Uj Világ, 1955. június (8. évfolyam, 1-26. szám)
1955-01-06 / 1. szám
Könnyűipar 1955-ben Legutóbb beszámoltunk arról, hogy előzetes jelentések szerint a szovjet ipar termelése az elmúlt évben 1950- hez képest 63 százalékkal nőtt. Hruscsov elvtárs legutóbbi beszédében és nyilatkozatában ismét hangsúlyozta, hogy az ipar, elsősorban a nehézipar fejlesztése továbbra is előtérben áll, mert ez nyújt alapot az egyre növekvő igények kielégítésére. Nézzük meg, milyen árukat ad a szovjet könnyűipar 1955-ben. Ezzel kapcsolatban több könnyűipari vezető nyilatkozott a Trud című lapnak. V. Belosapko, a moszkvai terület pamutipari főigazgatóságának főmérnöke hangsúlyozta, hogy a pamutipar rohamosan növeli a termelést. Az idén a szövetgyártás 7 milliárd 100 millió méterrel nő. Sz. Kirillov, a Szovjetunió selyemipari főigazgatóságának főmérnöke kijelentette, hogy az ipar 1955-ben majdnem 25 milliárd rubel értékben gyárt többet , azaz másfél milliárd rubel értékben múlja felül az elmúlt évi termelést. B. Brejev, a Szovjetunió cipőipari főigazgatóságának vezetője közölte a lappal, hogy az idén több mint 2000 új modellt vezetnek be. Csupán a modellcipők gyártása 2 és félmillió párral, a román varrott cipők gyártása pedig 4 millió párral nő. A. Petrenya, a Szovjetunió üvegipari főigazgatóságának főmérnöke kijelentette, hogy csupán a kristályüvegek gyártása 1953-hoz képest hatszorosára növekszik. Tbiliszi megújul A grúz főváros közelében épül az ortacsali erőmű. A zárógát több méter magasra emeli a Kura-folyó szintjét A gyorssodrású folyó most már a város közepén is hajózhatóvá válik. Tbilisziben újfajta közlekedési eszközök jelennek meg: a folyami villamosok és taxik. Ezzel folytatódik Tbiliszi úgynevezett ,ázsiai“ részének átalakítása. Az utóbbi években itt újjáépítettek vagy újonnan építettek négy hidat, gyönyörűen kiépítették a folyópartot. Belov öt foglalkozása Nyikoláj Belov, a leningráti Kirov-gyár fiatal munkása a hőkezelő főműhelyben dolgozik. Jelenleg öt szakmát tud ellátni: előrajzoló, esztergályos, marás, gyalus és vésős egy személyben. Ezáltal a részlegen két munkás szabadult fel, s a gépek szerelése sokkal gyorsabban történik. Belov kezdeményezését sokan átvették a Kirov-gyárban. Vannak, akiknek két-három szakmájuk van. Ennek eredménye, hogy a múlt évben az egy munkásra eső teljesítmény 10 százalékkal nőtt és a műhely határidő előtt teljesítette az évi tervet. Földalatti város A Kaukázusba tartó moszkvai utas nem is tudja, hogy amikor vonata Konsztantyinovka és Amvroszievka között száguld, földalatti város felett halad át. Ebben a városban az egyes negyedeket nappali fény árasztja el, a főutcákon villamosok közlekednek, az útkereszteződéseknél villanyrendőr irányítja a forgalmat. Az utcák, azaz a földalatti alagutak 3—400 méter mélységben futnak s néha 10 —15 kilométer hosszúak, ugyanolyan szélesek és magasak, mint a moszkvai Metro folyosói. Ha térképre rajzolnák a Donyec-medence alagútjainak vonalait, ezt a térképet a vonalak sűrű hálózata vonná be. Sztálin a városnak még régi lakói sem tudják mindig, hogy például azon a helyen, ahol a központi áruház épülete áll, a föld alatt szénkombájnok dolgoznak, a városi park alatt a Svernyik-bánya húzódik. Kiszámították, hogy a Sztálinéi területen körülbelül 4000 kilométer hosszúságú a földalatti folyosó. Magyar textil- és konfekcióipari mérő- és ellenőrző készülékeket állítottak ki Moszkvában. A kiállítást a szovjet fővárosban tartózkodó magyar kohászok is megtekintették. Képünkön: Biró Ferenc kohó- és gépipari miniszterhelyettes (középen) a magyar küldöttség tagjaival Moszkvában, a Szakszervezetek Házának oszlopcsarnokában D. V. Szkobelein akadémikus átnyújtja a Nemzetközi Sztálin-békedíjat Nicolas Guidennek, a kiváló kubai költőnek (jobbra) Érdekes és elgondolkoztató cikket olvastunk a Trudban, a szovjet szakszervezetek lapjában. A cikk elején kövér betűkkel egy levél olvasható, melyet tizenöt krivojrogi bányász írt a lapnak a Bolsevik bánya igazgatójának „méltatlan viselkedéséről”. A. B. Akszenov igazgató ugyanis goromba hangon beszél beosztottjaival. Az említett levél nyomán a Trud vezércikke megállapítja, hogy az Akszenovhoz hasonló vezetők nem méltók az igazi szovjet vezető nevére, „rombolják a saját tekintélyüket a munkások szemében“. Az ilyen vezetők „nem tartják be a viselkedés általánosan elfogadott szabályait, a nyugodt utasítás helyett durván parancsolnak, a tapintatos és egyben szigorú figyelmeztetés helyett gorombáskodnak“. Az ilyen vezető emberekben „nincs szerénység, nem érzik, hogy rokonságban vannak a tömegekkel, eltávolodnak a kollektívától, amelynek ők is tagjai...” A parancsnokló hang, a beosztottak „idegeivel való játék“ a vezetőnek nem az erejét, hanem a gyengeségét mutatja. Azt, hogy nem képes okosan, gazda módjára irányítani és az emberekkel dolgozni. Kiabál, kikel magából, tehát „kimerült az érvelése, tehát gyenge vezető.” Kemény szavak! S annál súlyosabbak, mennél súlyosabb az igazság, amely bennük rejlik. Valószínűleg éppen úgy visszhangot keltenek olvasóinkban, ahogy visszhangot támasztottak e sorok írójában is. Mondani sem kell, azt tartjuk, hogy a felvetett kérdésnek nálunk is van talaja. Hogy úgy mondjuk, ez a kérdés a párt- és kormányprogram ügye is. Mert amikor a kormányprogram az emberek igényei felé fordul, nemcsak az anyagiakat akarja minél teljesebben kielégíteni, hanem a lelkieket is, a kulturális szükségleteket éppen úgy, mint az embereknek az emberséggel, a humánus bánásmóddal kapcsolatos igényeit. S nemcsak úgy globálisan, hanem — egyre fokozódóan — részleteiben is! Amikor a párt- és kormányprogram , a párt, a kormány és a tömegek kapcsolatát akarja tovább mélyíteni, ebben ott van az a törekvés is, hogy a vezető és a közvetlenül vezetett között jó legyen a viszony. Amikor a kormányprogram a szocialista törvényességet akarja tovább szilárdítani, ebbe beleértjük azt is, hogy a szocialista életmód íratlan törvényeit is fokozottabban meg kell tanulni és tiszteletben kell tartani. KÉTSÉGTELEN, hogy a magyar újságok nem sokat foglalkoznak a vezetők és vezetettek viszonyával. Talán nálunk nincsenek hibák ezen a téren? Pedig az életben járó újságíró gyakran beleütközhet az ilyesmibe. Nem egy termelőszövetkezetben tapasztaltuk, hogy a brigádvezető reggel megrugdossa a munkába készülő tsz-tag kerítését. A kerékharaszti Új Élet termelőszövetkezetből egyes tagok tavaly azért léptek ki, mert nem állhatták a vezetőség durva parancsolgatásait. A csányi parasztok panaszkodtak, hogy a Mezőker felvásárlói fölényeskedve és gorombán beszéltek velük. A Ducos Bányagépgyár kovácsműhelyében a korábbi üzemvezető olyan gorombán és igazságtalanul bánt az emberekkel, hogy keserűség, kedvetlenség és bizalmatlanság érzése lett úrrá a dolgozókon. Hogy kinek ártanak, akik így viselkednek? Maguknak, a beosztottak jó hangulatának, a munka jó elvégzésének. Megsértik a szocialista emberség követelményeit, ártanak tekintélyüknek. A gorombaság abból fakadna, hogy fegyelmet akarnak tartani? Más a keménység és más a gorombaság. Azok a dolgozók, akik maguk is arra törekszenek, hogy fegyelmezetten menjen a munka, joggal elvárják a vezetőtől, hogy az is fegyelmezett legyen a dolgozókkal való kapcsolatában. A gorombaságra nincs mentség. A fölényeskedést nem lehet határozottságnak nevezni. A fölényeskedés és nagyképűség nem tekintélyesség. Rendkívül tanulságos a Trud megállapítása: „A kommunista erkölcsösségért folytatott harcban nincs különbség „nagy“ és „kis" dolgozó között... A szerénység mindenkire kötelező.“ PERSZE A KÉRDÉSNEK van másik oldala is. Egyrészt óvni szeretnénk az olvasót attól, hogy a Trudban felhozott negatív jelenséget általánosítsa. Mert nem a goromba hang jellemzi a szovjet vezetőket. Legfeljebb egyeseket. Másrészt éppen a jó vezető példájára szeretnénk rámutatni, hiszen nemcsak a negatív példát tartjuk nevelő erejűnek. A Trud „nagy tisztességnek" nevezi azt, hogy valaki vezető poszton van és rá van bízva az ország legdrágább, legértékesebb kincse — az ember, a kommunizmus építője, aki hatalmas feladatokat old meg. Az egyszemélyi vezetésre éppen azok a rátermettek, akik — miközben élnek vezetői jogaikkal — munkájuk során nem tesznek semmi olyat, ami csökkentené tekintélyüket alárendeltjeik szemében, vagy megalázná a beosztott méltóságát; nem tanúsítanak idegességet, nem gorombáskodnak, nem nagyképűsködnek, nem viselkednek arisztokratikusan az emberekkel szemben. A jó vezető példáját a Trud a bányászéletből idézi. A Moszkvakörnyéki Tulangol kombinát 68-as bányájának vezetője Vaszilij Paskevics. Szigorú, igényes ember. De ilyen maga iránt is. Vezetése alatt lelkesen megy a munka, jó a hangulat. A vezető és vezetettek viszonya a kölcsönös fegyelmen, bizalmon és tiszteleten alapul. Paskevics tiszteletnek örvend, tekintélyes vezető. Melyek a Paskevicsek jellemző tulajdonságai? Elvszerűség a munkában, szerénység, egyszerűség, figyelmesség, érzékenység az emberi dolgok iránt, fogékonyság a helyes kritika pártszerű elfogadására és nem utolsó sorban az a képesség, hogy mindenkiben elsősorban dolgozót és embert látnak. A szovjet emberek — hangsúlyozza a Trud — szeretik az ilyen vezetőt, büszkék rá. „SZERETIK"... Igen, érdemes kiemelni ezt a szót. A jó kollektíva öszszekötő cementjében benne van az egymás iránti szeretet is. S csak annak a kollektívának a tagjai szeretik egymást, melynek vezetője is szeretetet sugároz viselkedésével, figyelmességével és tapintatos szigorúságával. Déry Tibor írta e sorokat: „Egészséges ember számára fel sem merülhet annak a kérdése, hogy szereti-e az embereket, s ha mégis gondolkodóba esik rajta, akkor az azt jelenti, hogy valami baj van vele.“ S a mi társadalmunkban — hogy úgy mondjuk — könnyebb szeretni az embereket, hiszen a cél, a szocializmus felépítésének azonossága fűz egybe bennünket. A régi világban, az élet keménységében sokan érdessé váltak, de a szeretetnek le kell olvasztania jellemükről ezt az érdességet. Amikor az emberek többé egymásnak nem farkasai, még a modorban is a jóságnak kell uralkodnia. Móricz Zsigmond annak idején arról álmodozott riportjaiban, hogy „ki kellene képezni a jóság iskoláját“. Ilyen iskola csak a szocialista társadalomban „működhet“, s mindenki tanító és tanuló lehet benne. Szép számmal vannak munkahelyek, amelyek a „jóság iskolái“. A kaposvári fanoda vezetője, Róna Imre azzal teszi egyre népszerűbbé a dunántúliak között az új gyárat, hogy szeretettel gondoskodik a dolgozók igényeiről. Amióta megvan a leányszállás, a dolgozó leányok nem néhány hónapos vándorfecskék az üzemben. Az említett Ducos gyár kovácsműhelyében Linkes Géza, az új üzemvezető figyelembe veszi a kollektíva véleményét, és jó is a hangulat Az üzemiek teljesítik a tervet. Vagy hivatkozhatnánk szovjet példákra, melyeknek se szeri, se száma! Ovecskin remek riportkönyvében, a Falusi hétköznapokban szerepel Martinov pártvezető, aki szereti az embereket és az életet, érdeklődik minden emberi iránt. (Hogyne, Marxnak is egyik kedvelt latin közmondása volt: „Semmi sem idegen tőlem, ami emberi“.) Martinov azzal vívja ki az emberek szeretetét, hogy figyelemmel meghallgatja őket és a félfogadáskor, ha nem bizalmas dologról van szó, az előszobában várakozókat is behívja magához. Martinov nem aféle liberális, gyengekezű „jóember", hanem határozott, figyelmes, szigorú, emberséges vezető, akiben a jó ember tulajdonságai vannak meg. Minderről még sokat lehetne beszélni. Reméljük, nem jártunk úgy, mint a székely, aki a szőrét elmondta, de a szarvát kihagyta. Nyilván az olvasónak is van hozzátennivalója. VEZETŐNEK ÉS VEZETETTNEK egyaránt érdeke, hogy ezen a téren is kiküszöböljük az esetleges hiányosságokat, hogy egyetértő, jó hangulatú, fegyelmezett dolgozó kollektívák legyenek mindenütt. Kollektívák, melyekre a vezető fegyelmezettsége éppúgy jellemző, mint a dolgozók fegyelmezett magatartása, a kölcsönös szeretet és tisztelet éppen úgy, mint a kölcsönös figyelmesség és a saját munkájuk és magatartásuk megítélésébe a szigorú igazságosság. S kik alkossanak ilyen dolgozó közösséget, ha nem azok, akiket azonos cél, a szocializmus felépítése lelkesít: a kizsákmányolástól megszabadult dolgozók és a lelkükből lelkedzett vezetők? Az ilyen kollektíva megbirkózik minden hiányossággal és minden nagy feladattal, teljesíti a tervet és a maga területén minden ízében végrehajtja a kormányprogramot. Mert ez a tét... Kóródi József A vezetők embersége Repülni, mint a madár... Talán azóta kísért a gondolat, mióta az ember megjelent a földön és vágyódva nézte a szálló égi vándorok röptét. Ikaros, Dardalos fia viasszal ragasztott szárnyakat magának, de a nap heve megolvasztotta a viaszt s a repülés mondás hőse a tengerbe zuhant. Leonardo da Vinci ugyancsak a madarakat utánozta, lábára és karjára mozgatható szárnyakat szerelt, hogy elrugaszkodhasson a földtől. Kiderült azonban, hogy az emberi izomerő sokkal gyengébb, mint a madarak izomereje. Aztán az ember feltalálta a motort, most már nem is kellett hozzá saját izomereje, felszállhatott a magasba. A repülés fejlődése így szárnyalta túl az ember fantáziáját. A lökhajtásos gépek korszakában kissé anakronizmusnak hat a madarakat utánzó, lebegőszárnyú repülőgépről beszélni. Pedig ez sem vágyálom többé s főkép nem anakronizmus, ahogy a Tyehnyika Mologyozsi egyik legújabb számából kiderül. A. Manockov fiatal szovjet mérnök - konstruktőr — elsőnek a világon — olyan vitorlázógépet szerkesztett, amely mozgó, lebegő szárnyakkal úszik a levegőben. Az 1954. évi repülőnapon a tusinói repülőtér százezres közönsége lélegzetvisszafojtva figyelte a „Kasuk 2“-t, ezt az új vitorlázógépet, amint méltóságteljesen „szárnyalt“ a magasban. Mi újat hozhat az aviatika fejlődésében a „madárszárnyú" repülőgép? Aki kátyúkkal teli országúton zörgő, rázós szekérrel utazik, bizonyára irigykedve nézi a feje felett elzúgó repülőgépet. Pedig az „égi országúton" is rengeteg a „kátyú“, a légzsák, ami bizony megtáncoltatja a gépet s vele együtt az utasok gyomrát is. A lengőszárnyú repülőgép áthidalja ezt a problémát, a légzsákban is simán repül. Ismeretes, hogy a levegőáramlatok milyen óriási erővel zúdulnak a repülőgép merev szárnyaira. Nos hát, Manockov éppen ezt az energiát használja fel a szárnyak mozgatására. A rúgó szerepét a pneumatikus hengerbe szorított sűrített levegő tölti be. A madárszárnyú repülőgép első modellje még csak kezdeti lépés az új utakon. De a próbarepülést végző pilóták szerint a „hasuk“ forradalommasítani fogja a motornélküli repülést, s hamarosan eljön az az idő, amikor ez a gép ugyanolyan népszerű és biztonságos lesz, mint a kerékpár. Öt automata gépsort és négy új szerelő-futószalagot állítanak fel a rigai VEF telefon- és rádiógyárban. Az üzem ezidén körülbelül S0 százalékkal növeli a rádió-vevőkészülékek gyártását. Frunzéban ünnepélyes keretek közt nyitották meg a Kirgiz Szovjetköztársaság Tudományos Akadémiáját. (Az Októberi Forradalom előtt a kirgizeknek még saját írásuk sem volt. ..) Négyszázezer voltos transzformátorok és kapcsolóberendezések készülnek a záporozd ei transzformátorüzemben és a leningrádi „Elektroapparát" gyárban a kujbisevi erőmű és a Kujbisev-Moszkva távvezeték számára. A transzformátorok mágnestekercseit különleges porcelánburokban helyezték el, s a szigetelést mindenütt úgy szerkesztették meg, hogy a berendezések ellenőrzésénél és a javítási munkálatoknál teljes biztonságot nyújtanak. A krími citromszüret — noha az őszi időjárás rendkívül hideg volt — szép eredménnyel folyik. Az árkos művelés sokezer fát mentett meg a fagykároktól. A Jaltai Sztáln kolhozban például már a szüret első napján több mint 1000 érett citromot szedtek le. Omszkban televíziós adóállomás épül. Az építkezés első szakaszát már befejezték. Megkezdődtek a kísérleti adások. Külön stúdió közvetíti a színházi- és mozielőadásokat. A városban máris többszáz vevőkészülék fogyott el. Két burgonyatermést takarítottak be az idén a moldáviai Lenini Komszomol kolhozban fél hektárnyi területről. Az első ültetést farovizált gumókkal március 5-én végezték. Július 18-én 65 mázsa burgonyát szedtek ki a fél hektárról. Július 25-én másodszor ültettek ugyanabba a fél hektárba. Október 18-án kiszedték a második termést, 45 mázsát Több mint ötezer falusi villanytelep működik jelenleg Ukrajnában. „Ingajáratok" közlekednek a déli sarkvidéken tartózkodó „Szláva" bálnavadász-hajjaj és a feketetengeri kikötők között. A napokban tért vissza az Ashabád tartályhajó, amely üzemanyagot vitt és bálnazsírral megrakodva tért vissza Odesszába. Novoroszszijszkból a múlt héten futott fel az Apseron tartályhajó: élelmiszert, üzemanyagot, könyveket, postát, ajándékcsomagokat visz a bálnavadászoknak. Szovjet írók tervei Fjodor Gladkov: önéletrajzi regényem negyedik kötetén dolgozom. Az első három kötet már megjelent, olvasóim megismerték Fegyát, aki a most készülő regényben már fiatalember, résztvesz a kibontakozó forradalmi mozgalomban. Mellette a századforduló korának tipikus munkás- és értelmiségi alakjait is be fogom mutatni. Vaszilj Azsajev: Még a „Távol Moszkvától" befejezése előtt kezdtem írni Új regényemet, amely ugyancsak a Távol-Keleten játszódik. Címe: „Az örök fagy hazájában". Hősei tudósok, technikusok, építők és kolhozparasztok, akik a Távol-Kelet jéggel borított földjének meghódításáért harcolnak. Részt veszek az idén két fagykutató expedíció munkájában és csak azután fejezem be a regényt. Rövidesen megjelenik novelláskötetem, amelyben az Írások többsége a szerelem és a családi élet kérdéseivel foglalkozik. Dolgozom egy regényen, amely Moszkváról és a moszkvaiakról szól. Cselekménye egy moszkvai gyárban, munkások és értelmiségiek otthonában játszódik. Borisz Lavrenyov: „Lermontov" című színdarabom után hosszú lélegzetű munkához fogtam. Előreláthatólag öt évig dolgozom majd egy regényen a szovjet tengerészekről Cselekménye a Nagy Honvédő Háború első napjaitól Berlin bevételéig játszódik. Nemcsak a front és a hadműveletek, hanem a hátország élete és hősi munkája is szerepel a regényben. Valentyin Katajev: A „Távolban egy fehér vitorla" folytatását írom, egy-két hónap múlva olvasóim maguk győződhetnek meg róla, sikerült-e új művem. Odesszába és külföldre — Olaszországba, Svájcba, Franciaországba — viszem el hőseimet, a már ismert Gavrik Csernoivanyenkót és Petya Bacsejt, az 1910—12-es években. Vagyim Szobko: „Stadion" című regényem a mai szovjet ifjúságról, diákok és sportolók életéről szól. Most a Donyecmedence munkásainak életéről, békeharcáról akarok regényt írni Rövidesen újra elmegyek a novokramatorszki Sztálin gépgyárba, hogy még jobban megismerjem hőseimet. Jevgeny Dolmatovszkij: Két éve dolgozom „önkéntesek" című verses regényemen. Fiatal kortársainkról szól, akik az első ötéves terv építkezéseinél álltak először munkába, s ma a társadalmi és gazdasági élet vezető helyein dolgoznak. Sorsuk az utóbbi húsz esztendő eseményeiben fonódik össze. Ezt a két évtizedet akarom megmutatni, s felhasználom hozzá elvtársaim, barátaim élettörténetét és a magam tapasztalatait is. A krivojrogi vasércmedence bányáiban többkalapácsos oszlopos fúrással készítik elő a robbantást. Andrej Frolov, a Vorosilov bánya fúrómestere, egyszerre három nehéz légkalapácsot kezel