Ujság, 1927. szeptember (3. évfolyam, 197-221. szám)

1927-09-25 / 217. szám

ASÁRNAP, 1927 SZEPTEMBER 25 ÚJSÁG Ausztria gazdasági helyzete írta Kienböck Viktor dr., osztrák pénzügyminiszter Copyright by Europapress ténnyomás tilos Az osztrák közgazdaság ez év eleje óta ár­­adó, bár szerényen emelkedő irányzatot ural. Amennyire a rendelkezésre álló köz­­izdasági adatokból felismerhető, a hanyatlás élypontjára az osztrák közgazdaság 1926- m jutott. Azóta a gazdaságstatisztikai szá­­ok meglehetősen állandó javulást tüntetnek­­, így pl. a segélyezett munkanélküliek láma, mely ez év január havában 235.000­ért, júliusban 135.000-re csökkent s augusz­­tsban is ennyi maradt. A külkereskedelem 127 első hónapjaiban tetemesen gyarapo­­dtt. Az ipar és kézművesség számos ágában lényegesen javult foglalkoztatási fokot jelentenek, sőt egynémelyik már teljesítő­képességének maximumát érte el. Ezt a kedvező fejlődést a júliusi események emmiképpen sem akasztották meg. Hogy mennyire túljutottunk e sajnálatos epizód ki­látásain, legjobban bizonyítja az, hogy a bankkamatláb, mely ez eseményekkel kapcso­­atban július 21-én 6-ról 7 százalékra emelke­­dett, azóta a bel- és külföldi pénzpiacok vi­­zonyainak megfelelően újból ötsz­o­ra szállít­atott le. Örvendetes tény, hogy a mezőgazdaságban­­ jelentékeny haladás történt az utóbbi idő­­ben. Az állatállomány már az 1925-iki állat­­számlálás szerint kérte a békeállományt, sőt azóta egyes helyeken túl is lépte azt. A tejter­melés a békebeli viszonyokhoz képest leg­­alább 10%-kal emelkedett. A növénytermelés terén elért haladást világosan mutatják az alábbi adatok: A legfontosabb termények eredménye: Ausztria saját szükségletének %-ában EZ a­Z emelkedés, különféle javítási mód­szerek mellett, a bevetett területnek az utóbbi 5 év alatt történt fokozatos növekedésének köszönhető. Ezt a kedvező helyzetképet a "fizetési mér­leg szemszögéből történő megfigyelés sem csorbíthatja. A­ kereskedelmi mérleg passzívuma 1927 első felében 462 millió schilling volt az 1926. év első felének 526 milliójával és az 1925-ikinek 350 milliójával szem­ben, tehát az 1926-iki első félévhez ké­pest tetemesen csökkent. Igaz, hogy júliusra mindkét előző évhez ké­pest jelentékeny emelkedés mutatkozik, de ennek okai — minthogy a statisztikai ada­tok még nincsenek feldolgozva — jelenleg meg sem vizsgálhatók. Tagadhatatlan azonban, hogy az említett gyenge javulás dacára kereskedelmi mérle­günk passzívuma még igen jelentékeny. Ebből azonban nem vonhatók le pesszimisztikus kö­vetkeztetések gazdasági helyzetünket illetőleg. Mert abból a tényből, hogy az osztrák nemzeti bank devizaállományai 1926-ig tetemes növe­kedést mutatnak, látható, hogy Ausztriának kötelezettségei a külfölddel szemben a beho­zatali többletekből s egyéb címeken eddig minden nehézség nélkül voltak lebonyolítha­tók. Bizonyos az — és ehhez nem kell semmi statisztikai bizonyítás —, hogy országunknak egy egész sora olyan momentumoknak válik javára, amelyek a fizetési mérleget kedve­zőn befolyásolják. Elsősorban nagy szerepet játszik az úgy­nevezett «láthatatlan» (azaz statisztikai­lag meg nem fogható) export, t. i. az osz­trák m­ű­iparnak, valamint a bécsi luxu­s- és hasonló cikkeknek eladása a Bécsbe lá­togató idegeneknek, de maga az idegen­forgalom is. Ez utóbbi a jelen év első 8 hónapjában a ta­valyi hasonló időszakhoz képest 8 százalék­nyi emelkedést mutat. Ideszámítható továbbá a bécsi őszi vásárokon, valamint az itt tar­tott különböző kongresszusok alkalmával el­ért forgalmi növekedés. Jelentékeny bevétele­ket tesznek ki az osztrák bankok és kereske­dők közvetítési jövedelmei, úgyszintén a kül­földön lévő osztrák vagy Ausztriában lévő külföldi vállalatok nyomán származó jövedel­mek. Vannak továbbá ellen nem őrizhető be­vételek nem anyagi javak kicserélése folytán, amiknél Bécsnek jelentősége, mint kul­­t­úrközpont, mint zene- és színházváros érvényesül­, ez is kétségkívül jelentékeny aktívával fog zárulni. Ezzel kapcsolatban fontosnak tartom a külföldi tőkének irántunk megnyilvánuló­­bi­zalmát, amely az utóbbi időkben — még a depresszió alatt is — érvényesült különféle befektetésekben. Mindezekből a tényekből szerintem legalább is két dolog következtet­hető: 1. hogy az utóbbi évek kereskedelmi passzívumát a külföldi fizetési bevételek egyensúlyozták, ami mellett azonban eladóso­dásunknak némi növekedése konstatálható; 2., hogy a befolyt hitelösszegek főleg produk­tív alkalmazást nyertek. Ha az elmondottak szerint gazdaságunk jelen helyzete javultnak tekinthető, mégis tu­datában vagyok annak, hogy­­ az osztrák közgazdaság és jövendő sorsa nagy mértékben az általános európai gazdasági viszonyoktól függ. Ausztria tehát kell, hogy minden oly törekvés iránt, amely az általános krízis enyhítésére irányul, fokozott érdeklődést tanúsítson. Tudvalevő dolog, hogy ez év tavaszán az euró­pai államok közt sokat ígérő propaganda" in­dult meg az európai nemzetek gazdasági kö­zeledése érdekében, valamint arra nézve, hogy eltérjenek az eddigi gazdasági nacionalizmus és protekcionizmus irányától. Ez vezetett a genfi világgazdasági kongresszushoz. Nézetem szerint ezen akció erkölcsi sike­rének javára írható egyelőre az, hogy az ak­cióban részes nemzetek úgy az autonóm tari­fák, valamint a szerződési tárgyalások dol­gában gondoskodni kívánnak a vámszínvonal leszállításáról. Ilyen messzebbre szóló ha­tásra vezethető vissza bizonyos fokig a német­­francia kereskedelmi szerződés létrejötte. Ausztriának igen nagy érdeke, hogy a genfi gazdasági konferencia szelleme továbbra is érvényre jusson. búza rozs árpa burgonya cukor 1921 25 75 75—80 80 25 1927-ben előrelátható 65—70 150 130 160 60 lama sincs a száját jártatni azon az autóbu­szon. Már gondoltam ilyen esetben, hogy most összeteszem a kezem, imádkozom ehhez a véletlen úrhoz vagy hölgyhöz, könyörgöm szépen, úgy vegye, hogy süketnéma vagyok, ne bántson. Vagy röviden: vegye tudomásul, hogy most hallgató órám van. Képzelje, hogy költő vagyok, valami halhatatlant űzök most magamban, gondolkoznom kell, bámulnom hü­lyén az ablakon kifelé, ne vegyen el az em­beriségtől! Talán csak jogom van akkor hall­gatni s akkor beszélni, mikor akarok. Hiába, nem protestálok soha, nem tudok ilyesmit megtenni. S még jó volna, ha őróla, az ellen­félről lehetne csevegni, az ő öröméről-bajáról. Hanem belepottyanok abba, hogy magam fe­lől kell vallanom: min dolgozom, hol és mikor, fog menni a darabom, mi a véleményem Falánk vagy Csacsinszki szerző urak minap bemutatott színművéről és hogy olvastam-e emezt vagy amazt a regényt? A szomszéd uta­sok persze fülelik az intervjút, igen szeretnék fejest ugrani az úttestre, mert ilyen meleg szeptemberben még le van húzva az ablak az autóbuszon. Nagyon kínos. Aztán, ha nem is esem ismerőssel össze, azok az ismeretlen utasok is agnoszkálják itt­­ott az embert. Egy kisasszony a fülébe dugja az orrát a másiknak: te, ez itt a Shakespeare! Na most csinálj ezeknek valami arcot, ami méltó legyen az ismert névhez. Olyan ideges leszek, mintha légy járna a képemen és nem van, szabad elhajtanom. Mereven, előkelően figyelem a szappanok tomboló hirdetéseit fenn a kapaszkodó szijjak mögött. Ásíthat­nám: nem merek. Isten őrizz például az or­rom megtörölni. Ellenőrzik a nyakkendőm, a keztyüm, a cipőm. Nincs ülőhely, látják, hogy kapkodom a szemem egy ülésért s hogy majd orra bukom, mert éppen indul a kocsi, go­rombán, ahogy szokott, aztán nézik, hogy ka­paszkodom én is abba a fogódzó szijjba s hogy tapos a cipőmre egy nehéz néni s hogy lapít engem is a kalauz és hogy rám is hogy rámszól: kérem, tessék beljebb menni. Hát csak ilyen mindennapi olcsó portéka vagyok én is, mint akárki. Mit is ágálok, mit affek­­tálok itt a világon. Azután meg autóbusz, villamos megállójánál lemaradok, nem bír­tam feltolakodni. Milyen szánalom. Ahelyett, hogy megállott és kétfelé vált volna a roham, hogy én elsőnek hágjak fel a lépcsőre, ü­nne­pelten. Nem, köszönöm, csak menjetek fúrjátok, gyúrjátok egymást emberek, én ak­kor érzem a rangom, ha sikerül a legutolsó­nak maradnom. Látott engem valaki valaha tolakodni, ugy­e nem. Nem is arról van szó, hogy első vagy utolsó legyek, csak a distan­ciáról van szó, amit az ösztönöm követel: az illúzióról, amit adnom illik a közönségnek; a különbségről, ami köztetek és köztem van ez a különbség nekem életem és mindenem Minisztert sohasem látni autóbuszon vagy villamoson; se híres arisztokratát, sem a bankbirodalmak alkirályait és maharadzsáit. Ezek a kivételes urak nincsenek a lakosság­nak kiszolgáltatva. Nem bámulhatunk a sze­mükbe. Autón járnak. Magamnak nagyobb mulatság a közös járműveken közlekedni, iga­zán­ mindig szeretek embert látni és hallani. Minden hang és moccanat érdekel. Képzelni tudom, hogy a propelleren ülök és a yach­­tom ott sétál a propeller mellett üresen, azaz a szolgáló személyzettel. Csak hát a becses nevemet tudnám a homlokomról eltüntetni, mint a pecsétet. Vagy fátyolt vehetnék, mint hajdan a hölgyek. Volna az a gyűrűm, akit elforgatnék és látatlanul lehetnék köztetek, borzadva szeretett embertársaim. Legalább egy helyet se kéne előletek lefoglalnom az autóbuszon. (S jegyet se kéne váltani.) Alucol Kicsi kerek pasztilla, tökmagszin. Valami cukorkához hasonlít, amit gyermekkoromban eleget rágtam, nem tudom már, hogy hívják. Olyan édes is, mint azok a szelíd falusi cuk­rok voltak. Lefekvés előtt egy-két szemet porrá rág az ember, megiszik rá egy korty vizet. És aztán nem érzi az ember a gyomrát éjszaka. Az alucolt tudniillik gyomorsav ellen adták. Én nem tudtam, hogy már gyomorsavval dicsekedhetem. Éreztem már régebben valami keserűt, keserveset éjszaka, elrontotta a szép álmaimat. Gondoltam nikotin. Egyszer aztán megmondtam­ a doktornak. Hát gyomorsav-túl­­tengés. Szép. Szinte méltóságos úrnak érez­tem magam. Gyomorsavat mindig tekintélyes férfiaktól hallottam emlegetni. Barátom, már ezt is megértem. Azt kép­zeltem, ilyen témáim nekem nem lesznek az életben. Savamra mondom. Ma már ott a kicsi patikai skatulya az­ éjjeli szekrény fiók­jában, a fejemben kell tartanom, hogy egy szemet, kettőt minden éjjel kivegyek belőle s megélvezzem. Kivált, ha alkoholt ittam a va­csora mellé. Meg ha fűszeres ételt vagy ubor­kát ettem. Az alucél leköti a savakat. A dok­tor egyúttal letanácsolta a paradicsomszószt meg a paradicsomlevest. Nagyon szomorú vagyok. Nem a paradicsom miatt. De igen: az ártatlanság, a tudatlanság, a szabadság para­dicsoma miatt, amelyből száműzetik az ember. Észbekapok. Egy pár év óta már az ásványvizek iránt is érdeklődöm. Az ördög tudta, bánta, mért nyelnek az urak az ebéd­nél karlsbadi, meg seltersi meg málnási vize­ket. Mitől jó az a szénsav, meg jód meg kén abban az extra vízben. Ha hallottam, elment a fülem mellett. Iparkodom azt a kedves, kel­lemes kis bort elkerülni délben és ezt meg azt az ásványvizet hozatom helyette, mint a nyu­godt urak, akiket sajnálgattam a hontalan­ságukért. Keresem, mi jó a gyomornak és a gégének. Szörnyű sok cigarettet inhalálok. Kezdem félteni magam. Pfuj, de szégyellem. Azt hallottam, a nikotin a szivet is támadja, egy úr úgynevezett szivkoszorút kapott a do­hányzástól, egy éjjel az ölte meg. Azt se tagadom le, barátom, hogy keve­sebbet sózom a levest. (Pedig a vendéglőben sózni kell, hogy ize legyen.) Megtudtam, hogy a só fölöslegesen ingerli a veséket. Sőt afelől is informálva vagyok, hogy az egész leves nyelés fölösleges. Inkább teher, mint táplálék. A meggondolatlan vizivásról is kapatom le­felé magam. Azt mondja a professzor úr, nem muszáj egy korty vizet sem inni, úgyis teli van vízzel, amit fogyasztunk. Tudom már, hogy az alma, meg a szöllő, meg a narancs milyen ajánlatosak a gyomorra s a jó egész­ségre nézve. Mindig csak a csodálatos édes­ségükön merengtem, most már a vitamin tisztelője vagyok. Mit gondolsz, már szövetkeztem algocra­tyne-nal, trigeminnel, hatalmas fejfájásaim­ban. Salycilt is használtam. Az aszpirin játszó pajtásom. Adalinról, veramonról, coffeinről képzelődöm, mint messze, fantaszta szerel­mek felől. Mindent akarsz tudni rólam: éppen teg­nap kérdeztem meg egy ismerős gavallért, hogy hol kapni ezeket a nikotinmentes ciga­­retteket ? Istenem. Még cukrom is lehet valaha. Óh, te keserű élet! Százezrek fogják ünnepelni a Budapestre érkező Apponyi Albert grófot Budapest székesfőváros a pályaudvaron fogadja az ősz államférfit, a dalárdák ezertagú énekkara szerenáddal, az egyetemi ifjúság lampionos menettel köszönti .Apponyi Albert gróf történelmi jelentő­ségű genfi missziójának hálás elismerése­képpen az ország lakossága, elsősorban Bu­dapest székesfőváros társadalma, méltó ünnep­lésben kívánja részesíteni a hazatérő ősz ál­lamférfit. A budapesti városházán most álla­pítják meg annak a hatalmas ünnepségnek programmpontjait, amelynek keretében Bu­dapestre érkezése alkalmával a székesfőváros vezetősége és közönsége köszönteni kívánja Apponyi Albert grófot. Apponyi Albert grófnak a nemzetek szö­vetsége előtt az igazságos magyar ügy védel­mében kifejtett hatalmas jogi és szónoki si­kere minden várakozáson felüli mértékben korbácsolta fel a maga belső bajaival és szo­morúságával elfoglalt magya­r társadalmat s ez a fogadóünnepség az általános lelkese­dés megítélése szerint olyan méretűnek K­ötött kosztüm az őszi divat válogatott raktár Kossuth Lajos­ utca 11 és Petőfi Sándor­ u. 6 Ígérkezik, amilyen méretű megmozdulása a magyar társadalomnak nem volt a trianoni békeszerződés aláírása alkalmá­val történt demonstratív megmozdulás óta. Nemcsak az egyesületek, intézmények, ha­­­nem a magánemberek ezrei érdeklődnek ál­landóan telefonon vagy személyesen a város­házán és intézményeikben eziránt a fogadta­tás iránt, mert az ország lakosságának legszé­­lesebb rétegei kívánnak az ünnepségnek ré­szesei lenni. Apponyi Albert gróf Budapestre érkezésének pontos időpontját még nem álla­pították meg hivatalosan, a fogadtatás élőké­, szitásé azonban már valamennyi nagyobb tár­sadalmi intézmény hivatalaiban megkezdő­dött. A Társadalmi Egyesületek Szövetségének egymásután jelentik be az egyes intézmények csatlakozásukat. Az eddigi tanácskozás sze­rint annyi bizonyos már a programaiból, hogy­ Apponyi Albert grófnak a budapesti pá­lyaudvaron történő fogadtatásában a fő­város és a vidék lakosságának soraiból több százezer ember kíván részt venni. Mozgalom indult a Magyar Dalosszövetség egyesületeiben is azzal a céllal, hogy a fővá­rosba érkező Apponyi Albert grófot megérke­zése estéjén a főváros és a vidék dalárdáiból alakítandó ezertagú énekkar köszöntse szere­náddal. A Dalosszövetség szerenádjával egy­­időben az egyetemi ifjúság lampionos menet­tel ünnepli Apponyi Albert grófot. Elutasították a nagykaposi petíciót A nagykaposi választókerületben megválasz­tott Szabó Zoltán egységespárti képviselő man­dátumát ellenjelöltjének, Czövek Sándor rendőr­­főkapitányhelyettesnek a pártja petícióval tá­madta meg. A közigazgatási bíróság Színiyei- Merse-tanácsa még április 4-én foglalkozott a petícióval és bizonyítást rendelt el. Megkereste a debreceni királyi Ítélőtáblát, hogy rendeljen ki egy táblabírót a tanuk kihallgatása és az egyéb bizonyíték­ok beszerzése céljából. Mielőtt azon­ban lefolytatták volna a közigazgatási bíróság által elrendelt bizonyítást, a peticionálók közül százötvenen visszavonták a petíciót s igy keve­sebb volt a panaszosoknak a száma, mint ameny­­nyit a törvény előír. Ilyen körülmények között a közigazgatási bíróság most szombatra tűzte ki a folytatólagos tárgyalást s a petíciót alaki hiányok folytán visszautasította és a további el­járást megszüntette. A közigazgatási bíróság el­marasztalta a peticionálókat a felmerült költségek viselésére. Szabó Zoltánnak 8000 pengő, Kádár Dezső dr. ügyvédnek 11.200 pengő és Lányi Már­ton dr. ügyvédnek 8000 pengő költséget ítélt meg, amely összegek 15 nap alatt végrehajtás terhe mellett fizetendők. A közigazgatási bíróság dön­tésének indokolása az, hogy érvényes petícióhoz ötszáz panaszló aláírása szükséges, de mert köz­ben százötvenen visszavonták az aláírásukat, a törvényben előirt számú peticionálók száma ke­vesebb lett s igy a további eljárást meg kellett szüntetni. A közigazgatási bíróság döntése foly­tán Szabó Zoltán egységespárti képviselő most m­ár végleg igazolt honatya lesz. Elnöki tanácsülést tartott az egységes párt Almássy László ügyvezető alelnök elnöklé­­­sével a kormánypárt elnöki tanácsa szomba­ton foglalkozott a párt őszi munkaprogramm­­jával s a nyári szünet fontosabb politikai ese­ményeinek megvitatásával. Az egyes politikai kérdések megvitatása után a párt egyik kis­gazda képviselője kifogásolta a népjóléti mi­­nisztériumnak a drágasági ankétek során ta­núsított szigorúságát s különösen az árrazziák ellen kelt ki. A kisgazdaképviselők közül né­­hányan azt állították, hogy az agrárérdekek képviselete nincsen eléggé biztosítva a népjó­léti minisztériumban. A párt több tagja úgy ítélte meg ezt a kérdést, mint a kisgazdacso­port politikai érzékenységének túlzó aggodal­maskodását, mert sokak felfogása szerint a népjóléti minisztérium vezetői a kormány többi tagjának nyári távollétében éppen a ter­melő- és kereskedő érdekek közöt mutatkozó ellentéteket igyekeztek kiküszöbölni a láncke­reskedelem letörésével és az adók, illetékek közérdekű enyhítésével. Kérdést intéztünk egyébként Dréhl Imre dr. népjóléti államtit­kárhoz is, de ő kijelentette, hogy a párt el­nöki tanácsülésének eseményeiről eddig hiva­talosan nem szerzett tudomást, az­ állítólagos kifogásokat csupán egy délutáni lap meg nem erősített közleményében olvasta , ezért az ügyben konkrét adatok ismerete nélkül nem ny­ilatkoz­ha­k.

Next