Ujság, 1929. június (5. évfolyam, 121-145. szám)

1929-06-18 / 135. szám

2_ Az utolsó vitézavatás Kétezer hős felavatása — A vak vitézekkel a kormányzó hosszasan elbeszélgetett — Politiku­sokat is vitézzé avattak Az eddigieknél ünnepélyesebb keretek között avatta fel ma nagybányai vitéz Horthy Miklós, Magyarország kormányzója a margitszigeti sport­pályán a Vitézi Rend új tagjait. A zászlókkal és a vitézi rend jelvényeivel gaz­dagon feldiszítelt pályára már a kora reggeli órákban ezrével tódult a közönség Egymásután érkeztek a katonai, polgári és társadalmi előkelő­ségek, díszmagyarban, katonai egyenruhában és Ünneplő feketében. A margitszigeti sportpályán már ekkor oszlo­pokban állottak a vitézek, az egyik oldalon dísz­magyarban, pompás népviseletben a különböző megyék vitézei, a ludovikások diszszázada, leven­ték és cserkészcsapatok, a másik oldalon pedig a volt tartalékos tisztek és a legénység csoportja fekete ünneplő ruhában. A tribünök roskadoznak az embertömegtől. Kilenc óra előtt érkezett meg a kormányzó felesége két fiával és a miniszterelnök felesége. Pontban kilenc órakor kürtszó hangzik a margit­szigeti híd felől. Fújják a disztelet. Megérkezett a kormányzó. Hász István, az új tábori püspök Ézs emelvényre lép és költői szépségekben gazdag levélet intéz a felavatandó vitézekhez, utána .-Anlelles Emil görögkatolikus esperes mondott ma­gasan szárnyaló beszédet, majd Raffay Sándor, az evangélikus egyház nevében és Szabó Imre lel­kész a reformátusok nevében mondott áldó imát­tó vitézekre és végül Józan Miklós püspöki viká­rius az unitárius egyház nevében áldotta meg a vitézeket. A Himnusz újból felhangzik és a kormányzó az országos vitézi szék kiséretébe a testőrök sor­fala között a vitézi avatáshoz előkészített dísz­sátorhoz vonult. Újabb harsonajelzés, majd 11 főszéktartó a diszkarddal háromszor megkongatja a pajzsot. Vitéz Hellebronth Antal a vitézek fő­kapitányának helyettese átveszi a diszkardot, hü­velyében hagyva, magasan tartva a kormányzó elé megy ,őt az asztal elé vezeti és a kardot átadja. Vitéz Szinay Béla tábornok, vitézi törzskami­­tány ,«Eskü­»-höz vezényel. A vitézek fennhangon mondják el a fogadalmi esküt. A kormányzó az eskü alatt a vitézi asztal előtt áll és a diszkardot a heggyel a földre támasztva tartja. Az eskütétel után a kormányzó szól a vité­zekhez. — Mai fogadalmatokkal zárókövét tettétek le annak az intézménynek, amelyet azért hívtam életre, hogy akik a nagy megpróbáltatások ide­jében hazafias erényeiknek tündöklő bizony­­ságát szolgáltatták, elnyerve jutalmukat, elfoglal­hassák a nemzetépítő munkában is azt a helyet, amely őket megilleti. A magyar faj virága, tizen­kétezer vitéz áll ort ma az ezeréves haza meg­maradt földjén minden olyan törekvéssel szem­ben, amely a nemzeti gondolat megerősödését és a rend fennmaradását veszélyeztetné. — A Vitézi Rend most lezárja a vitézek ava­tását, mert a szűkre szabott keretek között előbb arra kell gondolnunk, hogy az eddig már felava­tott vitézek földhöz jussanak s hogy azok szá­mára, akik földjüket már megkapták, meg lehes­sen teremteni a mai nehéz helyzetben a gazda­sági megerősödés feltételeit. — Hazafias érzésem egész melegével köszönt­­lek benneteket és szívből kívánom, hogy legyetek nemes hajtásai a magyar faj évezredes törzsének és vigyétek magatokkal a magyar föld minden röge mellé, minden magyar faluba a honfiúi eré­nyek cselekvő kultuszát. A kormányzó beszéde után percekig dörgött az­­éljenzés, majd vitéz Igmándy-Hegyessy Géza vitézi törzskapitány felolvasta a felavatandók statisz­tikáját. Eszerint a mai napon vitézzé avatnak a tiszti állományból 733 tisztet és 77 várományost, a legénységi állományból 1291-et és 385 vitézi vá­rományost, összesen 2024 vitézt és 462 vitézi vá­rományost. A vitézi rend fennállása óta felvéte­lüket kérték 14.409-en. Felavattak 3130 tisztet és 8352 legénységi állományút, összesen 11.482 vi­tézt és 997 vitézi várományost. Együttesen 12.479-et. A statisztikai adatok felolvasása után a kor­mányzó kardot ránt és a kard hüvelyét átadja a főszéktartónak. A felavatandó vitézek első cso­portja elindul s a kormányzó előtt féltérdre eresz­kedik. A kormányzó kardjával vállát érinti az első vitéznek és a Hadúr nevében vitézzé üti. Az ava­tás alatt a honvédzenekar régi egyházi énekeket és magyar dalokat játszik. A vak hősök mind­egyikével a kormányzó hosszasan elbeszélget. Körülbelül két óráig tartott, míg a több mint kétezer vitézt felavatta a kormányzó. A ma délelőtt felavatott vitézek sorában van néhai Gerő Vilmos őrnagy és néhai Solymossy László dr. Ismeretes, hogy Gerő őrnagy, mint százados és a képviselőházi őrség parancsnok helyettese 1913 június 14-én a képviselőház ülés­termében az őt ért sértegetés miatt Héderváry Lehel képviselő ellen oldalfegyverét használta és rajta könnyű sebet ejtett. Gerőt a haditörvényszék eljárás alá vonta, de később felmentették. Ezután Gerő századost a budapesti 1. honvéd-gyalog­ezredhez helyezték át, ahol őrnagy lett és mint zászlóaljparancsnok indult a hadtérre. Mindjárt az oroszokkal való első összecsapáskor, 1914 augusztus 29-én, több golyótól találva elesett. Hősi magatartása miatt az elesett őrnagyot annak idején I. Ferenc József a Lipót-rend lovag­kereszt­jével tüntette ki, most pedig felvették a vitézek közé. Ugyancsak ma avatták fel Gömbös Gyulát, Borbély-Matzky Emilt, Héjjas Ivánt, továbbá Purgly Emil és Fischer Ferenc főispánokat és néhai Hir György volt nemzetgyűlési képviselőt. A dolgok elmúlnak Irta Simon Erzsébet Egy éve már, hogy ezek a dolgok tör­ténteik. Ott álltak mind a kebten a Vilmos császár­­út sarkán s nézték a szemközti Bazilikát. Na­gyon jelentős és nagyon tragikus pillanatok voltak, s csa­k a viháncoló falevélikék, tava­szodó szellők és napfényben csurgó utcák nem vettek tudomást róla. Nagyon komoly pillanatok, amilyenekben a szeleverdi, eteven­­eszű lánynak még nem is igen volt része. Egy fiúnak — a­ki vőlegényének tekintette ma­gát —, ad­ta ki az útját. Elég nehéz volt, mert­­valami állati konzekvenciával szerette őt a fiú, mint a méh mindig csak a mézet, mint a tigris a vért, a mókus a mogyorót, ■— kiki a magáét. A fin ezt a lányt szerette és bármi­lyen sivár, szegény és ijesztő volt az egybe­kelés távlata, neki mindig megdobbant a szíve, ha arra gondolt, hogy mégis csak az övé lesz ez a makacs és fölényes kis vadóc. Azt is szerette, ahogyan jókedvűen le­kezelte őt a lány, hogy azt mondta: «Maga butái (s emellett mégis sokat csókolózott vele). A­­butákat­ nem vette komolyan a fiú, a csókolózást ellenben igen. Ezzel szem­ben a lány a csókokat vette könnyedé­n és éppen a fiú öntött butasága nem fért sehogy sem a begyébe. Nem volt a fiúba szerelmes, de nem is volt ellenszenves neki a csinos le­gény, csak kicsit több értelmet osztott volna ki neki az Úr. Szép fiú volt, ami öreg hiba, de jó fiú volt, s ezzel ellensúlyozta­­szépfiúk­­ságát. A lányokra rossz konjunktúra járt, s úgy gondolta, esetleg, idővel hozzámegy. Per­sze nem sürgős. , A fiú egy nagy pesti bank közepes tiszt­viselője volt. Könnyen és szépen megélni a fizetéséből bizonyosan nem lehet, de a lány továbbra is meg akarta tartani hivatalát, a kellemes irodát, ahol titkárkodott és kacér­kodott a főnökével, persze csak csínján és módjával. Egyáltalában nem volt romlott pesti lány, sőt még a szolidaknak híreszfeflit vidéki lányoknál is jobb volt pár fokkal, any­­agvall, amennyivel fiúsabb, becsületesebb, nyíltabb karakter volt a lányok nagy át­lagánál. Most egy éve. A Bazilikát méregették s úgy fejeződött be a nagy tragédia. Kiderült ugyanis, hogy a fiú nem is­ alkalmazottja an­nak a banknak, amiről imént szóltam. Úgy derült ki, hogy — tavasz lévén — a leánynak kegyes kedve kerekedett és kivételesen fel­hívta a fiút, kétéves ismeretségük alatt elő­ször. A megállapodás kettejük között az volt, hogy a fiú minden reggel keresi. S két éven keresztül, reggelenkint, alig tette le a kalap­ját, már csengett a telefon és a fiú megkér­dezte, hogy aludt, mit álmodott, gondolt-e rá, fognak-e találkozni ma, hol és mikor. Mint­hogy a leánynak öt-hat fiú- és leánypajtása volt vőlegényén kívül, reggel beosztották nap­­jukra, s a leány mindig betartotta a találko­zókat. Most pedig tavasz lett és a leánynak az a gyengéd ötlete támadt, hogy meglepi a fiút. A reggeli beszélgetés után (ma úgysem talál­koznak!) mégegyszer felhívja. Halló, kérem Iksz Ipszilan urat... hogyan? Nincsen ott? Nincs a szobában? Egyáltalában nincs ott? Kérem, ez lehetetlen, hisz önöknél tisztvi­selő! ... Jó, kérem akkor a személyzeti osz­tályt. Halló kérem Iksz Ipszilan urat... ilyen nevű nincs önöknél? Ugyan kérem, nézze meg pontosan... megnézte? Szóval ily­en nevű tisztviselő nincs és nem is volt? Hát akkor,... (majdnem lehetetlen!) . . . kö­szönöm ... Ezek hülyék, gondolta, mikor letette a kagylót. Valami bizonytalanság tántorgott benne. Csak nem?! Bement a főnökhöz: — Rövid időre szeretnék most elmenni. Az egész egy félóra. Megengedi? Most fél­­tizenkettő van, tizenkettőre itt vagyok. A főnök meglepetten nézett rá: — Mi az, kicsi? Valami fontos? — Úgy látszik — mondta a lány és kissé megráncolta a szemöldökét, fontoskodva. Ez jól állt neki. — Hát csak menjen — és megfogta a de­rekát. — De jöjjön vissza minél előbb. Egynegyedegykor mindent tudott. A sze­mélyzeti osztályon nem hülyék és nem tá­jékozatlanok. Iksz sohasem volt a nagy pesti bank tisztviselője. Soha!! De hát akkor mi volt? A lány megsemmisült. Mindenre gon­dolt, de hogy ez a bolondulásig szerelmes fiú két éven át bolondította, ez felért huszonöt botütéssel. Úgy szégyelte magát, hogy csak­nem sírt. Hol lehet állásban az a csirkefogó? Vagy talán nincs is állása? Eszébe jutott, hogy a fiú többször emlegetett egy magán­céget, jelentéktelen kis iroda, ahol — mint mondta — van egy pár barátja. — Kérem Iksz urat! — mondta be a tele­fonba, miután megkapta a kapcsolást a ma­gáncéggel — s remélte, hogy azt mondják, nem ismerjük. Helyette egy magától értetődő: azonnal volt a válasz. Rá fél percre a fiú hangja. A lány letette a kagylót és megdöbbenve csapta hátra magát az irodai karosszékben. Hát ezzel aztán elég is! Másnap reggel a fiú a rendes időben felhívta. A lány — dühös természetű lévén — így szólt:­­— Nézze, én fütyülök magára, mától kezdve ne hívjon fel többé, nem találkozunk, slussz, éljen, amíg meg nem hal! Erre: naponta hordár: levél. Hordár: kö­nyörgő levél. Hordár: öngyilkossági előjelen­­tés. Találkozások, szivettöpő jelenetek, végle­ges szakítás. A fiú nem tud nélküle élni. Még egy randevút és még egy randevút kér a ki­­magyarázkodásra. A lány végül is elhatározza, hogy elég volt. Egy utolsó találkozást rendez a Bazilikával szemben. Itt aztán kipakkal, kijelenti, hogy semmi kedve egy hazug csir­kefogóhoz menni, szívből megveti az ilyen kis magáncégek tisztviselőit, de talán meg­szokta volna, ha előzőleg tud róla. De hogy így becsapta őt a fiú, legjobb, ha kisül a szeme és megy a dolgára. A felesége úgy sem lesz soha! A fiú halálsápadt volt. Mindent tűrt. Min­den kifejezésre hallgatott s mániákusan sut­togta: nagyon szeretem. Nagyon szeretem. S aztán még valamit mondott, halkan, hogy ki­látása van a bankhoz, jó protekció, csak az alkalmat várják, már rég húzódik az ügy, s újabban annyira biztos, mintha már ot­t is volna. — Nem sokat törődöm vele — mérges-* kedett a lány —, aki képes nekem két éven át hazudni, annak nem hiszek többé. Ezzel végeztem magával, ha eszembe jut még va­lami, majd megírom. Isten áldja! Sarkon fordult és ment. Tompa, színtelen hang csapott utána: Ilus! De olyan törött és fénytelen hiaing, hogy a hátán pozitív halál­­félelem szaladt végig. Heteik óta kínozta ezt a fiút s most egy pillanatra minden reval-i veres szerelmi dráma, amit valaha olvasott, végigcikázott benne. Jó céltábla lehetek, —­ gondolta, s igy ezzel a borzongó halálfélelem-­­mel ment a sarokig — (legalább negyven lé­pést!) de mikor ott volt, nem állta meg, hogy, amint befordult, vissza ne nézzen kissé. A fiú ott állít, — félig felemelt karja könyörgő gesztussal a levegőbe merevedett, az arca ólomszürke volt. Csakhogy! — érezte a felszabadulást a lány, mikor befordult. Ezzel végeztem. ((Ibo­lyák ... lila ibolyák* ... kántálta gyönyörű­séggel egy inas mellette, összeráncolta a szem­öldökét. Voltak utóhul­l­ámzások, könyörgő levelek, telefon, üzenet, de minden megtört a lány megsértett igazság­érzetén. S most aztán egy éve már! Megint tavasz, már régen új fiuk és semmi gond a férjhez­­menésre,­­ a lány nem féltette önmagát. Tudta, hogy akire ő egyszer szemet vet, az úgysem fog kibújni. Ráér. Ment a körúton s egyszerre — honnét is? —, szembejön vele a régi fiú, egy új lánnyal. A régi fiú, ahogy közelért, kellemesen köszönt, ő meg örömmé­l állott meg előttük. Azt az egész nagy vétket leegyszerűsítette és felmentette az idő. — Jé, — hogy magát is látni egyszer igazán, — igazán örülök! — mondta őszin­tén. — A lánnyal kölcsönösen bemutatkoztál egymásnak. Hát mi újság, hogy van, hogy él, mit csinál? Ugy­e jól va­n? Éppoly csinos mint volt. — Nagyon csinos fiú —­ szólt tré­fálkozva a kis jelentéktelen lány felé, ak tartózkodóan mosolygott. De Ilus alig vese­ rá ügyet. Beszólt, jókedvű volt. Mellékutcák fordulta­k, kiderült, hogy egy az útjük. Ilus rtál kis csomag volt, gyapjúfürdőtrikót vásá ÚJSÁG KEDD, 1929 JÚNIUS 18 Dráma a Duna közepén Halott nő a magányos csónakban Bécs, június 17. Vasárnap este negyed­­tizenegy óra tájban a Dunán több lövés hangja hallatszott. A parton állók észrevettek egy embert, amint nagy fáradsággal egy élet­telen nőt emel be a csónakjába. A közelben egy felborult sportcsónak úszott. Az ember a kiváncsi tömeg szeme láttára a nő holttestét csónakjával kivitte a partra, azután átment egy tutajra és elevezett anélkül, hogy a kilé­tét meg lehetett volna állapítani. A nő holt­testén a jobb lapocka magasságában két lövés okozta seb volt. A rendőrség megállapította, hogy a női holttest Tschirk Mária 19 éves háztartási al­kalmazott holtteste. Tschirk Mária Brigitte­nauban lakott. Azt hiszik, hogy a tettes Tvrdy Károly 26 éves süssenbrunni szabósegéd, aki szüleinél lakik Süssenbrunnban és aki tegnap óta eltűnt. Tvrdyről már régebben tudják, hogy egy brigittenaui leánnyal folytatott is­meretséget.­­ Este jelentik, hogy jelentkezett az a férfi, aki a régi Dunából partra hozta egy asszony holttestét. Harandnak hívják, foglalkozására nézve magánalk­almazott és a drámával semmi kapcsolatban sem áll. Két lányismerősével csónakkirándulást tett, ami­kor a felborult csónakot megtalálta s ebben ráakadt a holttestre. Tordy szabósegédnek még nem akadtak nyomára s nem tudják, hogy öngyilkosságot követett-e el. Macdonald és Dawes a tengerészeti leszerelésről tárgyalt Arról nem adtak ki jelentést, hogy Hoover meghívta-e Macdonaldot Amerikába Forres, június 17. (Havas.) Macdonald, va­lamint Dawes tábornok, az Egyesült­ Államok nagykövete vasárnap délután körülbelül egy óra hosszat tartó megbeszélést folytatott. A megbeszélés végeztével kommünikét adtak ki, amely közli, hogy Dawes tábornok és Macdo­nald között a tengeri leszerelés kérdésében folytak a megbeszélések, amelyek félhivatalos jellegűek voltak és amelyeket Macdonald igen kielégítőknek minősít. Macdonald e beszélgeté­seket a hivatalos tárgyalások megkezdésének tekinti. Macdonald kifejezte azt a reményét, hogy a többi tengeri nagyhatalom szintén együtt fog működni azon, hogy a leszerelési munkát sikeresen eredményre juttassák. Sem­minemű kijelentést sem tettek arra vonatko­zóan, hogy­­Hoover meghívja Macdonaldot Amerikába. Dawes tábornok 6 órakor vissza­utazott Londonba. Dawes tábornok Remarque könyvét olvassa London, június 17. A Sunday Dispatch je­lentése szerint Dawes tábornok, amikor a skót expresszre szállt, hogy Macdonald látogatá­sára induljon, utazási könyvül a Remarque­­féle „Nyugaton semmi újság“ című munka angol fordítását vitte magával. A lap ebben a tényben kedvező előjelet lát a leszerelési tár­gyalások komolyságára. Japán hajlandó részt venni a tengeri leszerelési érte­kezleten Tokió, június 17. (Reuters)­­A miniszter­elnök kijelentette, hogy Japán hajlandó közreműködni azokon a tárgyalásokon, ame­lyek a tengeri leszerelésről Macdonald és Da­wes találkozásának eredményeként esetleg megindulnak. Japán minden tőle telhetőt igyekszik megtenni a világbéke előmozdítá­sára. A politika hírei A képviselőház kedden ülést tart s a közigaz­­gatási javaslat felsőházi módosításait tárgyalja. Ennek végeztével a genfi egyezmény becikkelye­zéséről szóló javaslat kerül sorra. Ugyancsak kedden délelőtt a képviselőház illetékes bizott­ságai megkezdik az időközben esetleg felveendő kölcsönökre vonatkozó felhatalmazási javaslat tárgyalását. A felsőház pénzügyi bizottsága ked­den tárgyalja a költségvetést, pénteken délelőtt pedig már a felsőház plénuma elé kerül a költ­ségvetés.* A Friedrich-párt józsefvárosi szervezete vasár­nap délelőtt tartotta alakuló közgyűlését Bieber József fővárosi törvényhatósági tag elnöklésével. Megnyitója után Dirner Gusztávné bizottsági tag beszélt, majd a tisztikar és választmányi tagok megválasztása után Friedrich István mondott beszédet: — Annyit pazarolnak ebben az országban —­ mondotta a többi között —, ha jobb célokra hasz­nálnák fel ezeket a pénzeket, segíteni lehetne a hadirokkantakon, hadiárvákon és a hadikölcsön­­tulajdonosokon, akiknek koldushoz méltó ala­mizsnát ad a kormány. Lillafüredet építenek akkor, amikor nincs aki üdülni menjen, vigadókat restaurálnak, de nincs ünneplő. Nem minden bajért lehet a kormány okolni, de Trianont sem lehet mindenért okolni. Ha nem jön valamilyen segítség, nagy bajok lesznek és azután már késő a segítség. Szükséges, hogy a társadalmat megszervezzük, mert ha ez nem sikerül, akkor majd mások szer­vezkednek. Ez azután nagy bajt fog az országnak okozni s ebből nem lesz kiút. * Beavatott helyen szerzett értesülésünk szerint Bethlen István gróf miniszterelnököt keddre vár­ják Budapestre. Mindössze egy hetet tölt a fővá­rosban és azután megkezdi nyári szabadságát. Előbb Károlyi László gróf radványi birtokára uta­zik, onnan pedig Inkére, ahol októberig lesz. forte Új polgára született a vatikáni államnak Citta del Vaticano, június 17. (Stefani.) Ma jött a világra a vatikáni állam első polgára és pedig Tommaso La Bella pápiai szolgának, a kamaramesteri személyzet tagjának család­jában, akinek fia született. Az újszülött mind­azokat a neveket fogja kapni, amelyek az egy­ház és az állam kibékülésének históriai ese­ményénél szerepeltek.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék