Uj Világ, 1956. október (9. évfolyam, 27-42. szám)

1956-07-05 / 27. szám

Szavak nyomán a lelkek erejével a XX. kongresszus új szakaszt nyitott az alkotó marxizmus é e­­lemnizmus történetében. A Szovjetunió Kommunista Pártja a nemzetközi és a belső helyzet mélyenszám­tó elemzése alap­ján vázolta fel a jövendő ragyogó távlatait, a nép alkotó készségébe vetett rendíthetetlen hittel. A kongresszusból, és a kongresszus óta a szovjet élet minden megnyilvánulásából sugárzik a nép erős bizalma a pártban, hogy következetesen győzelemre vezeti a kommunizmust építő programot A kongresszus teljes nyíltsággal elemezte a múlt hibáit, a szemé­lyi kultusz káros következményeit. Az ellenség azonban a párt gyen­geségét vélte hallani az őszinte beszédből és kezdetben még a Szovjet­unió barátai közül is zavarbaejtett egyeseket az őszinte beszéd. A Sztálin személyéhez fűződő számtalan becses emlék, Sztálin történelmi érde­meinek megbecsülése megnehezítette az elfogulatlan vélemény kibon­takozását . Ez élénk vitákra adott okot, és ennek során akadtak, akik helytelenül értelmezték a személyi kultusz és következményeinek lé­nyegét. A Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának új hatá­rozata világos választ adott a kételyekre és leleplezte a zavart keltőket A Központi Bizottság előtt már­ a kongresszust megelőzően sem volt titok, hogy ha nyíltan feltárja Sztálin hibáit, amelyeket élete utolsó szakaszában elkövetett, ez látszólag az ellenség malmára hajthatja a vizet, de azt is tudta a Központi Bizottság, hogy ez után az átmeneti nehézség után a tisztult légkör végü­l is óriási jelentőségű lesz a munkás­­osztály távolabbi alapvető érdekei és céljai szempontjából is ez a döntő. A határozat nyíltam feltárja a személyi kultusz kialakulásának ere­dőit. Azt, hogy az intervenció kereszttüzében, majd az orvtámadásra készülő fasizmus fenyegetése idején az állam léte megkövetelte a vas­­fegyelmet, a vezetés legszigorúbb centralizálását. Ilyen történelmi kö­rülmények között nem volt alkalmas az idő a demokratikus formák további kibontakoztatására, sőt, korlátozni kellett a szocialista demok­rácia már meglévő fokát. A szovjet nép a korlátozásokat ideiglenesek­nek tekintette, bízott pártjában és tudatosan vállalta a nehézségeket, a velük járó áldozatokat. Tette ezt azért is, mert nap mint nap láthatta áldozatainak eredményeit, és mert látta, hogy különösem Lenin halála után milyen következetesen és milyen osztályhűséggel harcolt Sztálin a munkásosztály vívmányait támadó belső ellenséggel szemben Sztálin a párt Központi Bizottságának főtitkára volt, neve összekapcsolódott a pártnak azokkal az intézkedéseivel, melyek a lenini tanítás szikla­­szilárd alapjain fejlesztették legyőzhetetlen nagyhatalommá a Szovjet­uniót. Sztálin nagy tekintélyre és népszerűségre tett szert. A pártnak szóló és Sztálinnak címzett dicséretek azonban oda vezettek,­­hogy Sztálin a saját elképzeléseit a párt véleményeként nyilatkoztatta ki. Különösen káros volt az a nézete, hogy a szocializmus megvaló­sításának útján egyre élesedik az osztályharc. Ez a tétel, amely csak az átmeneti időszak bizonyos szakaszaiban volt helyes, a kizsákmányoló osztályok felszámolása után a gyakorlatban a szocialista törvényesség legdurvább megsértéséhez szolgáltatta az „ideológiai alapot“. A Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának hatá­rozata most összefoglalóan ad választ arra, hogy miért csak Sztálin halála után került sor a személyi kultusznak és káros következmé­nyeinek a feltárására. Azért, mert Sztálin sok helytelen intézkedése csupán halála után derült ki, a szocialista törvényesség terén elkövetett visszaélések zöme pedig csak a Berija-banda­­leleplezése után vált világossá. De ezen túlmenőleg, Sztálin életében olyan körülmények alakultak ki, amelyek nem tették lehetővé hibáinak nyílt feltárását. A szovjet emberek a Szovjetunió rettenthetetlen védelmezőjének, a szocialista társadalom megvalósítása élenjáró harcosának ismerték meg Sztálinit. Azok a töme­gek, amelyek nem tudták függetleníteni magukat a személyi kultusz hatása alól, úgy értékelhették volna a Sztálin személyével kapcsolatos kérdés felvetését, mint támadást a szocializmus építésének ügye ellen. A XX. kongresszus nyíltan feltárta a személyi kultuszból eredő hibákat és rámutatott arra, hogy bármilyen fájdalmas is a beismerés, a felemelkedésnek mégis ez az egyetlen lehetséges útja. Az új határozat most ennek a gondolatnak a jegyében fűzi még szorosabbra a marxizmus— leninizmus alapjain álló testvérpártok kapcsolatait, a közös cél érde­­kében. A XX. kongresszus a nemzetközi életben is érezteti előnyös hatását. A merev külpolitika helyére a béke és barátság politikája került, melynek ragyogó állomásai az indiai út, az angliai látogatás, s amelyet méltó módon tetőz a szovjet és jugoszláv népek testvéri kapcsolatai­nak végleges rendezése Dél­kelet-Európába­n is helyreáll a bizalom lég­köre, ezt jelzi Sepilov athéni látogatása, ez sugárzik Tito romániai útjából is. A XX. kongresszus tehát a tettek erejével valósítja meg célkitűzéseit. . . Amíg a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának új határozata aláhúzza a tettek programját a demokratizmus fejlesz­té­sére, a népeik békés munkája és gyarapodása érdekében, tehát a jobb életért és a nemzetközi helyzet feszültségének enyhítéséért, addig az amerikai szenátus további 25 millió dollárt irányzott elő felforgató tevékenységre. Az ellenséges kísérletek azonban megtörnek a munkás­osztály egységén, erején és a munkásosztály pártjának előrelátásán, amelyet az SZKP új határozata is oly világosan dokumentál. Az ellen­ség aknamunkáján győzedelmeskednek a marxizmus—leninizmus hal­hatatlan és életet teremtő eszméi. Az iráni uralkodó Moszkvában A jószándék és a békevágy min­den „természetes“ és „mesterséges“ akadályt kiküszöbölhet. Az előbbin a földrajzi távolságot, az utóbbin a különböző országok különböző ál­lamrendszereit értjük. Alig tíz napja tették közzé a je­meni trónörökös — egyben minisz­terelnökhelyettes és külügyminiszter — szovjetunióbeli látogatásával kap­csolatos közös közleményt, s a követe­kező napokban máris újabb prominens vendégeket üdvözöltek országuk­ban a szovjet emberek: a hivatalos látogatásra érkezett Mohamed Reza Pahlevi iráni sahot és feleségét. A szovjet-iráni kapcsolatok fenn­állása történetében első ízben láto­gat el az iráni államfő a Szovjet­unióba. . . ő császári felsége, Mohamed Reza Pahlevi. Irán sahja 1919. októ­ber 26-án született — írja az Iz­vesztyija. — 1941-ben, 22 éves korá­ban foglalta el a trónt. A katonai iskolát Teheránban és Svájcban vé­gezte el 1936-ban tért haza Iránba, ott fejezte be tanulmányait a tiszti akadémián, 1938-ban. Hitvese, a dél­iráni Bahtiári törzs egyik kánjának leánya Németországban, Svájcban és Franciaországban nevelkedett. A szovjet lapok e látogatás alkal­mából a szomszédos Irán földrajzi és gazdasági adottságainak ismerte­tése mellett rámutatnak azokra a gyümölcsöző kapcsolatokra, melyek a két ország között a szovjet hata­lom megteremtése óta fennállanak. Iránnak több mint 2500 kilométe­ren közös határa van a Szovjetunió­val, amely következetesen baráti po­litikát folytat szomszédja iránt. A két országot egymáshoz fűző baráti kapcsolatok megteremtésén szívvel­­lélekkel munkálkodott a nagy Le­nin. És a szovjet állam politikáját, melynek alapja a barátság, a népek jogainak és függetlenségének tiszte­letben tartása, Iránban mindig el­ismeréssel fogadták. Az elmúlt év­tizedek során sokoldalúan megmu­tatkoztak e kapcsolatok kölcsönös előnyei. A Szovjetunió segítette Iránt a selyemhernyó-tenyésztés és a gyapottermelés fejlesztésében, vala­mint különféle ipari vállalatok épí­tésében. Iráni államférfiak számta­lanszor hangsúlyozták, mennyire fontos a két ország kapcsolatainak megszilárdítása. 1954-ben megegye­zés jött létre a Szovjetunió és Irán között a vitás határ- és pénzügyi kérdésekben. Az utóbbi időben a ke­reskedelmi kapcsolatok is megélén­kültek. Az Ette laut című iráni újság nem­rég azt írta, hogy e kapcsolatok a közeli szomszédság révén sokkal elő­nyösebbek az iráni kereskedők szá­mára, mint a nyugati országokkal folytatott kereskedelem, s hogy az utóbbi időkben ez az erősödő kap­csolat kedvezően tükröződik az or­szág északi tartományainak helyze­tében. ★ A sah és hitvese, valamint a kísé­retükben lévő személyiségek megte­kintik a szovjet főváros nevezetes­ségeit, ismerkednek a szovjet ország­gal, s a szovjet néppel, amely a ba­rátság, a jó szomszédság és a meg­értés jegyében mindenütt szeretettel fogadja őket. Pz­irami sah és felesége a Szovjetunió Legfelső Tanácsa vendégeként Moszkvába látogatott. Meg­érkezésüknél Vorosilov marsall, a Legfelső Tanács­­ elnöke üdvözölte a vendégeket a repülőtéren­ ­. Sepilov szovjet külügy­miniszter közelkeleti útja so­rán részt vett Egyiptom fel­­szabadulási ünnepségein. A külügyminiszter jobbján dr. Favzi egyiptomi külügymi­niszter, balján Belszinszkij, kairói szovjet nagykövet 2. A gazdasági kapcsolatok kibővítéséről tárgyalt a Szov­jetunióban Szejf al- Iszlám Mohammed el Bahr emir jemeni trónörökös, miniszter­­elnökhelyettes és külügy­miniszter. Képünkön: az emir és kísérete a moszkvai autó­gyárban 3. A Szovjet Hadsereg két­száztagú vegyes ének- és tánc­­együttese nyolchetes vendég­szereplésre Londonba érke­zett, ahol az Empress Hallban tartja nagysikerű előadásait.— Képünkön: nyolcan az együt­tesből

Next