Ujság, 1926. február (2. évfolyam, 26-48. szám)

1926-02-09 / 31. szám

6 tek­re is kiterjeszti és figyelmezteti, hogy az oda befolyó összegekből a Múzsa Rt.-nak semmit se adjon át. Most már az volt a helyzet, hogy, Pásztó Már­ton a neki átadott bélyegeket elzálogosította, a befolyt pénzösszegeket visszatartotta és olyan helyzetbe hozta a Petőfi­ Társaság nevében meg­indult akciót, hogy annak bevételei egy másik karitatív intézmény érdekében zárlat alá került, úgy hogy hiábavalónak mutatkozott volna min­den további munka. Mindezt tudta a Petőfi­ Társaság is és erre a következőket cselekedte. Várady Jenő ügyésszel való telefonbeszélgetése után egy nappal Farkas Béla levelet kapott, ame­lyet Vekerdy Géza ügyvéd hivatalos levélpapírján a Múzsa Rt. irt és Pásztó Márton látott el név­aláírásával és amelyben közölte vele, hogy mivel Pásztót a Petőfi­ Társaságnál denunciálta, ügyvezető-igazgatói állásától elmozdítja. Megjegyzendő, hogy Farkas nem volt alkalma­zottja a Múzsának, hanem kizárólag ennek az egy akciónak lebonyolítására szerződéses viszonyban állott vele. Így tehát ő nem is volt elmozdítható. De ez, a Petőfi­ Társaság eljárását bírálva, nem is tartozik az ügyhöz. Azonban szorosan hozzá­tartozik és ez azután a legjellemzőbb a Petőfi­ Társaság vezetőségére, egész ügyvitelére és ebben az üzleti ügyben tanúsított magatartására. Hogy ugyan az nap, amikor a Múzsa Rt. denun­­ciálás miatt felelősségre vonta Farkas Bélát, meg­jelent Farkasnál Sas Ede, a Petőfi-Társaság tit­kára is, hogy felszólítsa arra, hogy minden a Jókai-centennáriummal kapcsolato­san birtokában levő értéket, iratot és okmányt adjon át neki, mert a Petőfi-Társaság akarja azt birtokba venni. Sas Ede Pfeifer Zoltán dr. ügyvéd kíséretében je­lent meg, hogy Farkastól, a dolgokat átvegye. Farkas nem volt jelen s ezért Sas és Pfeifer dr. eltávoztak. Később azonban újból jelentkezett Farkasnál Pfeifer, felmutatott egy levelet, amely­ben Sas Ede a Petőfi­ Társaságtól való megbízá­sát Pfeiferre ruházza át és felszólítja Farkas Bélát, hogy az összes értékeket a Petőfi­ Társaság­­hoz való beszállítása céljából adja át az ügyvéd­nek. Farkas a felszólításnak eleget tett, mert csak később tudta meg, hogy ez a Pfeifer Zoltán ügyvéd annak a Vekerdy Géza dr.-nak az irodavezetője, aki a Múzsa r­-t.-nak az ügyésze. "Átadta tehát az értékeket, mert a felszólítást Sas Edétől, a Petőfi-Társaság titkárától kapta és azt közölték vele, hogy a Petőfi-Társasághoz visznek el mindent. Ehelyett azonban az történt, hogy Sas Ede Vekerdy Géza Irodavezetőjével a centennáriumi bizottságtól átvett értékeket nem a Petőfi­ Társasághoz, hanem a Múzsa r.-t.-nak Eötvös­ utca 8. számú házban levő helyiségeibe vitette át, ami valószínűleg azért történt, nehogy Farkas Béla a Geöcze ügyvéd által küldött letiltó átirat­nak eleget tehessen. Ez volt az első eset, amikor a Petőfi­ Társa­­ság vezetősége semmivel nem törődve, Pásztó Márton érdekében más embereket jogaikban meg­­csorbított és megkárosított. Később ez ismét meg­történt, azt is ismertetni fogjuk. Vihar a szkupstinában. Belgrád, február 8. A szkupstina mai költség­­vetési vitájában Korosec tartott nagy beszédet. Mindenekelőtt Szlovénia szomorú helyzetére mu­tatott rá és ezzel kapcsolatban támadta a kor­mány pénzügyi politikáját. Az állami egység gon­dolatára áttérve kijelentette, hogy ez a szerbekre nézve nem jelent semmit, azonban a szlovének ez elv elfogadása esetén elveszítenék nemzeti sa­játosságaikat. Kívánta, hogy világosan körvona­lazzák,­ mit értenek a nemzeti egység fogalma alatt. — Szlovénia — mondotta — méltó arra, hogy önmagát kormányozza, ezért nagyon széles ön­­kormányzatot követel. Mert „önöknek megvan a királyuk", mondotta beszédének e részén. —Talán az önöké is!­­— kiáltották közbe a kormánypárton. — Igen, a mienk is — felelte Korosec —, de nem szlovén. Ezt el kell ismerni. Államjogilag mi őt feltétlenül elismerjük, de nem közös eredetű velünk. , í áhMÖ*® E szavakra hatalmas vihar tört ki. —■ Mondták ezt valaha Ferenc Józsefnek? Várjon Károly szlovén eredetű volt? — kiáltották közbe, egyes radikális képviselők pedig Korosec felé nyomultak. A rendet csaik nehezen állították helyre azzal, hogy az elnök kijelentette, hogy Korosectől távol állott a sértő szándék. Korosec végül hang­súlyozta, hogy az állam összes bajai nézete sze­rint a centralizmus következményei. Az Újságíró-sorsjáték szerencsehozását február 14-én halasztás nélkül megtartják. Részt vesz minden sorsjegy, melynek számsorában a 2, 4, 7 számok bármelyike előfordul. A nyerő sorsjegyek tovább játszanak az Április hó 8-án megtartandó ki­húzáson. Újságíró-sorsjegy mindenütt kapható! ÚJSÁG KEDD, 1926 FEBRUÁR 9 Egy magyar nábob tragikus kálváriája háromezer holdtól a koplalásig. A Gudenus-család örökségi perének tragikus akkordja. — Gudenus Ernő báró könyöradomá­­nyokból él — Szomorú vándorlás szállodáról-szállodára. — Télen már havat akart lapátolni „Ha sürgősen nem kapok állást, menthetetlenül elpusztulok Sáros, lucskos, borús idő volt. A kapu előtt detektívek beszélgettek elfojtott hangon. A razzia részleteit tárgyalták le egymás között. Két perc múlva a kietlen, ködös udvarból ijedt rikoltások szűrődtek ki az utcára. A második emeletről egy fiatal leány zuhant le az álmos reggelben az ud­var kövezetére... Tiltott szerelmét megzavarták a hatósági közegek és szegény ijedtében elfutott az élet elől. A véres, összezúzott halott leány körül zokog­tak az utca leányai. Aztán egy félóra múltán újra csend lett Szomorú leányok szipogtak, sirdogál­­tak csendesen a borzalmak megszokott folyo­sóin ... És a csendet többé nem zavarta semmi. Mit is kerestem ebben a bús házban? Egy em­bert, akin végiggázolt a Végzet. Aki a gazdagság­ból döbbenetesen rövid idő alatt idejutott a Hársfa­ utca egyik sötét garniszállójába, ahova nem süt be a nap és a nyomorúság csókolózik. UNIÓ-SZÁLLÓ. Ez a neve. A cégért a szél rázza a bejárat fe­lett ... Az udvar mélyén, a földszint egy kis zu­gában lakik a báró. Őt nem ébresztette fel a véres zuhanás, mert már annyira kifárasztotta, elkábította a szenvedés, hogy meg sem mozdult a téboly sikolyainak hallatára. Megszokta már ezeket. Benyitottam hozzá. — Gudenus Ernő báró? — kérdeztem és ő csak — Már-má­r azon a ponton vagyok, hogy ön­gyilkossá kell lennem, mert nincs más kiút, nincs más segítség. A nyomor, a nélkülözések, a jövő sötét bizonytalansága napról-napra őrlik az ener­giámat. Hova menjek, mihez kezdjek? Állást nem tudok kapni, támogatás nincs sehonnan sem — nincs mód a menekülésre. — A nagybátyám, Gudenus Lipót báró az aranygyapjas rend lovagja és főkamarás volt. Másik nagybátyám, József, Ausztria Landmar­­schallja volt Lichtenstein herceg előtt. Édesatyám, Gudenus Hugó báró Csávossy Sarolta bárónőt vette feleségül, aki hatalmas vagyonokat hozott a házhoz. A szüleim Gádon, Torontóiban gazdálkodtak 2600 holdon, öt hatalmas palotánk volt Buda­pesten. Egy a Vas-utcában, egy a Szerecsen-utcában, egy a Podmaniczky-utcában, egy az István-uton és Édesanyám 1913-ban eladta a birtokot. Három budapesti palotát nem sokkal édesanyám halála előtt adta el Béla bátyám. Előkelően éltünk mind­annyian. Amikor Pestre jöttünk, csak a Hungária­­szállóban laktunk és nem volt gondolatunk, amely anyagi okok miatt testet nem ölthetett volna. Apró mozaikokból állítottam össze az aláb­biakat: ■— 1952-ben Indult meg a lavina,­ amely maga alá temette Gudenus Ernő bárót. Ekkor halt meg az öreg Gudenus Hugó báró, akit rövidesen kö­vetett a felesége is. A báróné halála előtt minden ingatlanát eladta Béla fiának tanácsára és az ér­tük kapott tizenegymillió koronán nyolc testvérnek és unokáknak kellett osztozniok. Egymillió ko­rona sok pénz volt 1922-ben, de ehhez a pénz­hez csak egy év múlva jutottak hozzá a Gu­denus örökösök, Csávossy bárónő halála után, akkor, amikor a pénz értéke már százszoro­san kevesebbet ért Egyedül Gudenus Béla Báró volt szerencsés a testvérek közük Az öreg báróné utolsó­ napjaiban teljesen ennek a fiúnak a befolyása alá került. Milliárdokat érő családi ékszerei nagyrészben az ő birtokába kerültek és Csávossy bárónő, őt bízta szótlanul bólintott. A readingi fegyház balladája jutott hirtelen az eszembe. Olyan komor, olyan vi­gasztalan, olyan elhagyatottan szomorú és két­ségbeejtő volt ez a szoba. Három méter hosszú, két méter széles. Ablak csak az ajtó felett. Ez is újságpapirossal pótolva. Itt szűrődik be egy kis világosság. Az ágy olyan benne, mint egy fogház­­priccs. Az ágy alatt két pár cipő. Az egyik olyan rongyos, mint egy hadviselt bakancs. Két pár szürke kamásni lóg az ágy támláján. A sarokban ruhafogas. Gallér, nyakkendő, télikabát, kalap, keztyű hull le róla ájultan, szegényes összevissza­ságban. A kályhán egy valamikor fehér zsebkendő szárad és két pár foltozott, rövid harisnya. Gudenus Ernő báró eljutott arra a legalsó lépcsőfokra, amelyről olyan nehéz a visszajutás a tiszta levegőre. Megborzadtam, amikor meghal­lottam, hogy milyen körülmények közé jutott akaratlanul, hibáján kívül. Rohantam hozzá, amikor megtudtam, hogy húsz- és ötvenezer koronás könyöradomá­­nyokból tengődik e büszke Gudenus báró, aki a nagy monarchia egyik legelőkelőbb és leggazdagabb arisztokrata családjából szár­mazik, akinek nagytyja huszonhatezer holdon gazdálkodott, nagynénje pedig első udvar­hölgye volt Ferenc József édesanyjának... Hogy történt a nagy zuhanás — ez volt hozzá az első kérdésem. Könnyes lett a szeme. Felült az ágyában és beszélni kezdett, volt egy közös házunk Csávossy Gyulával és Gyertyánffynével. — Tizenketten voltunk testvérek. Hat fiú és hat leány. Heten maradtunk... Artúr öcsém Va­­szary hercegprímásnak volt a titkára. Tüdőbajban meghalt szegény. Ervin öcsém elszakadt a famí­liától. Ő Grazban lakik és papi hivatásának él. Unokaöcsém, Gudenus Ervin báró, a monarchia madridi követe volt és IV. Károly király halála óta mint egyik bizalmasa künn tartózkodik Lequeitióban az özvegy királyné mellett. — Boldog godtalanságban telt el a gyermek­ei az ifjúkorom. Kalocsán tanultam, aztán jogot végeztem, de már a doktorátust nem tettem le. Minden idegszálam a gazdálkodás felé vonzott. Ezért rajongtam, ennek éltem. És tizenhárom évig én vezettem nagyatyám szécsényfalvai és grédai birtokait. Közben leánytestvéreim férjhez mentek­. Ausztriában él mind a három, meg minden ingatlana­­értékesítésével is. A test­vérek közül ma egyedül ő van nagyszerű anyagi viszonyok között. Temesváron él feleségével együtt, birtoka, háza van és vagyonát legalább tizennyolcmilliárdra becsülik, ő volt az, akinek az örökséggel el kellett számolnia és ő volt az, aki nevetségesen minimális örökrészeket kínált fel testvéreinek. A fiuk felháborodással utasítot­ták vissza Gudenus Béla báró ajánlatát, akiről tudták­, hogy még édesanyjuk életében mindent pénzzé tett és ilyen módon magának szerezte meg a hatalmas családi vagyont. A szomorú a dolog­ban az volt,­ hogy a testvérek nem járhattak el Gudenus Béla báró ellen, mert ez román területen élt. Minden egyezkedési tárgyalás, felszólítás, fe­nyegetés hiábavaló volt. Gudenus Béla báró nem akart több pénzt adni testvéreinek, akik ezért bűnvádi útra terelték az ügyet és örökségi csalás miatt egy egész sereg feljelentést tet­tek Gudenus Béla báró ellen. A sokmilliárdos örökségből a testvérek ilyen­formá­n nem kaptak mást, mint egymillió érték­telen papírkoronát és a vas­ utcai gyönyörű lakás értékesítése után tavaly még újabb 3 és félmillió koronát, a tőzsdén elvesztettem minden fillért, ami az­­ örökségemből megmaradt A testvéreim közül Hugó bátyám segített tőle felt,­hetően, tőle kaptam ezt a télikabátot is, amit hordok, különben megfagytam volna. Minden héten újabb gondok tornyosultak elém. El kellett adnom minden értékes darabomat, órámat, cl-, mérés tárcáimat, nagyszerű ruháimat, mert kép­telen voltam állást kapni. Volt olyan idő, amikor szívesen mentem volna havat lapátolni, ha lett volna cipőm. De a pénztelenséggel párhuzamo­san teljesen lerongyolódtam. Most nincs más ruhám, csak ami rajtam van. Nincs fehérneműm, nincs semmim. A JÓ IDŐKBEN 7000 KORONÁS EBÉDRE K­­ELT MÉG. A nyáron laktam egy ideig a Rémi-szállóban is. Itt sem tudtam fizetni. Ott van még ma is lefoglalva a poggyászom Tisza István gróf levelem­­kel, amelyeket még abban az időben intézett hoz­­zám, amikor két torontáli kerületnek a válasz­­tási elnöke voltam. — Szeptember 16-án poggyász nélkül, kifá­radva, testi egészségemben is leromolva, vissza­tértem a Sándor főherceg-szállóba. Szobabért természetesen nem tudtam fizetni. .Jószivű embe­rek­ emberségére voltam utalva és így tengődtem, vergődtem tovább állásra, sorsfordulatra várva. A tél elején az Orient-szállóba kerültem. 30.000 koronát fizettem a szobámért naponta. Időnként kaptam pár százezer koronát Béla­­ bátyámtól vagy más régi jóakarómtól. Ebből tartottam magamban a lestet. —­ Olyan szerényen és szegényesen éltem, hogy nem mertem lassanként az emberek színe elé kerülni. Nem volt már semmim se, amit pénzzé tehettem volna. Napjában csak egyszer, étkeztem egy dob­ utcai kifőzésben, ahol 7000 ko­ronáért kaptam főzeléket feltéttel. A reggelimet 2500 koronáért egy Wesselényi-utcai kávémérés­ben szoktam elfogyasztani. Hiába volt minden rohanás, minden kopoga t­tatás a süket fülekre találtam mindenütt. 1s Egy Gudenus báróról senki sem hihette el, hogy ilyen rémes, szomorú viszonyok közé­­ került. — Társaságban nem jelenhettem meg, régi ba­rátaimat, ismerőseimet félve elkerültem és senki sem tudta, hogy az éhhalállal kell küzdenem min­den áldott nap. — Október elején Hugó bátyám segítségével leutaztam Béla bátyámhoz néhány napra. Vissza­vontam ellene minden feljelentést. Segélyt adott- Egymilliót. "Állást ígért. Ma március közeleg és még mindig semmi kétségbeejtő. Beszélek és írok németül, franciául és angolul, tökéletesen jártas vagyok a gazdaság minden ágában és tétlenül kell ténferegnem ebben a nagy városban, ahol meg­dermedt már az emberek szíve is. LAKÁS, FEDÉL NÉLKÜL... — Amikor visszajöttem Temesvárról, újra az Orient-szállóba mentem. Újra elkezdődött a ve­­­getálás. Ügyvédem és régi barátaim könyörado­­nyaiból és kölcsöneiből élek azóta. A helyzet egyre súlyosbodott, sötétebb lett. November vé­gén elfogyott a kis pénzem. El kellett mennem a szállóból. És két hétig lakás, fedél nélkül bolyongtam , a hideg, fagyos éjszakákban, sírva-zokogva, erőtlenül az éhségtől és a kimerültségtől. — Van egy útitáskám Gyönyörű gobelini hímzés van rajta, amin Zsófia kir. hercegasszony is dolgozott. Ezt akartam elzálogosítani. Egy szegény zsidó mentette meg, aki ingyen adott ideiglenes szállást a Főherceg Sándor­ utcában egy irodahelyiségben. Egy széken ülve töltöttem el itt az éjszakákat, hogy megmentsem magam az elpusztulástól. Százezer koronából éltem hat na­pig, uram, igazán nem költekeztem. Soha többet nem költöttem a rossz napok beköszönte óta, mint napi 18—20.000 koronát. — Most hat hét óta itt lakom az Unió-szálló­ban. Napi 30.000—40.000 koronát kell fizetnem ezért a nyomorúságos, sötét kis odúért. Egész nap állás után járok. Eredménytelenül. Min­denki csak ígér... Megvártam, míg felöltözött. Aztán elmentem vele a Royal-szállóba, ahol Fehér igazgató ismert áldozatkészségével azonnal tiszta, fehérágyas szo­bát adott neki, Gundel Károly pedig jó meleg ebé­det. Két hétig kapta Gudenus Ernő báró ingyen a­­ Royal-szállótól a tiszta, meleg szobát és Gundeltől­­ az ízletes, kitűnő kosztot...­­ Ma este újból eljött hozzám Gudenus Ernő. Újból sírva, ismét zokogva. Késik a segítség, nincsen állás, megszűnik a szálló jótéteménye — újból az utcára kerül.Te így csaptak össze egy jobb sorsra érdemes arisztokrata felett a hullámok, akinek a régi ba-­­rátok és lekötelezett jó ismerősök nem adtak­ semmi néven nevezendő anyagi vagy erkölcsi tá­masztékot. Én a ruhámat adtam oda neki, pedig csak a nyomor sötétségében találkoztam vele. Vásárhelyi Gyula: Az aranygyapjas lovag unokaöccse. A tragikus élet kezdete. Testvérek harca az örökségért. Gudenus Ernő báró is harcot kezdett bátyja ellen a kisemmizés miatt. Eleinte még bírta vala­hogy erővel, úgy anyagiakban, mint lelkileg, de az áldatlan küzdelem, mindjobban elkedvetlení­tette. Az örökségért folytatott harc első idejében még nem adta fel szállását a Hungáriában, még tar­totta a barátságot a magyar arisztokrácia majd­nem valamennyi tagjával, főúri kaszinók közis­mert előkelőségeivel, de hamarosan nagyon eltá­volodott ezektől. És mindenkitől. Sokáig Ausz­triában lakó nővérénél, Waltersseirchen grófné­­nál élt és Innen intézte a küzdelmet a milliárdos örökség visszaszerzéséért, a siker minden re­ménye nélkül. Gudenus Ernő báró megkísérelt minden lehetőt. Semmire se ment. Bátyjától nem tudott vissza­szerezni egy fülért sem. Csak most, az utolsó év­ben, amikor már a nyomor és nélkülözés teljesen letörte és lezüllesztette ezt a jóérzésű arisztokra­tát, akkor adott neki Gudenus Béla báró időn­ként ötszázezer—egymillió koronás segélye­ket, amelyekből még éhezni sem tudott tisz­tességesen Pedig Gudenus Ernő báró elment Temesvárra is bátyjához, hogy segítsen rajta, szerezzen neki valamilyen állást egy gazdaságban és ne hagyja a legborzalmasabb nyomor fertőjébe zuhanni. Minden sírás, minden könyörgés, minden rá­beszélés hasztalan volt Gudenus Ernő báró visszakerült Pestre múlt év március 7-én. Ekkor már nem volt annyi pénze, hogy ismét Ausztriába utazzon, ahol nő­vérei szintén szerény anyagi viszonyok között élnek. A báró letörten a Főherceg Sándor­ utca egyik kis szállodájába került. — Közben elúszott a millió — meséli köny­­nyezve, feltörő zokogással —

Next