Ujság, 1925. szeptember (1. évfolyam, 42-66. szám)
1925-09-06 / 47. szám
VASÁRNAP, 1925 SZEPTEMBER 6 ÚJSÁG — Csicserin súlyos beteg. Varsóból táviratozza az Újság tudósítója. Moszkvából érkező jelentés szerint Csicserin súlyos beteg. Orvosai rendeletére még a legközelebbi környezetével sem szabad érintkeznie. — Kosai tanuló a fiai Ösztökélje a jó tanulásra Hungária iskolacipővel. Rákóczi-ut 6. — Budapest atentációja a Párisi Nagy Áruház r.-t mai hirdetése. Felhívjuk t. olvasóink figyelmét a közfeltűnést keltő árakra. — Ringer Jeni dr. elme- és kedélybetegek gyógyintézete, I* Lenke-ut. Telefon: 83—21. — Árban, faeonban, minőségben és kivitelben utólérhetetlen Molnár Gyula női divatháza (VII., Rákóczi-út 22.). Versenyképességéről és szolid árairól mai hirdetése újabb tanúbizonyságot tesz. — Kinek minden nő bélás, megtudja a t. hölgyközönség Weiner Mátyás (VI., Andrássy-út 3. sz.) közismert női divatáru cég lapunk mai hirdetéséből, amelyben a külföldi divatújdonságok szenzációs olcsó árait közzé teszi. — Minden iskolás gyermeknek a gondos szülő elszakíthatatlan iskolaruhát Gutman J. és Társa cégnél, Rákóczi út 18. alatt vásárol. — Teljesen megszűnik a felesleges alkuvás, ha nálam vásárol, mert áraim hihetetlen olcsók. Győződjön meg Mátyás László férfiruhaáruháza. VII., Rákóczi út 30. SZÍNHÁZ Plety utalkodás. Az Újság vasárnapi száma már évtizedek óta eseménye a magyar zsurnalisztikának. Ezt nem előfizetésre való felhívás célzatával írom le e helyen, mindössze egy régi tényt konstatálok. Érthető és természetes, hogy a vasárnapi számokra egész héten készülünk, ötleteket adunk egymásnak, témákat osztogatunk s mire aztán eljön a vasárnap, kiderül, hogy annyi érdekes és jó cikkünk van, hogy nem egy lapszámot, akár tizenötöt is meg lehetne vele tölteni. így hát az utolsó percekben — ez szombaton éjféltájban van — megtörténik a szelekció. Kiválasztani a sok sok kitűnő és aktuális közlemény közül a legjobbakat, a legfrissebbeket. így történt ez a múlt szombaton is és már csaknem készen voltunk az Újság vasárnapi számával, amikor a levélhordó egy súlyos expresszlevelet kézbesített a szerkesztőségben. Salzburgból jött a levél és semmi kétség nem volt aziránt, hogy az ünnepi játékokról szólt — No, ezt eltehetjük keddre — mondotta valaki. Az éjjeli szerkesztő kinyitotta időközben a levelet, gyakorlott szemét végigjáratta a sűrűn leleírt lapokon és rögtön készen volt a véleményével: — No, ezt nem lehet eltenni keddre. Pünkösd Erzsébetnek intervjúja volt Reinhardttal, egy végtelenül érdekes cikk, melytől dehogy is lehetett megfosztani az Újság vasárnapi közönségét Szóval egy vagy két másik érdekes közlemény esett áldozatul ennek a még érdekesebbnek, azok, amelyek idáig pontosan ennek a helyére voltak kijelölve. Hogy kik szidták ezért a finishben való lelovaglásért Pünkösdi Erzsébetet, azt nem tudom, de annyi bizonyos, hogy semmi esetre sem a férje, Pünkösd Andor, akinek ekkorára már három cikke és pedig: 1. Ha én dollármilliárdos lennék, hogy hoznám rendbe a Balatont, 2. Köztársasági temetés, 3. Sétaközben már be volt tördelve. Bizonyos tehát, hogy a legutóbbi vasárnapi számot a Pünköstiek dominálták, igaz, olyan közleményekkel, melyek közül az egyik kedvesebb, mulatságosabb és vonzóbb olvasmány volt a másiknál. És mi már régen és boldogan kiengesztelődtünk e túltengésért és már nagyban készültünk erre a mai, vasárnapi számunkra, amint nyugodalmas munkánkat egy Győrből érkezett anzixkártya dúlta fel, a Rábarészlet és a Szeminárium fotográfiájával. És az anzixon szó szerint ez a szöveg: Kedves Szerkesztő Úr! Nem mulaszthatom el legnagyobb megelégedésemnek kifejezést adni az Újság buzgalmáért, hogy már augusztus harmincadikán pünkösd számmal szolgált. Mély tisztelettel egy hü olvasó. Egy ideig azt hittük, hogy a hü olvasó maga Pünkösti Andor, aki ilyen alattomos módon akarja munkáját csökkenteni. És csak nagyon hosszú nyomozás után jöttünk rá, hogy a hű olvasó valószínüleg Pünkösti Erzsébet, aki Salzburgból, illetőleg Bécsből hazajövet Győrött megvette az Újságot és még volt ideje ahhoz, ott a pályaudvaron, hogy egy anzixkártyán hamar intrikáljon az ura ellen, annak dacára, hogy ennek konkurenciájától nincs mit tartania. Viszonzásul talán, amiért a fecskék elköltöztek és ilyen hamar véget ért a nyár, visszajött Budapestre Lada Collins, a tavalyi színházi évad legszebb szőke eseménye, a legkedvesebb Haskell girl, a Halló Amerika! angol primadonnája. Igen, visszajött Budapestre, holott a londoni Pavillonba is megújíthatta volna a szerződését, ahol hónapokon át szédületes sikerrel vendégszerepelt. Nagy dolog ez, kérem, hogy a mai romantikán kívüli világban még akadnak, akik szívesebben vannak itt köztünk Budapesten, mint túl a kontinensen, ahol pedig a pénznek is sokkal jobb kurzusa van. Sőt nem is egyedül jött vissza tegnap este Lalla Collins, hanem magával hozta másik két ragyogó társnőjét is a Haskell-bokrétának és pedig Edna Mayt és Cherry Winterryt. Hogy mit fognak itt csinálni Budapesten? Egyelőre szerződtek egy előkelő mulatóba, ahol Russel Kay nevű amerikai táncossal együtt három olyan táncprodukciót fognak előadni, melyet Halmay Tibor állított be a számukra. És az angol görlicék visszatérésével kapcsolatban szabadjon szólani arról a tizenhat magyarról, akik nem mennek ki a külföldre... Megírtam, hogy Francisque Salabert, Európa egyik legnagyobb zeneműkiadója, aki egyben társigazgatója a párisi Moulin Rouge-nak és az Apollo-színháznak, itt járt Budapesten és arra a meggyőződésre jutott, hogy az amerikai Hoffmann girlöket, akiket már nem lehet megfizetni és az angol táncosnőket, akiket Párisban már meguntak, egyedül magyar lányokkal lehet a külföldön helyettesíteni. És megbízást adott, hogy tizenhat ilyen magyar görlicét, akikből ízelítőt kapott a Vígszínház nyári kabaréjának műsorán, állítsanak össze neki és akikkel Parisból kiindulva, meg lehet hódítani a világot Aránylag nagy gázsit, havi nyolc milliót biztosított volna Salabert a hölgyek számára, továbbá kosztot, kvártélyt, mosást és természetesen az összes kosztümöket, cipőket és selyemharisnyákat is beleértve. A sorozásra egy fővárosi színház rendezőjét kérte fel, akinél tényleg százával jelentkeztek is a pályázók, akik közül mindössze kettő bizonyult exportra alkalmasnak. A többiek: az alkalmasok, a szépek, a tehetségesek szívesebben maradnak idehaza és szerepelnek magyar színpadon garasokért, mint Parisban, Londonban milliókért, így hát az egész Salabert-expedíció a vízbe esett. A két Thaine kisasszony viszont, a Dolly, meg a Bessy, akik tavaly a Fővárosi Operettszínházban szerepeltek, függetlenül ettől a Salabert-akciótól, megkapták időközben a párisi letelepedési engedélyt és a jövő hónapban mint önálló szám fognak fellépni a párisi Moulin Rougeban. Egy érdekes válóper foglalkoztatja mostanában a színházi világot. A jövő héten fog ugyanis eldőlni a pozsonyi törvényszéken, váljon Reinshardt-ot elválasztják-e a feleségétől, a gyönyörű Elsa Heimstől, aki tudvalévően egyike a legkiválóbb Reinhardt-színésznőknek. Rég ideje húzódik ez a per, Reinscardt már évek óta nem él együtt a feleségével, sőt nem is szerződtette. Inkább lemondott legkiválóbb színésznőjéről, hogy ne kelljen együtt dolgoznia a feleségével A nagy válóperről már ismételten és hosszasan cikkezett a világsajtó és annak nem egy pikáns részletét tárta fel. A legkülönbre azonban most Pozsonyban kerül a sor... Reinhardt tudvalévően, eltekintve attól, hogy igen nagy tehetség, jelentékeny elme és e percben talán a legelső rendező a világon, dúsgazdag ember. Már most a feleségének, Elsa Heimsnek, aki néhány jó valutájú milliócskáért szintén nem megy a szomszédba, legkevésbésem közömbös az, hogy a válást kinek a hibájából mondják ki? Mert ha a férjééből, akkor itt olyan tartásdíjat állapítanak meg éppen Reinhardt anyagi viszonyaira való tekintettel, mely csaknem felér egy Reinhardt-féle szerződéssel, sőt talán még azzal a dicsőséggel is, hogy valaki Reinhardtnénak írhatja magát röviden Elsa Helms helyett. És a művésznő valóban tiszteletreméltó bűz ! galommal és energiával gyűjtögette az adatokat, melyekkel a pozsonyi törvényszék előtt férjét hűtlenséggel vádolhatja, így többek között egy albumot fog beterjeszteni a tárgyaláson mindazoknak a művésznőknek és civilhölgyeknek jól sikerült arcképével, akikkel őt a férje megcsalta. Kétségkívül nagy reklám ez a legszebb férfikoron túllévő Reinhardtnak, de úgy lehet egy kicsit drágának fog bizonyulni. Ez az album, maroquinbe kötve, bennünket azért is érdekel, mert állítólag két kiváló magyar művésznő fotográfiáját is tartalmazza. Joggal, jogtalanul-e, annak az elbírálása aztán már csakugyan a bírákra tartozik. Bizonyítékai alapján tehát Elsa Helmsnek minden reménye megvanarra, hogy a válást a férj hibájából fogják kimondani. Viszont a rágalmazási és becsületsértési perekért, melyet Ha válóperét bizonyítékai alapján megnyeri, élete további folyamán valóban nem lesz irigylésreméltó. És még egyszer visszatérve az oly hirtelen el-múlt szép nyárra, amelyet itt töltöttünk a buda-pesti aszfalton, hadd mondjak el gyorsan egy igen jellegzetes apróságot. Két ismert színész, kedves fiuk, találkozik az őszi napsütésben az újra megindult Váci utcai korzón. Beszélgetnek sok mindenről, mikor az egyik hirtelen az elmúlt nyarat sajnálja. — Hát nem voltál sehol? — kérdi tőle ravaszul a másik. — Nem voltam, tudod, én egészséges ember vagyok, nincs szükségem se fürdőre, se kúrára. Aztán rájöttem arra a régi igazságra is, hogy a legkülönb nyaralás mégis csak Pesten esik. Igaz, elmehettem volna a Lidóra, Abbáziába, esetleg Balatonlellére, de azután elhatároztam, hogy mégis itt töltöm a nyarat és a jövő hónapban, október elején elmegyek két hétre Párisba, két hétre Londonba. A másik türelmesen hallgatta végig a szónoklatot, melynek befejeztével és bucsúzásul csak ennyit mondott: — Bahh! Nekem sincs pénzem. Sony. 13 Nagy sszinésisek ssserssörés nélkül. Látogatás Gyöngyössy Erzsinél. — Egy elmaradt intervju Vaszary Piroskánál. Gyöngyössy Erzsi három évvel ezelőtt lépett fel először fővárosi kőszinházban. A táblabiróné szerepét játszotta Szomory Dezső Glóriájában. Nagy sikere volt. Máig pedig nagyon sok darabban lépett fel és anyaszerepeket játszott mindig. Minden szereplését döntő sikernek mondhatjuk utólag. A siker pedig itt nagyot számít, mert az anyaszerepek alakítóit nem gyakran szokta kísérni. De Gyöngyössy Erzsinek sikere is volt és voltak szerzők, akik parádés színlapjukon ragaszkodtak a nevéhez. Tíz nappal ezelőtt Gyöngyössy Erzsi azt mondta a társalgóban: — Engem nem fognak szerződtetni a jövő évre. Ezen mindenki csodálkozott. Bár sokan mondták ezt és sokat csakugyan nem szerződtettek. Ezen igazán nem lehetett csodálkozni és akárhogy is lássuk a kétségbeesést és reménytelenséget, megdöbbenni sincsen elég tágas szívünk most már, az ötvenediknél, századiknál a sorban. De amikor Gyöngyössy Erzsi kiment a társalgóból, akkor voltak, akik azt mondták: — Tudom, ki miatt nem maradhat itt Gyöngyössy Erzsi. Gyöngyössy Erzsi mondta ezt ma délután. Amikor meglátogattuk Margit körúton levő gyönyörű lakásán, nem panaszképpen mondta, mert jókedvű és hátrahajtott fejjel nevet kis tréfákon. — Nem döbbentem meg és szomorú sem vagyok. Nem bánkódom egy cseppet sem. Nagyon nyugodt vagyok és elégedett, mert három évig egyfolytában játszhattam. Különben is sokan maradtak szerződés nélkül, akik régebben tagok. Én amúgy is véletlenül lettem színésznő. Vagy talán így: véletlenül lettem újra színésznő. Tíz évig egyfolytában nem játszottam. Tíz év után jött a kommün, akkor kerültem megint színpadra. Ezért is nem igazságtalan az, hogy többet nem játszhatom. Gondolom, hátha egyáltalán nem játszottam volna. Gyöngyössy Erzsi azt érzi, nem igazságtalanság. Akkor sem, ha az okát tudja. Nem is az okát, az okozóját. Pedig mindenképpen az. Felbukkan a véletlenből egy komoly nagy, okos aszszony. Még fiatal és már anyaszerepet vállal. Nem vállal, kér. Aki tíz évig pihent és akiben ez a csendes tíz év megérlelte a meggyőződést, öntudatig tisztította az egyéniséget, puritánná tette az ambícióit. Véletlenül, olyan véletlenül, hogy akár titokban maradhatott volna Gyöngyössy Erzsi neve, ígérete és eredménye örökre. Három éve azt mondták: itt van az új tragika. A hangja olyan, mint Jászai Marié. — A kommünben nem kaptunk kenyérjegyet — beszéli —, hát elmentem a színészek szakszervezetébe, hogy majd a tagsági jegyemre talán kapok. Valami idegen kisasszony írta ott össze a jelentkezőket. Én kardalosné akartam tenni az Operában. Azt kérdezi az a kisasszony: — Volt már valaha színpadon vagy van valami köze a színészethez? — Hogyne — mondom én —, elvégeztem az akadémiát. — Akkor menjen csak arra be, abba a szobába, ott ül a felvételi bizottság. — Ott csupa ismerőst találtam, régi iskolatársaimat. Rögtön felvettek, vizsga nélkül. A Városligeti Színkörben játszottunk, a „Kollektív Társulat". Később Budára szerződtem, a Várszínházba, Komjáthy társulatához. Közben vége lett a kommünnek. A társulat még tengert-lengett egy ideig, aztán megbukott. Attól kezdve nem volt szerződésem. A férjem csak örült, mert ő halálosan gyűlöli a színészetet, már nagyon régóta. Tíz éve is azért hagytam ott a színpadot — az Andrássy úton játszottam —, mert a férjemet, aki akkor még vőlegény volt, nagyon bántotta, hogy én fellépek. Mondom, most is megtaláltam a dolog jó oldalát, gondoltam, vége a nyomorúságnak, nincs szükség az én keresetemre. Január elsején, egy átlumpolt Szilveszter-éjszaka után, korra reggel egyszer csak hangokat hallok a fogadószobában. Ahogy lassan beszűrődtek a hangok az álmomba, akkor értem csak, mit beszélnek: nekem fel kell lépnem a Vígszínházban. Délelőtt elmentem az irodába. Láttam, csalódottan fogadnak. — Kérem, mi egy idősebb hölgyre számítottunk. — Én szeretem az idős szerepeket, azokat játszom mindig, már egészen fiatal koromban is, pró,báljuk meg. Tetszettem. Később aztán megtudtam, hogy éjszaka a Fészekben, nagy tanakodás közben, szegény Kövezi Albertnek jutottam eszébe. Még éjjel elcsoszogott az öreg lábam a Színészegyesületbe a címemért és azt elvitte Szomory Dezsőhöz, akinek Glória című nagyszerű darabjában pompás szerepem volt. Soha olyan kedvvel nem készültem szerepre, mint erre. Bevallom, érdemes volt. — Aztán játszottam az Ivanoffban, Szabóky Zsigmond Rafaelben, a Vadkanban, az Ablakokban. Szeretem a színpadot és ez a szeretetem nem megszokás. Talán a tízéves pihenő konzerválta bennem azt a lelkesedést, amit éppen a színház ölt ki nagyon sokból. — Az a meggyőződésem, hogy mindent megérdemlünk, ami csapást és bánatot e földön kapunk. Teozófus vagyok és hiszem, hogy minden rossz csak büntetés. Ha pedig nincsen igazam, akkor is megnyugtat ez a hit, éppen ezért ne próbálja cáfolni senki se. Egy álló hétig sírtam és búsultam, egy hét után pedig rájöttem, hogy a bánykodás csak engem őröl, egyébként pedig nem használ, azóta pedig nyugodt vagyok. Azon a napon pedig, amelyiken először nevettem, kopogtak az ajtón és meghívtak filmezni. Kárpótlásul és jutalmul. — Pedig tudja-e, hogy ez a felmondás végzetes? Csak nem szerződteti egy színház azt, akit a másik nem használhat? Még ez a csendes szomorúsága és logikus lemondása is indokolatlan. Gyöngyössy Erzsi nélkül nem soká lehet el a magyar színpad, amint hogy biztos, hogy nem sok időbe telik és szerződéshez jut ez a kiváló, rokonszenves művésznő. (i. e.) U. I. Vaszary Piroskához vitt volna a második" utunk, ehhez a rendkívül tehetséges fiatal színésznőhöz, aki mindmáig a szerződés nélkül maradottak közé tartozott. Útközben tudtuk meg, hogy Vaszary Piroska elszerződött ma délelőtt a Belvárosi Színházhoz. Nagyon örültünk, hogy erre az interjúra ilyenképpen nem nyílt alkalom. * Magyar énekesek Ostendében. Néhány nap előtt az ostendei Kursaalban Mascagni Pietro vezetése alatt előadták a Parasztbecsületet. Az előadás szereplői Niklas-Schubert Nisla, Máthé Rózsi, Attler Rosa, Bolond William és Palló Imre voltak. A tízezer főnyi közönség a belga királyi családdal az élén lelkesen ünnepelte az énekeseket, csak úgy, mint a vezénylő Mascagnit. HÉTFŐT^^ ^^PREMIER TERÉZKÖRÚTI SZÍNPADON LESZÁLLÍTOTT IELYÁRAKKAL