Új Zenei Szemle, 1956. (7. évfolyam, 1-9. szám)
1956-01-01 / 1. szám
akárcsak a malabári balim-gasan-fa, a bennszülöttek imádatának és zarándoklatainak e tárgya, amely, mihelyt egyszer a magasba hajtott, vég nélkül hozza meg egymás mellett virágját és gyümölcsét —, továbbá gyors lélektani megértőképessége, állhatatos tárgyilagossága, eszközei kiválasztásának és alkalmazásának prófétai meglátása — : mindez Mozartot ama lények egyikének mutatja, kiket a természet ünnepi hangulatában legértékesebb anyagaiból alkot meg, s ezúttal oly nagyszerűvé alkotott, hogy e lények értelmi képességének hordereje láttán szinte Íriszünk a görög mitológiában, amely a többi halandók fölé, a félistenek magasabbrendű nemébe sorolta őket. Mozart mérhetetlen érdeme a művészet terén, s ez valamennyi többit is magában foglalja, abban áll, hogy beleoltotta a társadalmi életbe, ahol ezentúl azt a szakadékot kell a szellemi képzettség egyik elemeként kitöltenie, mely a műzenét a naiv zenétől elválasztotta ; ez az érdem abban áll, hogy szorosan egybeolvasztotta és egyesítette a melódiát, a zenei népszellemnek ezt az ösztönös termékét a harmóniával, ezzel a mestereink százesztendei munkájával dicső módon létrehozott tudománnyal. Ez utóbbit az a veszély fenyegette, hogy a százszirmú kerti rózsához hasonlatosan terméketlen marad a maga gazdag pompájában. Mozart meglelte annak titkát, hogy a szerény vadrózsa termékenységére képesítse. Faust módjára érezte, hogy az összhangzatok világa korhadozik a poros könyvekkel teli műhely homályában. Mozart adta meg neki második ifjúságát, mely bölcs és tapasztalt, de szabadon választja útját és szabadon mozog — azt az ifjúságot, melyből nem hiányzik sem a szeszély hirtelensége, a fantázia bősége, sem a természetes jókedv féktelensége, nem hiányoznak sem a szív tiszta érzései, sem az ártatlanság meghatott elérzékenyülése, sem az élénken szárnyaló képzelőtehetség nagyszabású álmai, sem feldolgozásának merész energiája. Mozarttal a zene új korszaka veszi kezdetét, a ragyogó tettekkel egyesült érzéki jóhangzás és élvezet kora, az az oly bájosan vonzó kor, amelyben a gondolat nemcsak teljes érettségének birtokában van, hanem ott van még rajta ifjúi elevenségének friss lehellete. Senkiért sem indokoltabb általános örömünnepet tartanunk és köszönetet mondanunk a gondviselésnek, mint Mozartért, hiszen benne oly drága ajándékot kapott a művészet. Örvendjünk emlékezete magasztalásának — örvendjünk úgy, amint az ókorban a szellemi művelődés összes terén őseink tették, amikor egy szintre helyezve mindazokat, kiknek lángelméje tudásuk, erkölcsi élvezeteik, a nyers elemek fölötti uralmuk, a barbárság gyengesége és tudatlansága fölötti hatalmuk határait kitágította, oly nagyra becsülték a filozófusokat, a törvényhozókat, a költőket, meg a muzsikusokat, hogy valamennyiüket az „emberiség jótevői“ közé sorolták ! És minél inkább áll szemben ezzel a korábbi időszakkal olyan korszak, amelyben a civilizáció többé nem elégszik meg azzal, hogy a történetírásnak a királyok és hódítók sorrendjét, a háborúk és csaták okait és eredményeit, a dinasztiák és birodalmak bukását és keletkezését, a népek küzdelmét és vergődését, egy-egy kormányzat sorsfordulatait, emennek vagy amannak az uralkodónak a szelídségét és jóságát diktálja feljegyzésre, minél nagyobb súlyt helyez a nemzetek művelődéstörténetére, minél inkább érez kötelezettséget arra, hogy felkutassa a jólétét előmozdító felfedezések eredetét, lépésről lépésre kövesse minden új eszme lassú és bizonytalan előrehaladását, a korakban oly termékeny tudományok és oly nagyszerűen újra kivirágzó művészetek területén tett minden hódítást, minél inkább visel gondot azok nevének és tetteinek megörökítésére, akik a természet erői fölött kiterjesztették az ember uralmát, gazdagították az ipart, élénkítették a kereskedelmet, új lendületet adtak a költészetnek és irodalomnak, megtermékenyítették a művészeteket , annál inkább van okunk a meghatottságra a szemünk előtt lejátszódó fenséges színjáték láttán, amidőn a német nép annyi ezer fia tesz tanúságot ama férfiú nagysága mellett, akit, akárcsak Platót, „az isteni" névvel illettek. Egyesüljön e szép pillanatban minden szív ama egy hírnevének dicsőítésére, aki nélkül egyikünk sem válhatott volna azzá, ami! Hallgasson el legalábbis a művészek céhén belül minden pártérdek! Oldódjék fel minden nézeteltérés, midőn közös tartozásunkat rójuk le ennek a ragyogó lángelmének! Igen, szűnjék meg minden ellenségeskedés, mint a Treuga Dei alkalmával, most, hogy ily sok művész gyűlt egybe, bármennyire eltérő szempontokból vizsgálják is a művészet múltját, törekvésének célját és az annak elérésére szolgáló eszközöket, most, e nap ünnepén, amely mintegy kezdetként emlékeztet az egyik legragyogóbb művészeti korszakra! Esemény, ünnepnap lesz annak a muzsikusnak ez az apoteózisa, ki leghivatottabbként a legtöbbel járult hozzá ama küldetéshez, hogy művészetét az élet költészetével és csodáival átitatva megszabadítsa a hieratikus merevségtől, mindazok számára, akik a zenében az emberi érzés legközvetlenebb megnyilvánulását, a legkifejezőbb nyelvet, legbensőbb lényünk legmélyebb leleplezését látják — különösképpen esemény lesz a 2