Ujság, 1928. január (4. évfolyam, 1-25. szám)

1928-01-15 / 12. szám

. ­ BÉCSI LEVELEK Írja Herczeg Géza Vaszary János és az « Ume kiállítása a Hagen­­szövetségben Bécs, január 13. Bécs mindinkább kinövi magát nemcsak a magyar sikerek külföldi színterévé, de a tulajdonképeni budapesti si­kerek előcsarnokává is. A Hagen-szövetségben megnyílt e héten az «Ume», azaz «Új művé­szek egyesületei­nek kollektív kiállítása, ami­vel kapcsolatban megint észrevehető lett, amit a magyar művészi mozgalmak során többször és nemcsak a képzőművészet terén, de iroda­lom, színház és egyéb érvényesülési lehetősé­gek keresése közben is megfigyelhettünk, hogy az új magyar művészeket tulajdonképen m­a külföldön veszik észre. Más kérdés, hogy a külföldi siker megteszi-e a hatását odahaza is, ahol művészeink részint siker nélkül, részint észrevétlenül, de mindenesetre nem túlságos érdeklődés mellett harcolnak azért a sikerért, amely aztán az idegenben egyszerűen az ölükbe hull. Egy-két prominens nevet kivéve, a rendkívüli sikert aratott bécsi kiállítás részt­vevői nagyjából ismeretlen nevek, amelyeket talán az az általános elismerés, amelyet Bécs­ben arattak, ismertté tesz majd Budapesten is. Az Ambrózy Lajos gróf bécsi magyar kö­vet és Franz Calice budapesti osztrák követ védnöksége alatt álló kiállítás kétszázötvenkét darabjából negyvenkilenc darab Vaszary János műve. Mennyiségben a kiállításnak éppen egyötödét teszik Vaszary Jár.03 képei Minőségben nincs is összehasonlítás. A kiállí­tás tulajdonképpen egy Vaszary János-kollek­­tív­ kiáll­ás, amelynek a többi művészek, az ismert és ismeretlen nevűek egyformán, csak a keretét nyújtják, érdekes és sok tekintetben merészen új, némiképen túlságosan új, néha egészen zavaros, bár végig érdekes keretet. A kiállítás primadonnája Vaszary János, Csók István mellett (aki különben két igen érdekes, különösen szimpompás képet állított ki — Kukoricaföld, Csendélet —, amelyek azonban nem deklarálnak egyebet, mint azt, hogy Csók Istvánnak az egész irányzathoz semmi különösebb köze nincs, mert éppúgy részt vehetne a régi, mint az új művészek ki­állításán), mé­g a következő művészek szere­pelnek: Antal­ József, Barta László Bartók Mária, Bató József, Beck Ö. Fülöp, Bene Géza, Beöthy István, Blattner Géza, Bü­ky Béla, Crouy gróf, Déry Béla, Dullien Edith, Ernőd■ Aurél, Esseő Erzsébet, Fenyő A. Endre, Gadányi Jenő, Görlicz Magda, Göllner Mik­lós, Hanga­ Szabó Miklós, Hincz Gyula, Hor­váth Gusztáv, Karikás Ilona, Kemény László, Klie Zoltán, Kovács Gina, Kövesházy Kalmár Elza, Lahner Emil, Lajos Béla, M. Gárdos Miklós, Medveczky Jenő, Mihaltz Pál, Pécsi Pilch Dezső, Peitler István, Radnn­­ Margit, Rafael Viktor, Róna Eramy, Scheiber Hugó, Schubert Ernő, Szadai Lajos, Szűr Szabó Jó­zsef, Szantrucek Jenő, Szenes András, Trau­­ner Sándor, Vaszkó Ödön, Vedres Márk, Vill Tibor, Woschinszky József, Z. Beöthy Lajos. Vaszary János sikere tulajdonképen a nagy művész többszörösen fémjelzett magyar­­országi és külföldi elismerését erősíti meg. Vaszary János olyan érdekesen, sokoldalúan és újszerűm mutatkozik be, mintha nem mű­vészi képességeinek teljében, hanem pályája kezdetén állna ez a nagyszerű, különös, magá­val ragadóan originális művész, akinek min­den kezevonásáról meglátni, hogy embernek is, művésznek is egyformán nagy. Olajképei és ceruzarajzai egyforma kvalitást árulnak el; mindig nagyvonalú, mindig lendületes, mindig ujitó, de sohasem készakarva, nem keresetten, nem mindenáron, hanem benső szükségből ujitó; mert nem tud máskén, mert a ceruza vagy ecset a kezében mindjárt propaganda­eszközzé válik, az uj keresésének hatásos pro­pagandaeszközévé. Érdekes és örvendetes meg­­figyelni, hogy ez a nemzetközinek látszó, de alapjában félreérthetetlenül magyar művész milyen egy rohamra és milyen egyhangú si­kerre hódította meg a bécsi sajtót és a közön­séget. A sajtó minden orgánumában, a közön­ség minden rétegében, a régi és az új iskolái hívei között, egyaránt hódított és mindenkit meghódiott Vaszary János egyéni művészete, amily olyan egyhangú és olyan ellentmondás nélküli sikert aratott Bécsben, hogy diadalát mint jelentékeny bevételt kell elkönyvelni a magyarság külföldi szerepléséről vezetett fő­könyvben. Vaszary mellett, az ő, az egész kiállítást túlszárnyaló zsenialitása mellett nehéz volt az „Uj művészek egyesületei” tagjainak sikert el­érni és ha ez néhánynak mégis sikerült, az nem Vaszary túlnyomó jelentősége ellen szól, hanem amellett, hogy az új művészek között egynéhány igen erős talentum mutatkozik. Ál­talában nagyon tetszett Vaszkó Ödön „Ember és ember" című­ furcsa képe, Medveczky Jenő tájképei, amelyek talán a legmodernebb do­mbjai a kiállításnak. Mihaltz Pál Harlekinje igen érdekes és erős kvalitású festmény és ál­talában feltűntek még Bartók Mária, Em­őd Aurél, Antal József, Büky Béla, Klie Zoltán, Gadányi Jenő művei, dacára annak, hogy a felsoroltak mind néha indokolalanul újítóknak tűnnek. A bécsi sajtó általános elismerése, a bécsi szigorú műkritika és kulturált ízlés mellett, az Új Művészek Egyesületének igen értékes ered­ményt jelent. Különösen feltűnt és a bécsi sajtó mint szinte rendkívüli érdekességet re­gisztrálta, hogy a kiállító művészek között igen sok kiváló női művész szerepelt, akik szinte férfias erővel, de mindenesetre férfias ambícióval vették fel a harcot kollégáikkal, akiket egynéhányan, mint például Bartók Má­ria, Gerber Magda, Róna Emmy alaposan túl­­szárnyaltak. Különös elismerést érdemelnek Büky Béla szőnyegmintái, amelyek közül fő­ként «Falu» cím­ű faliszőnyege igen kiváló kvalitásokat árul el. Az Új Művészek Egye­sületének szobrászai lényegesen kisebb siker­rel szerepeltek. Talán legérdekesebb momentuma a kiállí­tás szubjektív, szinte elárult, bár ki nem mondott, de mégis megnyilvánuló vallomása, amely az Uj Művészek Egyesületének kétség­kívül a fő célja lehetett: sikert aratni Bécsben, hogy észrevegyék őket­­ Budapesten. Amit ezennel megállapítunk és szíves miheztartás végett továbbítunk. ÚJSÁG VASÁRNAP, 1823 JANUÁR 1S Ihatatlan az Ister vize — állapították meg az újpesti pártközi konferencián A.­iisztifőorvos szerint az új kutak által fent lesz jobb a víz . „Büntesse meg a város az Istert“ Többször beszámoltunk arról, hogy Újpest város közönsége elégedetlen a vízszolgáltatás­sal. Az Ister vize alkalmatlan a fogyasztásra. A múlt héten egy tűzesetnél kiderült, hogy az Ister vizének olyan kicsi a víznyomása, hogy a 80.000 lakosú város mindig joggal tarthat egy tűzkatasztrófától, mert az Ister tűzeseteknél nem tud kellő vizet szolgáltatni. Az újpesti közönség erőteljes kívánságára a városházán tömörült pártok is foglalkoznak a kérdéssel és próbálnak módot taálni, hogy a város vízszolgáltatását európai nívóra emeljék. Az ellenzéki pártok kívánságára Hes Pál dr. helyettes polgármester pártközi konferenciát hívott össze az új­pesti városházára. A pártközi konferencia az Ister-ü­gyet tár­gyalta, mégpedig izgalmas hangulatiján. Vegyes érzelmekkel fogadta a pártközi kon­ferencia Hoffer Mihály­ műszaki tanácsnok bejelentését, hogy az Ister nyolc új kútja el­készült és a napokban bekapcsolják a kutakat a csőhálózatba Heves ellentmondások szakí­tották meg a műszaki tanácsos bejelentését és Tihanyi Kálmán városatya felszólalásában követelte, hogy a város büntesse meg az Islert, mert nem tesz eleget szerződésbeli köteles­ségének. A Gyurcsó-féle tüzesetnél nem volt víznyomás és ha még ilyen esetek többször előfordulnak, félő, hogy a város el fog pusztulni. • Luxusautók helyett a szükséges tűzoltói sze­relvényeket szerezze be a város. A város kö­zönsége felháborodással tárgyalja azt, hogy az Ister hogyan viselkedik Újpest városával szemben. — Ihatatlan az Ister vize — folytatta Ti­hanyi Kálmán. Ezután N­egyedi Szabó Béla városatya ál­lott fel szólásra. — Valaki felelőséggel tartozik az Ister­­ügyekért, az vegye el büntetését — mondotta. — A legelemibb jogunk, hogy tiszta vizet ihassunk. Pintér Károly szerint ha véletlenül kedden szélvihar lett volna, a Gyurcsó-vizesetnél, az Isser-vízművek indolenciája s a tűzoltófelsze­­relés silánysága miatt az egész város elham­vadt volna, mint Gyöngyös. Mihályi Ferenc, a szocialisták szónoka szerint példátlan az, hogy ne legyen elég víz a városban. Rendet kell teremteni az Ister között, mert így nem mehet tovább. A város­nak megvan a módja, hogy a vállalatot a szer­ződése betartására kötelezze. Hajdú Zoltán kijelenti, hogyha az Ister nem teljesíti kötelességét, népgyűlés elé viszi az újpesti vízszolgáltatást. Fadgyas Gyula dr. tiszti főorvos kijelenti, hogy az Islernek sok hibája van. Az új kutak által a víz nem lesz jobb. Vastalanító és do­­ktorizáló készüléket kell felállítani, ami által újból fel kell emelni a vízdíjakat. Egyébként értesülésünk szerint Gyurcsó György, akinek József­ utca 03. szám alatti bútorgyárában veszedelmes tűz pusztított, minthogy a tűz azért terjedhetett tovább, mert az Ister nem tudott elég vize szolgáltatni, a kár egy részéért beperli az Istert. A kár másik része biztosítás útján megtérül. Látogatás egy furcsa művésznél Faragó Géza kiállításra készül Furcsa ember lakásába jutottunk el a mi­nap. Egy lipótvárosi házban, a Belvároshoz kö­zel, abban az utcában, ahol a világ legtöbb speditőr-üzlete van, a hatodik emeleten lakik F­aragó Géza. Festő lévén, a látogatónak nin­csen könnyű dolga, mert a festők számára a pesti bérkaszárny­áknak csak az a bizonyos hatodik emelete hasznavehető, amelyet a régi lakásépítési szabályrendeletre való tekintettel műteremnek hívnak. A műteremnek nevezett hatodik emeleten rendes, fehérajtós polgári lakások között van egy igazi műterem is. Fa­ragó Géza műterme. Miért furcsa ember Faragó Géza? Mert mindenki úgy ismeri, mint az örök vidámság, szedély, mókák emberét. Ha szembe­ülsz vele és rádnevet a két szeme napsugaras kékje, furcsa és kedves madárfejének minden groteszkségéből és szól hozzád mulatságos vé­kony hangján, igazán nem tételeznél fel róla semmi komolyat. Igazi bohém, valóságos is­kolapéldája és mintaképe a bohémeknek. Ta­lán nincs is ember, aki Faragó Gézától már két komoly mondatot hallott volna. És most itt, a hatodik emeleten, az antik lakásban festékes, állványos, drapériás műte­remben úgy találtuk Faragó Gézát, hogy ke­zében ecsetcsomóval, palettával, félszemét be­hunyva félrehajtott fejjel nézett egy képet, amelyen már az utolsó javításokat végezte, szóval: egészen komolyan is minden tréfa nélkül­ dolgozott, ............................ ........ Szinte elszégyelte magát, amikor ráköszön­­töttünk, mint akit valami tilos dolgon kap­nak: — Most sokat dolgozom, javítgatok a ké­peimen. Január 22-én nyílik meg a kiállításom a Nemzeti Szalonban. És így kiderült, hogy négy éven keresztül miért nem mutatkozott Faragó Géza a képei­vel a világ előtt, amelyek régebben a tárlatok­­nak mindig a legérdekesebb példányai voltak. — Négy éve dolgozom ezen a harminc festményen, amelyet most kiállítok. Nem ap­róztam el, hogy egy életszakaszomnak beves­zett produkcióival egységesen jelenjek meg a közönség előtt. A modorom azt hiszem sem­mit sem változott. Csak tökéletesítettem, amit mindig célomul tűztem ki. Csupa figurális kompozíció az, amit kiállítok, egy-két portrét, aktot kivéve. Talán csak a pályám legelején nem ismertem fel, hogy ez a terrénum az, amely a leginkább vonz. Amikor a párisi aka­démiáról hazajöttem, Alphonse Mucim, a mesterem stílusában dekoratív, nagy vászna­kat készítettem. Tempera-festékel dolgoztam. Ilyen képpel nyertem meg a Harkányi-díjat is az első kiállításomon. De ettől az iránytól ha­marosan elfordultam, a szolnoki és kecske­méti művésztelepeken szerzett tapasztalataim után. Úgy érzem, hogy egész életemben csak azért dolgoztam, hogy megtanuljam azt, amit most sikerült megcsinálnom. — Utolsó külföldi kiállításom 1916-ban volt Münchenben, a Brackel-Kunsth­ausban. Ez a kiállítás úgy anyagilag, mint erkölcsileg igen szépen sikerült. Most, hogy a kitűzött munkát elvégeztem, megint sor kerül a külföldi sze­replésre. Nézegetjük a képeit. Megint az a furcsa kontraszt, ami Faragó látható egyéniségétől, társadalmi, vicces figurájától olyan megka­­póan üt el. Ezek a képek a legkomolyabb és áhitatosabb ,művészet jegyében születtek. Kis vásznak. Az egyik: «Bocsásd meg a mi bűnein­ket. » A tengerpart. Haragoszöld szinű hullá­mok partján egy megtört alak térdel: Tann­­hauser. Jobbkézt a bűnök allegorikus figurái. És a viharos ég szürkébe olvadó fehérjéből fehér palástban, emberfölötti nagyságban, kö­zépkori festők hatalmasan szimbolikus arány­­torzításával, áldást, békességet és megbocsá­tást osztva: Jézus. Vagy egy másik: c/1 zsűrit. Reggeli napsütésben, egy kastély parkjában trükkös urak az éjszakai mulatság mámorá­ban néznek és bírálnak egy élő aktot. Háttér­ben a hajnali napsütés megkapó színeiben az egész éledő, zöld kert. És a «Pókerparti». Egy előkelő klub szobájában a zöld asztalra hajol vagy húsz ür. A fejek nem nagyobbak egy diónál, de az arcok megdöbbentően­ sugá­rozzák az elegancia és az önfeledt játékszen­vedély tragikus konfliktusát. Általában az ősz­­szes képeken valami nagy elegancia ömlik el,­gy csendes és előkelő művészietek finomsága. Néhány tanulmányát nagy­obb vásznaihoz itt közöljük. Még harminc vászon lóg összezsúfolva a kis műteremben, középkori faragványok és szentképek között. A képeknek valami színpa­dias hatásuk van, a szó elismerő értelmében. Hiszen Faragó Géza nevét a színpadokról is jól ismeri a közönség. Ez a kitűnő művész­ tervezte a Halló Amerika!, a Három grácia, a Terezina, Mézeskalács, Pompadour, Orlov fi­­gurináit, hogy csak ezeket említsük. Hogy az előbbi mondásunkat helyesbítsük, talán nem is a képei színpadszerű­ek, hanem a színpadjai, voltak, mint a festmények. Lelkesen és szerényen magyaráz, a port törli. És nem nevetett már egy félóra óta. Furcsa ember ez a Faragó Géza. Nagyon komolyan veszi a mesterségét.

Next