Ujság, 1928. augusztus (4. évfolyam, 173-197. szám)

1928-08-08 / 179. szám

­Összehívják az ügyvédi kamara rendkívüli ülését a telekkönyvi magániroda ügyében Ángyán Béla államtitkár provokálhatta Nagy Emilt . Egy bíró véleménye a magánirodáról Mint lapunk keddi számában megírtuk, Bródy Ernő dr. országgyűlési képviselő levelet intézett Papp József dr.-hoz, a budapesti Ügyvédi Kamara elnökéhez és felkérte, hogy a telekkönyvi magán­iroda ügyében országos mozgalmat indítson és rendkívüli közgyűlésre hívja össze a budapesti Ügyvédi Kamara tagjait. Papp József dr. levélben válaszolt Bródy Ernőnek és közölte, hogy nyári szabadságának leteltével azonnal összehívja majd a rendkívüli közgyűlést s annak napirendjére a telekkönyvi magániroda ügyében való állásfogla­lást is felveszi. A közgyűlés ezenkívül a jövedéki rendelet, a naptári rendelet és a díjtarifa ügyét is megvitatja. Ezzel egyidejűleg országos kamarai elnöki értekezlet is lesz, hogy az ügyvédségnek alkalma legyen a kari érdekeket és a közérdeket kellő nyomatékkal megvédeni. Ángyán Béla provokáltatta Nagy Emilt Nagy Emil dr. volt igazságügyminiszter az egyik reggeli lapban megtámadta a telekkönyvi magániroda intézményét s cikkében a többi kö­zött azt írta, hogy a telekkönyvi magániroda üz­leti részéről Ángyán Béla tudna felvilágosítást adni. Ángyán Béla dr. igazságügyi államtitkár ezt az aposztrofálást magára nézve sértőnek ta­lálta s Almásy László dr. országgyűlési kép­viselő és vitéz Simon Elemér főispán utján lova­glás elégtételt kért Nagy Emiltől. Miután Nagy Emil most Varsóban tartózkodik, ahol a nemzet­közi jogi egyesület ülésén vesz részt, csak haza­érkezése után nevezi meg megbízottait. Egy biró véleménye Halmi Bódog kir. járásbiró a telekkönyvi magániroda ügyéről az alábbiakban fejtette ki véleményét: " Nem kívánom érinteni azt a kérdést, hogy a telekkönyvi magánirodák engedélyezése mö­gött privilégium-féle törekvések rejtőznek-e vagy sem. Nem kívánom azt a kérdést találni, hogy egy ilyen iroda létesítése mennyiben sérti az ügyvédi kar egyetemes érdekeit, mert ha ennek a hivatásnak ez sérelmet jelent, lesz benne elég­­lendület, bátorság és elokvencia, hogy tiltakozását rendkívüli közgyűlés vagy me­morandumok keretében az illetékes helyre jut­tassa. Kizárólag azzal foglalkozom, hogy ennek a magáníródénak felállítása összeegyeztethető-e a nyilvánkön­yv természetével­ vagy sem.­­­­ — A telekkönyvnek, amelyet más néven nyil­­vánkönyvnek neveznek, célja és rendeltetése, hogy ez az ingatlanról vezetett legtökéletesebb krónika, — amely az ingatlan állását, tulajdon­jogát, az ingatlanra bekebelezett terheket, vég­rehajtásokat, árveréseket, elidegenítési, terhelési tilalmakat, szolgalmi és zálogjogokat tartalmazza — mindenki által, minden ellenérték nélkül hozzáférhető legyen. Vagyis mindenki, aki a te­lekkönyv iránt érdeklődik, minden indokolási kötelezettség nélkül megkövetelheti, hogy a végrehajtó hatalomnak az a közege, aki a nyil­­vánkönyvek kezelésével és őrzésével foglalkozik, azt neki rendelkezésére bocsássa. Ez az abszolút jog csak azt a korlátozást szenvedheti, hogy a telekkönyvtár, ahol ezek a telekkönyvek, illetve betétek vezettetnek, szerves része a bírósági bürokráciának, a telekkönyvek nem egész nap, reggeltől estig, hanem csak az illető hivatalban megállapított órák tartama alatt állanak a felek rendelkezésére, amikor is a telekkönyveket min­denki megtekintheti. Tehát a telekkönyv, mint a legteljesebb nyilvánosság könyve, díjmentesen áll mindenkinek szolgálatára, legfeljebb csak az lenne a telekkönyvi forgalom és a telekkönyvek adatai után való érdeklődés emelkedése folytán a jelenlegi állapottal szemben korrigálandó, hogy a telekkönyvek megtekintésére, a felvilá­gosítások adására, a felek részére több idő áll­jon rendelkezésre, mert ma ez a felvilágosítási idő alig több két óránál, ami az igények kielé­gítésére nem elegendő.­­ Tehát a most tervezett telekkönyvi magán­­iroda felállítását tárgyaló és a közvélemény nagy felháborodását kiváltó intézkedés egyáltalán nem töri meg és nem sérti a telekkönyvi nyilvánosság­nak alaptörvényét. A telekkönyvi jog ugyanis csak azt rendeli, hogy a telekkönyvet, aki akarja, in­gyenesen megtekinthesse. A telekkönyvekről má­solatok készítése, az már kezelési probléma és jogi problémává csak akkor válhatna, ha az a magániroda bármely tekintetben közhatósági jo­gokat nyerne és bizonyos teendőket, amelyeket eddig a közhivatal teljesített, például a telek­könyvi másolatok hitelesítését is végezné. Ilyes­mit a telekkönyvi magániroda intézménye nem kontemplál. Csupán az történik, hogy ezt a te­lekkönyvi másolási munkát a magániroda is el­végezheti, ha valaki hozzáfordul, azonban a má­solatnak az eredetivel való összeegyeztetését és hitelesítési záradékkal ellátását ezután is közhiva­talnok, a telekkönyvi hatóságnak ezzel megbízott közege teljesíti.­­ Már most figyelembe kell vennünk, hogy a telekkönyvi másolatoknak a telekkönyvi hatóság által elkészítése most sem ingyenes és nem díj­talan a hitelesítés sem, ennélfogva legfeljebb az ügyvédi kar speciális érdeke kívánná meg, hogy az a jog, hogy a telekkönyveket a délutáni órák­ban lemásoltassa és hogy a hivatalos órák alatt az irodai közeg lejegyezhesse a telekkönyvi vál­tozásokat és ilyen másolatokat a feleknek kiad­hasson, ne csak egy privilegizált irodának adas­sák meg. A közérdek pedig szigorúan megköve­teli elsősorban, hogy a magániroda a másolásért mérsékelt díjat számítson, hogy ez a magániroda mással, mint telekkönyvi másolatok készítésével ne foglalkozzék s ott zugirászat (szerződések és telekkönyvi kérvények gyártása) a legszigorúbb büntetés és az engedély azonnali elvesztésének terhe alatt tiltva legyen. Egyébként a telekkönyvi magániroda eszméje nyomán támadt vihar és sajtóoffenzíva egy kissé erőltetett nyári szenzáció­­keresésnek látszik. Két magyar gyárigazgató halálos autóbalesete Bosznabródban Herz Zoltánt, a Bródi Vagongyár igazgatóját és Győrffy Kornélt a Jugo-Metall igazgatóját agyonnyomta a lezuhant autó . A felhő­­szakadástól felázott töltésről lecsúszott a kocsi — Kedden délután temették a szerencsétlenség áldozatait . A budapesti rokonok is csak rövid távirati értesítést kaptak Rövid távirat jelenti Belgrádból, hogy vasárnapról hétfőre virradó éjszaka Szlavon­­bródnál automobilszerencsétlenség történt, amelynek következtében Here, a Bródi Vagon­­gyár igazgatója és Győrffy, a Jugo-Metall igaz­gatója meghalt. Az automobilszerencsétlenség áldozatai budapesti származásúak és mindkettőnek ro­konsága a fővárosban lakik. A hozzátartozók is csak rövid értesítést kaptak arról, hogy hogyan történt a halálos autószerencsétlenség. Herz Zoltán, a Bródi Vagongyár negyven éves, köztiszteletben álló igazgatója a felesé­gével, Győrffy Kornéllal, a Jugo-Metal művek harminckét éves igazgatójával és egy német mérnök társaságában szombaton kirándultak a bródi szőlőhegyre. Itt Herznek villája van, amelyet vasárnapi week-endre szokott felesé­gével és barátaival felkeresni. A társaság Herz autóján indult el Bródról szombaton délután. Az autót szokás szerint Herz Zoltán, aki ki­váló autóvezető hírében volt, vezette.. A vasár­napi napot kellemesen töltötték el a szőlőhegyi villában és hétfőn hajnalban indultak vissza a városba. Amikor az autó a szőlőhegyről lefelé tar­ ­ Az asszony szive írta Somlay Károly­ ­. Harmathullató, holdfényes éjszaka van. Ködöket párá­znak a porzósra száradt láp­szigetek sáserdői. A Fiastyuk magasan áll az égen. A falu már alszik, csak a közelében fekvő Neszely-csárda ablakai világosak még. Talán mulató vendégei vannak. Egy keszegpofájú vénember heverész a pitarra vetett subán. Pipázgat. Nézegeti a szi­porkázó csillagokat. A lábánál alvó két komondor hirtelen fel­riad és csaholva rohannak az országútra. De tüstént el is csendesednek, amiből arra lehet következtetni, hogy ismerős közeledik. Az át­látszó nyáréji homályból mihamar a pitar elé is lép a jövevény, egy szálas-vállas legény. — Jóestét Laci bátyám — köszönti a heverésző gazdát. — Azon jókat, Pista öcsém. Honnét ilyen késő időben? Már vagy három hete, hogy nem láttalak. Merre jártál? — kérdezi az öreg. — Engem nyom a világ gondja, tudja. Annyi gond üti a fejemet, hogy néha-néha alig eszmélek magamra; hát mint aféle jár­káló, csak taposom a világot... Ki tudja, hogy honnét? Ki tudja, hogy hová? ... Kinek ég ott bent a lámpás? — A fene tudja, kicsodák mifélék. Talán városi fiatalok. Tele vannak pénzzel, hát élik a világukat. Csirkét rántott nekik az asszony, én meg alig győzöm a járást a pincébe borért. — Csóka, varnyu legyen a siratójuk! — Eddegélnek, iddogálnak,­­tallózgatnak, aztán terofálgatnak a feleségemmel. —• Méghogy a Jutkával? Dukhadjon rájuk az ég — morran fel a legény és a csátifüty­­köst markolássza. Az öreg észrevette, hogy most félrecsúszott a nyelve, hogy elevenen találta a vendéget. Hirtelen hál lendít a beszéden. — Becsületes emberek ük, öcsém — foly­tatja. — Egy körbe szó nem sok, de annyit sem hallottam tőlük... Ha riogatnák az asz­­szonyt, közbeszóltam volna a tollasfejszé­vel... —■ Lássa, ha az én asszonyom volna a Jutka, én alig hagynám ilyen pokolfélegyhá­­zára való náció között. Elhallgattak. Az öreg­ember végighasalt a subán, karjait a feje alá gyűrte. Alvást szín­lelt. A legény meg botjával belökte az ivó­szoba ajtaját és a nyíláson szemlélgette az ese­ményeket. Három urikülsejű fiatalember ül a földbe ásott tölgyasztal körül. Egy ösztövér kis me­nyecske tesz-vesz egyet-mást körülöttük; cse­réptányérokat, késeket, vellákat rak eléjük. Közben elpirul, kacaráz, kényesen nyiharáz­­gat, ha valamelyik ifiúr valami enyhe kis paj­­kosságot ereszt ki bajusz alól a cigaretta­­füsttel. Olyan lányosak a mozdulatai, a hangja is még olyan bátortalan, hogyha feje nem volna bekötve pi­pikendővel, inkább leánynak, mint menyecskének tartaná az ember. Csak a kendő fodrai alól libegő hajhullámok és a villogó fekete szemek sejttetik, hogy a Jutka már asszony. Talán kikapi­k asszony, hiszen öreg­csont már az ura. Az egyik fiatalúr a térdig érő, virágos házs­­mérszoknya után kap. A menyecske tovasiklik és kacag. Olyan a mozdulása, mint a nenyúlj­­hozzám virágé... A szűrös legénynek kiszá­rad a torka, a szeme megmered; olyan mint a leves, mikor ki akar futni a fazékból. Hej, ha ő most marokra kapná a csátibotot. .. Ehe­lyett azonban rámordul az öregre: — Ne’ csak a cudarok... Bezzeg a maga bőrében sem szeretnék lenni. — Figurás ember vagy, Pista ... Miért nem szeretnél a bőrömben lenni? — kérdezi ásítva Laci bátya. — Má’ csak avégbül se, hogyhát... Na­gyon, de nagyon összeédesedtek azok odabe’ a Judikkal. — Ha tán össze is... Okos ember nem veri tüstént a dobot, ha a felesége meg is riasztja néhaszor... Az ember lenyel egy csosza kakukfves pálinkát, aztán men a dol­gára- A zápor is eláll, a fehérnép is lehiggad idővel. A legény csak passog a szoba felé. Izeg­­mozog. Majdnem lenyeli kínjában a nyelvét. — Mondok Laci bátyám — szól mély hangon —, mondok, ha a Juttka tyúkot főz, magának csak a kaparója jut. — Vénembernek az is elég. — Ejnye, hogy a ... Mondok, sok egér jár ide. — Sok ám. Ládd-e, sok ám. De ha macs­kát tartanék, az is belenézne eccermásszor a fazékba. Hát inkább csak cincogjanak az egerek. Ők hozzák a cifrahasú bankókat, fiam. ■— A kutya szánkázza meg kendet ! Pré­dának veti a feleségét. — Afelől nyugodtan alhatol, öcsém si­­kokas. Jutka még nem volt préda. Nem is lesz, ameddig élek. Hallom ugyan má’ a ku­­vikot a háztetőn, de amíg engem hidegasz­talra nem terítenek a siratók, a feleségemből nem vesz porciót senki. Még te sem, öcsém, Sehonnai Pisti — morgott az öreg és a falhoz fordult. A legény szerette volna megrugni, leköpni. Utálattal mérte végig, aztán belépett az ivóba. Leült a lóca végére és hátat vetve a három fiatalúrnak, bal karjával rákönyökölt az asz­talra. — Borot! — kiáltott a menyecskére. — Van-e pénz? — kérdezi ez negédesen. — Annyi itt a pengő a lájbizsebben, mint csillag az égen. De még eggyel több... Aziz’ hát, mondok, ne csak annyi becsületem legyen itt mint a heringfejnek. Az asszony erre egyet perdült, fordult, aztán eltűnt a kármentőben. A szoknyája alól kifehéredett az alsó csipkefodor. Pitart vetett a patyolatos alsó... A legény szeme bizony itt veszett ebben a tündökszép pitarban. Kicsoda hát ez a Pisti, ez a Sehonnai Pisti? Olyan éccakajáró, járkáló. Éves szol­gálatra nem szegődik sem pásztornak, sem cselédnek, legfeljebb, ha a sora úgy kívánja, kefét, meszelőt köt, vagy bocskort vág. Elő­fordul bár, hogy néhány tinót kiragaszt a rideggulyából, vagy egy-egy nagyobbacska malacot, süldőt a csürhéből. De ehhez is tu­domány kell. Ha az ember teszem azt, nem a kellő időben riasztja szét égő bőrdarabkával a gulyát, vagy ha a gulyások idejekorán észre­veszik a marhakárt, akkor lehámlik ám a hetedik bőr is az emberről. A kocával már könnyebb a dolog; a szakismerő hátsó bal­lábon, térden alul kapja a jószágot, vállára emeli úgy, hogy a feje legyen alul és máris megvan a bográcsba való. Az éccakajárónak azt is tudnia kell, mitől lapul hangtalanul földre a tanyai komondor. Hát ilyen járkáló a Pista. A menyecske piros színbort tesz az asz­talra. A legény nagyokat kortyint az italból, aztán a csáti ólmost a három városi árféle elé veti. Ezek ismerik már az ilyen jelbeszé­dei, a párbajra való hívásnak talán még Ázsiá­ból hozott módját, mert felugrálnak, fizetnek, aztán felkapnak a biciklikre. A Jehova sza­lassza meg őket!... Sehonnai Pisti nagygaratu legény lévén, most már bornak ereszkedik. Az asszony meg a lóca túlsó végére ül és sóhajt, melyeket sóhajt. — Meglesz a vég­selyem, Jutka. Az arany­pénzes nyakbavetőlánc is. De aztán le is állj a szavadnak, mert... Leszárad a két ajakam, ha még sokáig kelletik várnom a csókodra .—* kezdi a beszélgetést a legény. — Nagy udvara van a szádnak, Pistás. Sokszor mondtad te ezt má’ — incselkedik az asszony. — A báji árendás szűzgulyájából kihasí­tottam négy üszőt Holnapután átterelem üket a Tisza gázlóján. A bélyeget is lesütöttem ró­luk. Má’ pakszuslevelet is szereztem —— mondta Pista és az asszony mellé húzódott. Sokáig szótlankodtak, nézegették egymást. A vén csárdásgazda talán megsokallotta a be­­szédes hallgatást, mert bejött, pipára gyúj­tott, aztán ő is leült a lócára a villámhárí­tónak. 2. Néhány nap múltán egy délelőtt két őr­járatos lovascsendőr állt meg a csárdánál. Lovaikat megitatták a gémeskút vályújából, aztán bementek az ivóba. — Jó napot, Laci bácsi. Mire végzi? —­ kérdezi az őrmester. — A süvegemet szellőztetem a kobako­mon, megtisztelöm a csendőr urakat — morog az öreg. A csendőrök leültek falatozni. Evés közben sok mindenről esett szó. Az ilyen csaptáros sokat lát, sokat hall. Ismeri az erdei vakösvényeken bujkáló csempésze­ket, a lepedős cigányokat, a mesterségbeli koldusokat, az útszéli bozótokra rakott jele­­ket és a faluvégi házakra pingált titkos tájé­­koztatókat. A báji bérlő gulyájából elhajtott négy állat is szóba került. A menyecske untalan ott sürgött-forgott az ivóban. Minden szót elkapott. Mikor az üszőket emlegették a csendőrök, hirtelen el-­ sápadt. Az őrmester figyelmét nem kerülte el a Jutka asszony feltűnő ijedelme; arról is volt tudomása, hogy Sehonnai Pista hónapok óta tapossa a Neszály környékét. Azt is gondolta, hogy a járkáló legény nem a kányaszó csi­­gerért, hanem az asszonyért lopja az időt a csárdában. A csoportosított tényekből a kö­vetkeztetést kialakítani már csak kurta fej­­törésbe került. Az asszony, leány néha olyan, mint a lápon táncoló üdére, hinárba csalja a könnyen szédülő embert. ÚJSÁG SZERDA, 1928 AUGUSZTUS­­. tott, a felázott töltésen az autó kerekei meg*­csúsztak, a fék nem fogott és a kocsi lefor­­dult a töltésről. Herz Zoltánné és a német mérnök hatal­mas ívben repültek ki az autóból és ájultan terültek el az esőtől felázott talajon. Győrffyt és Herzet az autó ma­gával ragadta és mindkettő a töltés alján a szétroncsolt autó alá került. Herzné és a mérnök néhány perc múlva magukhoz tértek. Zúzódásokon és horzsolás­­okon kívül egyéb bajuk nem történt Azon­nal a két igazgató segítségére siettek és igye­keztek őket kimenteni az autó roncsai alól. Egy arra haladó kocsival küldtek üzenetet Bosznabródra és segítséget kértek. A város­ból rövidesen meg is érkeztek kocsikon az emberek, akik orvost, hordágyat és kötsze­­reket hoztak magukkal. Hordágyakon vitték be őket a bródi kórházba, mire azonban odaérkeztek, már mind a kettő meghalt. A­ megindított vizsgálat megállapította, hogy a szerencsétlenség a vasárnapi éjszakai felhőszakadás következtében történt. A töltés annyira átázott, hogy a síkos köveken a kor­mány és a fékek felmondták a szolgálatot Herz Zoltánt és Győrffy Kornélt kedden délután temették Bosznabródban. A két ma­­gyar gyárigazgató temetésén a város­­apraja­­nagyja megjelent és a hozzátartozókat a rész­vét minden jelével halmozták el. Különösen nagy részvét nyilvánult Herz Zoltán ifjú fele­sége iránt. Győrffy Kornél nőtlen ember volt. A budapesti hozzátartozók hétfőn éjszaka kapták meg a távirati értesítést Herz és Győrffy haláláról. Azonnal útnak indultak, hogy a temetésen jelen lehessenek. A tra­­gikus automobil-szerencsétlenség a fővárosi­ban is általános részvétet keltett Az időjárás lehűlése Róma, augusztus 7. (Stefani.) Észak- és Közép-Olaszország több vidékén, különösen pedig a Trieszt és Ancona közötti partvidéken erős viharok tomboltak. A hőmérséklet eze­ken a pontokon jelentékenyen sü­lyedt. Teg­nap délben a hőmérő Rómában 29,6 fokot mutatott. A hőmérséklet csökkenése különö­sen Észak- és Kelet-Olaszországban volt érez­hető, míg Dél-Olaszországban és a szigeteken még mindig magas a hőmérséklet. Szófia, augusztus 7. (Bolgár Távirati Iroda.) Bulgáriában a közelmúltban rendkívül meleg időjárás volt. A hőmérséklet maximuma árnyékban 37,4 Celsius fok volt. Ilyen hő­mérsékletet 1887 óta csak kétszer mértek. A nagy melegek után tegnap heves szél kísére­tében nagy eső jött s a felhőzet azóta sem oszlott el.

Next