Ujság, 1927. július (3. évfolyam, 146-172. szám)
1927-07-10 / 154. szám
40 ÚJSÁG VASÁRNAP, 1927 JÚLIUS 10 Megjelenik minden vasárnap Rovatvezető: Síró György Megfigyeléseit az országúton Budapesttől a Balatonig Vasárnapi népvándorlás — Javítják az utakat, de rosszul Somogymegye, Balra hajts!— Az országút modern martalócai A week - end-mozgalom mind nagyobb és nagyobb hullámokat ver nálunk is. A munkában eltöltött hét után senki sem marad itt a nagyváros forró háztömegei között, hanem, ha csak bír, siet, menekül kifelé a vidékre, lehetőleg oda, hol egy kis Ilii sitti vizet is talál. A kevésbé tehetős gyalogszerrel, villamoson, vagy vonaton indul neki a vándorútnak, azok azonban, kiknek a jó sors valamilyen motorosjárművet juttatott a birtokukba, természetesen ennek gummikerekein futnak a pihenés és felüdülés felé. Az országutak, melyek lassan-lassan a közlekedésnek ismét fő ütőerei lesznek, szombat délutánján és vasárnap délelőttjén rendkívüli módon megélénkülnek. Budapestről, mint központból csak úgy rajzanak ki az automobilok és motorkerékpárok szerteszét az országba, de különösen a Balaton felé. És hogy az országutakon milyen a forgalom, annak a jellemzésére csak azt jegyzem fel, hogy az elmúlt vasárnap délelőttjén úgy fél tíz óra tájban megkérdeztem Siófokon az egyik benzinkút kezelőjét: 1. — Hány autó ment eddig el itt ma délelőtt? — Körülbelül kétszáz, ■— hangzott a válasz — és ugyanannyi motorkerékpár. Ez az egy számadat is eléggé jellemzi országijaink forgalmát vasárnap délelőtt, még akkor is, ha ez a kétszázas szám nem egy túlságosan lelkiismeretes számlálásnak eredménye. Egy kollégámmal együtt mi is a Balaton felé igyekeztünk motorkerékpárunkon. És mivel Budapesttől meglehetősen messze feküdt a célunk, Balatonlelle, már kora hajnali órában, fél hatkor útrakeltünk. Nemsokára kiderült azonban, hogy a kora hajnali óta csak a mi számunkra volt az, mert mikor elhagytuk a várost, a garázsokból már majdnem mind mi előttünk repültek ki az autók és motorkerékpárok. Mint minden lelkiismeretes motoros, indulás előtt alaposan átnéztük a gépet, pontosan működik-e minden rajta, nem lazult-e meg néhány csavar, elég kemények-e a gunmik, telve van-e a benzin- és olajtartály, azután megbeeregett a motor és neki az országútnak. A júliusi nap még nem tette forróvá a levegőt és a légáramlat, mit előrehaladásunk okozott, hősen sivított el a fejünk mellett. Végig a Fehérvárilon, azután elfordulva Albertfalva irányának. A főváros területét még el sem hagyjuk és máris szidni kezdünk mindenkit, akinek az útépítéshez bármi köze is van. Mert minden rossz út rossz, de leggyalázatosabb, amelyiknek kő az alapja és abban vágott hatalmas lukakat az idő és a rajta haladó járművek kerekei, meg a lovak patkói. Az ilyen kemény, zökkenős kátyúknál rettenetesebb talajt nem is képzelhet el motoros. És ebben pedig volt részünk alaposan Budapest területén éppen úgy, mint Budafokon, ahol egészen érthetetlenül a város közepén sem gondoskodnak arról, hogy a villamos sínek között ne tátongjanak feneketlen gödrök. Az általános szabály alól nem kivétel a főváros és a körülötte elterülő községek sem. Kint az országúton még tűrhető a helyzet, mihelyt azonban bejutunk a belterületekre, úgy rugó legyen a rugó és vese a vese, mely a sok zökkenést és rázást alapos fájdalmak nélkül kibirja. Tétényen túl már az út szélén látszanak is a rossz utnak következményei. Itt is, ott is motorkerékpárok és autók vesztegelnek, némely helyen szinte sorozatosan egymás mellett. Vezetőik’ szorgalmasan dolgoznak rajtuk'. Gummidefektusokkal, rugó törésekkel és egyéb ilyen apróbb kellemességekkel kezdik meg ezek a kirándulók’ a kellemes vasárnapot. Az út meglehetősen gyatra mindenfelé. A közepe köves, de keskeny, telve gödörrel, a két oldala pedig homokos és így csúszós. Még a kitérésre is alig van hely. A Budapesttől számított 38-as számú kilométerkőnél éri el az országút vándorát a megkönnyebbülés. Innen Fehérvárig rendben van már az út. Az alapja el van készítve, le van hengerelve és világos sárga homokkal leszórva. Az út közepe most tényleg jó, de nagy kérdés, hogy meddig marad ilyen? Mert útépítési rendszerünknek egyik nagy hibája az is, hogy az elkészített utat egyáltalában nem tartják rendben. A jelentkező apróbb lyukakat nem tömik hamar be, a huibákat nem javítják ki és így a ma esetleg kitűnő szakasz is két esztendő múlva már bizonyára ismét járhatatlanná lesz. Akkor pedig újra csak rendkívüli pénzáldozatok árán lehet ismét emberséges állapotba hozni. Az állandó szorgalmas javítgatás sokkal kevesebb pénzbe kerülne és eredményesebb lenne. További hibája ennek az egészen új útvonalnak az is, ami különben a Balaton körül vehető útra is elmondható, hogy nevetségesen keskeny. Arra sincs hely rajta, hogy két szembejövő autó kitérjen egymásnak. A kitérő járművek közül mindegyiknek egy-egy kereke lelóg már az út szélére. Bizonyára drágább lenne, ha a jó illat szélesebbre csinálnák, de talán annyival mégsem, hogy az árkülönbözet miatt érdemes lenne megelégedni ezzel a félmunkával. Ha pedig már útügyi hivatalaink szidásánál vagyok, szidom őket még egy kicsit tovább. Miért javítják az útszakaszokat úgy, hogy a közlekedés elől szinte lezárják az egészet, annyira, hogy a forgalom majdnem az útszéli árokban bonyolódik le? Igazán felesleges, hogy én adjak tanácsot, nagyon jól tudják ezt ők is, hogy sokkal praktikusabb előbb az út egyik felét elkészíteni és azután a másikat. A munka alatt lévő fél itt le van zárva, a másik fél pedig éppen elég arra, hogy rajta ideiglenesen kielégíthessék a forgalom igényeit.* Székesfehérvár bejáratánál le kell fizetnünk a kövezetvámot. Az utóbbi napokban már sok szó esett erről az adóról. A turisták természetesen helytelenítették, Székesfehérvár polgármestere viszont előadta védekezését, mondván, hogy akövezetvámból éppen a Balaton felé igyekvő utasok számára bírt nagyszerű utakat készíteni. Erre is lenne néhány megjegyzésem. Székesfehérvárott tényleg kitűnőek az utak, de leginkább csak a város belsejében, szóval ott, ahol azt leginkább a benszülöttek és az ott lakók használják. A külvárosokban azonban és azokon a részeken, ahol a kirándulók és utasok kocsijai átgördülnek, bizony gyalázatos állapotban vannak és nemhogy nem érdemlik meg a kövezetvámot, hanem még az autó- és motorkerékpártulajdonosoknak járna ki a rajtuk való áthaladásért mindenféle nem is jelentéktelen összeg kártérítés esején. No de reméljük, hogyha a kövezetvám jövedelméből sikerült jó karba hozni a város közepének fontjait, a javítás sorát ejti majd azoknak az úti őszieteknek is, melyekre a túrázóknak ténylegesen szükségük is van. ♦ Ha pedig Székesfehérvár vezetőségének tényleg annyira a szívén fekszik azoknak a sorsa, akik lefizetik kövezetvám címén az obulusokat, akkor legalább állítsanak fel ezeknek a számára néhány tájékoztató táblát, melyekből értesülhetünk majd arról, hogy merre tartson az, aki Lepsény felé igyekszik és merre az, kinek Veszprém a célja. Az ilyen útbaigazítások nélkül ugyanis nagyon sokan szinte félórákat veszítő- Próbáljon ki egy NASH AUTÓT és meg fog győződni arról, hogy teljesítőképességben, rugózásában, zajtalanságában, acceleráló képességében felülmúlja a hasonló nagyságú és minőségű autókat. Emellett az utóbbiaknál olcsóbb, mert a budapesti vezérképviselet közvetlen gyári lerakat. Vezérképviselet UKBAN ALFRÉD ÉS II H. BARNA FRIGYES IV., Apponyi-térl. — Telefon: József 316—39 Autó-akkumulátor nők el azzal, hogy céltalanul keringenek ide oda a városban. Az útjelző táblákról különben egész kis fejezetet lehetne írni. És ebben a fejezetben dicséret mást nem illethet, mint a Királyi Magyar Automobil Clubot, melynek tábláit már elhelyezték az ország néhány fontosabb útvonalán. Fehér háromszöget mutatnak ezek a táblák és jelzik a vezetőnek, hogy vigyázzon. Éles kanyarodó, bukkanó, vasúti átjáró vagy ilyen valami következik. A veszélyes hely előtt 300 méterrel meredezik égfelé a jelzés, nagyon szembetűnően, csalódásig hasonlítva egy temetőből kikölcsönzött fejfához. A céljukat azonban elérik. Feltűnőek, mindenki észreveszi őket, annak megfelelően óvatos lesz és mérsékli esetleg túlságosan sebes tempóját. A községi és megyei hatóságok azonban rendkívüli fukarságot tanúsítanak a magyarázó táblák felállítása körül. Egészen bátran végig száguldhatja az ember az utat Budapesttől a Balaton végéig és ha csak nem kérdezi meg az embereket vagy nem pillant meg véletlenül egy-egy vasúti állomást, úgy sohasem fogja megtudni, hogy milyen községeken vezetett át az útja. Sem a községek, sem a fürdőhelyek elején és végén nem írják ki, hogy hova is érkezett a túrázó. Még némileg dicséretes kivétel ebből a szempontból Somogy vármegye, mely minden községének szélére odaállít két táblát. Az egyiknek ez a felirata: „Somogy vármegye1. A másiké pedig: „Balra hajts" * * Ezekből azután megtudhatunk mindent. De nemcsak mi, hanem a környék derék földműves gazdái is, kik a táblák utasításait lelkiismeretesen betartva, következetesen jobbra hajtanak. Feltűnő jelzőtáblát — már a KMAC jelzésein kivil — csak egyet láttam Budapesttől a Balatonig. Az út közepére egy kifeszített drótkötélre volt akasztva a hatalmas tábla. Derék atyafi van ráfestve, ki palackot tart a szájánál. Alatta pedig ez a felírás: — Állj! Innen kétszáz méternyire kitűnő ivóállomás. És hogy most már végleg befejezzem a jelzőtáblák miatti sopánkodást, még a benzintöltőállomások központjait szeretném megkérni, hogy feltűnőbben értesítsék az utasokat arról, hogy hol vannak kútjaik és azokban milyen gyártmányú benzint árusítanak. Mert manapság már nagyon sok túrázó utazik benzin-jegy füzetekkel, ki ezeknek a füzeteknek szelvényeivel szeretne fizetni, de azokat természetesen csak a kibocsátóvállalat kútjainál váltják be. A leghelyesebb ebből a szempontból a siófoki megoldás, ahol a főtéren három különböző benzingyár kútja egymás mellett elégíti ki az igé nyeket.* Az utóbbi napokban a lapok telve voltak annak a sajnálatos balesetnek a leírásával, mely szerencsére súlyosabb következmények nélkül múlott el, de amely nagyon is jellemző arra a szellemre, arra a sportszerűtlen és kultúremberekhez egyáltalán nem méltó viselkedésre, mi az országutakon lassan kint úrrá lett. A legelemibb udvariasság és emberiesség is azt követelné, hogy ha egy autóvezető vagy motorkerékpáros megpillantja valamelyik kollégáját az út szélére megakadva állni, hogy legalább is kérdezze meg, hogy mi a baj és miben lehet a megakadtnak a segítségére. Hogy ez azonban a legritkább esetben történik meg, azt szinte felesleges is megjegyezni. Az emberek valahogyan eldurvultak, önzőek, keményszívűek lettek és egyáltalában nem sürgős nekik, hogy bajbajutott felebarátaik segítségére siessenek. Ez azonban ha nem is szép, de nem lenne túlságosan nagy baj. Mert végre is az ilyen vezető nem súlyosbítja társának a helyzetét, csak éppen nem javít rajta. Nagyon sokatt vannak azonban az országutak vad és kíméletlen kalózai, kik senkivel és semmivel sem törődve, csak rekordot akarnak javítani; azt hiszik, hogy az országot csak az övék, a szabályokat csak azért alkották meg, hogy legyen mit megszegni és akik egy-két perces előnyükért esetleg nem tartják nagy árnak a más életét sem. . Egészen bizonyos, hogy a sebesség varázsának ellentállni igen nehéz és nagyfokú önuralomra van szüksége a vezetőnek, ha maga előtt lát egy járművet és dacára annak, hogy azt megtehetné, mégsem előzi meg. A megelőzésnek is megvannak azonban a teljesen korrekt, helyes és veszélytelen módjai. Csak éppen tülkölni kell egy kicsit, megvárni, amíg az előttünk haladó kitér az út baloldalára és megadja kezével a jelet, hogy „tessék előzni". Ez lenne a szabályos, ez lenne az észszerű és éppen ezért csak a legkevesebben tartják be. Akad azonban még kivételesen ilyen is. Egy kis Fiat-automobil vezetője járt el velünk szemben így szabályosan és nagyon helyesen. Tülkölt, mi az út baloldalára tértünk, jeleztünk a kezünkkel, hogy előzzön, mire ő meg is előzött, néhány métert haladt velünk egy vonalban, aztán újra szépen elmaradt. Mi tartva eddigi tempónkat, mentünk tovább. Egy kis idő múlva újra halljuk hátulról a tülkölést. Kitérünk szépen a baloldalra, jelzünk a kezünkkel, mire ismét elsuhan mellettünk a kis Fiat, megelőz, azután megint elmarad. És ugyanígy megismétlődött ez harmadszor is. " készítés, javítás garanciával VIII. Szentkirályi utca 34. szám — Telefon: József 434—49 —Pólus Mert az országúton a gyorsabb autó úgy játszik a lassú motorral, mint macska az egérrel. Amíg azonban ez a szabályosság keretein belül történik, addig kedves, teljesen ártatlan és senki sem haragudhatik meg érte. * Az országúti vad martalócok viselkedésére jellemző azonban az a másik kis eset, ami Siófok és S Samárdi között történt meg velünk. Az egyébként errefelé kitűnő útnak ez a része egy kissé elhanyagoltabb. Van az úttestben már néhány kátyú, mit az olyan vezető, ki nemcsak saját magával, hanem gépével is törődik, lehetőleg gondosan kikerült, így azután nem egészen nyílegyenesen halad előre, hanem inkább valami szabálytalan kígyóvonalban mindig alkalmazkodva az úttest gödreihez és kátyúihoz. Éppen így mentünk mi is. Erre egyszerre anélkül, hogy bármit hallottunk is volna, egy hatalmas automobil száguld el mellettünk, de annyira mellettünk, hogy a kormányunk rudja szinte érintette a kocsi karosszériáját. Szerencsére ebben a pillanatban éppen egyenesen tartottam a kormányt és így az alapos ijedtségen kívül semmi bajunk nem történt. Az autó sebességét egyáltalában nem csökkentve száguldott tovább. Néhány száz méterrel elöttünk egy másik motorkerékpár haladt, akivel Ugyanúgy bánt el a hatalmas, nehéz autó, mint mivelünk. Nem tülkölt, nem figyelmeztetett, nem várta be, míg az előtte haladó letér az út baloldalára, hanem legalább nyolcvan kilométeres sebességgel elszáguldott mellette. Isten különös kegyelme folytán ott sem történt baj. A leggyorsabb autót is megakasztja néha a végzet, vagy esetleg egy leeresztett vasúti sorompó. A sorompónál megállt a mi gépkocsink is. Egy hatalmas teljesen új kávébarna színű autó. Valamivel előbb értük utol, mint az imént még előttünk haladó motoros. Méltó felháborodásunkban figyelmeztettük az autó vezetőjét, hogy nem ismerik-e a hajtási szabályokat és nem tudják-e, hogy mi a tennivaló, mikor valaki előzni akar. Az autóban ülők közül az egyik fiatalember nem is annyira öntudatosan, mint inkább hetykén jegyezte meg: — Még ha összeakadunk, abból is csak nekünk lehetett volna kárunk, mert a motorjukkal összekaparták volna új autónknak az oldalát. Éppen magyarázni kezdtük neki, hogy az autó oldalának összekaparásán kivil esetleg emberéletben is eshetett volna kár, mikor odaérkzett a másik motorkerékpáros, kit a hatalmas autó éppen olyan tempóban és éppen olyan szabálytalanul előzött meg, mint minket. Az illető motoros méltó felháborodásában csak ennyit mondott: — Örüljenek, hogy nem volt revolver a zsebemben, mert rögtön magukba eresztettem volna néhány golyót. A fiatal úr kényelmesen ülve a nehéz autós párnázott ülésén, még szeretett volna néhány, megjegyzést tenni, de egy idősebb társa német nyelven leintette. A vita azután tovább nem folyhatott, mert a gyorsvonat elrobogott előttünk és a sorompó rúdjai a levegőbe emelkedtek. Az autó hatalmas durrogással száguldott tovább. Olyan gyorsan azonban mégsem, hogy számát meg ne jegyezhettük volna. A hátsó táblán ez állott: j Bp. -25-729 Nem voltunk restek és Budapestre hazaérkezve kinyomoztuk, hogy a vadonatúj autónak ki a tulajdonosa. Elrettentő példaképül ide is írom, hogy a tulajdonosa a Sorg Antal fii. Hogy az autót ki vezette és kik ültek benne, azt én nem tudom, a tulajdonosának azonban módjában lesz ezt megállapítani és figyelmeztetni őket arra, hogy vannak vezetési szabályok és hogy az országúton nagyobb baj is történhetik, mint ha a vadonatúj autónak összekaparják az oldalát. S. Gy. mm wiwi wmwwwo'aaiuwwi mvwiaisag KUK Ceneri! er lm. Anglia legnagyobb speciális gyorsteherautó- és autóbuszgyára 4 nagyságban 800—1800 kg. teherbírással szállítható! Nemcsak a legmodernebb, hanem méreteket és teljesítményt alapul véve a legolcsóbb gyorsteherautó. Kérjük gazdag raktárunk megtekintését! Ábrás katalógussal készséggel szolgál a vezérkép Vincsét: FEHÉR MIKLÓS GÉPGYÁR RT. Levélcím: Budapest, V. gázlat 89 Városi eladási iroda és mintaterem: Kossuth Lajos u. S .