Új Zenei Szemle, 1952. (3. évfolyam, 1-12. szám)

1952-05-01 / 5. szám

illeti, tanuljuk meg tőle azt a műgondot, mellyel kompozícióit csiszolta. Sokszor hónapokig, évekig formált magában egy-egy melódiát, újra meg újra átfogalmazott egy-egy zenei mondatot. A III. szimfónia partitúrája tele van átragasztással: a »végső« fogalmazások még végsőbb átfogalmazásai. Egy helyen különösen vastagon rakódtak egymásra a rétegek. A kíváncsi tudomány lefejtette a papírszeleteket és kilenc(!) réteget talált , és — most jön a megdöbbentő felfedezés — a kilencedik, egyben ténylegesen utolsó, verzió azonosnak bizonyult az elsővel ! Hosszas töprengés után a mester kikötött az első megfogalmazásnál,­­melyről egyébként esetleg már meg is feledkezett.) Sok zeneszerzőnk úgy véli, hogy legjobb — és minden esetre a legkényelmesebb — mindjárt megmaradni az első megfogalmazásnál. Hiszen — lám —, a kilencedik ismét azonos az elsővel. Elfelejtik ezek a kollegák, hogy éppen csak azért sikerülhetett Beethovennek tökéletesen az első verzió, az első leírt verzió, mert egész emberi, művészi magatartásából folyólag hajlandó , és képes is volt egy esetleges kilencedik verzióról is gondolkozni. Beethoven sohasem nyugodott meg babérain. Sohasem volt teljesen megelégedve azzal, amit már elért. Holta napjáig tanult, holta napjáig fejlődött. Örök tanuló volt, és ezért örök tanító. A negyven év körüli Beethoven egyszer felkereste volt tanítóját, Salieri-t ; nem találta otthon. A mester, aki akkor már megírta volt a g-dúr zongoraversenyt, az Eroicát, az V.-et, kis cédulán tudatta vele : »Der Schüler Beethoven war hier«. Beethoven nem azért fúrt-faragott oly szívós kitartással, oly megszállottan és lelkes műgonddal kom­pozícióin, hogy brilliáns, remekbeszabott zenei formákat hozzon létre, hanem — és ezt tőle magától tudjuk — azért, és csakis azért, hogy a zenei kifejezési forma hűen, lehető leghívebben szolgálja eszmei mondanivalóját. Világszerte aktuális ma a sematizmus elleni harc. Ezen a vonalon is sokat tanul­hatunk és kell is tanulnunk Beethoventől. Művészete a típusok gazdag sokaságát ábrázolja és ő tudja, hogy ezeket a típusokat csak mindig új, adekvát, egyszeri alkalom­mal megfelelő formában lehet ábrázolnia. Ezért nincsen két azonos hangulatú adagrá­­tétele, ezért nincsenek megkövesedett formái. Ezért oly szuggesztív művészete, és ezért nem tudjuk — de nem is akarjuk — magunkat kivonni muzsikájának igézete alól. Ezért meg-megújuló az ő forradalmi művészete és ezért tekinti őt, az öröm béke-ódájának költőjét. Mesterének a mi forradalomban megújuló korunk is. KADOSA PÁL : 3 .

Next