Ujság, 1926. január (2. évfolyam, 1-25. szám)
1926-01-19 / 14. szám
Budapest, 1926 kedd, január 19 Ára 2000 korona ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Negyedévre ................ .. ..135.000 korona Egy béra ................................. 50.000 korona Ausztriában egy bóra ................8 Schilling Jugoszláviában egy bóra........... 80 Dinár Egyes szárakra Budapesten, vidéken és pályaudvarokon hétköznap.. .. 2000 korona vasárnap................................... 4000 korona Ausztriában hétköznap .. .. .. SOGroschen vasárnap............................. .. SOGroschen Jugoszláviában hétköznap .. .. 4 Dinár vasárnap........................................ 3 Dinár Megjelenik Ünnep utáni napok kivételével minden nap II. évfolyam, 14. szám SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: V., Vilmos császár út 34. szám TELEFONSZÁMOK: 154-20, 154-21, 154-22, 154-23 A nyomda telefonja (csak este 6 órától kezdve ) 154—21 FIÓK KIADÓHIVATAL, KÖLCSÖNKÖNYVTÁR ÉS FOLYÓIRATOSZTÁLY: Budapest, VII. ker., Erzsébet körút 41 szám Telefonszám: József 16—28 1850—1920 A pacsirta felröppent a magasba, s belevezeti a felhőkbe Utána nézünk és tudjuk: sohasem kerül vissza a földre. Isten veled, utolsó pacsirtája a boldog Magyarországnak Egy művésznő? Énekesnő? Ahogy Kossuth Lajos egy ügyvéd, Deák Ferenc egy téblabíró volt. Hogy szóljak róla ennek az idegen fiatal világnak, mely csak hallott róla, ahogy csak hallomásból ismeri, azt a Magyarországot, melynek a lelkéből lelkedzett ? Amelyről most halljuk, hogy könnyelmű idealisták, rákost homokra építették, amelyben csak egyetlen mag tudott megfogamzani: a pusztító világháború magva. Hogyan értessem meg az ő jelentőségét azzal, aki nem ismeri ennek az elsülyedt kornak jelentőségét ,mélységeit, melyben a magyar lélek aránya rejlik, magasságait, ahol a magyar hit és álom keringett? Kossuth Lajos és Deák Ferenc, Jókai Mór és Eötvös József, Petőfi Sándor és Blaha Lujza. .. Hol van nemzet, mely ilyen csillagzatot tud ragyogtatni ? Hol a történelemnek olyan kora, melynek szelleme a különböző skálákon és nyelveken ekkora azonossággal talál kifejezést? A közjogi harcok és vívmányok: Blaha Lujza: Színpadi ragyogása: a magyar közjog diadáinak diadalmi éneke. Eötvös József megnyitotta a nemzet csarnokát mindenki számára — Blaha Lujza művészete megtöltötte a csarnokot magyar érzésben olvadozók millióival. Egy tőből sarjadzott a magyar géniusz sokféle hajtása — a legvirulóbb, a legzengőbb — Blaha Lujza, a gyönyörű asszonyalakot öltött magyar szó és magyar ének. Nem lehet ezt a mai generációval megértetni Visszaszállok a messze múltba ... Aranypor oszlopa táncol a nemzeti dicsőség napfényében. Mint kis ha kószálok az utcán. .. Nagy nevek csengenek az ajkakon. A Jókai Mór betűje és Blaha hangja, kacagása, beivódik a német Pest idegzetébe. Még él a gyapjú-utcai német színház és benne csattog az osztrák tünemény: a Gallmeyer. S a szomszéd magyar házban ugyanabban a darabban a magyar díva. És folyik a nagy dalnokverseny, s lassan kint halkul az osztrák dicsőség, végül megnémul Elnémította a magyar művésznő a magyar szó művészetével. Operettekről van szó, a Strausz Jánosok, a, Suppéék idegen muzsikájáról, egészen elütő humoráról, s azt a lelki külföldet hódította el a magyar művésznő, s tette örök időkre a mienkké. Győzött és ragyogott az idegen téren, holott a saját terén az idegen meg sem próbálkozhatott. Az osztráknak éppoly elképzelhetetlen volt Blaha Lujza az osztrák operettben, amilyen furcsán lehetetlen volt a nagy Gallmeyer magyar népszínművekben. S beszéljek a ma fiának a népszínműről? Arról a forró hideglázról, mely rázta a publikumot egy Tóth Ede felbukkanásakor ? S ezek a primitív kis zöngemények! Amikor beperdül a falu népe és ok nélkül nótázik. Ezek a naiv sablonok, a bíró, a biróné a cigány, a kocsmáros, a baritonista legény, meg a kegyetlen basszista, az apa! Féltve teregetem kezemet tölibük, ne érje blazirt, gúnyolódó tekintet ezeket a drága alakokat, akikkel együtt sirtunk és boldogan kacagtunk. Szent, stilizált hamisítványok: a rongiros cigány gúnyája, oly kifogástalanul tiszta, a mezőről hazatérő legények, leányok, mintha skatulyából szedték volna ki s legények, leányok dehogyis az életből ráfotografálak, hanem a Toldi Miklósok és Piroskáit nagyarányú erejében és szépségében ékeskedők szárnyaló soviniszta idealizálásul és ezek oly valószerben állottak előttünk s éltek tovább a lelkünkben. Hiszen látuk őket, húsból, vérből előttünk ragyogók, hogyne volnának olyanok a magyar legények és leányok, mikor van Tamássy és van Blaha Lujza! Hogyne hittük volna mi, hogy a magyar a világ legdaliásabb és legtökéletesebb nemzete! Hogyne sajnáltuk volna az idegen nagyokat, hogy csak németek, csak franciák, csak angolok! „Ne nézd Uram, hogy ő német, Hisz őt is te alkotod!“ énekelte a magyar költő emberbaráti őszinteséggel: a Blaha Lujza levegőjében olyan természetes, Trianon generációjának megfoghatatlan gyerekes nagyzolás. * Hallom a nótája aranyfonalas zúgását, magyar szava gyöngyöző ritmusát, látom tarka szoknyája fodros rebbenését a tipegő-ropogó piros csizmácska fölött, magyar hajfonata röpködését a csárdás ropogása közben... Csárdás! Minden este, minden darabban csárdás — kinézi végig, ki gyullad lángra, ki újrázza eszeveszetten a mindig ugyanegy topogást, perdülést a shimmy, a tangó s egyéb jazzok neveltjei között? Nem volt akkor tájvédelem, a nemzet nyelvében, dalában és táncában élt. S Pest, a kufárkodó, kalapáló, vakoló, varrótűvel és dikkccsel dolgozó német Pest zengő szóból, csattogó dalból és ropogó táncból ismerte meg a magyar lelket, ahogy rónák és hegyek földjén termett. A Blaha Lujza személyében ismerte meg a magyart és buzdult föl, hogy ő is magyar lehessen. Budapestnek ő volt a magyar nevelője, kedves, csicsergő, mosolygó tanító, aki látszott nekünk s tehetett velünk, boldog, nagy, hivő gyermekekkel, amit akart. Az ő magyar asszonya és a Jókai magyar férfia csak az álmokban élt, a nagy vágyban és törekvésben, hogy a valóságban váljunk mindnyájan olyanokká, mint valónak nekünk mutatták. A félszázad csodás haladása, a magyar nyelvnek és érzésnek eloszlása a német városon és diadalmas felemelkedése az európai kultúra legmagasabb csúcsára annak az álomnak a diadalmas gyümölcse, melyben a mindenható művészet bennünket ringatott.* Trónusra ültettük mi, feledségbe, szürke szegénységbe — az ő öregsége-e, vagy az uj generáció ifjúsága, újabb szelleme? Minden nagy Icor megteremti a maga nagy személyesitőjét. A mai kornak nincs nagy személyesitője. Megnyesve idegen ollótól a nemzet fája, megsanyargatva hosszú véres szenvedéstől az élő magyar nemzet — nem nyelv, nem dal, nem tánc, hanem ipar, kereskedelem, B-lista, pénz fogalma zsibong az agyban, hevíti a vért, gyilkolja, az álmot. Szegény mai emberek, sajnállak benneteket. Nektek csak meghalt Blaha Lujza s minden, amit jelent, de nekünk élt. Boldogabban mehetünk utána. Kánon tamás