Ujság, 1926. június (2. évfolyam, 121-144. szám)

1926-06-06 / 125. szám

VASÁRNAP, 1926 JÚNIUS 6 -s ÚJSÁG meg az összeköttetést. Sokan visszajárnak vasár­naponként mintegy lelki klinikájukra. Tudják, hogy ha bajba jutnak, továbbra is segítik ott őket , bármikor visszatérhetnek az intézetbe, hol úgy fogadják őket, mint a jó szülő szokta a­ jó gyer­mekét. Menjünk tovább, fel­ az első emeletre. Be­lépünk egy nagy szobába: az iskola. Ott áll a tanítónő a padok előtt és oktatja a gyermeke­ket. Az embernek úgy rémlik, mintha az első padban ülők egynéhányának arcán degenerált­­ság jelét fedezné fel. Csalódás is lehet benne, mert ezek is odaadó figyelemmel hallgatnak ta­nítónőjükre, ki nemcsak oktatja, hanem az in­tézet szerves munkájába kapcsolódva, figyeli is növendékeit. De ni, hiszen itt van a mi kis jövevényünk is? Ott ül egy padban és figyel. Hát igen, ha átmenetileg is, mindjárt iskolára fogják itt a gyermeket. Mert fontos, hogy ne mulasszon semmit. Az iskolát nyilvánossági joggal ruház­ták fel, ha az év végéig ott marad, le is vizsgáz­­hatik. A volt kaszárnya szomszédos termeiben mű­helyek vannak. Szabóműhely, cipészműhely, ko­­sárfonóműhely, kitűnő mesterek vezetésével. Jól dolgoznak bennük, ruhát, cipőt szállítanak külső megrendelőknek is. Hogy az otthonban ural­kodó szellem mennyire megjavítja és megbízha­tókká teszi az egykor szerencsétlen gyermeke­ket, kitűnik abból, amit igazgatójuk mond: a műhelyből ők viszik haza a ruhát, cipőt és nincs eset, hogy hűségesen meg ne hoznák a pénzt. Kilépünk az emeleti folyosóra s látjuk, hogy tinihölgyek jönnek egymásután az udvarra s tar­tanak egyenesen az irodák felé. Nemsokára ta­lálkozunk is velük az iskolateremben, meg az udvaron, hol a fiuk már körbe egymáshoz állí­tanak négy-négy hosszú padot. Azon helyezked­nek el boldogan, várakozásteljesen a gyermekek s minden körbe beül közéjük s mesél nekik egy­­egy hölgy.­­ Ügyvédek, orvosok feleségei, kitűnő és ne­mesen gondolkodó családok leányai önként, s a maguk kezdéséből vállalták a mesemondó szerepét. Női nemes szívük boldoggá akarja tenni ezek­nek a gyermekeknek egy-egy óráját. De hogyan is csüggnek azok az ajkaikon, mikor kedvesen néznek a gyermekszemek közé és megered ajkai­kon a szó. — Pedagógusok ők is, de nem oklevél, ha­nem szív szerint — mondja róluk meghatottan az igazgató. Hetenként négyszer van ily mesedélutánja a gyermekeknek. Hogyan várják? Az intézeti ne­veléshez tartozik, hogy a mesét a fiúk ott hely­ben meg is illusztrálják azon a féliv papiroson, melyet a kezükbe kapnak; némelyek plasztikus képeket is vetnek róluk agyagból, melynek ke­zelésére egy iparművésznő tanítja meg őket,­­önzetlenül, szeretetből. Az egyik szoba nyitott ajtaján át szorgos munka mozdulatait látjuk. Hosszú létrán áll benn két fiú s a szo­ba falát meszelik. A hasznos munkának becsülete van ebben az otthonban. *" De mit hallunk? Vidám zeneszó csen­dül meg az udvaron. Az átmeneti otthon fúvószenekara állí­totta fel hangjegyáll­ványait s karmesteré­nek vezetésével reá­­zendit egy pattogó nótára. A gyerekek pompásan bánnak hangszereikkel. Na­gyon kapós az a kis muzsikabanda. Van is keresete szépen. De azért nem arra veti a súlyt. Vasárnaponként a pestvidéki tör­vényszék fogházának udvarán játszik a­ foglyok­nak ingyen. Gazdag nevelőintézetben sem lehetnek vidá­mabbak a növendékek, mint most ezek az egy­kori kaszárnya udvarán. Fújják a fiúk a trom­bitájukat, a fuvolájukat, pereg a dob, csattog a réztányér. A zenészekhez egészen közel ott áll egy kis fiú. Úgy van ott, oly bizalommal, mintha testvérei közt állana. A mi kis vadócunk. — Nini, az új növendék! Már az intézeti barna ruha van rajta. Jól illik neki! Az igazgató meghatottan s némi diadalmas­­£ ággal mondja:­­ — Most már a mienk! Balla Mihály. Bágyadt, levert, dolgozni képtelen egyéneknél a természetes­­Ferenc József* keserűviz sza­baddá teszi a vérkeringést és emeli a gondol­kodó- és munkaképességet. Beható kór­házi kísérletek alapján bebizonyult, hogy a Ferenc József víz neuraszténiás betegeknél is rendkívül jótékony hatású hashajtó. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és fűszerüz­­letekben. Művészesték Szentpétervárott a forradalmak előestéjén. Maurice Paléologue volt francia nagykövet emlékirataiból. Az orosz tömegek lelke. Az Újság­­nak már eddig is módja volt két érdekes részletet közölni Maurice Paleologue volt szentpétervári rice Paleologue volt szentpétervári francia nagykövet emlékirataiból, ame­lyet Fóthy József Lajos dr. és Révay József dr. fordítottak magyarra és a Librairie Francaise ad ki. Az Újság ma az emlékiratoknak azt a részletét közli, amelyben érdekes módon nyil­vánul meg, miként gondolt az orosz udvar politikai céljai megvalósításá­ról a kultúra és művészet eszközeinek igénybevételére. Szerda, 1916 március 15. Szerencsés és megható gondolat sugallta II. Miklósnak 1901-ben a Narodni Dóm, a Népház alapítását. A Petropavlovszk-erőd mögött, a Kron­­yerszkij-csatorna partján hatalmas épület áll, hangversenytermekkel, színházzal, mozgó­­fényképszínházzal, csarnokokkal és éttermek­kel. Az épület végtelenül egyszerű. Az építész nagy, fedett és ügyesen elosztott térségek al­kotását tűzte ki célul, semmi többet; minden ennek a célnak és rendeltetésnek áll a szolgá­latában. A cárt az a gondolat vezette, hogy az ala­csonyabb néposztályoknak megadja a zárt és jól fűtött helyiségben az igen olcsó pénzért való szórakozás lehetőségét. Egyúttal közve­tett eszközt látott ebben a kocsmák romboló befolyásának és az alkohol veszedelmes hatá­sának leküzdésére, mert vodka nem jut ebbe az épületbe. A vállalkozás meglepően sikerült, hozzájá­rult a divat is. Híres színészek, elsőrendű ze­neművészek, a legkitűnőbb zenekarok meg­tiszteltetésnek veszik, ha játszhatnak a Na­rodni Dómban, így körülbelül husis képekért a szegények tömege megismerheti a zenei és drámai művészet legszebb alkotásait. A föld­szinten néhány páholy és néhány sor zsöllye kínálkozik két-három rubelért a vagyonosabb embereknek; mindenki igen egyszerű ruhá­ban jár ide. A terem mindig zsúfolásig meg­telik. Ma este a csodálatos Saljapin énekli Mas­­senét Don Quichotte-ját. Meghívtam páho­lyomba Dolgorukij Zsófia hercegnőt, Polov­­covnét, de Robi­n gróf feleségét és Szasza­­novot. Már nem első ízben hallom itt ezen a he­lyen Don Quichotte-ot. Ez a mű bizonyára nem a legszerencsésebb alkotása Massenet­­nek­;­ nagyon is megéreznek rajta az öregedő mester hibái, az elsietett kompozíció, a mes­terkélt és hétköznapi kidolgozás. Azonban Saljapin a hidalgó felsüléseiben alkalmat talál arra, hogy a legmagasabb fokon csillogtassa alakító művészetét, nagyvonalú stílusát, drá­mai erejét. Minden egyes alkalommal meg­figyeltem, hogy a közönség milyen szenvedé­lyes érdeklődéssel kíséri a főszemély jellemét és a cselekményt kutattam az okát. Első pil­lantásra Cervantes regényeiben, e jó humorú, józan, bölcs, keserűség nélkül gúnyolódó, ki­ábrándultság nélkül skeptikus mesterműben nincs semmi orosz vonás. De ha mélyebben elgondolkoztam, több ilyen vonást fedeztem fel benne, amelyek okvetlenül hatnak az oro­szokra; ilyen a nemeslelkűség, a szelídség, a szánalom, a beletörődés a balszerencsébe, vé­gül és főképpen a­z ábránd vonzóereje, a rög­eszme sugalló hatalma, a hallucináció és a jó­zan ész folytonos összevegyülése. A­ haláljelenet után, amelyben Saljapin ön­magát múlja felül, Szaszanov ezt mondja: *—* Ez gyönyörű, fenséges? Szinte, ma­gasztos, Péntek, 1916 március 1?. Ma este meghívtam ebédre néhány zene­rajongót: Benois Nikolajevics Sándort, a ki­tűnő festőt és kritikust, két fiatal zeneszerzőt, Karatugint és Prokofjevet, Nazmanovnét, az énekesnőt és a nagykövetség belső embereit.. Nazmanovné meleg hangon, remegő és halk előadásban Balakirev, Borodin, Musz­­szorgszkij, Liapunov, Sztravinszkij néhány dalát énekli Mindezek a románcok, akár elé­­gikusak, akár ábrándosak, akár poétikusak, elárulják népi eredetüket. Ezekből az énekek­ből, amelyek az iszkák hosszú estéin vagy a sleppék végtelen térségein születtek, századok óta az orosz lélek szomorúsága árad, az a szomorúság, amely leggyakrabban hullámzó és álmatag, néha azonban a vad kétségbeesés­sel határos. Maxim Gorkij hatalmas erővel írta le azt a fájdalmas mámort, amelybe a zene az orosz népet meríti. A szünet közben egy vendégem, aki sokat élt a parasztok kö­zött, megerősíti előttem egy epizódnak az er­kölcsi igazságát, amely a keserű és őserejű író egyik novellájában annyira megdöbbentett. Egy este két muzsik, egy nyomorék meg egy tüdővészes, találkozik egy koldusasszony­­nyal valami füstös korcsmában, mind a hár­mat elcsigázta a nyomorúság. «Énekeljünk!» mondja a nyomorék. Semmi sem frissíti fel úgy a lelket, mint a szomorúság. Hogy a lélek felgyulladjon, oda kell vetni neki valami szo­morú éneket... És elkezd énekelni, mintha zokogna, mintha fuldokolna. A pajtása visszhangozza a dalt, mély és siránkozó hangon, miközben a szavaknak csak a magánhangzóit ejti ki. Aztán felhangzik a nő álmatag, meleg fojtott altja. A három énekes, amint egyszer nekilendült, nem hagyja abba. Énekeltek, saját hangjuktól elkábultan, amely néha gyászosan és szenvedélyesen hang­zott, mint valami bűnbánó imádság, néha szelíden és panaszosan, mint a gyermek bánata, majd eltelve szorongással és kétségbe­eséssel, mint minden szép orosz dal. A hangok sírtak és szállingóztak, néha már csaknem elhaltak, de rögtön új életre keltek; újra a levegőbe röppentek egy darabig vergődtek, aztán lehullottak... A nyomorgó sipitő cif­rázta a vergődést. A nő énekelt, a tüdővészes zokogott. És ennek a siralmas éneknek, mintha sohasem akart volna vége szakadni... Egyszerre csak a tüdővészes felkiált... — Elégi Ohl A Krisztus nevében hallgas­satok! ... Nem bírja tovább a lelkem! A szí­vem úgy éget, mint az izzó parázs! Szerda, 1916 március 22. Ma este megint elmegyek a Narodni Dómba, hogy meghallgassam Saljapint legfé­nyesebb szerepében, a Boris Godunovban. Puskin lírai tehetsége, Musszorgszkij realista lángelméje és Saljapin drámai ereje oly töké­letes együttesbe olvad, hogy a néző illúziója teljes. Az ál-Dimitrij szörnyű kalandja cso­dálatosan eleven és színes képek sorozataiban Páris, junius T. (Az U­j­s­á­g F. T. jegyű párisi tudósítójától.) A nőmozgalom történetében emlé­kezetes nap lesz május 30-ika, a X. női választó­­jogi nemzetközi kongresszusnak megnyitása. A Sorbonne nagy auláját 42 nemzet zászlója di­­szíti, köztük a mi kis nemzetiszín lobogónk mind­járt az elnöki asztal sarkában. A vendégek sorá­ban a résztvevő nemzetek követei, köztük Korányi Frigyes báró párisi magyar követ. Negyvenkét nemzet kiküldött asszonya zsúfolásig tölti a díszes termet. Számtalan érdeklődő zsú­folódik a karzatokon. Missis Cobert Ashby elnö­költ. A kormány nevében M. Lamoureux köz­­oktatásügyi miniszter nyitja meg az ülést. 1~. Három éve Rómában ■— mondja — a feminista mozgalom már meg akarta mutatni erejét Ez az erő azóta csak fejlődött s az asz­­szonyok csak saját érdemüket növelik, hogy munkájuk céljául a legnemesebb eszmét tűzik, ami csak emberiséget érdekelhet. Francia­­országban, sajnos (maiheureusement) beisme­rem és hirdetem, nem lehetnek kielégítők az eddig megadott jogok. Szavait hosszas és lelkes taps fogadja. M. Bellán a második szónok. Elnöke a városi tanácsnak és beszédében kifejti türelmetlenségét, hogy még várnia kell, míg tanácsában női tagok is résztvehetnek. Mme Bruminec, a Francia Nők Választójogi Ligájának elnöke és Mrs. Corbett Ashby beszélnek utána. Az utóbbi angolul, fran­ciául felváltva mondja el üdvözlő beszédét, sőt néhány mondatot németül is mond. Mrs. Corbett Ashby nagyszerű nyelvtudása egyéb kiváló tulajdonsága mellett sokban hozzájárul nagy népszerűségéhez. Olyan nő, aki tud beszélni min­denkinek a nyelvén. Lady Aberdeen a következő szónok. Neve sem ismeretlen. Ülés hercegnő neve is ismert,, mert hosszú élete folyamán minden nőmozgalom élén állott s 82 éve ellenére ezen az estén megjelent az elnöki asztal mellett Beszéde közben Fröken Furusheim finn kép­viselő a francia köztársaság felvirágzott szobra köré gyűjti Island tiszta fehérbe öltözött kikül­döttét, a perui, délafrikai, hindu és ausztráliai ki­küldötteket öt világrész különböző asszonyai so­rakoznak egymás mellé, akik az eszme mellett saját szabadságukért küzdenek s akik így a vi­lág minden asszonyát jelentik. Néhányan nemzeti viseletben jelentek meg és még érdekesebbé tette a felemelő látványt A hindu nő ezüsttel behintett fekete fátyola, spa­nyol nők nagyfésüs, csipkés feje mellett, román népviseletű színes nők és elegáns modern asszo­nyok, komoly, lelkes beszédek és hárfazenekar; ez kicsiben a képe ennek az estének. Másnap kez­dődik a komoly kérdések tárgyalása: „Egyenlő feltételek, dolgozó nők és férfiak számára." „A lány, anya és gyermeke helyzete." „A férjes asz­­szony nemzetisége." A világ nőparlam­entje mun­kába áll. kel életre: ez az egész korszak szintézise. Az ember mintha visszaszállna a dráma idejébe és keretébe. Bizonyos mértékben osztozik a szereplők érzelmeiben, aggodalmaikban, erő­szakoskodásaiban, gyengeségeikben, rémüle­teikben, esztelenségeikben és hallucinációjuk­­ban. A halál-jelenetben Saljapin, mint min­dig a legnagyobb művészek méltó párjának bizonyult. Mikor a Kreml lélekharangja hitül adja a moszkvaiaknak az autokrata halál­tusáját, mikor Boris, akit a mártír cárevics kísértete üldöz, lelkiismeretfurdalástól gyö­törve, tétova szemekkel, tántorgó léptékkel, görcsösen összeszorult izmokkal, vonalló mozdulatokkal parancsot ad, hogy hozzák elő a barátcsuhát, amelyet a haldokló cároknak fel kell ölteniök, a tragikus borzalom csú­csaira emelkedünk. S.-né, aki páholyomban van, helyesen figyelmeztet, milyen fontos szerepet juttatott Musszorgszkij a néptömegeknek. A festői tö­meg, amely a főszereplő körül mozog, nem holmi közömbös és passzív sokaság, nem statiszták és néma szereplők. Maga is cselek­szik. Szerephez jut a darab minden fordulatá­ban. Szüntelenül az előtérben van. A sűrűn beszőtt karénekek okvetlenül szükségesek a dráma kifejlődéséhez és megértéséhez. Ekként az egész darabon átérzi az ember a sötét, vég­­zetszerű tömegerők játékát, amelyeknek az orosz történelem súlyos óráiban mindig döntő szerepük volt. És ez magyarázza meg a kö­zönség lenyűgözött figyelmét. S.-né hozzáteszi: — Legyen meggyőződve, hogy ebben a te­­remben több száz, talán ezer ember is van, aki a darab szemlélése közben csak az ak­tuális eseményekre gondol és máris a közelgő forradalom lebeg a szemei előtt..« Én egé­szen közelről láttam az 1905. évi agrárzavar­gásokat; falun voltam, otthon, Szaratov kör­nyékén. A mi népünket egy forradalomban nem a politikai és társadalmi eszmények ér­deklik és lelkesítik; ezekből semmit sem ért. Ellenben elveszik az eszét a drámai látványos­ságok, a vörös-zászlós felvonulások, az ikonok és vallásos énekek, a puskaropogás, a vér­fürdők, a temetések, a részeg és romboló je­lenetek, a megbecstelenítések, a tűzvészek. Főképpen a tűzvészek, amelyek oly gyönyö­rűen hatnak az éjszakában... Az a negyvenkét beszéd, az a negyvenkétszer néhány szó, ami a kongresszuson negyvenkét or­szág kiküldötte előtt hangzik el, az egész világ nyilvánosságát jelenti Ausztrália, Ausztria, Belgium, Bermuda, Bra­zília, Kuba, Cseh-Szlovákia, Dánia, Egyiptom, Esztonia, Finnország, Magyarország, Németor­szág, Nagy-Britannia, Görögország, Hollandia, Is­­land, India, Olaszország, Jamaica, Japán, Jugo­szlávia, Litvánia, Luxemburg, Newflandland, Új- Zeeland, Norvégia, Palesztina, Lengyelország, Porto-Rico, Portugália, Románia, Dél-Afrika, Spa­nyolország, Svédország, Svájc, Törökország, Uk­rajna, U. S. A., Uruguay kiküldötte vitatja meg a kérdéseket . Minden asszony a saját hazájáról beszél. Sa­ját hazájáról, amit a háború után jobban szeret, tudatosabban, mint azelőtt De ez a kongresszus politikamentes. Itt közlöm azokat a szavakat, amiket a Feministák Egyesülete kiküldötteinek elnöke mondott el, Miskolczi-Mesterné kitűnő an­gol nyelvem­ Mllyett tisztelt Elnök úr, "Hölgyek és Uraim! Szívélyes üdvözletet hozok önöknek «abból a Magyarországból», a demokratikus, haladó és békebarát Magyarországból, amelyről önök talán nem sokat hallottak vagy olvastak, amely azonban mégis létezik és sokkal nagyobb szám­ban, mint ahogy hinnék. Néhánya ezeknek a haladó nőknek megala­pította a Feministák Egyesületét már 22 év előtt, amely segédegylete az önök I.WSA, és erélyes buzgó­sággal hozzálátott a nők szavazati joga is minden téren az élet minden ténykedé­sében a férfiakéval teljesen egyenlő joga érde­kében.­­ 1917-ben elnyertük szavazati jogunkat. Je­lenleg ezt a jogot megszorították, kor is mű­veltségi fokot véve irányul s ezért mi folytatjuk küzdelmünket az egyenlő szavazati jogokért. Biztosítjuk önöket, hogy nem nagyon könnyű a helyzetünk is nagy szükségünk van munkatársaink bátorítására, támogatására és szeretetére és kérjük önöket, hogy ezt adják meg nekünk mindaddig, amíg látják, hogy mi őszintén és komolyan hívei vagyunk közös ügyünknek. Egyenlő jogokat a nőknek! Lelkesen megtapsolt beszéde után az elnök, mrs. Corbett Ashby emelkedett szóra. Azt hiszem, mindnyájunk nevében tehetem, hogy önt, mrs. Mellet arra kérem, fogadja részvétünket Vázsonyi volt miniszter halála al­kalmából, akit mint feminista pionírt ismertünk akinek elvesztése épp oly fájdalmas nekünk is, mint önöknek. Ennyi, amit ma el akartam mondani. A mun­káról, ami nagyon komolyan folyik, következő alkalommal szólok. MEGNYÍLT A NŐK PARLAMENTJE PÁRISBAN. A VILÁG MINDEN TÁJÁRÓL ÖSSZESEREGLETTEK A FEMINISTA VEZÉREK. ÜNNEPÉLYES MEGNYITÁS. — IGEN FONTOS KÉRDÉSEK A NAPIRENDEN. EGYENLŐ JOGOKAT A NŐKNEK! 9

Next