Uj Világ, 1951. december (4. évfolyam, 27-52. szám)

1951-08-16 / 33. szám

Csütörtök, 1951 augusztus 16. ÚJVILÁG központtól, ott a brigád gondoskodik róla, hogy mindenki számára legyen főtt étel. Az idénymunkásoknak, akik­kel nem jön velük a feleségük, a kolhoz főzet olcsón és jól. — Hol lehet venni ruhát, edényt? — Minden kolhozban van 3—4 üz­let. Mint a mi Népboltjaink, olyanok, csakhogy nem államiak, hanem a fo­gyasztási szövetkezet boltjai. Pontosan azt a minőséget lehet bennük kapni, amit Moszkvá­ban láttam az óriási, fé­nyes áruházakban, és pontosan azon az áron. Megfigyeltem. Nincs külön szállítási költség. — Ki vigyáz a gyerekekre? — Ha csak a férj dolgozik, akkor az asszony. Ha az asszony is dolgozik, ak­kor a nagyanyjuk. Amikor nincs a gye­rek a bölcsődében, a napköziben vagy az óvodában. Mert minden brigádnak magának van bölcsődéje, óvodája, nap­közije a kolhoz költségén. Az iskolát és a kórházat is a kolhoz építteti, de a ne­velőket, az orvost már az állam fizeti. — Amit természetben kap, meg ami­­láztájon terem, azt nem lehet mind elélni. Mit csinál vele, hol adja el? — Átveszik az állami felvásárlók, a kooperatívák. Szabad árfolyamon. Mert hektáronként például 120—130 kiló ga­bonát szolgáltat be a kolhoz, mázsán­­kint 12 rubeles áron, a többiért ennek az árnak sokszorosát fizeti a szabad­piac. Nagy üdülőhelyeken, mint ott Jesszenzukiban például nyaranta egy­szerre 70—80 ezer ember pihen. A sza­natóriumok éttermei szabad áron ve­szik át a terményeket a kolhozoktól. — Beszélj, Bernet elvtárs, a gépállo­más dolgozóiról. — A Sztálin kolhoz még másik négy kolhozzal együtt egy gépállomástól tap­ja a magáéhoz a szükséges gépe­tet Szerződése van a gépállomással. A tombájnosokat a kolhoz fizeti munk­a­­egység alapján, az élelmezésükről is gondoskodik. Ezenfelül az állam adja illandó havi fizetésüket mert a téli hó­­lapokban nem járnak ki a kolhozokba, hanem a központban javítják és készí­­tik elő a gépeket. — Mi van ott a kisiparosokkal? — A kolhoz rendez be nekik műhelyt is munkaegységben adja a kolhoz jöve­delméből a részesedést, éppúgy, mint a méhésznek, az állatok gondozóinak vagy a kovácsnak. Egy fiatal fiú kérdezi: — Szórakoznak-e ott is a magam­­korabeliek? — Szórakoznak. Táncolni mennek a clubba, színdarabra készülnek, a kolhoz zenekarában játszanak, moziba men­jek. Én is táncoltam minden este, amíg ott voltam. Egy öreg néni szól közbe és jót ne­­vik az egész terem a közbeszóláson: — De nem kötelező tán moziba járn­i­­?! — Nem. Inkább fizetni kell a mozi­­ban. Télen minden este, nyáron három­kor egy héten van mozi. (Nagy jel­­zés, vidámság a teremben.) — Ágasbúzát láttál-e? — Láttam. El is hoztam ezt a há­­om kalászt. — Kibontja a selyempa­­pírba takart kalászokat, megmutatja. — Ez a jarovizált tavaszi. 121 szem van ebben az egy kalászban. Ez az ágas­búza — 40—50—60 mázsát ad egy hektáron. — Mi a rubel vásárlóereje? Mondjuk — bort vettél-e? — Nem vettem, mert kaptunk minden ebédhez, vacsorához. Jó bort. De meg­kérdeztem az árát az egyik kolhoz­­korcsmában, 3,20 meg 4 rubelért mér­ték literjét A hétdecis üveg sör olcsóbb, az csak egy rubel 20 kopejka. Öt rubel a disznóhús kilója, de a kolhoztag a maga kolhozában 3 és fél rubelért kapja. — Aztán mindent lehet ott venni? — Mindent. Kenyeret, vajat, húst jegy nélkül. Cipőt, ágyhuzatravalót, kar­tont, flanellt. Amennyit akarnak. Kor­látozás nincs. — Mikor főznek ott az asszonyok, amikor egész nap dolgoznak? — Ha nincs aki főzzön, az asszony csak fél napot dolgozik, vagy ameny­­nyit akar. Aztán hazamegy és megfőz. — A háztáji gazdaság után mennyit adózik ott az ember? — Semennyit. Csak a kolhoz adózik a közös munka jövedelme után. Ezt be is veszik a költségvetésbe. A háztáji termés után nincs adó. — És igazán eladhatja, amit nem él­nek fel? Szabadon? — El. Azt csinál a gabonájával, a jószága szaporulatával, amit akar. — Azt mondtad, Bernát Józsi, hogy egy hektáron 30 mázsa búzát arattak. Azt mondom én, mi is ott tartunk már, mert egy kataszteri holdon nálunk is megtermett 16 mázsa. Olyan ez, mint­ha egy hektáron 28 mázsánk termett volna. — Az ám, de nem átlagban! Átlag­ban 11 mázsát értünk el. A kolhoz pe­dig 30 mázsát hektárján. Ezt így ve­gyék. Helyesli az egyik öreg paraszt: — 310 kiló árpája lett itt valakinek egy holdon. A Mélyvölgyben 6 mázsa volt a legtöbb az idén. Az öreg Virág áll fel ismét, már vagy hatodszor. — Aztán találkoztál-e­­elégedetlen emberrel? — Nem találkoztam sehol — mondja Bernát határozottan. — Senki sem panaszkodott? — Nem. Csupa megelégedést, jólétet, örömöt láttam. A küldöttnek még sok kérdésre kell fe­lelnie Az előadás után is még csopor­tokba verődve tárgyalnak az emberek. Pedig közel az éjfél s hajnalban már a gépnél kell lenni. Együtt jövünk ki Bernáttal az éjsza­kai csendbe. Velünk van a párttitkár és a községi tanács elnöke. Biztos, hogy mindannyian ugyanarra gondolunk: a szocializmusra, a jövő Perkáta község­re. Mintha mindnyájunk gondolata szólalna meg benne, úgy hallgatjuk Bernát József szavát: — Mintaszerű szövetkezetet akarok magunknak. Olyant, amilyeneket kint láttunk. Nem nyugszom én addig, amíg meg nem valósítjuk a szovjet példát. A fejlett, virágzó szovjet kolhozok példáját: a szocialista, nagyüzemi gaz­daságot. A csillagos ég alját a Duna felől egy nagy város felverődő fénye teszi deren­­gővé: közel ide, a dombokon túl a béke és szabadság szocialista városát építi a magyar munkás. Dunapentelét, k. I. k Sztavropol­vkzki Sztálin kolhoz patikája. Most végezte az egyetemet Ljubov Padasz gyógyszerésznő, egy kolhozparaszt lánya tésnap délelőtt a község 15 legjobban dolgozó parasztja bejelentette a tanács­­oszt elviszik, hogy őszre Adony Dad­alista község­­legyen. A megbeszélésen s Ferenc, Gelencsér József, Ragyalik Ferenc, Klein János, Tóth József, Ódor, Hollentoner János és Pletscher Pál középparasztok A Sztavropol-vidéke Északi Sarkcsillag kőihez tagjai a vendégbarátság kifejezésére sóval és kenyérrel fogadják a ma­gyar küldöttséget Új gépek a kolhozmezőn .A betakarítás idénymunka és nem szeret várni. Ha idejében betakarítottál — nyertél, ha elkéstél a betakarítással — vesztettél. Az arató-cséplőgép jelentő­sége az, hogy segít idejében betakarí­tani a termést" — mondta Sztálin 1935-ben az élenjáró arató- és cséplő­gépkezelők és kezelőnők értekezletén. 16 év múlt el az emlékezetes beszéd óta. Hatalmas változáson ment át ez idő alatt a Szovjetunió mezőgazdasága. A kolhozparasztok lassan elfelejtik, mi az: tűző napon görnyedni, kézi erő­vel végezni a munka nehezét. Ott, ahol 16 év előtt még ritkaságszámba ment az arató-cséplőgép, ma modern kom­bájnokkal takarítják be a gabonát, gya­potot, lent, cukorrépát, sőt a kukoricát, dohányt, paprikát és paradicsomot is. A tveri kormányzóságban a múlt század végén Andrej Romanovics Vla­­szenkó agronómus azzal a „forradalmi gondolattal” foglalkozott, hogy olyan gépet szerkeszt, amely egyidejűleg aratja és csépeli a búzát. Tervét még abban az évben 1868-ben megvalósí­totta. Gépét vágószerkezettel szerelte fel, amely az érett kalászokat leszelte, ezeket aztán emelőszerkezet dobta a dobba. A dob alá süllyesztett szek­rénybe hullott a kicsépelt szem. A kombájn elé akkor még lovakat fogtak. Vjaszenko „arató-cséplőgépe” 20-szor gyorsabban végezte az aratás és csép­­lés munkáját, mint a kézi aratók, és 8-szor nagyobb volt a teljesítőképes­sége, mint a „MacCormick”-féle ame­rikai kombájnoknak. A cári Oroszországnak azonban nem volt érdekében felkarolni Vlaszenko nagyszerű ötletét. Kellő támogatás híján az első gépet nem követte több, 1I évvel később, 1878-ban, ezért reklá­mozhatták az amerikai lapok nagyhan­gon az ő arató-cséplőgépüket, amelyet kombájnnak neveztek el. Az orosz tudósok azonnal felfigyel­tek erre az amerikai kombájnra és megállapították, hogy „mindenestül Vlaszenko találmánya, csak nehézke­sebb és sok szemet veszít el, míg Vla­szenko gépe mögött nehéz lenne elhul­la­jt­ott szemet találni." 182 ezer kombájn tíz év alatt A szovjet hatalom már az első évek­ben igyekezett modern gépekkel el­látni a falut. Ezek között a kombájn jutott a legnagyobb szerephez. 1930-ban jelentek meg az első „Kom­munár”-ok. Tíz évvel később már 182 ezer modern kombájnnal rendelkezett és a háború utáni 5 éves terv során csak új gabonakombájnból 93 ezer darabot kapott a szovjet mezőgazdaság. A magánjáró arató-cséplőgép, a gya­­potszedő-, a cukorrépakombájnok mellé a szovjet agrotechnika mind újabb kombájnokat hoz létre. Ilyen a „KOK 2” burgonyakombájn. Ez egy nap alatt 3 és fél hektárról takarítja be a burgonyát A hozzá hasonló „TEK 2” típusú burgonya­kombájn pedig 60 ember munkáját helyettesíti. A „ZsMR—3,2” rizskombájn óránként 1—1,2 hektárról takarítja be a rizst. Kevesebb munkával nagyobb eredmény Az 1951-es év újdonsága, a „KU—2” kukoricakombájn, levágja a kukorica­­szárat, leválasztja a csövet a szárról és felaprítja a szárat. A leválasztott csö­vet tartályba önti, a felaprított szár­A „KU—2” típusú kukoricakombájn egy­idejűleg két soron aratja le a kukoricát tömeget pedig egy másik targoncába üríti. A két sorra beállított kombájn 70—90 centi­méter szélességben órán­ként 314 hektárról takarítja be a kuko­ricát. A kukoricskombájnhoz mindössze két ember kell: a kombájnkezelő és egy traktorista. A szovjet kolhozparasztok a lenaratás és nyüvés fáradságos munkáját az „UK—7’* típusú lenkombájnnal végzik A „LK—7” típusú lenkombájn elvégzi a nyűvés munkáját, kifésüli és levá­lasztja a magtokot és a lenszalmát kévébe köti. Óránként 1 hektáron taka­rítja be a lent és 15 ember munkáját végzi egyszerre. A lenkombájnnal ara­tott lent a betakarítás után azonnal ki lehet teríteni a harmatáztatás helyén, a kézzel aratott lent csak 2—3 hét után. Ukrajnában, a Krímben és a Kubán vidékén már dohánykombájnok is mű­ködnek. Ezek 10—12 ember munkáját végzik. Egyes alkatrészeinek cserélésé­vel ugyanez a kombájn káposztát, pa­radicsomot és zöldpaprikát is betakarít. A vetés elvégzésére is használható, egy nap alatt 3—4 hektárt tud bevetni dohánnyal, paradicsommal, paprikával. A szovjet agrotechnikusoknak az a terve, hogy rövidesen a napraforgót, kok-szagizt (a kaucsuk ipari növényét) és más kultúrnövényeket is a kombájn takarítsa be. Nem kell már kézzel kiszedni a földből a burgonyát A „KOK—2“ típusú burgonya­­kombájn egy nap alatt 3 és fél hektárnyi burgonyát takarít be — Vidámarcú, jókedvű öregekkel ta­lálkoztam. — mondotta Pintér Károly, a Szovjetunióból hazatért parasztkül­dött Pilisen tartott beszámolójában , mert a kolhozok bőséges termése jó módot, gondtalan öregséget biztosít számukra. Hogy ez mennyire így van, bizo­nyítja Vaszilij Bingyuk kolhozparaszt élete is. Bingyuk 79 éves, mosolygós­­képű ember. A harkovkörnyéki Kirov­­kolhoz egyik legöregebb kolhozpa­rasztja. Minden oka megvan arra, hogy elégedett legyen. Az elmúlt télen a kolhoz kitatarozta a házát, bevezette hozzá a villanyt. De a kolhozisták még ezenfelül is kedvében akartak járni az öregnek, ezért szerelték be házába a rádiót is. Bingyuk apó most boldogan és büszkén jár-kel a kolhozban. Nincs gondja semmire. Feleségével együtt pénzbeli nyugdíjat és természet­ben fél mázsa gabonát kap a kolhoztól. Kap még darát, húst, zsírt, olajat és cukrot. Az elmúlt ősz végén a kolhoz megint ruhát, csizmát és télikabátot vásárolt az öregeknek. Bingyuk apó esténként fel szokta ke­resni szomszédját, Alekszander Vanyu­­senko apót. Ilyenkor sakkoznak, kóstol­gatják a kolhoz borocskáját és hossza­san elbeszélgetnek. Vanyusenko apó több mint 30 esz­tendei becsületes munka után vonult nyugalomba, akárcsak Bingyuk apó. Saját házában él ő is. Napközben elka­­pálgat konyhakertjében és kis gyümöl­csösében. Mert hát dolog nélkül bizony nehezen tudna ellenni. Bele is beteged­nék. A kolhozok az öreg és munkaképte­len kolhozparasztoknak sokoldalú segít­séget nyújtanak. Életemmel, ruházat­tal, de még tüzelővel is ellátják őket. Ingyen járatják számukra az újságokat és folyóiratokat A Sztálini­ Alkotmány — a mi Al­kotmányunk példája — törvénybe ik­tatta a szovjet polgárok egyik legfon­tosabb jogát, jogot az anyagi ellátásra öregség és betegség esetén. De mi történik, ha — mondjuk — Petrov kolhozparasztot szélütés éri, vagy tüdőgyulladást kap? Ingyenes orvosi ellátásban részesül. Az Alkot­mány gondoskodik a kolhozok tagjai­nak társadalmi biztosításáról. A kolhozok öregségi és rokkantsági kölcsönös segítő alapjára a kolhoz összbevételéből évente legalább két százalékot levonnak. A harkovkörnyéki Sztálin-kolhozban például az öregségi alap tavaly, pénzben kifejezve, több mint 18 ezer rubel volt. Az idén a bő­séges terméseredmények folytán ez az összeg a kétszeresére emelkedik. Pedig a kolhozban csupán négy nyugalomba­­vonult kolhozparaszt él. A 81 éves Martin Halama kovács például harmincévi munkája után vo­nult nyugalomba. Amikor meglátogatja őt a vele egykorú Arhip Dubovoj nyug­díjas kolhozparaszt, beszélgetés közben már nem idézik a múltat. Rég elfeled­ték. A máról, a kolhoz fejlődéséről, a kolhozparasztok kulturális színvonalá­nak és jólétének gyors emelkedéséről beszélgetnek. Arról, amit maguk körül látnak. — Az igazat megvallva, — mondja sokszor Arhip Dubovoj apó — szeret­nék még annyit élni, amennyit már eddig leéltem. S

Next