Ujság, 1926. augusztus (2. évfolyam, 172-196. szám)
1926-08-19 / 187. szám
16 KÖZGAZDASÁG Új részvénytársaság veszi át a Viktória-konszern malmait. A Molinum is részevasz az alakulásban. A Ceglédi Hengermalom legutóbb alaptőkéjét felemelte és részvényesére útján a Viktória-konszern kilenc vidéki malmát magába olvasztotta. Ez a tranzakció egy új részvénytársaság megalakulásának az előjátéka volt, amely a Viktóriakonszern vidéki malmainak tömörítésével lehetővé fogja tenni, hogy ezekben a malmokban a munka újból meginduljon. Az új részvénytársaságban most együtt vannak a Viktória csongrádi, szolnoki, bajai, ceglédi, halasi, félegyházi és kecskeméti malmai. Most folynak a tárgyalások arról, hogy a részvénytársaságban milyen módon vegyen részt a Molinum, amely, a tervek szerint, ennek az új vállalkozásnak a vezetését is ellenőrizni fogja. Bár a tárgyalások még nem nyertek befejezést, megbízható forrásból nyert értesülésünk szerint valószínűleg sikerül megállapodni arra nézve, hogy az új részvénytársaság igazgatóságában a Molinum megfelelő képviseletet nyerjen. A Molinum egyébként az utóbbi időben már annyira konszolidálta a Viktória-konszern ügyeit, hogy amíg azelőtt a piacon a Molinum vásárlásait bizalmatlanul fogadták, most már ugyanolyan kondíciókkal vásárolhat, mint a többi malmok. A háromhónapos hitelüzleteket a Molinum éppen úgy kihasználja, mint a többi malmok és ezáltal lehetővé válik az, hogy a Viktóriakonszern üzemeit a lisztkampány idejére kellően ellássák gabonával. Most, hogy az új részvénytársaság megalakult, még kedvezőbbé válik a helyzet a Molinum számára, mint eddig, mert az új vállalatot máris vevőjükül akarják megszerezni a piac nagyobb cégei. A Molinumnak a harmincöt milliárdos angol kölcsön megszerzésére vonatkozó tárgyalásai is , biztató mederbenfolynak, azonban vannak még olyan akadályok, amelyeknek áthidalása miatt szükségessé vált a tárgyalások félbeszakítása. Az angolok most érdekeltségüknél kérnek további felhatalmazást a Molinummal való tárgyalások folytatására. ÉRTÉKPIAC. A mai tőzsdén az irányzat barátságos volt és a kulisz tegnapi ellanyhulása után ma jobb hangulatban nyitott. A tőzsdeidő második felében az árfolyamok túlnyomó része javult, néhány kuliszértéknél ez a javulás egy-két százalékot tesz ki. Különösen a HÉV és a Hungária műtrágya volt szilárd. A vasipari részvényeket, valamint a bankértékeket elhanyagolták, de a bánya-, tégla-, cukor-, malom- és villamossági értékek piacán barátságos volt a hangulat. Zárlatkor a hangulat továbbra is bizakodó volt. A fix kamatozású papírok piacán lényeges változás nem történt, a forgalom csekély volt. Az utótőzsdén még eleinte realizációk voltak többségben, de csakhamar a holnapi rendezésre való tekintettel a bonyolítások során fedezések jutottak túlsúlyba, miáltal néhány vezető- és arbitrázsértékben kisebb keretű javulás állott be. Magyar Hitel 298—300, Kereskedelmi Bank 951 — 952, Cukoripar 1527—1532, Georgia 221—223, Délivasut 136—138, Nova 307—309, Láng 85— 87, Izzó 828—835, Államvasut 349—352, Salgó 497—500, Rima 141—142, Lámpa 111—113 jegyezhető. Hadikölcsönök és záloglevelekben már csak elvétve kötöttek változatlan árakon. Délután a korai órákban egyes arbitrázsértékekben helyenkint vevők jelentkeztek. Árváltozás nélkül kötés csak kevés történt. (Fixkamatozású értékek, nemesfém- és pénzpiac.) A hadikölcsönkötvények piacán átmeneti szilárdulás után nagyobb árumennyiség jelentkezett, és így az elért magasabb árfolyamok nem állandósulhattak. A kényszerkölcsönkötvények piaca a tegnapi árszinten mozgott, üzlet alig jött létre. A nem nosztrifikált hadikölcsöncímletek árfolyama 24.000 koronáról 25.000 koronára emelkedett. Az áralakulás — zárójelben a tegnapi árkeretek — a következő volt: Hadikölcsön-címletek: 6% IV. kibocsátás (9100-9400) 9100-9300. VI. és VII. kibocsátás (8200-8550) 8300-8500. 5%% II. és VII. kibocsátás (8300—8650) 8650—8700. IV. kibocsátás (8500—8550) 8600. V. kibocsátás (8425—8525) 8500. VIII. kibocsátás (8400— 8600) 8600-8700. Pénztári jegyek: 5%% 1917. évből (6000- 6200). 5% 1918-1923. évből (5650-5850) 6000. 5% 1918- 1925. évből (5650—5850). 7%% népszövetségi kölcsönkötvények (76.500) 76.750. Kényszerkölcsönkötvények (5814— 58%) 58%-58%%. A fővárosi kölcsönkötvények piaca csendes, barátságos irányzatú volt. Tájékoztató árfolyamok: 1897. évi (42-43.000) 45.000. 1903. évi (36-37.000) 36.000. 1916. évi (16.500—17.000) 17.500. 1918. évi (13.500—14.000) 13.500. 1920. évi (2000-2200) 2100. 1914. évi (600-710.000) 700.000. A sorsolt záloglevelek piacán csendes volt az üzlet, több típus évfolyama 1000—1500 koronával emelkedett. Tájékoztató árfolyamok — zárójelben a tegnapi árkeretek — a következő: Belvárosi Takarékpénztár (19—20.000) 19.000. Egyesült Budapesti Fővárosi Takarékpénztár (24—25.000) 24.500. Kisbirtokosok Országos Földhitelintézete (20—21.000) 21.500. Magyar Általános Takarékpénztár (22—23.000) 23.000. Magyar Agrár- és Járadékbank (20-21.000) 19-20.000. Magyar Földhitelintézet (28-29.000) 30.000, talajjav. 30.000, 1921-ből 4000-5000. Magyar Jelzálog Hitelbank (27.500-28.500) 29-30.000. Magyar Leszámítoló és Pénzváltó Bank (22-23.000) 21-25.000. Magyar Országos Központi Takarékpénztár (22—23.000) 23—24.000. Magyar Takarékpénztárak Központi Jelzálogbankja (18— 19.000) 18—18.500. Pesti Hazai Első Takarékpénztár Egyesület. Záloglevelek (26-27.000) 28—29.000. Községi kötvények (16.000) 17.500—18.500. Pesti Magyar Kereskedelmi Bank (48-50.000) 48-50.000. OKH kötvények (26.000) 26-27.000. A nemesfémek piacán kevés az üzlet. A semesfémpénzeket leginkább a jegybankba szállítják hivatalos beváltásra. Tájékoztató árfolyamok: 20 koronás aranyak 290—291.000, ezüst egykoronások 6000, ezüst forintosok 15.100, ezüst ötkoronások 30.000, szinarany grammja 47.800, szinezüst grammja 1450—1500, nikkel 10 filléresek 150, nikkel 20 filléresek 200. A devizák piacán a frank árfolyama erősen javult. A párisi kifizetés ára már kedden este 14.10-ről 14.65-ig javult, ma pedig 149 5-ről 14.62.5-ig emelkedett. A brüsszeli kifizetés árfolyama is javult 13.90-ről 14.10-re. Az olasz kifizetés ára nem változott (17.5), ellenben a madridi kifizetés 80%-ig emelkedett. A hangulat barátságos volt. Magyar állampapírok árfolyama a külföldi tőzsdéken: Berlin: 4%% járadék (1913) 18. (1914) 20.1. 4% koronajáradék 2.5, 4% aranyjáradék 20%% márkában. — (1914. évi fővárosi kötvény 51%%). — Bécs : Budapestpécsi vasút cls. kötv. 78.000, Magyar Nyugati Vasút kötv. 1890. évből 203.000 korona. — Newyork: 7%% népszövetségi kölcsön 100%. — Londonban 100%%. Külföldi nemesfémpiacok árjegyzései: Berlin: angol sov. 20.51—20.61, ezüst kilója 85—86 márka. — Hamburg: ezüst 85—86, arany 2800—2820, platina 13.500—14.500 márka kilónkint. — London: ezüst 28® he, szinarany 84/9%, platina 470 pence per uncia. — Newyork: ezüst 61% dollár per 100 dz. KÜLFÖLDI ÉRTÉKTŐZSDÉK. Bécs, aug. 18. A hivatalos megnyitás előtt az irányzat üzlettelen volt. A megnyitás gyengébb irányzatot hozott felszínre. Villamossági művek részvényeire kissé szilárdítóan hatott az osztrák viziművek kiépítésének tervezete. A járadékpiac csendes, csakis az osztrák aranyjáradék ára esett 2000 koronával. Az áralakulat a következő volt: Délivasut els. kötv. 842.000, Wiener Bankverein 91.000, Angol-Magyar Bank 32.000, Osztrák Hitelintézet 128.500, Magyar Hitel 291.000, Union Bank 103.000, Zivnostenka 695.000, Államvasutak 344.000, Délivasut 135.000, Alpesi 34.800, Koburg 325.000, Feltén 376.000, Krupp 255.000, Rima 140.000, Skoda 1.298.000, Weagner 128.000, A. E. G. 77.000, Siemens 178.000, Timber 218.000, Salgótarjáni 498.000, Trifaili 433.000, Brünni gépgyár 237.000, Daimler 4750, Osztrák Hofherr 27.500, Magyar Hofherr 133.000, Gál. Kárpátok 105.000, Semperit 155.000, Szlavónia 35.000, májusi járadék 5450, júliusi járadék 5000, februári járadék 10.000, áprilisi járadék 22.000, aranyjáradék 83.500 korona. KÜLFÖLDI DEVIZAZÁRLATOK. Zürich, aug. 18. (Zárlat), Budapest 0.007230, Berlin 125.50, Bécs 73.20, Prága 15.32.5, Varsó 57.50, Belgrád 9.12.5, Szófia 3.75, Bukarest 2.40, Athén 5.75, Konstantinápoly 2.85, Milano 17.02%, Madrid 80.80, Paris 14.50, Brüsszel 14.10, London 2515.25, Newyork 517.62%, Amsterdam 207.65, Kopenhága 137.50, Stockholm 138.55, Oslo 113.55, Helsingfors 15.02.5, Buenos Ayres 209.50. A Nemzeti Bank 25-én főtanácsi ülést tart. Augusztus 25-én — szerdán — ül össze a nyári szünetidő után a Magyar Nemzeti Bank főtanácsa. Az Újság értesülése szerint a főtanácsi ülés napirendjén nem szerepel a kamatláb megváltoztatásának kérdése, lehetséges azonban, hogy a főtanács egyik vagy másik tagja az ülés keretében felveti ezt az igen fontos kérdést. Cseh iiletésképtelenségi statisztika. A múlt hónapban cseh területen 45 csődöt és 207 kényszeregyezségi eljárást nyitottak meg. ÚJSÁG CSÜTÖRTÖK, 1926 AUGUSZTUS 19 Október elsejére adják ki az állami nyugdíjasok felemelt nyugdíját. Az állami nyugdíjasok részére a megjelent kormányrendelet alapján 15, vagy ennél több évi szolgálati idő esetén 1926 július hó elsejétől kezdve az úgynevezett szanálási százalékos tilalmakat nem lehet levonni. A rendelet már régebben megjelent, azonban az érdekelt nyugdíjasok még mai napig sem kapták meg ezt a csekély különbözetet sem. Értesülésünk szerint a központi illetményhivatal, felsőbb utasításra, végre megkezdte a kiutalások munkálatait és október elsejére az egész ország területén lakó nyugdíjasok 1926. évi július hó elsejétől kezdve visszamenőleg megkapják a különbözeteket. Kényszeregyezségi ügyek: Megszüntetett kényszeregyezségek: Bundschuh és Gyenes (Havas utca 2.) bej. bankár cég és ennek birtokosa Bundschuh Rezső bankár kényszeregyezségi ügyében Nagy István dr. törvényszéki bíró a mai napon kibocsájtott hivatalos hirdetménnyel megszüntette. — Maison, Margit divatszalon (Harisz köz 3.) és ennek egyedüli tulajdonosa: Altmann Izidorné, szül. Grünhut Margit kényszeregyezségi ügyében Nagy István dr. törvényszéki bíró a mai napon kibocsátott hivatalos hirdetménnyel az eljárást megszüntette. 5.9 millió pengővel csökkent a bankjegyforgalom. A Magyar Nemzeti Bank augusztus 15-iki kimutatása szerint a jegyforgalom az augusztus 7-iki jegyállománnyal szemben 5.9 millió pengővel csökkent. E csökkenést a giróbefizetések, valamint a váltótárca apadása idézte elő. Az állami számlákra 6.5 millió pengő, egyéb számlákra 0.4 millió pengő befizetés történt, úgy hogy a giróállomány összesen 6.9 millió pengővel növekedett. A váltóesedékességek összege a váltóbenyújtások összegét 3.5 millió pengővel haladja túl. A bank aranykészlete az elmúlt üzleti héten 20.2 millió pengővel emelkedett, míg az érckészletekben elszámolt devizák az arany vásárlásokra kiutalt devizák és szezonszerű devizabeszolgáltatások 15,8 millió pengővel csökkentek, úgy hogy végeredményében az érckészlet emelkedése 4,4 millió pengő. A kereskedők szigorúbban ellenőriztetni kivánják a tisztességtelen versenyt. Az utóbbi időkben mindjobban elharapózik az a szokás, hogy a kereskedők az utcán szólítják meg a közönséget és csábítják vásárlásra. Olykor-olykor, emiatt feljelentések is történtek és a kamara tisztességtelen versenyt ellenőrző zsűrije mindannyiszor szigorúan megbüntette azokat a kereskedőket, akik az üzleti tisztességgel visszaéltek. A kereskedők azonban ezekkel a szórványos megtorlásokkal nem elégednek meg, hanem azt kívánják, hogy a tisztességes és szolid kereskedelem jó hírét erélyesebben védjék meg a hatóságok és azt fogják kérni, hogy a kamara zsűrije ne csak feljelentésre, hanem saját hatáskörében is üldözze mindazokat a kereskedőket, akik ezekkel és hasonló üzleti fogásokkal diszkreditálják a főváros régi jóhírű cégeit. HIVATALOS VALUTA- ÉS DEVIZAÁRFOLYAMOK. Valuták: Osztrák schilling 100.70— 101.10 Német márka 16982— 17032 Cseh korona 2110.50— 2120.50 Lengyel zloty 7800— 8100 Dinár 1252.50— 1262.50 Léva 513— 519 Lei 338— 348 Líra 2400— 2500 Francia frank 1990— 2070 Belga frank 1910— 1990 Svájci frank 13292— 13842 Angol font 346100—348100 Dollár 71000— 71300 Holland forint 28580— 28730 Dán korona 18955— 19015 Svéd korona 19095— 19155 Norvég korona 15641— 15691 Devizák: Bécs 100.75— 101.05 Berlin 16982— 17032 Prága 2112— 2119 Varsó 7800— 8100 Belgrád 1256.5— 1262.5 Szófia 513— 519 Bukaresti 329— 337 Milano 2315— 2375 Paris 1970— 2030 Brüsszel 1920— 1980 Zürich 13782— 13822 London 346600—347600 Newyork 71330— 71530 Amsterdam 28605— 28705 Kopenhága 18955— 19015 Stockholm 19095— 19155 Oslo (Krisztiánia) 15641— 15691 Követelések: Pengő Pengi síre készlet: Aranyérmék, továbbá aranyrudak, külföldi és kereskedelmi érmék, finom kilogrammonként 3.794 pengővel számítva 168,358.992-11 Az alapszabályok 85. cikke alapján beszámítható devizák és valuták 73.047 379-77 Ezüst 8fist-814 73 242.267.186-614- 4,411.20970 Leszámítolt váltók, közraktári zálogjegyek és értékpapírok 152.249.708-91 — 3.450.898-50 Kézizálogra adott kölcsönök 17.538-48 — 1.200— Az állam adóssága 151,600.08511— Épületek és felszerelések 6,718.19309 — Egyéb követelések 240,074.433 41+ 5,856.525-58 Tartozások. Részvénytőke (30 millió aranykorona) 34,756095-----Tartalékalap 1,588.951-56 — Jegyforgalom 398,582.045-93— 5,992.197-28 Girokövetelések, letétek és azonnal lejáró más tartozások : államiak 172,034.188-23 egyebek 12,354.963-22 184,389.151 45 + 6,941.478-13 Egyéb tartozások 173,610.901 67 + 5,866.355-94 Még mindig terjeszkednek a fővárosi üzemek Az érdekeltségek újból a kereskedelmi minisztertől kérnek védelmet. Még alig múlt el két hét azóta, hogy az öszszes ipari és kereskedelmi érdekképviseletek megjelentek Wimmersperg Frigyes báró kereskedelmi államtitkár előtt, aki a kereskedelmi miniszter távollétében fogadta őket. Az érdekeltségek akkor arra kérték a kereskedelmi minisztert, hogy akadályozza meg a fővárosi üzemek további terjeszkedését és interveniáljon a fővárosnál arra nézve, hogy a fővárosi üzemek leépítését kezdjék meg. Wimmersperg államtitkár megígérte az érdekeltségek képviselőinek, hogy a kormány foglalkozni fog a fővárosi üzemek kérdésével azonban arra nézve máris kötelező ígéretet tehet, hogy a fővárosi üzemek további terjeszkedésének útját fogják állani, mert a főváros autonómiájának megsértése nélkül is megakadályozhatja a kereskedelmi miniszter újabb üzemek felállítását vagy a fennálló üzemek terjeszkedését. A fővárosi élelmiszerüzem azonban, úgy látszik, nem vette tudomásul a kereskedelmi államtitkár nyilatkozatát, mert a Mester utca elején lévő kisebb élelmiszerboltját most fényesen átalakítja és kibővíti. A Mester utca elején néhány nat múlva már teljes pompában meg fog nyílni a fővárosi élelmiszerüzem új élelmiszer- és csemegeboltja, ahol természetesen nemcsak közszükségleti cikkeket fognak árusítani, hanem mindazokat az ínyencségeket és csemegeárakat, amelyeket a fővárosi csemegeboltokban lehet találni. A környékbeli csemege- és élelmiszerkereskedők körében már most nagy aggodalmat kelt a mesterutcai bolt kibővítése, annál is inkább, mert a Mester utcában van még egy fővárosi élelmiszerüzem, úgy hogy rövidesen a kereskedőknek teljesen be kell zárni a boltjaikat és átengedni a teret a terjeszkedő élelmiszerüzemnek. Az érdekeltségek természetesen nem hagyják szó nélkül az élelmiszerüzem újabb terjeszkedését és már a holnapi nap folyamán megjelennek Wimmersperg Frigyes báró államtitkárnál, akinek felhívják figyelmét arra, hogy ilyen rövid idő múlva az államtitkár ígérete után a fővárosi élelmiszerüzem máris gyakorlatban megcáfolja azt a nyilatkozatot, amellyel a kereskedelmi kormány magát a fővárosi üzemek terjeszkedésének beszüntetésére kötelezte. ** V MattUeánétt készpénzárban váltó nélkülBútor részletre Mi' 10 havi törlesztésre, 20% előleggel csak Kardos Testvéreknél, István-út 22. Hernád-utca sarok. Bútorotthon csodaszép kiállítása. Teljes lakberendezések,, olcsó, szolid kiszolgálás. Dom VidPDttaross-utca 15. Fizetési kedvezmény. 1 UU1 V Ulti Calvin-térnél. Készpénztőkéjét a legelőnyösebben kamatoztatja és gyümölcsöztét! a EJ ' il. r* _ __ __ Fennáll 1906. év óta . ______________________Budapest,Vilmos császár-ut 4-i Sziták ► rosták fiAIDEKKER BUDAPEST, ÜLLŐI -UT 48/83 FIÓK: BUDÁN, II., FŐ-UTCA 59 BIJTORIag."5 a* egén tsieban Legyen világosság! * Bodán faáru- és csillárgyár mintaraktárában, Andrássy ut64.Tel. L. 962-67 ízléses - Tartós . Olcsó Garantált jóminőségü szőrmebundákat legolcsóbban vásárolhat LöffierszilesnéL.. Jó kávé-jó egészség! Valódi hamisítatlan babkavé a testet ellenállóképessé teszi és különféle betegségektől megóvja. Meinl Gyula Nyilatkozat! A „Magyar Hírlap** vasárnapi számában „Mikor a nagykereskedő a leány/ínak adja fizetét** felirattal egy tendenciózus közlemény jelent meg, mely személyemre vonatkozólag valótlan állításokat tartalmaz. A sértő közlemény miatt a „Magyar Hírlap** ellen a sajtópert folyamatba tettem. Mayer Lipót: Csodaszép hl n mely áll könyvszekrény, irtásiér] T? O bS ia], karosfotel, uriasztal. valódi an-UnS£UMId ess isr 12.500.000 Unióit ndézlük kitűnő minőségben, csodaárban nálÜK,BDEOIOKuradi utca 12. sz Jó családból való fiatal leánynak gyönyörű, balkonos szoba (zongora telefon, fürdőszoba) teljes ellátással vagy anélkül kiadó. Király-u. 85. 1. cm. 1. 8—10 vagy 2—4-ig. Helybeli és vidéki akvizícióval nagy jövedelemre tehetnek szert főbérleti lakással biró urak kiadóban Könyvkiadóvállalat és könyvkereskedés nagyobbitásához MI M M megbízásom van. Dr. Messinger Hugó, V., Bálvány utca 26. POLOSKÁKAT S£LOCHCftER CMEXIB&SSSBS HA FÉRFI viseljen COIJIBV -1 -----------------------------------------------------——■■