Ujság, 1926. február (2. évfolyam, 26-48. szám)

1926-02-21 / 42. szám

18 Mokitudnim foglalkoztam a festé­szettel, szobrászatal, építészettel, a pró­zai és versirodalommal, a reklámmal, a színhatásokkal, a technikával, a fénnyel, a mnasskával, a zajjal, az emberrel, az izommal, a feminizmussal, a színházzal, a varietével, az érzéssel, a politikával és a tapintás futurisztikus érzésével. Megpróbáltam, hogy lerögzítsem a lélek és a karakter megnyilvánulását is. A zaj mű­vészetével (L’aite dei rumori­) most Luigi Tussoló foglalkozik laboratóriumában. Míg a tapintás fejlesztésével (taktilizmus) és az általa keltett érzéslehetőségekkel én magam kísérletezem. Azután beszél azokról a könyvekről és tanulmányokról, melyek a futurizmussal fog­lalkoznak. Tudja, hogy az egész világon mi­lyen irodalom fejlődött ki az általa propagált eszme körül. Több mint 24­0 könyv jelent meg a futu­­rizm­usról. Legalább is Marinettinek ennyi megjelent könyvről van tudomása. Boldogan jelenti ki, hogy a futurizmus rohamléptekben terjeszke­dik az egész világon. Az első világkongresszust 1924-ben tartot­ták a futuristák. Háromszáz delegátus vett rajta részt s a megbeszélések Milanóban, a­­Theatro de Verme-ben zajlottak le. Mert a­­szó legigazibb értelmében zajlottak. Ezen a kongresszuson választották meg díszelnökké Mussolinit, a dacét. Sokan nem helyeselték. Soka­n támadták IS Maurinerit, hogy a futurizmust hozzákap­csolta a fascizmus nem túl szimpatikus szeke­réhez. Hiába. Az egyik vezér meg kell, hogy hódoljon a másik előtt s ha a hegy nem ment Mohamedhez, Marineth­ kényszerült reá, hogy meghajoljon. Majd hirtelen a praktikus kérdések felé tereli a besszélgetést: — A praktikus életben is mind jobban hódít a futurista stílus. A színházak után éttermek, kaszinók és bolthelyiségek használják fel az új­­H­­Ins szépségét. Közülük is messze kiemelkedik a berlini *Scalas­saiitz étterme, a római­­Bodega (lel Diavolo) és a prágai *Montmartre* ven­déglő futurisztikus berendezése. De a mo­dern plakátművészeten is erősen érzik a futurizmus hatása. A tipográfiában is rövid­­jobban érvényesü­l. Die MF’tis gyermekjáté­­kok legnagyobb része is felhasználja a fu­­turi­.uHM eredményeit. Lassan, de biztosan átalakul az egész huszadik század­ ízlése és észre sem veszi, hogy teszi magáévá a futu­rizmus lehiggadt eredményeit. Marinéni különben újabban a filmmel is foglalkozik. Érzi, hogy a film nagy lehetősé­geket tartogat a számára. Újításokkal kísér­letezik s reméli, hogy nemsokára eredmé­nyekre jut. Pirandello ürességéről híres mű­­­vész-színháza február végén mégis megnyílik. A szezont Marinelli darabjával kezdi, a Vul­­can-nal. Biztosan lesz sikere is. Az új darab­járól nem nyilatkozik. Inkább elmondja, hogy­­ régebbi darabjait már a legtöbb metropo­liszban előadták, még Varsóban is. Állandóan utazik. Terveket sző. Azokat meg­­­valósitja. Tulajdon­képen Tinin, Páris, Berlin és Róma között él Volt már Európa minden nevezetesebb városában. Csak Budapesten nem. Miközben kimegy, hogy néhány propa­ganda-iratott hozzon nekem s fényképét az Újság számára aláírásával lássa el, jobban széjjeltekintek a szobában. A nyitott zongo­rán hangjegyfüzet. Gondolom biztosan Balilla vagy Pratella, vagy más nagy futurista zene­szerző műve. De nem. Tévedtem. Marinelli zongoráján Schum­ann-album­ hever. A régi, elévülhetetlen, őrült Schumann. Megzavarodom. Valahogy rettenetesen ki­ábrándulok egyszerre mindenből. Lehetséges, hogy valaki ebben a környezetben Schum­ann­­-darabokat játsszon? Nincs stílus benne. Nincs benne igazság. Mikor elbúcsúzom, még megkérdezem Ma­­rinettitől, hogy mikorra tervezi új kirohaná­sát a futurizmus érdekében. Mikor ad k­i új manifesztumot. Mosolyogva legyint. — Nincs már semmiféle kirohanásra szükség. A futurizmus — elismert művé­szet. Marinelli, mint maga is mondja, már be­írta nevét a képzőművészetek történetébe. Májusban Bécsbe utazik. Ha lehet, elláto­gat Budapestre is. Kér, hogy az Újság útján tolmácsoljam üdvözletet magyarországi hívei­nek, íme: Megtettem. Tiszay Andor. ÚJSÁG VASÁRNAP, 1926 FEBRUÁR . Futurista propaganda-kiáltvány. Guillaume Apollinaire Guillaume Apollinaire francia költő az elsők között volt, aki elfordult a régi kifeje­zési formáktól. A világ anyagi dolgai — szerinte — már csak esztétikai hatást idézhetnek ele, egyedül a szellem tökéletes függetlensége az, ami alkothat, így születtek meg széles, vizionárius versei, amelyekben az egymástól távolesó képek a végtelenség perspektíváját bontják ki. Apollinaire törekvéseiben párhuzamosan halad a kubistákkal és hozzájuk hasonlóan, verseiben érzéseket akar szuggerálni. Ismételten felvetődik nála a megjelenési forma problémája és nagyszámú versét képekkel, rajzokkal és különleges tipográfiai kiállításban jelentette meg. Kétségtelen, hogy Apollinaire igen nagy hatással volt korára és ma már egy egész generáció vallja őt mesterének. Két verseskötete jelent meg: Alcools és Calligramm­es címmel. Meghalt 1918-ban, 38 éves korában. Az utas. Nyissátok ki ezt az ajtót hol sírva zörgetek Az élet változó akárcsak Kutipe Te nézted a felhők csokrait leszállni Elhagyott gőzhajókkal jövendő forróságok­­felé­­ minden bánat és minden megbánás Emlékszeme Ismeretlen halak tengerentu­li hajlékony­­virágok Az éjszaka mint a tenger És a folyók mind belefolytak Emlékszem , emlékszem­­még reá ! Szomorú vendégfogadóba érkeztem egy este Luxembourghoz közel­­A terem mélyében Krisztus tűnt messze Ennél egy menyét volt Amannál pedig sün kártyázlak zajosan Es­te elfelejtettél engem Emlékszel az állomások hosszú árvaházaira Áthaladtunk városokon, melyek egész nap­­forogtak És éjjel a nappalok világosságát hányták Ó matrózok, ó asszonyok és ti barátim Emlékezzetek rá Két matróz kik sohasem hagyták el egymást Két matróz kik egymáshoz soha sem szóltak Haldokolva hullott a fiatalabbik félre Ó kedves barátaim Állomások villamos csengői arató asszonyok [éneke Egy mészáros szánkója számtalan utcák [regimentje Alkoholtól ólmos éjjeli hidak lovassága Városok melyeket láttam éltek mind a [ bolondok Emlékszel a határokra s a vidékek panaszos [seregeire A hold alatt ciprusok nehézkes árnyéka A nyár múlóban volt és megszólalt az [éjszakában Egy vágyódó és zaklatott madár S a széles sötét folyó örökös zaja S míg halva gördültek a hulló nap felé A szemek mélyéről a pillantások mind kihaltak a partok s a csend a fűről int S fehéren jő a hegy a másik part elé Magyar művészek a belga kritika megvilágításában. (Bartók Béla zenekompozícióiról és Medgyes László képeiről számol be a Renaissance d’Occident.) A Renaissance d'Occident konzervatív lap, abban a tekintetben, hogy a belga-flamand művészetet ápolja s a túlzott belga-francia iránnyal szembeszáll. Liberális lap, mert a leg­ifjabb és legújabb törekvéseket rokonszenves figyelemmel kíséri. Revüjében, mely akárcsak mint valami belga Merevre de France, szá­­montartja a föld minden tájékán készülő mű­veket és művészeket. Februári száma magya­rok számára hozott néhány érdekes meglepe­téseket Nem hosszú, de igen előkelő nemzet­közi társaság fénye sugározza be a magyar művészeket. A karácsony táján adott bruxel­­les-i hangversenyek közül kiemeli a belga Pro Arto egyesület koncertjét, melynek máso­dik részét Bartók Béla két műve töltötte be: első vonósnégyese és második hegedű-zon­gora szonátája, még­pedig oly sikerrel, hogy a befejezésül adott lengyel Karol Szymanovszky vonósnégyesét hidegen fogadta a közönség, c La Fuile vers l’Avenin-ne­k, Jövőbe menekü­lésnél, nevezik szép francia szóval az új mű­vészeti mozgalmat, melynek vezére a magyar zenében Bartók Béla. Szószerinti fordításban a magyar zenetörténet igen fontos korszakáról így hangzik a belga vázlat: „Bartók személyes munkássága és munkái a magyar zenei renesz­­szánsz értelmét reprezentálja; többen készí­tették elő, művészek, kik a tiszta zenét ápolták Magyarországon, de nem védekeztek eléggé a változó külföldi hatások ellen. Legfőbb meg­nyilvánulása a népi muzsika forrásaihoz való öntudatos visszatérés, éreje során végzett tü­relmes folklorisztikus kutatás, Bartóknak és barátainak, különösen Kodály Zoltánnak kez­deményezése és munkássága alapján. Kutatá­saik eredménye a cigánymuzsika szerepének tisztázása a magyar zenében. Nyugaton nagy a hajlandóság arra, hogy a magyar muzsikát és a cigányét összekeverjék: ez tévedés. A cigányok, nomád nép, csodálatos zenei tehet­séggel megáldottak, de idegenek az országban. Nemcsak a magyar királyság területén, hanem Csehországban, Romániában, a Balkánon, Dél- Oroszországban is elterjedtek; mindenütt elsa­játították a benszülöttek zenei anyagát és meg­reformálták azt a maguk módja szerint, külö­nös ritmusuk, rögtönzött cifrázásaik, rend­kívüli variációik, eredeti kadenciáik bélyegé­vel; hogy a magyar muzsikából mit alkottak elég jól, megtudhatjuk Liszt R­apszódiáinak olvasásakor; bámulatraméltó, de az ország muzikális lelkét eltorzítja; ezt a lelket igye­keztek megtalálni Bartók és az ő barátai mez­telenen és teljes egyéniségében a spanyol Ped­­rell példájára, mikor a vidéket bejárták és élvszájból jegyezték fel a még soha fel nem jegyzett népdalokat. Ez erőforrásokkal telítve az igazán népi művészetben oly stílust és ki­fejezést (akcentus) találtak, amely a cigány­­muzsikától és a német hatás alatt levő hiva­talos művészettől egyenlően távol esik. Ha mindehhez hozzátesszük, hogy Bartók és Kodály a ritmus és harmónia felszabadításán fáradozó hatalmas mozgalom részesei, hogy korukkal egyetértve a zengő architektúrájú, irodalomtól (programon) felszabadult önma­gában érvényes zenei mű­vei — megérthetjük a Pro Arto egyesületben előadott művek je­lntő­­­ségét... különösen a szonátáét, mely meré­szebb, függetlenebb, érettebb, energikus rit­musú, népies beállítású témáival és tökélete­sen szabad formájával.­ Nem szoktunk hozzá — hiszen még csak igen rövid ideje van részünk bennü­nt — ehhez hasonló jólértesülségről és rokonszenvről ta­núskodó ismertetésekhez. Annál kellemesebb, a szovjet kormány mindazokat a köny­veket, amely a kommunista világszemlé­letre nézve károsak és veszedelmesek. Ebből a szempontból most felülvizsgál­tatja az összes kisebb könyvtárakat, könyvvállalatokat és kereskedéseket. Több szempontot sorol fel és kategóriák szerint elrendeli a kiselejtezendő és megsemmisí­tendő könyvek kiválogatását. Elpusztí­­tandók mindazok a filozófiai, pszicholó­giai és etnikai írások, amelyek az idealisz­tikus filozófia vagy okkultizmus szellemé­ben íródtak s amelyek frenológiával, jós­lással vagy álomfejtéssel foglalkoznak. A vallástudományi könyvek közül csak azoknak kegyelmez meg, amelyek a val­lást támadják. A szociológiai és politikai könyvek közül megsemmisíti mindazokat, amelyek a cárizmus idején jelentek meg és a régi tradíciókat fentartják. Meg­semmisítendők mindazok a propaganda­­füzetek is, amelyeket ugyan a szovjet­­kormány adott ki, de amelyek időközben felavultak­. A természettudományi köny­vek közül elpusztítandók, amelyek a Te­­remtő-bölcseséget dicsőítik vagy a dar­­winista erkölcstelenséget hangoztatják. Ki­selejtezendő azonfelül minden könyv, amely a monarchista államformát, a bar­­zsoa történelmet felemlíti vagy az egyház, a történelmi múlt, a kapitalizmus irányá­ban elnézést tanúsít. A rendelet meg­jelenésekor maga a szovjet egyik­ vezetője kiáltott fel, hogy­­mi marad meg az orosz könyvtárakban, mikor a rendelet értelmében még Lenin írásainak elpusz­títása ellen se tiltakozhatna senki», hogy ez a nemzeti művészetért síkraszálló lap a vele rokon tárggyal foglalkozott. A magyar kultúra általános ismeretének sokat szolgál vele. A csikós és tzigan­­gy talán lassanként megszűnnek majd Magyarország társadalmi és művészeti reprezentánsai lenni. Ugyanez a lap, ugyanebben a számában említi Medgyes Lászlót, a magyar származású festőt, aki az 1914-es világösszeomlást követő általános gyötrődésben latin országba került. Vázolja a németországi expressz­ionizmus fej­lődését, melybe Medgyes László származásá­ból fakadó vonzalommal ifjúkorában kapcso­lódott, a kubista művészetet kardosan francia eredetűnek vallja és Medgyes László érett mű­vészetét Picasso tanítványává bélyegzi, mert a kubizmus alaptételeiből indul. Nagy szín­­érzéke, a realitás látása, a tárgynak volumen­nel, a sűrűséggel való vonatkozásai felismerése azonban önállóvá, egyedülállóvá teszik.­­ Medgyes azok közé tartozik, akik a tónu­sok szertelen elaprózását, a tegnapi impresz­­szionista mesterek árnyalat orgiáit kromatikus szintézissel váltják fel, akik szilárd és sima ecsetvonásokkal adnak a kiterjedéseknek mélységet és sűrűséget. És ha anyagi okoi­ megakadályozzák, hogy dynamikus kompo­zícióknak szentelhesse idejét, vásznaiban, ki­egyensúlyozott, szubtilisan szerkesztett kisebb darabjaiban megoldotta, megtanulta nálunk az elhanyagolt művészetet, hogy kell megkom­ponálni és megszerkeszteni egy képet. A lec­kére, amit tőlünk tanult, aztán megtanított bennünket is.* Medgyes ismert színpadi díszletfestő Paris­ban. Állandó kiállító a párisi szalonokban és legutóbb Zürichben rendezett kiállítást. A nemzetközi kubista forradalom és a nemzeti hagyományon épülő művészet furcsa, de magyar hírnök-névnek kellemes módon billeg a Renaissance d’Occident februári kul­­turmérlegén. Kóbor Noémi. Éz ekkor zajtalan mig élő sehol sem tűnt fel A hegy felé hirtelen sötét árnyak haladtak Az arcok elmosódtak keringtek és meg­inogtak Az árnyak lándzsáikat felemelték kezükkel A hegy függőleges volt Az árnyak eltűntek és megjelentek újra Szakálluk volt és sírtak akár az emberek S a világos hegyen lépésről lépésre csúsztak Kit ismersz fel a kopott fényképeken Emlékszel a napra mikor egy méh a tűzbe­n hullott Nyárutó volt emlékszel­e reá Két matróz kik sohasem hagyták el egymást Az idősebb vasláncot hordott a nyakában Szőke haját befonva viselte az ifjabb Nyissátok ki ezt az ajtót hol sírva zörgetek Az élet változó akárcsak Euripe Ősz, A ködben lompos paraszt halad Lassan ökrével az őszi ködben Mely elrejti a szégyenkező szegényes­­kunyhókat És igy haladva a paraszt énekel Szerelem és hűtlenség dalát Mely egy gyűrűről szól s egy szívről mely a megreped­t ősz ősz ki megölted a nyarat A ködben lassan megy két szürke árnyalak Tamás Aladár fordításai. Indexre tette

Next