Uj Világ, 1952 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1952-06-19 / 25. szám

2 Történelmi tanulságok MINDEN IDŐKRE SZÓLÓ tanul­­ságokban és történelmi figyel­meztetésekben gazdag, hosszú képsor az, amelyet 1941 június 22-ének emléke évről-évre felidéz. Soha nem lehet el­felejteni ezt a napot. Budapesten, a magyar városokon és falvakon villám­­csapásként futott át a rádió híre: a hitleri Németország hadserege meg­támadta a Szovjetuniót. A napfényes, fülledt júniusi vasárnap légköre egy­­csapásra dermesztővé vált, az emberek riadt tekintettel pillantottak egymásra, az ajkakról talán még sohasem röppent el egyetlen napon ennyiszer a kérdés: miért? Akik gondolkodva, minden oldalról nézve figyelték az első világháborút követő évtizedek politikai eseményeit, azok már akkor is válaszolni tudtak az aggódó kérdésre. Tudták, hogy a Wilhelm­ Strassén világuralmi terveket szövögető fasiszta őrültek és az angol, amerikai és francia imperializmus diplomáciája egyet akar, a világ első szocialista állama, a Szovjetunió el­pusztítását Ezt a gyalázatos célt szol­gálták a különböző nemzetközi értekez­letek, ezt az ábrándot melengették Hágában, Genfben és Locarnóban, ezt a tervet fogalmazták meg a szégyen­­teljes müncheni megegyezésben. A nem­zetközi finánctőke mohó és elvetemült kalandorai elégedetten dörzsölték a kezüket a párnázott ajtók mögött, ami­­kor Hitler parancsot adott Francia­­ország lerohanására és ördögi mosoly­­lyal tekintettek páncélszekrényeikre, amikor a fasiszta hadak átlépték a Szovjetunió határát. Kruppéktól ömlött a pénz az angol és amerikai nyers­anyagszállítókhoz, a Standard Oil és Royal Dutch pedig bőven küdte az ola­jat a tankoknak és repülőgépeknek a keleti halálmars céljaira. És mialatt a Fordok és Dupontok, a Thyssenek és Rockefellerek megosztoztak a busás profiton, százezer és milliószámra pusz­tultak az emberek és az emberiség kultúrkincsei. Füstölgő krematóriummá változtatták a világot EZEKBEN A HETEKBEN letörten, aggódva, a légoltalmi készültség nyomasztó homályában bolyongtak az emberek az esti utcákon, a félelem és veszély árnyai ültek a­­telkeken. A nyu­gati imperializmus „faltörő kosa”, a fasiszta hitleri horda pedig ekkor már Nyugat-Ukrajna, Belorusszia, Lett­ország földjét perzselte, ártatlan asz­­szonyokat és gyermekeket gyilkolt, békés falvakra szórta bombáit. A szov­jet nép és a jövőjükért aggódó haladó emberek ezekben a kegyetlen, vérgőzös napokban váratlanul hatalmas erejű le­oldást kaptak szorongásukra. Meg­szólalt egy biztató és bátorító hang. „ ... A történelem azt mutatja, — mon­dotta Sztálin elvtárs — hogy legyőz­hetetlen hadseregek nincsenek és nem is voltak... A Honvédő Háborúnak nemcsak az a célja, hogy az országunk fölött tornyosuló veszélyt megszüntesse, hanem az is, hogy segítsük Európa min­den népét, amely a fasizmus igája alatt nyög... Erőnk mérhetetlen■ Az elbiza­kodott ellenségnek hamarosan meg kell majd erről győződnie.” Ezek a törté­nelmi mondatok a második félévszázad talán legsötétebb heteiben a legnagyobb és legszebb reményfényt gyújtották a szívekben. Ezek a mondatok adták tud­­tul a világnak, hogy nemcsak a Szov­jet Hadsereg honvédő háborúja kezdő­dött meg ezekben a napokban, hanem a népeket felszabadító diadalmas harca is. A népek mélyen megértették a nagy történelmi leckét. Ám semmit nem ta­nultak belőle a nyugati kapitalizmus vezérei. A Trumanok, Achesonok, a Titok és De Gasperik, az Adenauerek és Pinay-k szeretnék visszaforgatni a történelem mindig előrelendülő kere­két. Ők változatlanul a tíz év előtti kalandorpolitika tévedéseinek mesgyé­­jén haladnak, országaikat tőzsdei úton áruba bocsátó hazaárulók és dezertőrök klikkjével szeretnék kizsákmányoló ural­mukat, a haldokló kapitalizmus életét meghosszabbítani. Kilenc évvel a hit­leri orvtámadás után megrohanták a békés Koreát, s mivel a többszázezres veszteséglistákat semmiképpen sem tudták győzelmi jelentésekké átmázol­ni, tehetetlen dühükben, a hitleri álla­­tiasságot is felülmúlva, most a bakté­riumokra bízták győzelmi vakremé­nyeiket. Tömbalakításaik, fegyverkezési mániájuk, a haladó emberiség bátor harcosai ellen indított hajszájuk most is ugyanazt a célt szolgálja, mint 1941- ben: a Szovjetunió, a népi demokrá­ciák és a béke táborának megsemmisí­tését. Most is Nyugat-Németországot szeretnék faltörőkosként felhasználni. De kudarcot kudarcra halmoznak. Hiába kötnek keretszerződést a nyugat­német politika rongyfiguráival, hiába zárják börtönbe a francia nép legjobb, legbátrabb fiait, hiába gyilkolják a Kocseda-szigeti hős hadifoglyokat ,a világ dolgozói annál szorosabbra zárják soraikat, annál szilárdabban állnak a béketábor, a nagy győzelmek bajnoka, a haladó emberiség reményfénye, a Szovjetunió mögött. "MI MAGYAROK, akiket tizenegy év­­■LTX­vel ezelőtt a feudális reakció ostoba nacionalista politikája áldozatul, prédául dobott oda a német imperializ­musnak, különösképpen, a nap minden órájában emlékezetünkben tartjuk az 1941 június 22-éből adódó nagy törté­nelmi tanulságokat. A gyászos évek után, a Szovjet Hadsereg győzelmei nyomán ránk köszöntött a szabadság. Megvalósult az a segítség, amelyet Sztálin elvtárs a legtragikusabbnak tetsző hetekben megígért. Azóta is minden lépésnél, építésünk minden mozzanatánál szüntelenül érezzük ezt a kiapadhatatlan, önzetlen segítséget. Ennek köszönhetjük, hogy szocialista munkalendülettel, fegyelmezettséggel, egyre nagyobb tudással, éberséggel és igazi hazaszeretettel építhetjük új éle­tünket, az új Magyarországot. Néhány nap még, s országszerte megkezdődik az aratás, a termés betakarítása. Június van! Ahogy mi, úgy a többi népek is aratni akarnak — maguknak akarják begyűjteni a termést. „A történelem eltiporja a dollár őrült­jeit, a baktériumlovagokat, az orgyil­kos tábornokokat — mondotta egy békebeszámoló békeküldöttje, fiatal tanítónő. — A jövő az egyszerű embe­reké, a haladó népeké.” Több mint egy­­m­illiárd ember, egymilliárd békeharcos gondolkodik és cselekszik ma ebben a szellemben. A népek jól eszükbe vésték 1911 június 22-e tanulságait, s az a törpe kisebbség, amely a „hitleri babé­rokra" pályázik, önmagában hordja a gyalázatos bukás csíráit. Napról napra világszerte nő a szabadság és béke híveinek tábora. A népek tudják, hogy nagyszerű és biztonságos érzés az igaz ügy, a béke harcosának lenni és mindent megtesznek, hogy az imperia­lista gazemberek aljas szándékai meg­hiúsuljanak. Biztosíték erre a Szovjet­unió megingathatatlan békepolitikája, Albert István A termény megóvása­ ­ A minisztertanács a termények meg­óvása érdekében legutóbb rendeletet adott ki a terményraktárak, magtárak kötelező kitakarításáról és fertőtleníté­séről. A bő termésért folyó harc egyik fontos szakasza a magtárak rendbe­hozatalai. Termelőszövetkezeti és egyé­nileg dolgozó parasztjaink ezen a té­ren is tanuljanak a szovjet parasztok­tól. A Moszkva-területi Kirov-kolhozban például a következőképen végzik el ezt a feladatot. Már jóval az aratás előtt előkészítik a magtárakat. Kisöprik az elmúlt évi termés marad­ványait, megtisztítják a falakat, a ge­rendákat, a mennyezetet, a hasadékok­­ból pedig eltávolítják a port és a sze­metet. A típus­magtárakban felszedik a padlózat deszkáit és kisöprik az odar hullott magot. Mielőtt a deszkázatot visszaraknák, előbb mésszel vagy petróleum-mész emulzióval locsolják be a földet, majd frissen oltott meszet hintenek rá. Fél kilót egy négyzetmé­ternyi területre. A takarítással egyidejűleg végzik el a magtárak tatarozását. A tiszta mag­tárt ezután petróleum-mész emulzióval rovartalanítják, fertőtlenítik: egy veder vízben 2 kg frissen oltott meszet és 1 liter petróleumot oldanak fel és ezzel permetezik be a falakat, az oszlopokat, a mennyezetet. Ezután kiszellőztetik és kiszárítják a magtárt, majd az új termés megérkezéséig bezárják. A magtárakban csakis szárított és megtisztított magot tárolnak. A mag­tisztítást közvetlenül a cséplés után el­végzik. A gyors tisztításra azért van szükség, mert az esetleges dudvam­ag­­vak nedvességét átvenné a termény és könnyen megromlanna. Mielőtt a ter­ményt beöntenék a rekeszekbe, meg­állapítják nedvességtartalmát, csírázó­képességét és tisztasági fokát. Amint a magtár megtelik új gaboná­val, a kirovisták állandóan ellenőrzik a hőmérséklet és a nedvességváltozást és azt, hogy nem fertőzték-e meg kár­tevők a gabonát. Amint felfedezik a zsizsiket, vagy a lisztmolyt, DDT vagy hexaklorán preparátummal porozzák be a terményt. Zsizsik ellen egy mázsa terményre 10 deka preparátumot szór­nak. A KOLHOZ „NAPILAPJA” Az Uljanovszk-környéki szengije­­jevi járásban az „Új élet” klórhoz a Járási pártbizottság javaslatára IS tagú szerkesztőbizottságot szervezett és a kolhoz faliújságját mindennap új tartalommal jelenteti meg. A faliújsá­got nemcsak egy példányban a kol­hoz központjában, hanem a brigád­­szállásokon és az állattenyésztő-tele­peken is kifüggesztik. A szerkesztőbi­zottság tagjai tanítók, agronómusok, kolhozparasztok. Főszerkesztő a kol­hozklub titkára. „Legjobbjaink tapasztalatai”, „Hí­rek a faluból”, „Szatíra és humor” — ezek a főrovatok. Ugyancsak rendszeresen, naponta jelennek meg már a kitűnő példa nyomán négy másik kolhoz, a cement­gyár és az állami gazdaság faliújság­jai. A pártbizottság szemináriumot és tapasztalatcserét rendezett a kerület többi üzemi és kolhoz-„újságírója” számára is, mert a napilap-jellegű faliújság rövid idő alatt fokozódó ütemben növelte a gazdaságok és a cementgyár termelési eredményeit. UJVIJAG Csütörtök, 1952 június 19. (D­uatom AM alakulásnál és mindenki komolyan vette az ígéretét: a májusi fagy után, Bernát József, a perkátan Alkotmány tszcs elnöke, kora hajnal óta a határt járja Sas Józseffel, a gépállomás ve­zető agronómusával. A hullámos táj hol elnyeli alakjukat, hol kibuktatja az őszi árpa fodrozó tengere mellett. A mélykúti dűlőben érjük utól őket. Aratunk... Bernát József röviden összegezi, mi volt a határjárás eredménye: — A terméskilátásaink a legjobbak. Ezen a héten aratunk! — Mutatóba le­tör egy kalászt, tenyerén kidörzsöli a szemeket. Az őszi árpa duzzadtan, bar­nán hullik ki a toklászból. Bernát József a múlt nyáron járt kint a parasztküldöttséggel a Szovjetunió­ban. Mikor hazajött és beszámolt az ott látottakról, először csak 24 gazda akadt a községben, aki az Alkotmány tszcs megalakítására vállalkozott. 124 holdon kezdték el ősszel a közös gaz­dálkodást, s menetközben duzzadtak, mint a folyó. A 24 tagból 101 lett és a 124 holdból 724. Jobbára középparasz­tok jöttek. A földből csak 340 holdat tagosítottak idáig. A később belépettek földjét — remélik — majd ősszel, a betakarítás után tagosítják. A határban alig látni egy-két embert a földeken. Kiderül, hogy ezek is egyéni gazdálkodók. Hol vannak hát az Al­kotmány emberei? A kérdésre tréfásan válaszol az elnök: — „Szabadságon”!... Annyira előre­vannak a munkával, hogy négy munka­csapat „szabadságra” ment. Most vég­zik a háztáji munkát. Szabadságon — a legnagyobb dolog­­­időben? Még tréfának is rosszul, hihetetlenül hangzik, de amikor Bernát József el­sorolja, mi mindent végeztek el, nem hitetlenkedünk tovább. Négyszer kapál­tak, a répát már ötödször. 32 hold lucerna, 33 hold széna, 13 hold balta­cím és 4 hold vöröshere összegyűjtve, kazlakban áll. A gyapotot, ahol ki­­fagyott, másodszor is elvetették. Dér Ferenc munkacsapata 350 százalékra teljesítette a répaegyelést, a többi nö­vényápoló brigád is átlagban 150—200 százalékot ért el. Mi lehet a titkuk? Egyszerű: Bernát József alaposan megszervezte a mun­kát. A munkaelosztás A munkaelosztás valóságos straté­giájával találkozunk az Alkotmány tszcs-ben. A növényápolást, a nehezebb munkát csak férfiak végzik, négy mun­kacsapatban 52-en. Felosztották a ha­tárt. Egyik csoport a vöröskúti dűlőnél kezdett, úgy haladt a község felé, a másik Mélykút felől indult. Kijelölték, hol kell találkozniok. Egyetlen darabka föld sem maradt kapálatlan, nagyítóval se találni gazt a földjeiken. A nőké a gyapot és a kertészet, meg a dinnye, mert 8 holdon dinnyét is termelnek. 22 nőtagja van a csoport­nak, de ha sürget a munka, a felesé­gek is jönnek, akik nem tagok. Erre szóbeli megállapodást kötöttek a meg­mikor csak a gyors kapálás segíthetett, a feleségek is bebizonyították ragasz­kodásukat a termelőszövetkezethez. A női munkacsapatok ügyesen, gyor­san akkor szedtek le 78 mázsa zöld­borsót, amikor még 475 forint volt kilója­, ez tetemes összeghez juttatta a csoportot. Ebből osztották ki az első előleget. Sztálinvárosban állandó el­árusítóhelyük van. Az öregek a szőlőben dolgoznak és nem maradnak el a fiatalabbak mögött. Bernát József két hónapig Karcagon volt elnökképző iskolán. Sokat tanult, sokat látott, hallott. — Kimentünk egy reggel korán a környékbe az egyik csoporthoz — meséli. — Éppen munkaelosztás volt. Órákig alkudoztak az emberek, hogy ki, hová menjen dolgozni. Kilenc óra volt, mire végül megegyeztek. Vesztegették a drága időt. Ebből is tanultam. Mi egy hétre előre elkészítjük a munkabeosz­tást. A csoportok be se jönnek a tanya­­központba. Egyenesen a földekre men­nek, mindenki egy hétre előre tudja a munkahelyét. Bernát József számol, tervez. A búza még lábon áll, de ő már zsákokba csor­gatja az „életet”. — A 218 holdról 22 vagon búzát ara­tunk. 613 mázsát beszolgáltatunk, 250 mázsa lesz a vetési tartalék, kifizetjük a gépállomást, minden munkaegységre jut tehát 4­50 kiló búza. Olyan biztonsággal sorolja a téte­leket, m­int akit semmi meglepetés nem érhet: a tervben mindennel számolt. Elsősorban azzal a határtalan lelkese­déssel, amellyel az Alkotmány tagjai a munkának nekifeküdtek, hogy ország­­világnak megmutassák, ha eddig — egyenként — jól dolgoztak, most ere­jüket összetéve, sokkal jobban tudnak dolgozni. Déli felén a legelőn Észak-Kaukázus messze van Perká­­tától — mégis eljutott ide a kaukázusi parasztok újítása. Bernát József, ez a jó meglátású, tehetséges magyar föld­műves hozta magával ide, Fejér me­gyébe. A csordakútnál akácfához kötve áll a tehén, a fejek ujja nyomán habos tej csurran a sajtárba. Nem fárasztják be délben az állatokat két kilométernyire a faluba. A mezőn fejik őket. A tehén ezáltal két literrel több tejet ad napon­ta. Alaposan emelkedett a tejhozam, jut bőven a tagoknak is — literenként két tojás ellenében. Azért adják tojásért, mert a 15 ezer darab tojás beadásáról is gondoskodniok kell! Az állatállomány szépen gyarapodik. — A szerencse is mellénk pártolt. A tehenek csupa­ üszőt, a lovak csupa kan­cát ellettek, mintha tudták volna, hogy gyorsan akarunk terebélyesedni—mond­ja nevetve az elnök. Hatalmas napraforgó-tábla mellett megyünk el, nem látni a végét. Ebből 7 mázsás terméssel számoltak, de meg­lesz a 10 is. Kötésig nőtt náluk a napraforgó, kétszeri lókapát és két kézikapálást kapott. Némelyiknek már ki is bújt csipkésszék­i, sárga tányért. Ugyanakkor a szomszédos egyéni föl­dön csak felényi szárak gondolkodnál hogy nőjenek-e vagy sem. A példa biz­tatna, de a gaz visszahúzza őket gazda jóvoltából. Az öröm mellett panasz is akar Nincs a csoportnak kovácsa, hetenkb­ 1000—2000 forintot is kifizetnek kovács munkára. A helyi kisipari szövetkezi tűrhetetlenül drágán dolgozik: 32 fo­rintért vernek fel egy patkót, 15 forintét vernek ki egy kapavasat. Saját kovács műhely — ez volna kifizető dolog. A „Vörös Október­ bei Perkátának már hat termelőcsoportj van. Megnézzük a Vörös Október ház­ táját is. A Vörös Október még 19. őszén alakult, zömében hajdani urasán cselédekből. Elnöke Hamburger Gyul. A régi majorság ma virágzó termelt szövetkezeti csoport központja. 400 ho­dón gazdálkodnak, és hogy mennyit jól, azt Rácz András szavait világítja meg: — A tavalyi elszámoláskor anny búzát kaptam, hogy nem mertem a par­lásra rakni, féltem, leszakad alatta gerenda. 49 mázsa búza, 40 mázsa kukorica , percekig sorolja. Valamit mégis­­ felejtett. A leánya, aki szintén a cso­portban dolgozik, sietve emlékezteti: — És négy mázsa cukor! Egész télé­rt édes volt a szánk ... Végigjárjuk a tanyaközpontot. A istállókban bámész kisborjak fekszem a vastagon hintett almon. A sertés fiaztatóban nyüzsög a kismalac. A anyakocák a mezőn legelnek, a fiat, apróságok még gyengék a kalandozá­sa, egyelőre ólban a helyük. Húsz anyu­koca százat fialt eddig, de még va hasas, szaporodni fog a számuk. A fiaztatóra nagyon büszkék. Magi csinálták, kőműves nélkül. Három­­ alatt húzták fel a 26 méter hossz éltetőt. A Vörös Október is Sas József agri­nómus körzetéhez tartozik, ő a szeizmi­gráf. Nemcsak tanácsol, de jelzi is, hírt viszi, ha valamelyik csoport előbbrejt a munkával, így tartja ébren a verseny­szellemet. De maguk a tszcs elnöke se restek egy-egy jótanácsért a szón­szádba menni, gyakran fordulnak eg máshoz kérdésekkel mind a hatan, s­­ ilyen tanácskozásokból születik meg­­ egyre virágzóbb Perkáta, ötéves tervünkben minden év ered­ménye döntően fontos. Az 1952-es évi mégis úgy emlegetjük, mint a tér döntő évét. A perkátai termelőszöve­kezeti csoportok még hozzátesznek vala­mit: „Náluk ez lesz a győzelem éve.” Amit láttunk — alátámasztja a biza­kodást. . (, A gépállomás is felkészült az aratásra 16 cséplőgép és 4 aratógép Indul ro­hamra az új kenyérért Sauerneil Marika és Latinovics Irén szerelői Madarász Béla főgépész irányítására az utolsó „simításokat” végzik Bregyuk-féle gyorscséplésre átalakítói gépeken Megérett az őszi árpa a perkátai Alkotmány-tszcs földjein, kezdődhet az aratás. — Balról: Tóth Lajos körzeti mező­gazdász, Bernit József, az Alkotmány-tszcs elnöke, Sas József, a gépállomás vezető agronómusa Hagymaszüret a parkital Vörös Októberben

Next