Uj Világ, 1952 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1952-06-19 / 25. szám
2 Történelmi tanulságok MINDEN IDŐKRE SZÓLÓ tanulságokban és történelmi figyelmeztetésekben gazdag, hosszú képsor az, amelyet 1941 június 22-ének emléke évről-évre felidéz. Soha nem lehet elfelejteni ezt a napot. Budapesten, a magyar városokon és falvakon villámcsapásként futott át a rádió híre: a hitleri Németország hadserege megtámadta a Szovjetuniót. A napfényes, fülledt júniusi vasárnap légköre egycsapásra dermesztővé vált, az emberek riadt tekintettel pillantottak egymásra, az ajkakról talán még sohasem röppent el egyetlen napon ennyiszer a kérdés: miért? Akik gondolkodva, minden oldalról nézve figyelték az első világháborút követő évtizedek politikai eseményeit, azok már akkor is válaszolni tudtak az aggódó kérdésre. Tudták, hogy a Wilhelm Strassén világuralmi terveket szövögető fasiszta őrültek és az angol, amerikai és francia imperializmus diplomáciája egyet akar, a világ első szocialista állama, a Szovjetunió elpusztítását Ezt a gyalázatos célt szolgálták a különböző nemzetközi értekezletek, ezt az ábrándot melengették Hágában, Genfben és Locarnóban, ezt a tervet fogalmazták meg a szégyenteljes müncheni megegyezésben. A nemzetközi finánctőke mohó és elvetemült kalandorai elégedetten dörzsölték a kezüket a párnázott ajtók mögött, amikor Hitler parancsot adott Franciaország lerohanására és ördögi mosolylyal tekintettek páncélszekrényeikre, amikor a fasiszta hadak átlépték a Szovjetunió határát. Kruppéktól ömlött a pénz az angol és amerikai nyersanyagszállítókhoz, a Standard Oil és Royal Dutch pedig bőven küdte az olajat a tankoknak és repülőgépeknek a keleti halálmars céljaira. És mialatt a Fordok és Dupontok, a Thyssenek és Rockefellerek megosztoztak a busás profiton, százezer és milliószámra pusztultak az emberek és az emberiség kultúrkincsei. Füstölgő krematóriummá változtatták a világot EZEKBEN A HETEKBEN letörten, aggódva, a légoltalmi készültség nyomasztó homályában bolyongtak az emberek az esti utcákon, a félelem és veszély árnyai ültek atelkeken. A nyugati imperializmus „faltörő kosa”, a fasiszta hitleri horda pedig ekkor már Nyugat-Ukrajna, Belorusszia, Lettország földjét perzselte, ártatlan aszszonyokat és gyermekeket gyilkolt, békés falvakra szórta bombáit. A szovjet nép és a jövőjükért aggódó haladó emberek ezekben a kegyetlen, vérgőzös napokban váratlanul hatalmas erejű leoldást kaptak szorongásukra. Megszólalt egy biztató és bátorító hang. „ ... A történelem azt mutatja, — mondotta Sztálin elvtárs — hogy legyőzhetetlen hadseregek nincsenek és nem is voltak... A Honvédő Háborúnak nemcsak az a célja, hogy az országunk fölött tornyosuló veszélyt megszüntesse, hanem az is, hogy segítsük Európa minden népét, amely a fasizmus igája alatt nyög... Erőnk mérhetetlen■ Az elbizakodott ellenségnek hamarosan meg kell majd erről győződnie.” Ezek a történelmi mondatok a második félévszázad talán legsötétebb heteiben a legnagyobb és legszebb reményfényt gyújtották a szívekben. Ezek a mondatok adták tudtul a világnak, hogy nemcsak a Szovjet Hadsereg honvédő háborúja kezdődött meg ezekben a napokban, hanem a népeket felszabadító diadalmas harca is. A népek mélyen megértették a nagy történelmi leckét. Ám semmit nem tanultak belőle a nyugati kapitalizmus vezérei. A Trumanok, Achesonok, a Titok és De Gasperik, az Adenauerek és Pinay-k szeretnék visszaforgatni a történelem mindig előrelendülő kerekét. Ők változatlanul a tíz év előtti kalandorpolitika tévedéseinek mesgyéjén haladnak, országaikat tőzsdei úton áruba bocsátó hazaárulók és dezertőrök klikkjével szeretnék kizsákmányoló uralmukat, a haldokló kapitalizmus életét meghosszabbítani. Kilenc évvel a hitleri orvtámadás után megrohanták a békés Koreát, s mivel a többszázezres veszteséglistákat semmiképpen sem tudták győzelmi jelentésekké átmázolni, tehetetlen dühükben, a hitleri állatiasságot is felülmúlva, most a baktériumokra bízták győzelmi vakreményeiket. Tömbalakításaik, fegyverkezési mániájuk, a haladó emberiség bátor harcosai ellen indított hajszájuk most is ugyanazt a célt szolgálja, mint 1941- ben: a Szovjetunió, a népi demokráciák és a béke táborának megsemmisítését. Most is Nyugat-Németországot szeretnék faltörőkosként felhasználni. De kudarcot kudarcra halmoznak. Hiába kötnek keretszerződést a nyugatnémet politika rongyfiguráival, hiába zárják börtönbe a francia nép legjobb, legbátrabb fiait, hiába gyilkolják a Kocseda-szigeti hős hadifoglyokat ,a világ dolgozói annál szorosabbra zárják soraikat, annál szilárdabban állnak a béketábor, a nagy győzelmek bajnoka, a haladó emberiség reményfénye, a Szovjetunió mögött. "MI MAGYAROK, akiket tizenegy év■LTXvel ezelőtt a feudális reakció ostoba nacionalista politikája áldozatul, prédául dobott oda a német imperializmusnak, különösképpen, a nap minden órájában emlékezetünkben tartjuk az 1941 június 22-éből adódó nagy történelmi tanulságokat. A gyászos évek után, a Szovjet Hadsereg győzelmei nyomán ránk köszöntött a szabadság. Megvalósult az a segítség, amelyet Sztálin elvtárs a legtragikusabbnak tetsző hetekben megígért. Azóta is minden lépésnél, építésünk minden mozzanatánál szüntelenül érezzük ezt a kiapadhatatlan, önzetlen segítséget. Ennek köszönhetjük, hogy szocialista munkalendülettel, fegyelmezettséggel, egyre nagyobb tudással, éberséggel és igazi hazaszeretettel építhetjük új életünket, az új Magyarországot. Néhány nap még, s országszerte megkezdődik az aratás, a termés betakarítása. Június van! Ahogy mi, úgy a többi népek is aratni akarnak — maguknak akarják begyűjteni a termést. „A történelem eltiporja a dollár őrültjeit, a baktériumlovagokat, az orgyilkos tábornokokat — mondotta egy békebeszámoló békeküldöttje, fiatal tanítónő. — A jövő az egyszerű embereké, a haladó népeké.” Több mint egymilliárd ember, egymilliárd békeharcos gondolkodik és cselekszik ma ebben a szellemben. A népek jól eszükbe vésték 1911 június 22-e tanulságait, s az a törpe kisebbség, amely a „hitleri babérokra" pályázik, önmagában hordja a gyalázatos bukás csíráit. Napról napra világszerte nő a szabadság és béke híveinek tábora. A népek tudják, hogy nagyszerű és biztonságos érzés az igaz ügy, a béke harcosának lenni és mindent megtesznek, hogy az imperialista gazemberek aljas szándékai meghiúsuljanak. Biztosíték erre a Szovjetunió megingathatatlan békepolitikája, Albert István A termény megóvása A minisztertanács a termények megóvása érdekében legutóbb rendeletet adott ki a terményraktárak, magtárak kötelező kitakarításáról és fertőtlenítéséről. A bő termésért folyó harc egyik fontos szakasza a magtárak rendbehozatalai. Termelőszövetkezeti és egyénileg dolgozó parasztjaink ezen a téren is tanuljanak a szovjet parasztoktól. A Moszkva-területi Kirov-kolhozban például a következőképen végzik el ezt a feladatot. Már jóval az aratás előtt előkészítik a magtárakat. Kisöprik az elmúlt évi termés maradványait, megtisztítják a falakat, a gerendákat, a mennyezetet, a hasadékokból pedig eltávolítják a port és a szemetet. A típusmagtárakban felszedik a padlózat deszkáit és kisöprik az odar hullott magot. Mielőtt a deszkázatot visszaraknák, előbb mésszel vagy petróleum-mész emulzióval locsolják be a földet, majd frissen oltott meszet hintenek rá. Fél kilót egy négyzetméternyi területre. A takarítással egyidejűleg végzik el a magtárak tatarozását. A tiszta magtárt ezután petróleum-mész emulzióval rovartalanítják, fertőtlenítik: egy veder vízben 2 kg frissen oltott meszet és 1 liter petróleumot oldanak fel és ezzel permetezik be a falakat, az oszlopokat, a mennyezetet. Ezután kiszellőztetik és kiszárítják a magtárt, majd az új termés megérkezéséig bezárják. A magtárakban csakis szárított és megtisztított magot tárolnak. A magtisztítást közvetlenül a cséplés után elvégzik. A gyors tisztításra azért van szükség, mert az esetleges dudvamagvak nedvességét átvenné a termény és könnyen megromlanna. Mielőtt a terményt beöntenék a rekeszekbe, megállapítják nedvességtartalmát, csírázóképességét és tisztasági fokát. Amint a magtár megtelik új gabonával, a kirovisták állandóan ellenőrzik a hőmérséklet és a nedvességváltozást és azt, hogy nem fertőzték-e meg kártevők a gabonát. Amint felfedezik a zsizsiket, vagy a lisztmolyt, DDT vagy hexaklorán preparátummal porozzák be a terményt. Zsizsik ellen egy mázsa terményre 10 deka preparátumot szórnak. A KOLHOZ „NAPILAPJA” Az Uljanovszk-környéki szengijejevi járásban az „Új élet” klórhoz a Járási pártbizottság javaslatára IS tagú szerkesztőbizottságot szervezett és a kolhoz faliújságját mindennap új tartalommal jelenteti meg. A faliújságot nemcsak egy példányban a kolhoz központjában, hanem a brigádszállásokon és az állattenyésztő-telepeken is kifüggesztik. A szerkesztőbizottság tagjai tanítók, agronómusok, kolhozparasztok. Főszerkesztő a kolhozklub titkára. „Legjobbjaink tapasztalatai”, „Hírek a faluból”, „Szatíra és humor” — ezek a főrovatok. Ugyancsak rendszeresen, naponta jelennek meg már a kitűnő példa nyomán négy másik kolhoz, a cementgyár és az állami gazdaság faliújságjai. A pártbizottság szemináriumot és tapasztalatcserét rendezett a kerület többi üzemi és kolhoz-„újságírója” számára is, mert a napilap-jellegű faliújság rövid idő alatt fokozódó ütemben növelte a gazdaságok és a cementgyár termelési eredményeit. UJVIJAG Csütörtök, 1952 június 19. (Duatom AM alakulásnál és mindenki komolyan vette az ígéretét: a májusi fagy után, Bernát József, a perkátan Alkotmány tszcs elnöke, kora hajnal óta a határt járja Sas Józseffel, a gépállomás vezető agronómusával. A hullámos táj hol elnyeli alakjukat, hol kibuktatja az őszi árpa fodrozó tengere mellett. A mélykúti dűlőben érjük utól őket. Aratunk... Bernát József röviden összegezi, mi volt a határjárás eredménye: — A terméskilátásaink a legjobbak. Ezen a héten aratunk! — Mutatóba letör egy kalászt, tenyerén kidörzsöli a szemeket. Az őszi árpa duzzadtan, barnán hullik ki a toklászból. Bernát József a múlt nyáron járt kint a parasztküldöttséggel a Szovjetunióban. Mikor hazajött és beszámolt az ott látottakról, először csak 24 gazda akadt a községben, aki az Alkotmány tszcs megalakítására vállalkozott. 124 holdon kezdték el ősszel a közös gazdálkodást, s menetközben duzzadtak, mint a folyó. A 24 tagból 101 lett és a 124 holdból 724. Jobbára középparasztok jöttek. A földből csak 340 holdat tagosítottak idáig. A később belépettek földjét — remélik — majd ősszel, a betakarítás után tagosítják. A határban alig látni egy-két embert a földeken. Kiderül, hogy ezek is egyéni gazdálkodók. Hol vannak hát az Alkotmány emberei? A kérdésre tréfásan válaszol az elnök: — „Szabadságon”!... Annyira előrevannak a munkával, hogy négy munkacsapat „szabadságra” ment. Most végzik a háztáji munkát. Szabadságon — a legnagyobb dologidőben? Még tréfának is rosszul, hihetetlenül hangzik, de amikor Bernát József elsorolja, mi mindent végeztek el, nem hitetlenkedünk tovább. Négyszer kapáltak, a répát már ötödször. 32 hold lucerna, 33 hold széna, 13 hold baltacím és 4 hold vöröshere összegyűjtve, kazlakban áll. A gyapotot, ahol kifagyott, másodszor is elvetették. Dér Ferenc munkacsapata 350 százalékra teljesítette a répaegyelést, a többi növényápoló brigád is átlagban 150—200 százalékot ért el. Mi lehet a titkuk? Egyszerű: Bernát József alaposan megszervezte a munkát. A munkaelosztás A munkaelosztás valóságos stratégiájával találkozunk az Alkotmány tszcs-ben. A növényápolást, a nehezebb munkát csak férfiak végzik, négy munkacsapatban 52-en. Felosztották a határt. Egyik csoport a vöröskúti dűlőnél kezdett, úgy haladt a község felé, a másik Mélykút felől indult. Kijelölték, hol kell találkozniok. Egyetlen darabka föld sem maradt kapálatlan, nagyítóval se találni gazt a földjeiken. A nőké a gyapot és a kertészet, meg a dinnye, mert 8 holdon dinnyét is termelnek. 22 nőtagja van a csoportnak, de ha sürget a munka, a feleségek is jönnek, akik nem tagok. Erre szóbeli megállapodást kötöttek a megmikor csak a gyors kapálás segíthetett, a feleségek is bebizonyították ragaszkodásukat a termelőszövetkezethez. A női munkacsapatok ügyesen, gyorsan akkor szedtek le 78 mázsa zöldborsót, amikor még 475 forint volt kilója, ez tetemes összeghez juttatta a csoportot. Ebből osztották ki az első előleget. Sztálinvárosban állandó elárusítóhelyük van. Az öregek a szőlőben dolgoznak és nem maradnak el a fiatalabbak mögött. Bernát József két hónapig Karcagon volt elnökképző iskolán. Sokat tanult, sokat látott, hallott. — Kimentünk egy reggel korán a környékbe az egyik csoporthoz — meséli. — Éppen munkaelosztás volt. Órákig alkudoztak az emberek, hogy ki, hová menjen dolgozni. Kilenc óra volt, mire végül megegyeztek. Vesztegették a drága időt. Ebből is tanultam. Mi egy hétre előre elkészítjük a munkabeosztást. A csoportok be se jönnek a tanyaközpontba. Egyenesen a földekre mennek, mindenki egy hétre előre tudja a munkahelyét. Bernát József számol, tervez. A búza még lábon áll, de ő már zsákokba csorgatja az „életet”. — A 218 holdról 22 vagon búzát aratunk. 613 mázsát beszolgáltatunk, 250 mázsa lesz a vetési tartalék, kifizetjük a gépállomást, minden munkaegységre jut tehát 450 kiló búza. Olyan biztonsággal sorolja a tételeket, mint akit semmi meglepetés nem érhet: a tervben mindennel számolt. Elsősorban azzal a határtalan lelkesedéssel, amellyel az Alkotmány tagjai a munkának nekifeküdtek, hogy országvilágnak megmutassák, ha eddig — egyenként — jól dolgoztak, most erejüket összetéve, sokkal jobban tudnak dolgozni. Déli felén a legelőn Észak-Kaukázus messze van Perkátától — mégis eljutott ide a kaukázusi parasztok újítása. Bernát József, ez a jó meglátású, tehetséges magyar földműves hozta magával ide, Fejér megyébe. A csordakútnál akácfához kötve áll a tehén, a fejek ujja nyomán habos tej csurran a sajtárba. Nem fárasztják be délben az állatokat két kilométernyire a faluba. A mezőn fejik őket. A tehén ezáltal két literrel több tejet ad naponta. Alaposan emelkedett a tejhozam, jut bőven a tagoknak is — literenként két tojás ellenében. Azért adják tojásért, mert a 15 ezer darab tojás beadásáról is gondoskodniok kell! Az állatállomány szépen gyarapodik. — A szerencse is mellénk pártolt. A tehenek csupa üszőt, a lovak csupa kancát ellettek, mintha tudták volna, hogy gyorsan akarunk terebélyesedni—mondja nevetve az elnök. Hatalmas napraforgó-tábla mellett megyünk el, nem látni a végét. Ebből 7 mázsás terméssel számoltak, de meglesz a 10 is. Kötésig nőtt náluk a napraforgó, kétszeri lókapát és két kézikapálást kapott. Némelyiknek már ki is bújt csipkésszéki, sárga tányért. Ugyanakkor a szomszédos egyéni földön csak felényi szárak gondolkodnál hogy nőjenek-e vagy sem. A példa biztatna, de a gaz visszahúzza őket gazda jóvoltából. Az öröm mellett panasz is akar Nincs a csoportnak kovácsa, hetenkb 1000—2000 forintot is kifizetnek kovács munkára. A helyi kisipari szövetkezi tűrhetetlenül drágán dolgozik: 32 forintért vernek fel egy patkót, 15 forintét vernek ki egy kapavasat. Saját kovács műhely — ez volna kifizető dolog. A „Vörös Október bei Perkátának már hat termelőcsoportj van. Megnézzük a Vörös Október ház táját is. A Vörös Október még 19. őszén alakult, zömében hajdani urasán cselédekből. Elnöke Hamburger Gyul. A régi majorság ma virágzó termelt szövetkezeti csoport központja. 400 hodón gazdálkodnak, és hogy mennyit jól, azt Rácz András szavait világítja meg: — A tavalyi elszámoláskor anny búzát kaptam, hogy nem mertem a parlásra rakni, féltem, leszakad alatta gerenda. 49 mázsa búza, 40 mázsa kukorica , percekig sorolja. Valamit mégis felejtett. A leánya, aki szintén a csoportban dolgozik, sietve emlékezteti: — És négy mázsa cukor! Egész télért édes volt a szánk ... Végigjárjuk a tanyaközpontot. A istállókban bámész kisborjak fekszem a vastagon hintett almon. A sertés fiaztatóban nyüzsög a kismalac. A anyakocák a mezőn legelnek, a fiat, apróságok még gyengék a kalandozása, egyelőre ólban a helyük. Húsz anyukoca százat fialt eddig, de még va hasas, szaporodni fog a számuk. A fiaztatóra nagyon büszkék. Magi csinálták, kőműves nélkül. Három alatt húzták fel a 26 méter hossz éltetőt. A Vörös Október is Sas József agrinómus körzetéhez tartozik, ő a szeizmigráf. Nemcsak tanácsol, de jelzi is, hírt viszi, ha valamelyik csoport előbbrejt a munkával, így tartja ébren a versenyszellemet. De maguk a tszcs elnöke se restek egy-egy jótanácsért a szónszádba menni, gyakran fordulnak eg máshoz kérdésekkel mind a hatan, s ilyen tanácskozásokból születik meg egyre virágzóbb Perkáta, ötéves tervünkben minden év eredménye döntően fontos. Az 1952-es évi mégis úgy emlegetjük, mint a tér döntő évét. A perkátai termelőszövekezeti csoportok még hozzátesznek valamit: „Náluk ez lesz a győzelem éve.” Amit láttunk — alátámasztja a bizakodást. . (, A gépállomás is felkészült az aratásra 16 cséplőgép és 4 aratógép Indul rohamra az új kenyérért Sauerneil Marika és Latinovics Irén szerelői Madarász Béla főgépész irányítására az utolsó „simításokat” végzik Bregyuk-féle gyorscséplésre átalakítói gépeken Megérett az őszi árpa a perkátai Alkotmány-tszcs földjein, kezdődhet az aratás. — Balról: Tóth Lajos körzeti mezőgazdász, Bernit József, az Alkotmány-tszcs elnöke, Sas József, a gépállomás vezető agronómusa Hagymaszüret a parkital Vörös Októberben