Új Zenei Szemle, 1952. (3. évfolyam, 1-12. szám)

1952-06-01 / 6. szám

VITA Szamosi Lajos előadása. A pedagógiai szakosztály plenáris ülés keretében vitatta meg Szamosi Lajos énektanár »A művészi hangképzés módszertanának élettani alapjai« című előadását, amelyben szerző azt a tanulmányát ismertette, amellyel már a Magyar Tudományos Akadémia is foglalkozott. Az előadás öt főkérdés köré csoportosult :­­ 1. A társadalmi és fiziológiai kölcsön­hatások feltárása a vokális előadó­művészetben. 2. Az úgynevezett görcsös­­ség kérdése. 3. A légzés. 4. A lágy hang­indítás. 5. A hangzók formálásának kérdése. Szamosi előadásában mint alapvető elvet azt fejtette ki, hogy a művészi ének gyakorlata, vagy annak pedagógiai módszertani felépítése nem tartalmaz­hat semmi olyat, ami a haladó élettan törvényeivel ellenkezne. Az előadó pél­dákat hozott fel, amelyek alapján úgy látja, hogy magának az éneklési módnak is van társadalmi tartalma és hogy ez a társadalmi tartalom döntően befolyá­solja az éneklés fiziológiai folyamatát. A művészi hangképzés egész problema­tikája technikai szemszögből nézve nem más, mint az éneklés társadalmi tartalma és élettani lefolyása közötti ellentmon­dás. A fiziológiás légzés vizsgálatával kap­csolatban részletesen ismerteti Pavlov szovjet tudósnak a feltételes reflexeket illető kutatásait. A zene, éppúgy mint a tagolt beszéd, az írott szó, minden tudomány és művészet , __ a második jelző­rendszerbe tartozik. Úgy látja Sza­mosi, hogy a művészi éneklés az ösz­tönös indulati és érzelmi hangjelzésekből — tehát az első jelzőrendszerbe tartozó kifejező mozgásokból — differenciáló­dott a történelmi fejlődés folyamán mai magasrendű formájáig. Erre példának a kacagást és­ zokogást hozza fel Szamosi, amely funkcióknak megfelelően csökkentett mechanikájá­ból differenciálódott például a kolora­­túra vagy m­ás gyors zenei figurációk. Ennek bizonyítására bemutatja az elő­adó Wald Béla igazgató-főorvos erre vonatkozó röntgenvizsgálatainak ered­ményeit. Ezután a helyes légzési tech­nika taglalására tér át Szamosi. A lágy hangindítást, minden művészi hangképzés alapját kizárólag a légző­szerveknek az inadekvát nyomástól men­tes mechanikája teszi lehetővé. A mű­vészi hangképzés egyik legfontosabb tényezőjével, a hangzók helyes formálá­sával kapcsolatban az a véleménye, hogy ez a helyes légzéstől, a helyes hal­lási és mozgási emlékképek tömegétől és élességétől, továbbá az utánmozgások begyakoroltságának minőségi fokától függ. A vitában résztvevők közül dr. Mol­nár Imre annak a véleményének adott kifejezést, hogy a tanárnak a hang­adási lélegzés titkára rá kell vezetnie a növendéket, mert enélkül annak mind­untalan légszomja támad. Bárczi Gusz­táv, a Gyógypedagógia Főiskola tanára úgy látja, hogy az énekpedagógusnak legfőbb feladata a második jelzőrendszer olyirányú kiművelése, hogy az a hanggal teljes harmóniában működjék. Kerényi M. György hangsúlyozza, hogy jól kép­zett énekesnek egyaránt használni kell tudnia mindháromfajta hangindítást. Nem ért egyet Szamosinak azzal a meg­állapításával, hogy helytelen az egyes hangzókat a száj­üreg és ajkak külső beállításával tanítani. Antal István sze­rint a pedagógusnak már kezdeti fokon is a morális és esztétikai igényeket kell kifejlesztenie. A helyes mozgásnak a helyes élményből kell fakadnia. A hozzászólásokra adott válaszában Szamosi Lajos hivatkozik a Magyar Tudományos Akadémiának a tanulmá­nyát illetően kiadott véleményezésének következő megállapításaira : »A dialek­­tikus és helytelen volna a légzés techni­káját az egész komplex funkciótól élesen különválasztva tanítani, mert ez az eljárás feltétlenül helytelen és már nehe­zebben kiküszöbölhető légzéstechnikai hibához vezethet«. »Különösen elisme­résre méltó a légzést tárgyaló rész, amelynek helyes megállapításaitól eltérő­­leg eddig sok hibát követtek el.« 29

Next