Új Zenei Szemle, 1952. (3. évfolyam, 1-12. szám)
1952-06-01 / 6. szám
VITA Szamosi Lajos előadása. A pedagógiai szakosztály plenáris ülés keretében vitatta meg Szamosi Lajos énektanár »A művészi hangképzés módszertanának élettani alapjai« című előadását, amelyben szerző azt a tanulmányát ismertette, amellyel már a Magyar Tudományos Akadémia is foglalkozott. Az előadás öt főkérdés köré csoportosult : 1. A társadalmi és fiziológiai kölcsönhatások feltárása a vokális előadóművészetben. 2. Az úgynevezett görcsösség kérdése. 3. A légzés. 4. A lágy hangindítás. 5. A hangzók formálásának kérdése. Szamosi előadásában mint alapvető elvet azt fejtette ki, hogy a művészi ének gyakorlata, vagy annak pedagógiai módszertani felépítése nem tartalmazhat semmi olyat, ami a haladó élettan törvényeivel ellenkezne. Az előadó példákat hozott fel, amelyek alapján úgy látja, hogy magának az éneklési módnak is van társadalmi tartalma és hogy ez a társadalmi tartalom döntően befolyásolja az éneklés fiziológiai folyamatát. A művészi hangképzés egész problematikája technikai szemszögből nézve nem más, mint az éneklés társadalmi tartalma és élettani lefolyása közötti ellentmondás. A fiziológiás légzés vizsgálatával kapcsolatban részletesen ismerteti Pavlov szovjet tudósnak a feltételes reflexeket illető kutatásait. A zene, éppúgy mint a tagolt beszéd, az írott szó, minden tudomány és művészet , __ a második jelzőrendszerbe tartozik. Úgy látja Szamosi, hogy a művészi éneklés az ösztönös indulati és érzelmi hangjelzésekből — tehát az első jelzőrendszerbe tartozó kifejező mozgásokból — differenciálódott a történelmi fejlődés folyamán mai magasrendű formájáig. Erre példának a kacagást és zokogást hozza fel Szamosi, amely funkcióknak megfelelően csökkentett mechanikájából differenciálódott például a koloratúra vagy más gyors zenei figurációk. Ennek bizonyítására bemutatja az előadó Wald Béla igazgató-főorvos erre vonatkozó röntgenvizsgálatainak eredményeit. Ezután a helyes légzési technika taglalására tér át Szamosi. A lágy hangindítást, minden művészi hangképzés alapját kizárólag a légzőszerveknek az inadekvát nyomástól mentes mechanikája teszi lehetővé. A művészi hangképzés egyik legfontosabb tényezőjével, a hangzók helyes formálásával kapcsolatban az a véleménye, hogy ez a helyes légzéstől, a helyes hallási és mozgási emlékképek tömegétől és élességétől, továbbá az utánmozgások begyakoroltságának minőségi fokától függ. A vitában résztvevők közül dr. Molnár Imre annak a véleményének adott kifejezést, hogy a tanárnak a hangadási lélegzés titkára rá kell vezetnie a növendéket, mert enélkül annak minduntalan légszomja támad. Bárczi Gusztáv, a Gyógypedagógia Főiskola tanára úgy látja, hogy az énekpedagógusnak legfőbb feladata a második jelzőrendszer olyirányú kiművelése, hogy az a hanggal teljes harmóniában működjék. Kerényi M. György hangsúlyozza, hogy jól képzett énekesnek egyaránt használni kell tudnia mindháromfajta hangindítást. Nem ért egyet Szamosinak azzal a megállapításával, hogy helytelen az egyes hangzókat a szájüreg és ajkak külső beállításával tanítani. Antal István szerint a pedagógusnak már kezdeti fokon is a morális és esztétikai igényeket kell kifejlesztenie. A helyes mozgásnak a helyes élményből kell fakadnia. A hozzászólásokra adott válaszában Szamosi Lajos hivatkozik a Magyar Tudományos Akadémiának a tanulmányát illetően kiadott véleményezésének következő megállapításaira : »A dialektikus és helytelen volna a légzés technikáját az egész komplex funkciótól élesen különválasztva tanítani, mert ez az eljárás feltétlenül helytelen és már nehezebben kiküszöbölhető légzéstechnikai hibához vezethet«. »Különösen elismerésre méltó a légzést tárgyaló rész, amelynek helyes megállapításaitól eltérőleg eddig sok hibát követtek el.« 29