejezésre. A nemrégiben Szíria, (ahol erősödik az amerikai befolyás) és Irak, (mely angol félgyarmat) között kirobbant konfliktus nem egyéb, mint egy rosszul kendőzött angol-amerikai konfliktus. A közelkeleti olajért dúló harc fényében óriási jelentőségre tesz szert a Földközi-tenger kérdése. Az angol imperialisták hosszú évtizedeken át úgy tekintették a Földközi tengert — a Közel-Kelet olajkincseihez és az Indiába vezető tengeri utat, — mint a Brit birodalom legfontosabb sztratégiai ütőerét, mint a birodalom „gerincoszlopát“, s mindenkor a fölötte gyakorlandó osztatlan ellenőrzésért küzdöttek. Ezt az ellenőrzést most elvesztették. Az „Universul“ című román újság elmés meghatározása szerint e gerincoszlop minden egyes csigolyáján most már az amerikai imperializmus zászlaja lengedez. Az amerikai imperialistáknak bázisaik vannak Olaszországban és a volt olasz gyarmatokon, sőt kezükbe kaparintották a Görögországban lévő egykori angol bázisokat is. Az Egyesült Államok nem csupán az amerikai kontinensen és a Brit birodalom piacain szorongatja Angliát, hanem magában Európában is. E cél érdekében nagymértékben felhasználja többek közt a hírhedt „Marshall-tervet“, melyet úgy tálaltak fel az angol népnek, mint „az amerikai jótevők nagylelkű ajándékát“. A dolog lényege pedig abban rejlik, hogy a Marshall-tervet nem az európai országok megsegítésére, hanem azok leigázására szánták. A Marshallterv segítségével biztosítják az amerikaiak saját árucikkeik elhelyezését Európában és megakadályozzák, hogy oda angol áruk kerülhessenek. De ez még nem elég. A Marshall-terv alapján az amerikai imperialisták a valóságban megtiltottákaz angoloknak, hogy a Szovjetunióval és a népi demokrácia országaival való kereskedelmüket fejlesszék. Emellett Anglia számára óriási jelentőséggel bír gyártmányaik kivitelének fokozása. Figyelembe kell venni, hogy Anglia behozatala méga háború előtt, — minthogy ez az ország hatalmas mennyiségű nyersanyagot és élelmiszert volt kénytelen importálni — meghaladta az angol áruk kivitelét. Csakhogy Anglia ezt a behozatali többletét külföldi tőkebefektetéseiből származó hasznából, valamint a tengeri hajózás jövedelméből fedezte, Angliát most megfosztották ettől a lehetőségtől, miután tőkebefektetései a háború idején alaposan megcsappantak, a hajózásból származó jövedelme pedig — az amerikai kereskedelmi flotta részéről megnyilvánuló konkurrencia következtében — erősen visszaesett. Ez az oka annak, hogy Angiig vezető körei azt tűzték ki célul, hogy árukivitelüket legalábbis megkétszerezik. Az amerikai monopóliumok a maguk részéről ugyancsak azt tűzték ki célul, hogy a legnagyobb mértékben fokozzák azoknak az árucikkeknek kivitelét, amelyeket az egyre szűkülő és zsugorodó belső piacon nem bírnak elhelyezni. Az USA már a háború utáni időszak első napjaitól kezdve döntő támadásba kezdett a brit piacok ellen s ennek érdekében a legkülönfélébb eszközökhöz folyamodott, így például, amidőn kölcsönt nyújtott Angliának, egyik feltételként azt követelte, hogy Anglia jelentős mértékben gyengítse azt az előnyös vámrendszert, amely a Brit birodalomban az angol gyártmányú áruk érdekeit védi. Most, fenyegető válság körülményei között, elkerülhetetlen a piacokért vívott harc további kiéleződése az USA és Anglia között. Az imperialista birodalmak „együttműködése“ korántsem zárja ki sem az ellentéteket, sem pedig a közöttük dúló harcot. Elegendő rámutatni, hogy az USA, Angliával való együttműködése közben saját kezébe kaparintotta a Ruhrvidék fölötti ellenőrzést. Sztálin még 1925-ben mondotta, hogy az angol-amerikai táborban, a kapitalizmus táborában nincs egység, s hogy ott az érdekek harca uralkodik. Igen jellemző, hogy az amerikai imperializmus a legnagyobb mértékben kihasználja az Angliával közös részvételt abban a katonai szövetségben, amely Angliának az USA-tól való függését fokozza, így például az amerikai imperializmus, miközben a fegyvernemek egységesítését megvalósítja és kihasználja az Északatlanti szerződés valamennyi résztvevőjének eszeveszett fegyverkezési hajszáját, súlyosbítja a Brit birodalomnak már amúgy is nagyfokú gazdasági nehézségeit, s egyre fokozza reá gyakorolt nyomását. Az USA és Anglia közötti küzdelem nyilvánvalóan az USA javára billenti a mérleget. Nem hiába nevezik e két ország együttműködését a ló és a lovas együttműködésének. De felmerül a kérdés: mivel magyarázható ebben az esetben az a tény, hogy a brit imperializmus belemegy az ilyen együttműködésbe? A magyarázat abban rejlik, hogy Anglia és az USA uralkodó köreit a haladó, demokratikus erők elleni közös gyűlölet egyesíti. Az angol imperializmus kénytelen az amerikai monopóliumokra, mint a világreakció pillérére támaszkodni. Anglia uralkodó körei, miköz-ben részt vesznek az amerikai imperializmus támadó terveiben, arra számítanak, hogy itt-ott saját maguknak is lecsíphetnek valamit, ha akár csak az Egyesült Államok „alpartnereiként“ is cselekszenek. A brit imperializmus legfőbb tétje, — mint ahogyan Churchillnek, a megátalkodott háborús uszítónak többízbeni megnyilatkozásából is kitűnik, — az, hogy ha netán mégis sikerülne konflikust kirobbantani a Szovjetunió és az USA között, akkor, ily módon, mindkét ellenfél legyengülésének eredményeképpen, legalább valamennyire sikerülne visszaállítani a Brit birodalom hatalmát és befolyását.. . Ez a gondolat nem új. Ugyanígy gondolkoztak — csupán azzal a különbséggel, hogy Németország és a Szovjetúnió közötti konfliktus kirobbantásáról volt szó — már a múltban is a brit imperialisták- De kegyetlenül elszámították magukat. És most ugyanúgy elszámítják magukat. „Pravda“. 3. VIKTOKOV A magyar parasztküldöttség befejezte tanulmányútját a Szovjetunióban. A küldöttség egyik csoportja megtekintette az újjáépülő Sztálingrádot.