Ujság, 1929. március (5. évfolyam, 50-73. szám)

1929-03-02 / 51. szám

1 2 ÚJSÁG SZOMBAT, 1929 MÁRCIUS 1 Beszünteti üzemét Budapest első könyvkötője A Gottermayer Nándor könyvkötő intézet bevégzi pályafutását. Nincs csőd, nem fenyeget fizetésképtelenség, csak a cégfőnök szünteti be a reménytelen gazdasági helyzet miatt az üzemet Hovatovább már nen­ is lesz feltűnő, hogy évtizedek óta fennálló cégek beszüntetik üzemüket és lemondanak arról, hogy tovább küzdjenek a reménytelen gazdasági viszonyok között. Az utóbbi esztendőben több esetben megtörtént, hogy évtizedek óta fennálló ke­reskedők és iparosok fizetésképtelenek lettek, vagy csődbe jutottak. Most már egymás után érkeznek, hírek arról, hogy vállalkozók egy­szerűen beszüntetik üzemüket, nem azért, mert nem tudnak fizetési kötelezettségeiknek eleget tenni, hanem unják a céltalan küzdel­met és lehúzzák önkéntes elhatározásból a redőnyöket, még mielőtt elköltötték volna év­tizedes munkával keresett vagyonukat, rossz hírbe keverték volna tisztes nevüket, vagy a helyzet kényszerítené őket üzletük bezárá­sára. Az önként visszavonulók és üzemüket be­szüntető vállalkozók sorába most belépett a Gottermayer Nándor könyökölő műintézet tu­lajdonosa. A vállalata vagy ötven esztendő óta áll fenn. A mostani cégfőnök, Gottermayer József apja kezdte meg az üzemet. Kisiparos volt, amikor megnyitotta könyvkötészetét, előbb egyedül, majd egy-két segéddel dolgo­zott, míg a háború előtti időkben, a­mikor már a fiú is ott dolgozott apja intézetében, gyári üzemmé fejlesztette. A kezdő Gottermayer jó­­híre viharos gyorsasággal terjedt el a múlt század második felében, abban az időben, amikor a kiegyezés után az irodalmi élet tere­bélyes fája kivirult, amikor Pest és Buda egye­sült és a két kis város helyén egy metropolis­nak szánt világváros alakult ki. Gottermayer, a könyvkötő, művésze volt mesterségének Abból a korból maradt meg, amikor a kézmű­vesek­­ még nem a tuca­tszerű, gyári üzemű munkát végezték, hanem a céhhagyományok­nak megfelelően csak remekbe készült tár­gyakat adtak ki kezeik közül. Gottermayer Nándor már akkor felismerte a könyvkötészet terén kínálkozó művészi lehetőségeket, ami­kor még nem volt olyan általános az ipar­művészet kultúrája. Pergament- és fény, lemezkötései művészemberek ízlését is ki­elé­gí­tett­ék és éppen az a páratlan csin, amellyel a könyveket bőrbe, pergamenébe és vászonba kötötte, tették, hogy a bibliofilok hozzá jár­tak, nála köttettek és vele végeztettek minden szakmájába vágó munkát. Ugyanabban az időben vetették meg az egyetemi, múzeumi, fővárosi könyvtárak alapjait is és itt rengeteg munkaalkalma támadt a cégnek. Ugyanebben a korban kezdték a nagy könyvkiadó cégek a magyar és külföldi írók remekeit tömeg­­számra kiadni. A szellemi élet fejlődésével mindinkább megsokasodtak a könyvolvasó emberek és amíg a múlt század első felében egy-egy munkából alig jelent meg egy-kétszáz példánynál több, a hetvenes és nyolcvanas években már ezres példányszámok is voltak, a század végén pedig a magyar munkákból már négy-, öt-, sőt tízezer is megjelent. Ezek a lehetőségek adták meg Gottermayer Nándor kis könyvkötészeti üzemének a nagyralendü­­lési lehetőségét. Egyre több munkást foglal­koztatott és bár már nagyüzemmé nőtte ki magát a műhelye, mégis minden, ami kikerült onnan, jó, szép és időtálló volt. Az évek során az ipari kiállításokon is részt vett a Gotter­­mayer-cég és egyik kitüntetés meg siker a másik után érte. A cég neve olyan tisztes és elismert volt, hogy márka volt a Gottermayer név. Valóban jó ige munkáit elsőrendű könyv­kiadó hozta forgalomba és a nagy kiadók Gottermayernél köttettek. «Gottermayer Nán­dor kötését — szavakat nyomták be a köny­vekbe és ez úgy hatott, mint, nemes fémjelzés. A vállalat annyira haladt, hogy közvetlenül a háború előtt Gottermayer Nándor a gyárrá bővült műhelye számára megfelelő helyiségek­kel rendelkező épületet emeltetett. A Belváros­ban a Királyi Pál­ utca 5. számú telken épült föl a többemeletes műhelyház. A földszinten vannak az irodai helyiségek és az emeleteken a műhelyek. A szomszédos telken a Királyi Pál­ utca 7. alatt bérházat emeltetett a magyar főváros első könyvkötésze. Ez a négy­emeletes palota Budapest egyik legmodernebb épülete Az új házban berendezett könyvkötőműhelybe Gottermayer Nándor százezrekre m­enő össze­gekért hozatott gépeket. Üzeme a legmoder­nebbek közé tartozott és akármelyik nagy­szabású külföldi vállalattal is fölvehette volna a versenyt. A háború alatt is bőven el volt látva a cég munkával. Ebben az időszakban rengeteg könyvet adtak , és minden gép éjjel-nappal dolgozott. A vállalat egyre fejlődött, türjeszke­­dett, de a háború után bekövetkezett idők ter­mészetesen nem vonultak el nyomtalanul a cég fölött. 1921-ben Gottermayer Nándor meg­halt. Az üzem vezetését (Ja, József vette át, aki már atyja életében is az oldala mellett tevé­­kenykedett. Bár atyjától a könyvkötészet min­den részletét eltanulta és teljesen abban a szellemben vezette üzemét, mint elődje a cég főnöki székben,­­azt kellett tapasztalnia, hogy minden erőfeszítés ellenére sincs meg a to­vábbfejlődésnek a lehetősége. Az ország tra­gédiájából folyó szomorú következmények minden vállalatra éreztetik a hatásukat és ehhez járulnak a közterhek, a különböző ha­tósági intézkedések nyomán támadó nehézsé­gek. Gottermayer József túlhaladta az ötvene­dik évet és most látva fáradozásainak meddő­ségét, elhatározta az üzem beszüntetését. Az intézet még dolgozik, de csak folyó munkáit végzi el. Elhatározásáról ő maga jelentette ki: — Nem csődtől félek, nincsenek fizetési nehézségeim, csak meguntam a hiábavaló küz­' delmet. Nem vagyok már fiatalember, nincsen fiam, aki tovább vezesse az üzemet és meg­várhassa az idők jobbraválását, hát inkább becsukom. Senkinek nem lesz kára belőle. Al­­­­kalmazottaimat és tisztviselőimet kifizetem. A gépeimet és berendezési tárgyaimat, ha akad vevő, eladom és nyugalomba vonulok. Csupa melankólia, csupa lemondás Got­termayer József, a pesti patríciuscsalád feje, a szakadatlan munkában megderesedett, ko­moly, szorgalmas és tehetséges vállalkozó. És elhatározása nyomán egy műhellyel több lesz az országban, ahol nem forognak a gépek ke­rekei, nem szorgoskodnak munkáskezek, nem készülnek újabb mű­vészmunkák. Az élet pe­dig megy tovább reménytelenül, azoknak a verejtékében megfürödve, akiknek muszáj dolgozniuk, kínlódniuk, mert nincs erőtartalék mögöttük s nem vonulhatnak idő előtt nyuga­lomba. Eltolódott a Reichspost-ügy elintézése Magyarázatot ad a keresztény párt, de nem mond le a kritika jogáról Pesthy Pál, az egységes párt elnöke, pártjai elnöki tanácsának ismert határozata alapján­­ pénteken érintkezést keresett Zichy János gróffal, a keresztény gazdasági párt elnökével,­ de nem tudott érdemleges munkát végezni, mert Zichy János gróf nem tartózkodik Buda­pesten. Ernst Sándorral sem cserélhetett esz­mét, mert az influenza még mindig ágyához szegezi s előreláthatóan csak a jövő héten ja­vul annyira az állapota, hogy ismét belekap­­c­solódhatik a politikai életbe. Miután Zichy János gróf csak néhány nap múlva tér vissza a fővárosba, a Reichspost-ügy likvidálása a jövő hétre tolódott. Pesthy Pál dr. úgy nyilatkozott, hogy na­ponkint keres majd érintkezést a keresztény­párt említett vezéreivel s mihelyt Zichy János gróf Budapestre érkezik, vagy pedig Ernst Sándor felgyógyul, rögtön megkezdik a tár­gyalást. Érdekes, hogy Wolff Károlyt egyelőre nem vonják bele a likvidálásba, pedig ő is a kereszténypárt egyik vezére. Az egységes párt elnöki tanácsának ülése óta ezenkívül csak annyi történt, hogy több kereszténypárti képviselő bizalmas eszmecse­rét tartott s értesülésünk szerint arra az állás­pontra helyezkedett, hogy nem helyeselnék, ha az ügy tisztázásának idején a keresztény párt bármelyik tagja újabb kritikát mondana a Reichspost hasábjain a kormánypárti politiká­ról, de ez nem jelenti azt, mintha a keresztény párt lemondana a bírálat jogáról és cselekvési szabadságáról. A megbeszélésen az a felfogás győzött, hogy a kereszténypárt készségesen ad magyarázatot az egységes pártnak, de nyoma­tékosan hangsúlyozza majd, hogy nem változtat eddigi taktikáján s a kor­mány támogatását a jövőben is csak azok­­ban a konkrét esetekben vállalja, amikor felfogása megegyezik a kormányéval. Nagyon kétséges, vájjon az egységes párt megelégszik-e a kilátásba helyezett magyará­zattal, amelynek lényege informátorunk sze­rint az lesz, hogy a kereszténypárt nem azo­nosítja magát a Reichspost cikkírójának éles hangjával, ezt a cikket egyéni akciónak minő­síti, de ezen túlmenően semmiféle konzekven­ciák levonását nem tartja szükségesnek. Ha a kormánypárt tovább feszíti a húrt, ebben az isetben­ a magyar politika­i élet jelentős ese­ményekkel fog bővülni. A miniszterelnök két­ségtelenül harcias hangulatban van és pártja tagjainak túlnyomó része is gyökeres leszá­molást sürget, de nagy kérdés, nem fogy-e el a puskaporuk, amikor döntésre kerül majd a sor. Vakmerő kirakatrablás a Rákóczi-úton Két fiatalember felnyitotta az egyik ékszerész­bolt kirakatát Vakmerő kirakatrablás történt pénteken délután a Rákóczi-út 14. szám alatt lévő Vágó­­féle ékszerüzletben. Hat óra tájban két fiatal­ember felnyitotta a kirakatot és ,úgy téve, mintha az üzlet alkalmazottai lennének, a kirakatban lévő órákat és aranyláncokat ma­gukhoz véve, el akartak osonni. A szomszéd üzlet kifutója azonban észrevette őket és lár­mát csapott: «Viszik az aranyat’» Erre üldö­zőbe vették őket. A két kirakattolvaj úgy akart menekülni, hogy a náluk levő ékszert maguk mögé szórták. A tumultusban az egyiknek sikerült is a szökés, a másik azonban a rendőrség kezére került. Bevitték a VII. kerületi kapitányságra, ahol azonnal kihallgatták. Klesdényi László­nak mondta magát, azonban valószínűnek lát­szik, hogy álnevet használt. Beismerte, hogy mielőtt az ékszerüzlet kirakatát kinyitották, a Király­ utca és Rózsa­ utca sarkán lévő divat­áruüzlet kirakatát hasonló módon felnyitották és kesztyűket, fehérneműt szedtek ki belőle. Letartóztatták és társa után a rendőrség meg­indította a nyomozást. Liechtenstein hercegségből és Litvániából (tizen­hárman) jártak itt. A messze Afrikából 199-ért és Ausztráliából 180 an ejtették útba fővárosunkat. Különösen feltűnnek nagy számukkal az É­szak- Amerikai Egyesült­ Államokból érkezettek. 8805-en jutottak el hozzánk 1928-ban. Ez a nagy szám nemcsak azért kedvező jelenség, mert hétszer­­nyolcszor akkora mint a békeévekben volt, ha­nem azért is, mert­ éppen a legutolsó években emelkedik egyre nagyobb lendülettel, hiszen a há­ború előtt átlag csak 1200—1300-an jöttek innen. A megfelelőbb propaganda- és nemzetközi vásá­rok erősebben megmozdították legközelebbi szomszédainkat is. Ezek közül Csehszlovákia u­gyan még mindig csak a tavalyi nívót tartja 1000 körüli számával, de Romániából már 2800-an érkeztek, 460-zal többen, mint 1927-ben és emelkedett a Bécsen kívül Ausztriából érkezet­tek száma is 1200-ról 1509-ra. Viszont Jugo­szlávia csak 1330-zal szerepel, 100-zal keveseb­bet, mint 1927-ben. Kiemelkedik még Nagybritannia, ahonnan 7012 vendég kereste fel fővárosunkat. Olasz­­országból 2691-en, Svájcból 1900-en és Francia­­országból 1989-en rándultak el hozzánk. Érdekes az az összeállítás, amely az 1928 de­cemberi idegenforgalmat rajzolja meg teljes rész­letezettséggel. Ebben a hónapban összesen 18.783 idegen érkezett. Közöttük 3206 külföldi. Csak az év utolsó napja hozott 400-nál kevesebb utast az átlagos 620 helyett. Még karácsony ünnepén is 166-an utaztak. De volt olyan nap is a múlt év decemberében, amikor 792-en érkeztek. Az idegenek nagy része, sajnos, nem sokáig időzött nálunk. A felerészü­k csak egyetlen éjjelt töltött fő­­városunkban. Sőt 21-en még aznap tovább utaztak. Ellen­súlyozza ezt, hogy 27-en egy hónapnál tovább időztek itt. Általában a külföldieknek csak egyharmad­­része töltött itt egy éjjelt, de SO0-an egy hétnél tovább és 62-en 15 napot meghaladó időt töl­tenek nálunk. Ezek közül 9 Olaszországból és 9 Franciaországból érkezett. Ezek az adatok ék­es bizonyítékai annak a céltudatos és célirányos, sikerekben gazdag munkának, melyet a főváros Idegenforgalmi Hivatala kitűnő igazgatójának, Zilahi­ Dezsőnek a vezetése alatt kifejt. 270.000 idegen fordult meg tavaly Budapesten A legtöbb vendég Bécsből és Németországból jött Budapest idegenforgalma egyre örvendeteseb­ben javul. A fővárosi statisztikai hivatal kitűnő­­ igazgatójának, Hlye­falvi I. Lajos dr.-nak a szer­­■ késztésében megjelenő Statisztikai Havi füzetek­­ most megjelent számából impozáns erővel bonta­kozik ki a most elmúlt esztendő idegenforgalmá­­­­nak olyan arányú fejlődése, amire pár évvel ez­­­­előtt alig mertünk gondolni. Amíg 1919-ben és 1920-ban mindössze alig 1­1-1.000 külföldi jött Budapestre, addig az elmúlt esztendő m­ár ötször annyi külföldi vendéget ho­zott, pontosan 71.626-ot. Tulajdonképpen 268.806 idegen érkezett tavaly Budapestre. De ezek közül 160.000 csak Budapesten volt idegen, mert a valóságban Magyarország más te­rületeiről jöttek fe. A tényleges külföldiek száma kilencszeres emelkedést mutat 1927-hez képest. Legtöbben mint mindig, most is Pécsből jöt­tek. De azért már Bécs sokkal nagyobb számmal is szerepel Budapest idegenforgalmában, mint az a 18.300 utas, akik 1928-ban onnan látogattak el hozzánk. 1927-ben láttuk a legtöbb bécsi vendé­get itt, amikor is majdnem 29.000-ren voltak Bu­dapesten. Alig maradt el Bécs mögött a német biroda­lom. A 16.000-en felüli német vendégek ötöd­­fé­le hí­rrel meghaladták 1927. évi számukat. Pedig az akkori 12.00D-res szám is rekordot jelentett. Németország és Bécs ilyenformán a felét tet­ték ki Budapest egész külföldi forgalmának, holott még 38 külföldi állam szerepel kisebb­­nagyobb számmal A legkevesebben (négyen) a Briand nagy beszédben ostorozta a háborút Pária, március 1. A képviselőház mai dél­utáni ülésén Briand hosszabb beszédben fej­tegette a Kellogg-szerződés előnyeit. -r- Bizonyos — mondotta —, hogy a,, szer­ződésben vannnak hiányok, mind a menet­­előre­haladást jelent a béke felé vezető "Mibél­óA miniszter visszautasította azt az állítást, hogy a tárgyalásokban résztvevő kormányokat hátsó gondolatok vezették. Briand megemlítette, hogy a népszövetség­nek több ízben sikerült a háború kitörését megakadályoznia. A Kellogg-szerződés zálogai a világ békéjének. Az állítják, hogy az erkölcsi szankciók önmagukban nem szankciók. A béke gondolata azonban ma már oly erővel él a népek szellemében, hogy nem akad egyetlen ország sem, amely magára merné vállalni a felelősséget eset­leges háború kitöréséért. Briand emelkedett hangon ostorozta a há­borút és egyesek kételyeire célozva kijelen­tette, hogy az amerikaiak, akik elfogadják a Kellogg-szerződést, a béke barátaival tartanak, sőt nem fogják megengedni, hogy lőszerrel táplálják a hadviselő nemzeteket. Beszéde további folyamán a miniszter­­ szükségesnek mondotta, hogy véget vessenek­­ annak az áldatlan propagandának, amely­­hiábavalónak tünteti fel a háború elleni kü­i­z­­­delmet. A francia kormány mindig békés szel­lemről tett tanúságot és első volt a háború­ intézményeinek lerombolásában. Bizonyos azonban, hogy a béke nem zárja ki a bölcses­séget és az előrelátást, mert nem szabad be­következnie annak az eshetőségnek, hogy a nagylelkű kormányok áldozatul essenek sajá­t nagylelkűségüknek. " A kommunistákhoz fordulva a miniszter csodálkozásának adott kifejezést, hogy a kommunisták, akik mindig ant’''ilitrauták­nak vallják magukat, most ellenzik a Kellogg­­szerződést, holott a szovjet kormány hozzáé­rni­­ ahhoz. Befejezésül emelt hangon kérte, hogy az egész Ház lehetőleg egyhangúlag ratifikálja a Kellogg-szerződést. Briand beszédét jóformán az egész Ház egyhangú helyesléssel és tetszéssel fogadta. Paul Faure, a szocialista párt főtitkára saj­nálatosnak mondotta, hogy a Kellogg-szerződés nem tartalmaz bün­­tetőrendszabályokat azzal a nemzettel szemben, amely elárulja kötelezettségeit. Felszólította a kormányt, hogy küzdjön Genf­­ben erélyesen a békeügy mellett s ne engedje magát befolyásoltatni az angolok ellenzéke által. Fabry ezredes, volt gyarmatügyi miniszter számadatokkal igazolta, hogy aránylagosan Franciaország költ legkevesebbet hadseregére. " A támadó fél meghatározása — mondotta igen könnyű: támadó az, aki visszautasítja a kötelező döntőbíráskodást.­­ A képviselőház 570 szavazattal 12 szavazat ellenében ratifikálta a Kellogg-szerződést.

Next