Újítók Lapja, 1967 (19. évfolyam, 1-24. szám)
1967-08-29 / 16. szám
A gyár és az ember Portrévázlat egy aranyjelvényes újítóról Buresch Emilnek hívják, 1949 óta dolgozik a Gyapjúmosó- és Szövőgyár pomázi gyáregységében, jónéhány éve a karbantartó üzem helyettes vezetője, 43 esztendős, aranyjelvényes újító, több mint ötmillió forint népgazdasági eredmény jelenti az aranyjelvény „hátországát”. A töprengés szórakoztat Mindaz, ami föntebb áll Buresch Emilről, igaz, mégis, aligha ad hű képet az emberről magáról. Arról például, hogy a csöndes, töprengő emberek fajtájából való, azok közül, akik csak akkor beszélnek, ha van mit mondaniuk. Tények, adatok csak akkor kapnak igazi töltést, ha a maga valóságában ott áll mögöttük az ember is, gondolataival. — A töprengés szórakoztat. Soha nem éreztem tehernek, ha valami olyan gondolat foglalkoztatott, amit nem önszántamból választottam, hanem az élet tette elkerülhetetlenné. Újító sem úgy lettem, hogy elhatároztam: én az új technika harcosa leszek. Úgy lettem újító, hogy sorra nehéz leckéket adott fel az élet, s tudtam, vagy elbukom, vagy én kerekedek felül. Itt dolgozik apám is a gyárban. A vasat, a gépeket már kölyökkoromban mellette szerettem meg, s azóta is tart ez a hűség. Felsőipariskolát végzett, gépész a szakképzettsége. Lugosi József, a gyáregység műszaki vezetője a legképzettebb „mindent tudó” műszakiak között tartja számon, s mint mondja: még nem volt olyan, hogy Buresch Emilnek ne jutott volna eszébe valami, ha valahol szorított a cipő. A holnap első helyen A karbantartó üzemhez 66 ember tartozik, s munkájuk jellege a magyarázat arra, hogy minden szakma képviselve van. Bővült és bővül az üzem, rendkívül sok feladatot hajtanak végre saját erőből; mindez napi, ezernyi gonddal jelentkezik Buresch Emilnél is. Nőtt a gépek bonyolultsági foka, most végzik az elektromos hálózat rekonstrukcióját, ahogy mondani szokták, az élet megy a maga útján a gyárban is. És az ember? — Ha van jó tulajdonságom, akkor az az egy, hogy soha nem időztem annál, ami kész. Bólint rá az ember, s megy tovább. A holnap van mindig az első helyen, van ebben a szerencsejátékosok izgalmából éppúgy, mint a tudatos készülésből, hogy ne érhessenek, érjenek meglepetések. Elhallgat, rágyújt, a füstöt is komótosan szívja le. Minden mozdulatában benne van, hogy nem hamari ember, aki nyúl, kapkod, s utána kezd csak gondolkozni. A műszaki haladásnak — gondolom — nemcsak Watt-jai, Edison-jai kell, hogy legyenek, hanem közkatonái is. Akik úgy tesznek valami újat, valami pluszt jelentőt a technika történelmi folyamához, hogy közben, mint Buresch is, kőműveseket dirigálnak, a fonodába szaladnak, mert ott állt le, ki tudja miért egy gép, s azt is ellenőrzik, vajon jól működnek-e a régiek helyett felszerelt új olajkapcsolók? Az új valóban az legyen törekvése, s alapállása mindig az volt: váljék külön a napi, apró ötlet, az azonnal megvalósítható attól, amire azt mondják, új. Újításainak száma, amelyekkel túlhaladta az ötmillió forintos népgazdasági eredményt, éppen ezért nem is túl nagy. Másfél évtized alatt — ahogy mondja — „ötvenvalahány” újítását fogadták el, valósították meg. Közöttük volt a gyár két kazánjának hatásfokát jelentősen növelő, éveken át rendkívül hasznos szolgálatot tevő légaláfúvó berendezés ... — Itt azért érdemes megállni. Nemcsak azért, mert számomra, bár korántsem ez volt a legjelentősebb újításom, mégis ez a legkedvesebb, éppen azért, mert sok fejtörést okozott. Azért is érdemes szót ejteni róla, mert magam úgy gondolom, hogy semmi lehangoló nincs abban: ma már ezek a kazánok nem működnek. Újak, korszerűek kerültek a gyár hőközpontjába. Akkor azonban, s éveken át az örökös kapacitásgondokat oldotta meg. Ha az ember az örökkön-örökké gondolatokkal a fejében próbálkozna, végül is semmit sem találna alkalmasnak arra, hogy foglalkozzék vele. Abból a nagyon egyszerű alapállásból indulok ki: segít a gyárnak, vagy nem? Ha igen, akkor érdemes bajlódni vele. Megfordított sorrend Tizenhét esztendeje jár nap mint nap a gyárba, s mégsem fásult, fáradt bele semmibe. Rendszeresen olvas szakirodalmat, érdekli minden új, ami csak gépekkel, s főként textilgépekkel függ össze. Erről, s a műszakiak megnövekedett lehetőségeiről, felelősségéről a gazdaságirányítás új rendszerében sokkal többet beszél, jóval szűkebben méri a szavakat, amikor jelentős újításairól kérdezem. Tőmondatokat mond csupán. A keskeny kártológép szélesítésének megoldása. Nagy dobok rátétele, fahenger helyett alumínium kiemelő. Igen, ezt átvették több más gyárban is. Akárcsak a keresztorsózó gépek sima csapágyakról golyóscsapágyakra való átépítését. Érdekes feladat volt a festődeüzemben a festőkádak indirekt fűtésének megoldása. Tőmondatok. Azután ismét másról esik szó, s rögtön beszédesebb lesz. — Gép és ember viszonyát kérdezte. Én megfordítanám a sorrendet: ember és gép. Ember és gyár. Mindig, mindenkor az ember álljon, s áll első helyen. A legkorszerűbb technika is rosszá, sőt, emberellenessé válhat rossz kezekben. Értő kézben, értő fejjel használva a szerény is sokat adó, hasznos lehet. Ezért határozza meg alapvetően a mondat szerkezete, a szórend a lényeget: álljon az ember az első helyen. Én magam arra törekedtem, hogy erre érdemes legyek, mindössze ennyi a magyarázata annak, hogy amit csinálok, azt hittel teszem és szeretem. M. O. 13