Újítók Lapja, 1967 (19. évfolyam, 1-24. szám)
1967-08-29 / 16. szám
Veszprémi „Diétás Csemege”... Várpalotán — és máshol is — sok a cukorbeteg. Korunknak ez a „divatos” betegsége, vagy talán állapota az emberek ezreinek életét keseríti, nehezíti meg. A baráti országokban különösen Csehszlovákiában és a Szovjetunióban — igen nagy gondot fordítanak a cukorbetegek ellátására, a betegségükből adódó sajátos igényeik kielégítésére. Mi még — legyünk őszinték — nagyon is gyerekcipőben járunk. Ezért kell örömmel üdvözölni minden olyan megmozdulást, amely a cukorbetegek iránti fokozottabb figyelem megnyilvánulására utal. A humánus — az emberek tömegét érintő — gondolat Veszprém és Környéke Vendéglátóipari Vállalat várpalotai kirendeltsége, várpalotai cukrászüzeméből indult ki. Bíró Imre, a kirendeltség vezetője és Jámbor József a várpalotai cukrászüzem vezetője olyan cukrászati készítményt dolgozott ki, amely minden eddigi diabetikus készítménynél jobb. Egy újítás sorsát most is — mint minden esetben — nagymértékben az befolyásolja, hogy az újítás kiknek a kezébe kerül. A döntésre hivatottak milyen megértést tanúsítottak az újjal szemben? Ebben az esetben az újítás sima, járható utat talált maga előtt. Csendes István, a Veszprém és Környéke Vendéglátóipari Vállalat igazgatója az újítók törekvéseit a legnagyobb jóakarattal segítette épp úgy, mint Fehér József újítási előadó. Segítő kezekben tehát nem volt hiány. Így a veszprémi újítás, a „Diabetikus Csemege” megvalósult az összes illetékes szerv hozzájárulásával már kezdődhet a gyártás. Ödön épület, az új gondolatok színhelye. Az épület homlokzatán márványtábla közli a látogatóval, hogy 1848 március 5- és 6-án ebben az épületben, — a Bakony Fogadóban, Veszprém egyik nevezetességében — a 2. számú szobában pihent két napot Petőfi Sándor. Úgy érzem, minden újért, forradalmiért rajongó költő szelleme valahogy most is uralja ezt a régi épületet, ahol Csendes Istvánnak, a Veszprém és Környéke Vendéglátóipari Vállalat igazgatójának rezidenciájában beszélgettünk az újításról az újítókról. — Megyénk lakosságának — mondja az igazgató, — csaknem 7 százaléka cukorbeteg. Nekünk róluk sem szabad megfeledkezni, hiszen a vállatunkat nem vezetheti mindenben csak a nyereségre való törekvés, az emberekre is gondolnunk kell. Két újítónk készítménye, a „Diétás Csemege” szinte azt mondhatnám, hogy megyei összefogás révén jött létre. A Péti Nitrogénművek adja részünkre a szorbitot, az édesítő anyagot, amely nem (vagy alig) tartalmaz szénhidrátot és ami szintén nagyon lényeges: minden más hasonló édesítő, illetve édességpótló anyagtól eltérően a kellemetlen mellékíztől mentes. Így a „Diétás Csemege” nemcsak a cukorbetegek részére jelent kellemes, jóízű fogyasztható édességet, hanem a fogyókúrásaknak is. Amíg az igazgatót hallgatom, arra gondolok, hogy ebből a nagyszerű készítményből — hűtőkocsikkal — Budapestet és az ország többi városát is elláthatnák, sőt a „Diétás Csemege” nagyszerű exportcikk is lehetne, hiszen a minősége, olyan, hogy vetekszik, sőt túlszárnyalja a forgalomban levő — hasonló célú — más készítmények minőségét. * Bevallom, a vendéglátóiparral eddig nem túl sokat foglalkoztam, legfeljebb a vendég minőségében. Sokszor elnéztem az asztalok erdejében cikkázó pincéreket, amint a zsonglőr ügyességével egyensúlyozva a hatalmas megrakott tálcákkal rohannak az egyik asztaltól a másikig. Sokszor gondolkoztam azon is, hogy egy-egy pincér naponta hány kilométert gyalogolhat. Már azon is eltöprengtem, hogy a tikkasztó hőségben a vendéglátóipar dolgozói hallatlan energia-„ráfordítással” végzik — szerény bérért — a munkájukat. Hogy mit végeznek? Nehéz lenne egy jegyzetben, egy rövid „kirándulás” alapján felmérni. Az igazgató (aki szokásos szemleútjára indul” meghívott, hogy tartsák vele) néhány számadattal igyekezett munkájukat érzékeltetni. A vállalatnak csaknem 2000 dolgozója van, évente mintegy 211 millió forintos forgalmat bonyolítanak le. 236 üzemegységük jelentős része a Balaton partján működik. Most a szezonban is — naponta több mint 15 000 ember étkezéséről gondoskodnak.* Utunk első állomása a Hotel Veszprém. Ez a szálloda Veszprém új büszkesége —.augusztus elsején nyitotta meg kapuit. A szállodát az ЁМ. Lakóépület Tervező Vállalat tervezte és a Veszprém megyei Építőipari Vállalat építette. Végigjárjuk a szobákat, az éttermeket, a konyhát, a társalgót. Bepillantunk a hűtőkamrákba, a személyzeti szobákba. Nem tartozom a túlságosan lelkesedő emberek közé, de ez a szálloda több mint szép. A szemleút során kellemes, jó érzés járja át az embert. Tudok gyönyörködni a jól végzett munkában, főleg ha (s a szálló erre „élő példa”) a tervezés, a művészettel párosul. Néhány adat: a 180 férőhelyes Tokár Péter jegyzetfüzetéből szálló az alsó és a felső szinten 45— 45 szobával rendelkezik. 90 szobából, 26 fürdőszobás és szintenként 2—2 közös használatú fürdőszoba áll a vendégek rendelkezésére. A szobák — négy kivételével — erkélyesek, valamennyi szobában telefon, 16 szobában rádió és négy szobában MINIVIZOR tv-készülék működik. A Hotel Veszprém rövid idő alat olyan forgalmat bonyolít, hogy minden vonatkozásában már eddig is beváltotta, illetve igazolta a hozzáfűzött reményeket. Hát ennyit a szállodáról, de menjünk tovább... • Balatonfüred. Itt is végiglátogatunk néhány vendéglátóipari egységet. A camping-tábornak korszerűen berendezett konyhája, étterme és más szolgáltató egysége van, naponta kétszer külföldi vendégeket lát el, s ahogy tapasztaltam, meg vannak elégedve az itteni „sorsukkal”. Egyetlen számadat nagyon megragadta a figyelmemet. A balatonfüredi poharazóban az elmúlt vasárnap 17 000 forint áru bort mértek ki decinként. Íme, így néz ki egy vendéglátóipari dolgozó „szürke hétköznapjának” a „rekordja”. Mert, számára a vasárnap is hétköznap volt, hiszen dolgozott. A poharazóban Énekes Józsefné a kiszolgáló. A fáradt mosolya, csendes asszony, amikor azt kérdezem, hogy bírja ezt a munkát. Csak ránt egyet a vállán, majd így szól: — A kimérés volt talán a kisebb munka, de ehhez a hordókból a bort le is kellett fejteni... Bocsánat, de egy percre eltértem az eredeti témámtól. Úgy gondolom azonban, hogy a „Diétás Csemege”, a fáradt mosolyú csendes asszony, s mindaz ami a pult előtt (és mögött) történik, összetartoznak. A Veszprémi látogatásomat, talán röviden úgy tudnám összegezni: — Találkoztam sok nagyszerű emberrel, egy sokat ígérő újítással a „Diétás Csemegével”. Néhány ismerettel gazdagabb lettem. Vesztem pedig csak annyit vesztettem, hogy a jövőben nem fogok mosolyogni azokon az élceken, amelyeket kisebb vagy nagyobb tehetségű humoristáink faragnak — egyéb téma hiányában — a vendéglátóipari dolgozók rovására. Nekik is meg kell látni (nem csak a pult előtt, hanem a pult mögött is) a felszolgálóban a dolgozó embert... 11